JÓ HÍR 2021.06.27.

Written by on 2021.06.27.

JÓ HÍR 2021.06.27.

Egyszer azt kérdezte Isten tőlem… „Meg kell tanítanod az embereket hazudni? Egy gyereket meg kell tanítanod hazudni? Nem vagytok benne biztosak. 🙂 Meg kell valakit tanítanod a csalásra, lopásra? Nem. Miért vagyunk annyira azzal elfoglalva, hogy az embereket a jó cselekedetekre tanítsuk, miután igazzá válnak Krisztusban?

Amikor Ádám, és Éva elbuktak a bűn ott volt a vérükben, és gyermekeket szültek. A bűn a vérben volt. A bűn már ott volt. Nem kellett őket a rosszra tanítaniuk. Most, hogy igazak lettünk, a legfontosabb dolog, hogy MEGIGAZULTSÁG TUDATÚAK legyünk, és minden jó ebből fog kiáradni.

Kedvenc Igeversem a következő, mindenhol prédikálom ezt, mert szerelmes vagyok ebbe az Igébe.

Róma 5:17 „Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek.

Emlékezzetek, hogy Isten sohasem akarta, hogy az ember meghaljon. A Biblia ellenségnek mondja a halált.

(…)
Isten szíve összetört, amikor az ember vétkezett. És a bűne mit hozott? Minden neki adott dolognak a fordítottját hozta. Tehát Isten soha nem akarta az ember halálát. Ki hozta be a halált? Az első Ádám. „Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább…” Ó, ezt szeretem! 🙂 Az evangélium mindig sokkal több! Sokkal inkább azok, akik elfogadják a kegyelem bőségét, és a megigazulás ajándékát …

Azok, akik elfogadják, és nem mindenki a világban!

Azok, akik elfogadják ezt a két dolgot. A kegyelem bőségét, és a megigazulás ajándékát. Ők fognak uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus által.

Nagyon sokszor prédikáltam már ezt az Igét. Ahogy mondtam, ez a kedvenc versem. Mind szívből ismeritek, és tudom, hogy tudjátok, és tudom… hogy tudjátok. 🙂 Akkor miért hoztam föl ezt a verset? Mert néha, olyan gyakran nézzük meg, hogy nem igazán halljuk mit is mond.

Két dolog. A kegyelem bősége. Isten nem azt akarja, hogy csak szivárogjon hozzád a kegyelme. Azt akarja, hogy elfogadd főleg, amikor elbuksz. A másik pedig a megigazultság. Vedd észre, hogy ez ajándék. Nem jutalom valamiért, amit tettél. Az Isten előtti megigazultság egy ajándék. A legjobb megközelítés: „Köszönöm Uram, elfogadom ezt az ajándékot!”

Azért mondom ezt, mert az „akik elfogadják” egy folyamatos, aktív, jelenidőben van a görögben. Ez mit jelent? Jelenidejű és aktív. Ez azt jelenti, hogy valami olyan, amit folyamatosan elfogadsz. Néhányan félreértik:”Ez azt jelenti, hogy újra bűnössé válhatok este, aztán másnap újra el kell fogadnom?” Nem! Nem! Nem!

Ha egyszer elfogadod Isten igazságát…A Biblia azt mondja a Dániel 9-ben, hogy Jézus örökkévaló megigazulást hoz. A megigazultságodat nem tudod elveszíteni. Ha vétkezel továbbra is igaz maradsz, különben a bűn NAGYOBB, mint a MEGIGAZULTSÁG, amit Isten ad neked. Ez az igazság. Csak akkor tudod legyőzni a bűnt, ha ismered ezt az igazságot.

Azt jelenti, hogy állandóan TUDATÁBAN KELL LENNED, HOGY IGAZ VAGY, és, hogy ez az ajándék rajtad van. Miért kell ennek állandóan a tudatában legyél? Mert minden egyes nap lesznek megkísértéseid, és néha ez nem csak kisértés, hanem átléped a határt. A gondolataid félrecsúszhatnak, a szemeid akaratoskodhatnak, a lábaid rossz irányba mehetnek.

Bármi is az, Isten azt mondja: „Ne felejtsd el minden nap megvallani a megigazultságodat, és mindazok a dolgok, amikre vágysz hozzá adatnak!” 🙂

(Joseph Prince)



Continue reading

[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás