Az igazi Elvis 17. rész. Az 1954-es esztendő. 3. rész. Elvis és Johnny Cash.

Írta:Létrehozva: 2021.11.14.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 17. rész

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

Az 1954-es esztendő. 3. rész. Elvis és Johnny Cash.

Július 31

Fellépés a Bon Air Clubban, Memphisben.

Elvis a Bon Air klubban.

Augusztusi koncertek:
Augusztus 1

KWEM rádióállomás, West Memphis, TN – élő rádió koncert

Augusztus 7

Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN.

Ezen a napon találkozik Johnny Cash-sel, akivel később kollégák lesznek a SUN stúdióban, és akivel együtt turnéznak majd. Az 1997-ben megjelent „Cash: The autobiography” című önéletrajzi könyvében Cash hosszan és nagyon szépen ír barátjáról Elvis Presleyről. Most ebből idézünk:

Johnny Cash és Elvis

Azt mondják, mindenkinek meg van a maga Elvis képe, amit én csak méltányolni tudok, tekintettel arra, hogy nekem is, annak ellenére, hogy Elvis a jó barátom volt, testi lelki jó barátom, a szó a valódi értelmében. Igaz, az én Elvis képem az ötvenes évek Elvisére korlátozódik. Még kölyök volt, amikor találkoztam vele. Mindössze 19 éves kölyök, aki szerette a sajtburgert, a csajokat és az édesanyját (talán édesanyját a legjobban, aztán a csajokat és legvégén a sajtburgert).
Már hallatta a hangját a városban, amikor 1954-ben Memphisbe kerültem. Sam Phillips éppen akkor dobta piacra az első Elvis lemezt, a That’s All Right, Mama című számmal az A, és a Blue Moon of Kentucky nótával a B oldalon, amivel alaposan felkorbácsolta a rádióhullámokat.

Amikor életemben először személyesen találkoztunk, éppen egy nyitott teherautó platóján énekelt, az akkor a Lamar Avenue-n éppen megnyitott Katz drogéria előtt. Két, háromszázan bámulták, többségében tini lányok, akik csak azért jöttek, hogy őt láthassák. Miután egyetlen kislemeze jelent meg, ugyanazt a két dalt adta elő újra és újra. Vivian ( Johnny Cash felesége B. E. megjegyzése) és én a koncert után odamentünk hozzá és bemutatkoztunk. Nyomban meghívott bennünket következő fellépésére az Eagle’s Nest klubba, amit Sleepy-Eyed John, a DJ. vezetett, és aki nevét a Merle Travis dalból kölcsönözte, és aki legalább olyan fontos szerepet játszott Elvis népszerűsítésében, és a SUN zenéjének a világgal való megismertetésében, mint Dewey Phillips.

Úgy emlékszem Elvis fellépésére az Eagle’s Nest klubban, mintha tegnap lett volna. A helyszín kijelölése igen nagy baklövés volt, ugyanis a klubba csak felnőtteknek volt szabad a bejárás, így Vivianen és rajtam kívül talán tizenöten lehettek odabent. Ennek ellenére Elvis óriási volt. Ugyanazt a két számot énekelte, újra és újra, majd néhány bluest, és nem sokat szövegelt. Nem is kellett, karizmája így is mindenkit magával ragadott.

Amire ezen az estén felfigyeltem, az a gitárjátéka volt. Elvis mesés gitárjátékos volt. Ahogy belekezdett a That’s All Right, Mama c. számba, egyedül a saját gitárjával, csak ezt akartad hallgatni. Kiábrándított, hogy Scotty Moore és Bill Black is beszállt, nem mintha ők nem lettek volna jók, vagy nem feleltek volna meg tökéletesen Elvisnek, de velük együtt ezen az estén nekem ez a gitárjáték adta meg az Elvis jelenség lényegét, az Elvis hangzást, amit annyira hiányoltam a hosszú évek során, amikor Elvis olyan nagyon népszerű lett és a lemezeit már hangszerelve és újrakeverve készítette. Nekem mindig hiányzott az a tiszta és végtelenül egyszerű Scotty, Bill és Elvis hangzás, Elvis ritmusgitár játékával. Érdekes módon soha életemben nem hallottam, hogy valaki is dicsérte volna Elvis ritmusgitár játékát a SUN időszak után, és én magam sem hallottam ezt az egyedi gitárhangzást tőle a későbbi felvételein.
Azon az estén, ott az Eagle’s Nest klubban a legújabb divat szerint volt öltözve. Azt hiszem, az ingét a National Shirt boltban vásárolta, ahol a legfinomabb anyagú, a legdivatosabb ingeket lehetett kapni, jó drágán, 3,98 dollárért (én is vettem), de lehet, hogy már ekkor bejárt a Lansky Brothershez, a város legelőkelőbb ruhaboltjába. Nem sokkal később én is ezt tettem. De szemben Elvisszel, én 1955/56-ban ezt csak két, három alkalommal engedhettem meg magamnak.

Elvis-szel rengeteget beszélgettünk a zenéről, de soha a SUN-ról, és soha a zene üzleti részéről. A SUN-nál meg kívántam őrizni a magam sajátos stílusát, és nem akartam, hogy ebbe bárki beleszóljon, és gondolom, Elvis a maga részéről ugyanígy gondolkodott.

Elvis ebben az időben rengeteg rosszmájú megjegyzést kapott az emberektől. Rendkívüli módon zavarta minden pletyka, hazugság, amit terjesztettek róla. Azt állították róla, hogy drogos, pedig az ötvenes évek közepén ő volt a világon talán az egyetlen ember, akinek semmi szüksége nem volt drogra. Olyan erős volt az energiaszintje, hogy amikor felment a színpadra, az volt az ember érzése, hogy sose hagyja abba. Talán éppen ezért gondolták sokan, hogy drogozik. Akárhogy is, én soha, egyetlen alkalommal sem tapasztaltam rajta semmi furcsát, soha nem láttam, hogy drogot szedett volna, sőt alkoholt sem ivott soha, mindig tiszta fejjel lépett színpadra.

Elvis hihetetlenül kedves teremtés volt, egy rendkívül tehetséges és karizmatikus nagyszerű fickó, aki mindennek a birtokában volt, ami a népszerűséghez kell. Sokan ezt nem voltak képesek elviselni és féltékenyek voltak rá, ezért kezdtek el róla rosszízű pletykákat terjeszteni. Sajnos ez olyan jellemző, és olyan szomorú.

Mi igencsak kedveltük egymást. Rengeteget hülyéskedtünk együtt. Általában folyton hülyéskedtünk abban az időben, de mi igazi életformát alakítottunk ki ebből. Akár fellépti díjat is kérhettünk volna, olyan mulatságosak tudtunk lenni, de ezt csak a magunk szórakoztatására tettük. Elvis még ebben is utolérhetetlen volt. És amit a színpadon művelt! Amikor ugyanabban a műsorban léptünk fel, akkor mindig végignéztem a műsorát a takarásból, semmi pénzért, soha nem hagytam volna ki egyetlen fellépését sem, annyira magával ragadó volt. Igaz, láttam, ő is sokszor ugyanezt teszi, amikor én voltam a színpadon. De ő olyan karizmatikus volt, hogy egészen elbűvölte az embert.
A hatvanas, hetvenes években elszakadtunk egymástól, ő bezárkózott Gracelandbe, és én nem akartam zavarni, nehogy úgy járjak, mint sokan, akik szerették volna meglátogatni, de a kapus visszafordította őket. Telefonon azonban sokszor és hosszan beszélgettünk, és többször fordult elő, hogy amikor ő lezárt egy koncertsorozatot Las Vegasban, én akkor indítottam egyet, amihez én mindig gratuláltam, ő meg sok sikert kívánt, mindössze ennyi maradt a régi barátságból.

Ugyanezen a napon a Billboard magazin kritikát közöl Elvis első kislemezéről. A kritika Elvist új potenciális tehetségnek nevezi, akinek az előadásmódja igen „ütős”.

Augusztus 20

Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN

Augusztus 21

Gladwater, Texas

Augusztus 22

Magnolia Gardens, Huston, Texas

Augusztus 27

Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN

Augusztus 29

Kennedy Hospital, Memphis, TN

Szeptemberi koncertek
Szeptember 8

A Memphis Press-Scimitar húszoldalas mellékletet jelentet meg a Lamar-Airways Shopping Center műsoráról. A mellékletben Elvis fotója is látható, és a lap mint „Memphis új hit lemeze a lemeziparban ”címmel mutatja be Elvis kislemezét.

Szeptember 9

Lamar-Airways Shopping Center, Memphis, TN
Ugyancsak a városban, Lamar Avenue-n található bevásárló központban, az egyik üzletben, a Katz Drug Store-ban adnak koncertet. Rengeteg tinédzser gyűlik össze, főleg lányok. Sokan Elvis volt iskolájából, a Humes gimnáziumból jönnek. Elvis volt osztálytársai is ott vannak a koncerten. Mivel eddig csak egyetlen kislemeze jött ki, azt a két számot énekli újra és újra, de a közönség nem akarja elengedni.

Szeptember 10
21:00 Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN

Szeptember 11 -12
0:00 Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN

Szeptember 11, 12

A trió napközben ismét a SUN stúdióban van. Ezen e két napon a következő dalokon dolgoznak: I’ll never let you go, Satisfied (ennek a dalnak a felvétele eltűnt), I don’t care if the sun don’t shine, Just because, Good rockin’ tonight.



Szeptember 17

Elvis fellép a Bethal Springs középiskola tornatermében. A koncertet megelőző napon, ahogy abban az időben bevett szokás volt, a koncert beharangozása érdekében egy teherautó platóján énekli újra és újra első két SUN stúdióban felvett számát két zenészével. Itt hallja Elvist életében először Carl Perkins is.

Szeptember 18

21:00 Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN
A műsorban Sleepy Eyed John és a Tiny Dixon’s Band szerepel Elvisen kívül. A belépődíj egy dollár.

Szeptember 24

21:00 Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN

Szeptember 25

Sleepy-Eyed John’s Eagle’s Nest Club, Memphis, TN

(Folyt. köv!)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás