A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 12. rész. Az Imperial.

Írta:Létrehozva: 2021.06.20.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

Az Imperial.

Az egyik leghosszabb ideig fennálló és a legsikeresebb lemezkiadó a Los Angelesben működő Imperial, amely érdekes módon New Orleans-i előadókra specializálódott. Ezt a lemezkiadót, mint szinte valamennyit egy Kelet-Európából, pontosabban Oroszországból bevándorolt zsidó házaspár gyermekeként Toronto-ban született Lewis Chudnofsky, vagy ahogy a világ ismeri Lew Chudd alapítja meg.

Chudd a New York-i néger gettóban, a Harlemben nevelkedik, így alaposan megismerkedik a feketék világával. Sikerül azonban kitörnie innen, és még egy egyetemet is elvégeznie. Diplomája megnyitja előtte az utat a neves NBC társaság előtt, ahol reklámszervező lesz 1934-ben. A rádiózás azonban hamar a hatalmába keríti, nemsokára saját műsora lesz “Let’s Dance” címen. A II. világháború idején behívják katonának, de Amerikában marad, ahol a Honvédelmi Minisztérium Háborús Információs osztályán rádióprogramokat készít. Tevékenységéért 1943-ban megkapja az amerikai állampolgárságot.

Alighogy elhallatnak a fegyverek, és a katonák visszatérnek a frontról, Kaliforniába megy, Los Angelesben telepedik le, ahol megalakítja első lemezkiadóját, a Crown Records-ot. Ezt azonban egy éven belül eladja és létrehozza az Imperial Records-ot. Mint valamennyi független lemezkiadó, ő is, hogy elkerülje a neves lemezkiadókkal való versenyt, olyan előadókkal és zenei stílusokkal foglalkozik, amelyek nem keltik fel a nagy kiadók figyelmét. Chudd-nak először a Los Angelesben már akkor szép számban élő spanyol nyelvűek kiszolgálása a célja, így először mexikói előadókkal köt szerződést. A spanyol kisebbség azonban nincs olyan anyagi helyzetben, hogy képes legyen fenntartani egy lemezkiadót, ezért Chudd új stílus után néz, és úgy találja, hogy a New Orleans-i dixilanddel nem foglalkozik senki. Elutazik tehát a dixiland fővárosába körülnézni.

Járja a lokálokat, bárokat, számos együttest meghallgat, majd felfigyel egy különös stílusra, amely számára teljesen új. Dave Bartholomew és együttesének játéka kelti fel az érdeklődését. Olyannyira, hogy megbízza Bartholomew-t, hogy legyen kiadójának zenei igazgatója. Alkalmasabb embert nem is találhatott volna a városban. Arra kéri csupán, hogy hozzá hasonló RandB előadókat keressen. Nem kell sokáig várnia, Bartholomew bemutat neki egy köpcös fiatalembert, aki ördögi módon zongorázik. A fiatalembert Fats Domino-nak hívják.

Fats Domino, és Lew Chudd 1957 őszén együtt ünneplik Fats addig eladott 25 millió lemezét.

Chudd meg sem hallgatja, zeneigazgatójának tanácsára azonnal leszerződteti. 1947-et írunk ekkor. A kiadó első sikere 1949-ben Jewel King “3 x 7 = 21” elég érdekes című dala, ami Bartholomew szerzeménye, a felvételen is az ő zenekara is adja a kíséretet. A dal az RandB lista No.14. helyét éri el.

Lew Chudd-nak nem kell azonban sokáig várnia, hogy a csoda zongorista bebizonyítsa tehetségét. A 22 éves, erős kreol akcentussal éneklő Fats Domino 1949. december 10-én lemezre veszi a “The Fat Man” c. dalt, ami 1950-ben jelenik meg és azonnal nagy feltűnést kelt. Sokan ezt a felvételt tartják az első rock and roll dalnak. A dal szerzői maga Domino és Dave Bartolomew. Ez a felvétel a négy Fats Domino felvétel közül az egyik, amit beválasztanak a Grammy Hall of Fame-be. A dal felvételére Cosimo Matassának New Orleans belvárosában, a Rampart Streeten álló JandM stúdiójában rögzítik. Domino énekel és természetesen ő játszik zongorán, Earl Palmer dobol, Frank Field bőgőzik, Ernest McLean gitározik és Herbert Hardesty, Clerence Hall, Joe Harris és Red Tyler játszik szaxofonon. A felvétel mesterlemezre történik, maga a 78-as fordulatú mesterlemez ötven évre eltűnik, majd kitűnő állapotban előkerül.

A dal nem a semmiből jön, mindössze egyfajta variációja a “Junker blues” tradicionális New Orleans-i bluesnak, amit először Willie Hall adott elő, de a Champion Jack Dupree által készített felvétellel a hasonlat – mondhatnám – azonosság egészen szembetűnő. Igaz, Fats Domino zongorajátéka sokkal átütőbb és a fúvósok különös ízt adnak a dalnak. Ezen kívül Fats “wah-wah” falzettója is egyéni ízt ad a felvételnek. Ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy nehéz Fats Domino stílusát egyszerűen rock and rollnak nevezni. Nála sokkal többről van szó. Fats nem fekete, mint a rock and roll többi fekete bőrű előadója, hanem kreol. Mégpedig francia felmenőkkel rendelkező kreol, olyannyira, hogy otthon a szüleivel franciául beszél, és az iskolában is franciául tanul. Beszédében és az énekében is, élete végégig megőrzi az erős kreol akcentust. Származása miatt dalaiban mindig érződik a francia indentitású kreol zene, az ugyancsak francia eredetű, de már New Orleans-ban kialakult mardi gras, az ugyancsak francia eredetű katolikus zene, a helyében kialakult dixiland és a fekete RandB ötvözete. Ezért is más, mint az alapjaiban afrikai eredetre épülő fekete rock and roll előadók zenéje.

(A kreol, és a cajun kultúráról, valamint a hozzájuk köthető zenei stílusokról itt olvashattok többet!)

A “Fat man” sikere után zenei szempontból Chudd teljes egészében Bartholomew-ra bízza a lemezkiadót, ő lesz az Imperial zeneigazgatója és teljesen szabad kezet kap. Ez a megbízás szárnyakat ad Bartholomew-nak, aki ettől kezdve a rock and rollra összpontosít. Természetesen a helybéli zenészekre támaszkodik, olyan előadókkal köt szerződést, mint Tommy Ridgley, Jewel King, Archibald, Smiley Lewis, The Spiders, Bobby Mitchell: A kiadó legnagyobb sikerét mégis Fats Domino jelenti, aki több lemezt ad el, mint az összes többi rock and roll előadó együttvéve. Egyetlen előadó fogja őt ebben megelőzni, az illetőt úgy hívják, Elvis Presley.

Bartholomew Texasban is körülnéz, jó érzékkel szerződteti le, a blues gitáros T-Bone Walker-t, valamint Pee Wee Crayton-t, Lil Son Jackson-t, Goree Carter-t és Joe Houston-t. A fiatalok közül Johnny és Dorsey Burnette is az Imperial-hoz kerül.

Lew Chudd nem panaszkodhat, azonban 1957-ben talál egy másik aranytojást tojó tyúkot. A hosszú évek óta futó “The Adventures of Ozzie and Harriet” családi televíziós sorozatban a szerkesztők úgy döntenek, hogy az egyik főszereplő, Ricky Nelson énektudását kihasználják és a sorozatban előadott egy-egy dallal érdekesebbé teszik a műsort.

Az első próbálkozás Fats Domino slágerének, az “I’m walking”-nak a feldolgozása. A dal meg is jelenik a Verve lemezkiadónál. Chudd azonban résen van, nyomban megérzi a siker szagát, és megkörnyékezi az új tehetséget. Legnagyobb meglepetésére, Ricky Nelson csak a sorozatra van lekötve, a lemezkiadóhoz nincs, így azon nyomban leszerződteti az Imperial-hoz, ahol sikert sikerre halmoz, egészen 1964-ig.

Ekkora azonban a független lemezkiadók kora leáldozik, a nagy kiadók kinyújtják a mancsukat minden jövedelmező irányzat felé, a rock and rollból bejövő összegeket is már nagy részben ők zsebelik be, de a beat megjelenésével végleg letörlik a térképről a független kiadókat. Egy csodás korszak ér ezzel véget. Chudd-nak sincs más választása, eladja az Imperial-t a nála sokkal erősebb Liberty Records-nak.

Folytatása következik!


Olvass tovább!

Következő bejegyzés

Opry Livestream


Thumbnail
Előző bejegyzés

JÓ HÍR 2021.06.20.


Thumbnail
[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás