JÓ HÍR 2021.10.31.

Written by on 2021.10.31.

JÓ HÍR 2021.10.31.

Egy kis mosoly.

Nem gondolom, hogy a Teremtő Isten kálvinista.
Tehát, hogy mindent eldöntött és elrendelt előre, és eleve meg is határozott mindent, a világot, embereket illetően.
Azt már inkább hiszem, hogy mindent tudott és tud előre. Merthogy mindentudó.
Már a teremtés hat napján tudta mire lesz szüksége kedvenceinek.
Ízletesnek teremtette a gyümölcsöket, finomnak a csirkét és a bocit, meg a pho-levest. Kedvesnek, szépnek a nőket.
Megparancsolta már akkor a hollóknak, hogy etessék Illést, amikor depis lesz, a tengernek, hogy mikor a Mózes nevű zsidó botját látja, gyorsan nyíljon ketté, az angyalnak, hogy lopja ki Pétert a börtönből leszedálva minden őrt még a foglyot is.
Az oroszlánoknak megparancsolta, hogy mikor Dánielt közéjük dobják, legyenek azonnal, de csak átmenetileg, vegetáriánusok. Meg ilyeneket.
Azt nem értem miért nem parancsolta meg a csülköknek, pacaloknak, pizzáknak, spagettiknek, békési köménymagos kolbászoknak, sütiknek, hogy kockássá tegyék a kedvencei hasát, ne hordóvá?
Azt megparancsolta már az idők kezdetén a nagy halnak, hogy nyelje le Jónást, a próféta és Ninive érdekében.
Azt nem tudta, hogy engem is meg fog teremteni?
Nem tudta, hogy azt szeretném, hogy legyen egy cethal ami lenyeli az összes rántáscsomós borsófőzeléket meg a tojásleveseket, hogy ne is lássam őket?
Hogy mennyire fogom akarni: Bárcsak lenne egy cethal, lenyelni az összes plázát, meg az élet-halál kérdésévé dagasztott választási kampányt, és vallási vitákat!
Na meg a kezelhetetlenül bonyolulttá agyonfejlesztett okostelefonokat!
Jaj de szeretném ha lenne egy nagy cethal aki lenyeli a mosogatást meg a nagytakarítást, meg a hivatalokat, meg a Covidot, meg a gyűlölködést, megvetést amit létrehoz? Nem a vírus. Az emberek.
Nyelje csak le az én privát cethalam és ki se köpje őket soha, mint egykor a prófétát.
Lenyelhetné ez a hal a „mérgezettegér”-szindrómát, a stresszt, a kikényszerített futós-kapkodós életmódot, az embertelenül pörgős életet! De legalább azt a hazugságot, ami ezt emberinek és modern-menőnek mondja! És odaigézi az emberek lelkét az elmúló anyaghoz!
Miért nem tud az ember, mint Ábrahám, csücsülni a sátor előtt, gondolkodva Istenén? Elmélkedni a mezőn, mint Izsák, esetleg fűszál helyett békéscsabai köménymagos kolbászt rágcsálva?
Miért gondolják ezt a vágyat is sokan lustaságnak? Miért nem emberinek?
Nyelje csak el ezt is az én jó cethalam!
Ha ott lettem volna Vele a teremtéskor, tanácsadói státuszban, bizony másképp nézne ám ki a történelem!
Talán ott is voltam. Talán el is mondtam ezeket.
Talán egy fontosabb, magasabb szempontból szavazták le bölcs tanácsaimat.
Talán jobb, hogy Ő a Főnök, nem pedig én.
Hmmm.
Forrás: Kegyelem és irodalom

Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek…

(Kelár Gyuri és Pajó beszélgetése)

Vajon a teljesen hétköznapi, gyakorlati élet egy unalmas, mechanikus betanultság, egy általunk előre elkészített cselekedetek végzése, vagy itt is az aki vagy, az isteni, Krisztusi természeted, a megigazult állapotod a mérvadó, hogy egy izgalmas, nyugodt, inspirált életet élj? Hogyan lehetséges ez? Nincs rá recept :)!


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás