Az igazi Elvis 49. rész. „A Date With Elvis”

Written by on 2022.02.23.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 49. rész.

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

„A Date With Elvis”

Február 7

Elvis ismét részt vesz a Holiday on Ice jégrevü műsorán Frankfurtban. Koncert után a táncos lányokkal beszélget az öltözőben.

Február 13

A Wetterauer Zeitung c. napilap arról számol be, hogy Elvis fényes nappal megáll Friedberg főutcáján az autójával autogramot osztogatni, feltartva ezzel a forgalmat. A cikk „szívtelennek” nevezi Elvist, amiért nem gondol arra, hogy az autogramkérő lányokat az autósok véletlenül elüthetik. Két rendőr megjelenése vetett véget a „látványnak”. – írja a lap.

Március 3

Red Westtel és Lamar Fike-kal háromnapos kirándulást tesz Münchenbe. Az útra magával visz egy 18 éves gyönyörű színésznőt, Vera Tschechowát, akivel néhány hónappal korábban ismerkedik meg a Moulin Rouge éjszakai lokálban. A német napilapok természetesen tele vannak kettőjük fényképével.

„Elvis legújabb szerelme” – olvasható a képek alatt.

Számunkra ezek a képek azért érdekesek, mert az látható rajtuk, hogy katonai szolgálata idején Elvis nem mindig viselte az egyenruhát, hiszen ezen a müncheni kiránduláson is civilben van. Az a csíkos zakó és fekete nadrág van rajta, amelyikben odahaza még a koncertjein és az Ed Sullivan országos televíziós showban 1957 januárjában fellépett.

Elvis és Vera Tschechowa

Március 4

Elvis Verával ellátogat egy helybéli filmforgatásra. A film viking környezetben játszódik. Elvisnek nagyon tetszenek a díszletek.

Március 5

Elvis és Vera a helybéli Starnberg tavon csónakáznak. Este ismét a Moulin Roge-ban vannak. Red West és Lamar Fike végig ott van velük a háromnapos kiruccanáson.

Elvis a münhen-i Moulin Rouge-ban.

Március 18

Egy gyakorlat közben túl élesen veszi be a kanyart a dzsipjével és felborul. Megsérül a térde. A balesetet Elvis kérésére eltitkolják a sajtó elől.

Március 26

Vernont, és Elvis titkárnőjét, Stefaniakot autóbaleset éri az autópályán. A sajtóban elterjed a rémhír, hogy Elvis az életét vesztette, de Elvis nem is utazott a kocsiban.

Március 27

Elvis nagyszabású házibulit rendez abból az alkalomból, hogy egy év letelt a katonai szolgálatából.

Március

Az „Év kislemeze” kategóriában Grammy díjra jelölik az A fool such as I című dalát. A díjat a National Academy of Recording and Science ítéli oda „ művészi teljesítményük elismeréséért azoknak a kereskedelmi forgalomban megjelent kislemezek, vagy egyedi énekes vagy instrumentális számok előadóinak, amely kislemezek, illetve dalok a megelőző évben jelentek meg, és nagylemezen nem nyertek Grammy díjat.” Az Év kislemeze díj a négy legfontosabb könnyűzenei Grammy díj egyike. A másik három Grammy díj a Legjobb új előadó, az Év dala, valamint az Év albuma. A díjat a dal nem nyeri el.

Április 12

Abból az alkalomból, hogy a 3. Páncélos Hadosztály a 18. születésnapját ünnepli, azt a barakkot, ahol Elvis van elszállásolva, megnyitják a látogatók előtt. Elvis feladata, hogy dzsipen szállítsa a vendégeket a bejárattól a barakkig.

Elvis 1959. április 12.

Április 15

A „Gold Standard Series” sorozatban megjelenik első EP-je, A Touch of Gold Vol.1. címmel. Katalógusszáma: RCA EPA 5088 Ez az első olyan lemez, amelynek borítóján Elvis az „arany” ruhában látható, ugyanaz a kép, amely majd az Elvis’ Golden Records Vol.2. LP-jén is látható lesz. A középlemezen négy szám található. A oldal: Hard headed woman/Good rockin tonight. B oldal: Don’t/I beg of you. Valamennyi dal már korábban kislemezen megjelent, és szerepelt a hitlistán.

Április 19

Parker ezredes, hogy az Elvis iránti rajongást fenntartsa, újabb kampányfogást eszel ki. Egy német pop újsággal karöltve meghirdeti a német fiataloknak a „Töltsön egy délutánt Elvisszel” programot. A négy nyertes tinédzser lány és négy fiú ezt a délutánt együtt töltheti bálványával.

Május 18

A Time magazin tévesen arról számol be, hogy az ABC televíziós társaság egymillió dolláros szerződést kötött Elvisszel három televíziós show műsorra, amit leszerelése után rögzítenek majd.

Június 1

Presley “Specialist 4th Class” (negyedik osztályú specialista) (E4) beosztást kap. Katonai fizetése havi 122 dollár 30 centre emelkedik.

Június 3

Elvis mandulagyulladást kap, ami énekeseknél igen veszélyes, ezért a katonai bázis kórházába szállítják és hat napon át ott kezelik. Ez idő alatt olyan specialistát keresnek, aki megoperálhatná a világhírű torkot. Szerencsére a gyulladás orvosi sebészeti beavatkozás nélkül, gond nélkül lezajlik.

Június 13

Elvis 15 napos eltávozási engedélyt kap. Előbb ismét Münchenbe utazik néhány napra, majd Párizsba megy. Ezt az időt arra használja ki, hogy Párizst alaposabban megismerje. Mivel nagyon tetszik neki Brigitte Bardot, a franciák szex-üdvöskéje, mindent megtesz, hogy találkozhasson vele. Párizsban baráti körével, a Memphis Maffia későbbi tagjaival a Champs Elysée-n álló Prince De Galles Hotel luxuslakosztályát bérli ki. Estéit a Moulin Rouge-ban tölti, de a Lido klubba is ellátogat, ahol a híres táncos lányokból álló tánckar, a Bluebell Girls lép fel. Elvis és barátai innen válogatnak lányokat maguknak, és estéről estére más lányt visznek fel magukhoz a szállodába.

Június 17

Parker ezredes nem elégszik meg azzal, hogy Elvis Párizsban csak szórakozik, a távolból sajtótájékoztatót szervez számára, hogy a francia olvasó közönség is „kapjon valamit Elvis”-ből. Elvis gyorsan lerázza a kíváncsiskodó újságírókat és elmegy aludni, hogy éjjel az ereje teljében legyen. Ugyanis ezekben a napokban Elvis nappal alszik, és egész éjjel mulat.

Június 20

Az éjszaka túl jól sikerül, a lányok egész nap a hotelben maradnak, ezért este a Lido Klub igazgatója felhívja Elvist, és kéri, hogy a lányokat küldje vissza időre az esti fellépésre.

Június 22

Vernon, aki hosszabb időt tölt fiával Nyugat-Németországban, Párizsba utazik, ahol bemutatja szerelmét, Davada „Dee” Stanley-t, aki akkor még férjnél van. Dee férje egy ugyancsak Németországban, Friedbergben állomásozó őrmester. A bemutatást követően Vernon magával viszi Dee-t Memphisbe, Gracelendbe. Elvis nagyon nem örül annak, hogy apja ilyen gyorsan új partnert talált magának. Nem igazán kedveli az édesanyja helyébe lépő Dee-t, de megérti apja igényeit, és nem szól egy rossz szót sem.

Június 27

Lejár az eltávozás. 800 dollárért bérel egy hosszú amerikai limuzint, amellyel a Memphisi maffia tagjaival együtt visszatér Németországba, a támaszpontra.

Július 15

Az ABC televíziós társaság bejelenti, hogy megszületett a megállapodás Parker ezredessel, Elvis visszatérése alkalmából televíziós show műsor készül, amelynek címe Welcome Home Elvis (Isten hozott itthon, Elvis) lesz. A televíziós showt 1960 tavaszán fogják bemutatni. A szerződés szerint a show-ért Elvis 125.000 dollárt kap.

Július 22

A Voice Of Broadway című magazin újságírónője, Dorothy Kilgallen arról számol be a lapban, hogy Elvis “jó magaviseletének jutalmaként” karácsonykor fog leszerelni, és nem 1960 márciusában, ahogy az eredetileg a tervekben szerepelt. A cikk kisebb botrányt okoz a Németországban állomásozó katonák körében, ugyanis úgy érzik, maguk is jó magaviseletet tanúsítottak, mégsem szerelik le őket korábban. A “lázadás” hatására a parancsnokság úgy dönt, hogy nem fogják Elvist idő előtt leszerelni.

Július 24

Megjelenik a Date with Elvis (Randevú Elvisszel) című albuma az RCA Victornál monó változatban ( Katalógusszáma: LPM 2011). Az eredeti kiadás kinyitható borítóval készül, belül az 1960-as év kalendáriumával.

Mivel Elvis 1958. március 24.-én bevonul katonának, sem koncertet nem ad, se filmben nem szerepelhet, így hírnevét csak a lemezkiadósokkal lehet fenntartani. Mivel lemezeket sem készíthet, az RCA csupán a korábban felvett anyagokból tud válogatni, így ez a nagylemez is válogatás korábban felvett, de többnyire ki nem adott anyagokból, így az 1956-os, a hollywoodi Radio Recorders stúdió felvételekből, az 1956. augusztusában, a 20th Century Fox Stage stúdiójában, valamint még mindig a SUN stúdióban felvett anyagokból. Még így is igen rövidre sikerül, a szokásos 35 perces nagylemez idő helyett ez a lemeze mindössze 23 percnyi hanganyagot tartalmaz.

Az LP igen gyengén szerepel, „mindössze” a No.32. helyet éri el a Billboard 100-as nagylemez listán.

A nagylemezen hallható dalok listája:

A oldal

Blue moon of Kentucky (Bill Monroe)
Young and beautiful (Aaron Schroeder, Abner Silver)
(You’re so square) Baby I don’t care (Jerry Leiber, Mike Stoller)
Milk cow blues boogie (Kokomo Arnold)
Baby let’s play house (Arthur Gunter)

B oldal

Good rockin’ tonight (Roy Brown)
It’s so strange (Faron Young)
We’re gonna move (Vera Matson, Elvis Presley)
I want to be free (Jerry Leiber, Mike Stoller)
I forgot to remember to forget (Stan Kesler, Charlie Feathers)

(Folyt.köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás