Honnan ered a rock and roll kifejezés?

Written by on 2021.04.25.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock and rollhoz vezetnek 4. rész.

Honnan ered a rock and roll kifejezés?

A “rockin’ and rolling” eredetileg a hajóknak az óceánon való mozgásának megjelölését szolgálta. A tengerészek oly gyakran éltek e kifejezéssel, hogy az 1600-as évektől kezdve 1861 alkalommal jelenik meg különféle írásokban Nagy Britanniában és az Egyesült Államokban.

A “rockin’” a hajónak a hullámokon való fel-le mozgását fejezték ki, míg a “rolling” a jobbra-balra billegést. Mivel a feketék által látogatott déli templomokban a gospel éneklést ilyen mozgással kísérték, így hamar egyfajta gospel stílussá vált. Tehát a húszas, harmincas, negyvenes években egy gospel mozgást neveztek “rockin’ and rolling”-nak. A hajó mozgása természetesen sok dalszerzőt is megilletett. Az első felvétel, amin ez a kifejezés szerepel 1835-ból való címe „Rocked in the Cradle of the Deep”. Emma Willardank és Joseph Philip Knightnak ez a szerzeménye himnusszá vált, számosan feldolgozták, így az Original Bison City Quartet 1894-ben, vagy Gus Reed 1908-ban.

1881 április 25-én John W. Morton humorista, a Morton’s Minstrels tagja előadott egy dalt, amelynek címe “Rock and roll”. Moston színházakban énekelte a dalt, sőt Ausztráliában is fellépett vele 1886-ban. Ekkor egy kritikus ezt írta:

Morton előadása olyan szórakoztató volt, hogy a közönség dülöngélt (rock and rolling) a nevetéstől.

1896-ban az Edison Male Quartet , valamint a Columbia Quartette egyaránt lemezre vette a “The Camp Meteting Jubilee” c. dal feldolgozását ezzel a szöveggel :

„Keep on rockin’ an’ rolling in your arms/ Rockin’ an’ rolling in your arms/ Rockin’ an’ rolling in your arms/ In the arms of Moses.

Természetesen ez a felvétel is gospel.

Az 1800-as évek végén megjelent a “rocking and rolling”-nak egy másik értelmezése, ami szintén a hajók mozgásából ered. A feketék között ez a kifejezés immár teljes egészében a szexuális aktusra vonatkozott. Vagyis a társadalomban elfogadhatatlan szóhasználatot immár ezzel fejezték ki. Ebben az időben ha egy fiú azt mondta rock and rollozni szeretnék veled, az egyértelműen a szexuális aktusra való felkérésre vonatkozott, és nem valamiféle táncra. Tehát a feketéknél a “rocking and rolling”-nak egyszerre volt köze a valláshoz, és a profán testiséghez. Tehát, amikor az egyház szigorú vezetői az ötvenes évek derekán elítélték a rock and rollt, mint az ördögtől valót, akkor az azért is volt, mert a rock and roll már a nevében hordozta a szexualitást. A feketék szívesen eljátszadoztak a kifejezés kettős jelentésével, ugyanis így a lány nem tudhatta, hogy a fiú a templomban szeretne vele hajladozva gospelt énekelni, vagy le szeretne feküdni vele. Az idők folyamán ez a második kifejezés sokkal erősebbé vált, míg a gospelben teljesen kihalt.

Amikor fekete blues énekesek használták ezt a kifejezést, egyértelmű volt, hogy mire gondolnak. 1922-ben Trixie Smith fekete blues énekes lemezre vette a „My Man Rocks Me (with One Steady Roll).” (Vagyis az én emberem egyetlen heves lökéssel tesz engem magáévá). A szöveg azért is érdekes, mert itt jelenik meg első ízben a “rock around the clock” kifejezés, ami annyit tesz, hogy megállás nélkül, éjjel nappal. (Teljesen helytelenül fordították magyarra Bill Haley híres felvételét Rock az óra körül-re, hiszen az around the clock egy kifejezés, ami annyit jelent, hogy megállás nélkül, éjjel, nappal.) Ennek ellenére a dalnak semmi köze a későbbi rock and rollhoz.

Az 1920-as évek végétől a kifejezés a feketéktől átkerült a fehérekhez, akik ugyancsak nagy szeretettel használták a négybetűs szó helyett.

1927-ben a vak Blind Blake fekete blues énekes country ízeket is becsempészett az „Old Country Rock” c. felvételébe. (A dal szerzője William Moore). Ettől kezdve a kifejezés átkerült a country zenébe is.

Ugyancsak 1927-ben Uncle Dave Macon country énekes a Fruit Jar Drinkers együttessel lemezre vette a „Sail Away Ladies” c. dalt, aminek a refrénje:

„Don’t she rock, daddy-o”, and „Rock About My Saro Jane”.

Innen már csak egy lépés volt, hogy a kifejezés teret hódítson a kor legnépszerűbb zenei stílusában, a swingben. Duke Ellington 1928-ban vette lemezre a „Rockin’ in Rhythm” c. dalt, míg Robinson’s Knights of Rest a „Rocking and Rolling” c. dalt vette lemezre 1930-ban. Benny Goodman is szívesen használta ezt a kifejezést, amikor Helen Ward énekesnő adta elő a dalait az együttes kíséretével.

1932-ben a „rock and roll” kifejezés bekerült a filmbe is. Az első nagy játékfilm, amiben ez a kifejezés szerepel az 1934-es “Asleep in the Feet”.Ugyanebben az évben a Boswell Sisters énekli a “Transatlantic Merry-Go-Round” c filmben nagy slágerré lett “Rock and Roll” c. dalt, ami itt egyértelműen a hajó mozgására utal.

1935-ben Henry Red Allen lemezre veszi „Get Rhythm in Your Feet and Music in Your Soul” c. dalt, ami egy korai keresztény country nóta, ezzel a szöveggel:

„If Satan starts to hound you, commence to rock and roll / Get rhythm in your feet…” (Ha a Sátán üldöz téged, kezdj el rock and rollozni, legyen ritmus a lábadban…)

Az első gyors tempójú, a későbbi igazi rock and rollhoz közelítő dal Chick Webb szerzeménye 1938-ból. Címe:” Rock it for me.” Az előadója a fiatal Ella Fitzgerald. A természetesen gospel dalban ez hallható:

“Won’t you satisfy my soul, With the rock and roll?” (Nem akarod megtölteni a lelkem rock and rollal?)

Ezzel már közelítünk a rhythm and blueshoz, az elektromos gitárral számait előadó Sister Rosetta Tharpe igen gyakran használta ezt a kifejezést, mint pl. a “Rock me” c. dalában. Az ismert dal szerzője Thomas Dorsey. Tharpe dalai már városi bluesok, és nála a rock and roll kifejezés érdekes módon egyaránt lehet vallási vagy világi (szexuális).

Thorpe megjelenése azt jelentette, hogy a rock and roll immár közelebb került a Rhythm and blues-hoz, valamint a country zenében a dögösebb western swinghez. Vagyis kezdett “elvadulni”. 1939-ben Buddy Jones, egy wetern swing előadó lemezre vette a „Rockin’ Rollin’ Mama” c. dalt, ami azóta is a rockabilly előadók egyik nagy kedvence. A szöveg összekapcsolja a hajó mozgását a szexszel.

„Waves on the ocean, waves in the sea/ But that gal of mine rolls just right for me/ Rockin’ rollin’ mama, I love the way you rock and roll”. (Hullámok az óceánon, hullámok a tengeren, de az én csajom csak nekem mozog, ide – oda mozgó kedvesem, szeretem, ahogy billegsz (értsd: szeretkezel.)

Amikor Alan Freed 1951-ben, kedvenc rádióműsorában jól tudta, mit jelent a kifejezés, de nem élhetett vele a kifejezés eredeti értelmében, ezért azt mondta, hogy ez egy táncforma.

Folytatása következik!


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás