Az amerikai country zene története 18. Roy Acuff, a „country zene királya”

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.

Az amerikai country zene története 18. Roy Acuff, a „country zene királya”

Roy Claxton Acuff amerikai countryénekesnek, hegedűsnek és promóternek tulajdonítják, hogy a műfajt a korai vonószenekari és „hoedown” (eredetileg vidék tánchelység, ahol tradicionális zenére táncolnak) formátumtól, az énekes alapú formátum felé mozdította el, amely hozzájárult a country zene nemzetközi sikerhez.

Roy Acuff

1952-ben Hank Williams azt nyilatkozta:

„Ő a legnagyobb énekes, akit ez a fajta zene valaha ismert. Hallgattad őt, és nem aggódtál a tömeg miatt. A déli vonzerő tekintetében Roy Acuff volt Isten.”

Acuff az 1930-as években kezdi zenei karrierjét, amikor regionális hírnevet szerez együttesének, a Smoky Mountain Boysnak az énekeseként és hegedűseként. 1938-ban csatlakozik a Grand Ole Opryhoz és bár népszerűsége zenészként az 1940-es évek végén csökken, az Opry egyik kulcsfigurája és promótere marad közel négy évtizeden át.

1942-ben Acuff és Fred Rose megalapította az Acuff-Rose Musicot, az első nagy nashville-i countryzenei kiadóvállalatot, amely olyan művészeket szerződtet, mint Hank Williams, Roy Orbison és az Everly Brothers. 1962-ben Acuff lesz a Country Music Hall of Fame első élő tagja.

Acuff 1903. szeptember 15-én születik a Tennessee állambeli Maynardville-ben, öt gyermek közül harmadikként. Roy Acuff skót felmenőkkel rendelkezik, ősei a gyarmati korszakban érkeznek Észak-Amerikába, és Virginia és Carolinas hegyvidékén telepednek le. Az Acuffok Union megyében meglehetősen prominens család lesznek. Roy apai nagyapja, Coram Acuff Tennessee állam szenátora, Roy apja kiváló hegedűs és baptista prédikátor, édesanyja remek remekül zongorázik és Roy korai éveiben az Acuff-ház a helyi összejövetelek kedvelt helyszíne. Az ilyen összejöveteleken Roy gyakran azzal szórakoztatja az embereket, hogy az állán egyensúlyoz mezőgazdasági szerszámokat. Korán megtanult szájharmonikázni és állkapocshárfán játszani.
1919-ben az Acuff család Fountain Citybe (ma Knoxville külvárosa) költözik, néhány mérföldre délre Maynardville-től. 1919-ben Roy a Central High Schoolba jár, ahol az iskolai kápolna kórusában énekel és minden színdarabban szerepel. Fő szenvedélye azonban az atlétika; három sportágban is kitűnik és miután 1925-ben leérettségizik, ösztöndíjat ajánlanak neki a Carson-Newman Egyetemre, de visszautasítja. Több kisebb baseballklubban játszik Knoxville környékén, alkalmi munkákat végzett, és időnként bokszol.

1929-ben Acuff kipróbálja magát a Knoxville Smokiesban, egy kisebb ligás baseballcsapatban, amely akkoriban a New York Giantshez tartozik. 1929-ben azonban egy napszúrás véget vet baseballkarrierjének. 1930-ban idegösszeomlást szenved.
Betegsége alatt elkezdi csiszolni hegedűtudását, és gyakran játszik a család tornácán, de csak miután a nap már lement. Az apja több lemez vásárol neki, amelyeken olyan helyileg elismert hegedűsök játszanak, mint Fiddlin’ John Carson és Gid Tanner. Ezek a lemezek fontos hatással vannak korai stílusára.
1932-ben Dr. Hauer gyógyászati show-ja, amely a déli Appalache régióban turnézik, leszerződteti előadóművésznek. 1932-ben Acuff fekete arcú minstrel előadóként kezdi pályafutását. A feladata, hogy nagy tömeget vonzzon, akiknek Hauer szabadalmaztatott (gyanús minőségű) gyógyszereit el lehessen adni különböző betegségekre. A medicine show-kon való szereplés közben Acuff találkozik a legendás Appalache-i bendzsóművésszel, Clarence Ashley-vel, akitől megtanulja a „The House of the Rising Sun” és a „Greenback Dollar” című dalokat, amelyeket Acuff később fel is vesz.

Clarence Ashley

Mivel a medicine show-kon nincs mikrofon, megtanul elég hangosan énekelni ahhoz, hogy a zaj felett is hallható legyen a hangja, ami később a korai rádióadásokban is segíti majd őt.
1934-ben Acuff elhagyja a gyógyászati show-körutat és helyi koncerteken kezd játszani különböző zenészekkel Knoxville környékén, ahol helyi hírességgé válik, és a helyi újságok hasábjain szerepel.
1934-ben a gitáros Jess Easterday és a hawaii gitáros Clell Summey csatlakozik Acuffhoz, hogy megalakítsák a Tennessee Crackerjacks nevű bandát, amely rendszeresen fellép a knoxville-i WROL és WNOX rádióállomásokon. A csapat hamarosan kiegészül a basszusgitáros Red Jones-szal, és a nevét Crazy Tennesseans-re változtatja, miután a WROL egyik bemondója, Alan Stout így mutatja be őket.

Crazy Tennesseans

A rajongók gyakran megjegyzik , hogy milyen „tiszta” a hangja a rádióban, ami fontos abban a korban, amikor az énekeseket gyakran elnyomja a vonós zenekari kakofónia. 1936-ban Acuff „The Great Speckled Bird” című dalának népszerűsége segít a csapatnak szerződést kötni az ARC-kal, ahol több tucat számot rögzítenek, köztük a zenekar legismertebb számát, a „Wabash Cannonball„-t.

Mivel a szerződés szerint 20 dalt kötelesek teljesíteni, felvesznek két “bordalt”. Az egyik a „When Lulu’s Gone” cimet viseli, de álnéven, Bang Boys néven adják ki.

1937-ben a csoport egy szerződési vita miatt elválik az ARC-től.
1938-ban a Crazy Tennesseans Nashville-be költözik, ahol meghallgatásra jelentkeznek a Grand Ole Opryba. Bár az első meghallgatás rosszul sikerül, a zenekar második meghallgatása lenyűgözi az Opry alapítóját, George D. Hay-t és Harry Stone producert és még abban az évben szerződést ajánlanak a csapatnak. Hay és Stone javaslatára Acuff megváltoztatja az együttes nevét Smoky Mountain Boys-ra, utalva a hegyekre, ahol ő és társai felnőttek. Röviddel azután, hogy a zenekar csatlakozik az Opryhoz, Clell Summey elhagyja a csapatot és helyére a dobrojátékos Beecher (Pete) Kirby lép, akit leginkább Bashful Brother Oswald művésznevén ismernek. Acuff erőteljes éneke és Kirby dobrojátéka és magas hangú háttérvokálja adja a zenekar jellegzetes hangzását.

1939-re Jess Easterday basszusgitárosra váltanak Red Jones helyett, és Acuff kiegészíti a zenekar felállását Lonnie „Pap” Wilson gitárossal és Rachel Veach bendzsóssal. Egy éven belül Roy Acuff és a Smoky Mountain Boys a sokáig az Opry bendzsósával, Uncle Dave Macon-nal vetekedik.
1940 tavaszán Acuff és zenekara Hollywoodba utazik, ahol Hay és Macon társaságában szerepelnek a “Grand Ole Opry” című filmben. Acuff később több B-kategóriájú filmben is szerepel, köztük az “O, My Darling Clementine”-ban (1943), amelyben egy éneklő seriffet játszik, az ”Éjszakai vonat Memphisbe” (1946), amelynek címe egy dalból származik, amelyet Acuff 1940-ben vesz lemezre, valamint a “Home in San Antone” c. filmben (1949).

Acuff és zenekara az 1940-es évek elején Macon és más Opry előadókkal együtt részt vesz különböző sátoros show-kon, amelyeket délkeleten tartanak. Ezeken a koncerteken olyan nagy a tömeg, hogy a helyszínekre vezető utakon kilométeres dugókban állnak az autók.
1942. augusztus 1-jén az Amerikai Zenészek Szövetsége sztrájkba lép a nagy lemezkiadó cégek ellen a jogdíjfizetésekkel kapcsolatos nézeteltérések miatt. A sztrájk megtiltja a szakszervezeti tagoknak, hogy felvételeket készítsenek a Columbia, RCA Victor és Decca Records kiadóknak. A zenészek azonban továbbra is felléphetnek koncerteken és a rádióban, csak nem készíthetnek felvételeket. A sztrájkot megelőzően a lemezkiadók igyekeznek felhalmozni a legnagyobb fellépőik – köztük számos Big Band – felvételeit. Ezek a lemezkiadó cégek a még ki nem adott felvételek készletére, valamint a régi katalógusukból származó lemezek újrakiadásaira támaszkodnak, hogy talpon maradhassanak. 1944 novemberére, több mint két évvel a sztrájk kezdete után, az összes lemezkiadó végül új szerződésekben állapodik meg, és a szakszervezeti zenészek visszatérnek a stúdióba.

1942-ben Acuff és Fred Rose dalszerző megalapítja az Acuff-Rose Music céget. Acuff eredetileg azért keresi meg a céget, hogy saját zenéit kiadhassa, de hamarosan rájön, hogy nagy az igény más country-előadók részéről, akik közül sokakat a nagyobb kiadócégek kizsákmányolnak. Nagyrészt Rose ASCAP – kapcsolatainak, és tehetségkutatói képességeinek köszönhetően az Acuff-Rose hamarosan a country zene legfontosabb kiadójává válik.

Acuffot nem kerüli el a politika

1943-ban Acuffot beavatják a Tennessee állambeli East Nashville-i szabadkőműves páholyba, amelynek egész életében tagja marad. Ugyanebben az évben Acuff meghívja Tennessee állam kormányzóját, Prentice Coopert, hogy legyen a díszvendég az Opry Prince Albert show országos premierje alkalmából rendezett gálán. Cooper azonban visszautasítja az ajánlatot, és szidja Acuffot a „gyalázatos” zenéje miatt, amiért Tennessee-t az „Egyesült Államok hegylakó fővárosává” tette. Egy nashville-i újságíró elmeséli Acuffnak a kormányzó megjegyzéseit és azt javasolta, hogy Acuff maga is induljon a kormányzói posztért. Bár Acuff kezdetben nem veszi komolyan a javaslatot, 1948-ban mégis elfogadja a Republikánus Párt kormányzói jelölését.
Acuff jelölése nagy aggodalmat kelt E. H. Crumpban, a memphisi demokrata párti politikai gépezet vezetőjében, aki közel negyedszázad óta uralja Tennessee állam politikáját. Crump nem annyira a kormányzói hivatal elvesztése miatt aggódik, hanem amiatt, hogy Acuff nagy tömegeket vonz majd a republikánus gyűlésekre, és más államfőjelölteket támogat. Bár Acuff viszonylag jól teljesít, segít új lendületet adni Tennessee republikánusainak, ellenfele, Gordon Browning a szavazatok 67 százalékával nyer.

Miután 1946-ban elhagyja az Opryt, több évig turnézik az Egyesült Államok nyugati részén, bár az országos ismertség hiánya és az olyan zenészek, mint Ernest Tubb és Eddy Arnold felemelkedése miatt, akik népszerűbbek ekkor a fiatalabb közönség körében, csökken a kereslet a fellépései iránt. Végül visszatér az Opryba, bár az 1960-as évekre lemezeladásai jelentősen visszaesnek. Miután 1965-ben majdnem életét veszti egy autóbalesetben a Tennessee állambeli Sparta mellett, Acuff a visszavonulást fontolgatja és csak jelképes fellépéseken vesz részt az Opry színpadán és hasonló műsorokban és alkalmanként duóban lép fel régi bandatársával, Bashful Brother Oswalddal.

1972-ben Acuff karrierje rövid ideig újra fellendül a folk revival mozgalomban, miután szerepet a Nitty Gritty Dirt Band “Will the Circle Be Unbroken“ című albumán.

1972-ben ez a fellépés előkészíti az utat Acuff karrierjének egyik meghatározó pillanata előtt, amely 1974. március 16-án este következik be, amikor az Opry hivatalosan is átköltözik a Ryman Auditoriumból a Grand Ole Opry House-ba, Oprylandbe. Az első koncertet az új helyszínen Roy Acuff és a Smoky Mountain Boys 1930-as évek végi képének hatalmas kivetítésével nyitják meg, amely a színpad feletti nagy képernyőre vetítenek.
A hangrendszeren keresztül a zenekar egyik 1939-es fellépésének felvétele szól, a zenekart George Hay ikonikus hangja vezeti be, majd a zenekar előadja a „Wabash Cannonball” című dalt. Ugyanezen az estén Acuff megmutatja Richard Nixon elnöknek, az esemény díszvendégének, hogyan kell jojózni, és meggyőzi az elnököt, hogy játsszon el néhány dalt a zongorán.

Az 1980-as évek elején, felesége, Mildred halála után, az akkor már 80-as éveiben járó Acuff egy kis házba költözik az Opryland területén, és továbbra is naponta fellép a színpadon. A legtöbb napon korán érkezik az Opryba a műsor előtt, és alkalmi munkákat végez, például üdítőket töltött fel a színfalak mögötti hűtőszekrényekbe. Készít egy cameo megjelenést Moe Bandy és Joe Stampley 1984-es „Where’s The Dress?” című paródia slágerének klipjében.

1988-ban megkapja az Amerikai Teljesítmény Akadémia díját. 1991-ben megkapja a National Medal of Arts kitüntetést. Életmű díjat kap a John F. Kennedy Center for the Performing Arts-tól, ő az első country zenész, aki megkapja ezt a nagyra becsült elismerést.
Roy Acuff 1992. november 23-án hal meg a nashville-i Baptista Kórházban, 89 éves korában, szívelégtelenségben.

Acuff és a hit

Acuff számos dala erős vallási hatást mutat, leginkább a „Great Speckled Bird„, a „The Prodigal Son” és a „Lord, Build Me a Cabin„. Ezek a dalok jellemzően hagyományos angol-kelta dallamra készültek, ami leginkább a „Great Speckled Bird„-ön és az 1940-es „The Precious Jewel” című felvételen hallható. Acuff előadta a kor népszerű dalait, köztük Pee Wee King „Tennessee Waltz„-jét és Dorsey Dixon „I Didn’t Hear Nobody Pray” című dalát, ez utóbbit kisajátította és átnevezte „Wreck on the Highway„-re. Lemezre vette a cajun hegedűs Harry Choates „Jole Blon” című dalának egy változatát is. A hagyományos felvételek közé tartozott a „Greenback Dollar„, amelyet valószínűleg Clarence Ashley-től tanult, amikor a medicine show-körúton volt, és a „Lonesome Old River Blues„, amelyet a Smoky Mountain Boys-szal vett fel az 1940-es években. Acuff és a Crazy Tennesseans 1936-ban rögzítette a „Wabash Cannonball„-t – egy másik hagyományos dalt -, bár ezen a korai felvételen Acuff nem énekelt. A dal ismertebb változatát, amelyben Acuff énekel, 1947-ben vették fel.

Roy Acuff

1979-ben Opryland megnyitja a Roy Acuff Színházat, amelyet Acuff tiszteletére szentelnek fel. (Sajnos, 2011-ben lebontották, miután a 2010-es Tennessee-i árvízben jelentős károkat szenvedett). A Dunbar Cave State Natural Area természetvédelmi terület 1973-ban jön létre. A barlang 1948 és 1963 között Acuff tulajdonában van. Két múzeumot neveznek el Acuff tiszteletére – a Roy Acuff Múzeumot Oprylandben (ma már bezárt) és a Roy Acuff Union Múzeumot és Könyvtárat szülővárosában, Maynardville-ben. Acuffnak van egy csillaga a hollywoodi hírességek útján, a Vine Street 1541 alatt.

(Folyt. köv.)