Ruth Brown

Ruth Brown

Ruth Alston Brown (született Weston; 1928. január 12. – 2006. november 17.) amerikai énekes-dalszerző és színésznő, akit néha az „R&B királynőjeként” emlegetnek.

Az 1950-es években az Atlantic Records számára készített számos slágerében, mint például a „So Long„, a „Teardrops from My Eyes” és a „(Mama) He Treats Your Daughter Mean„, popzenei stílust vitt az R&B zenébe.

Ezekért a hozzájárulásokért az Atlantic „a ház, amit Ruth épített” néven vált ismertté (utalva a régi Yankee Stadion népszerű becenevére). 1993-ban Brownt felvették a Rock&Roll Hall of Fame-be.

Az 1970-es évek közepén kezdődő és az 1980-as években tetőző újjáéledést követően Brown arra használta fel befolyását, hogy a zenészek jogdíjakkal és szerződésekkel kapcsolatos jogaiért küzdjön; ezek az erőfeszítések vezettek a Rhythm&Blues Foundation megalapításához.

A Black and Blue című Broadway-musicalben nyújtott alakításaiért Brown Tony-díjat kapott, az eredeti felvétel pedig Grammy-díjat nyert.

Brown 2016-ban Grammy-életműdíjat kapott. 2017-ben Brownt beiktatták a National Rhythm&Blues Hall of Fame-be. 2023-ban a Rolling Stone minden idők 200 legjobb énekesének listáján Brownt a 146. helyre sorolta.

Brown a rapper Rakim nagynénje.

KORAI ÉVEK

A virginiai Portsmouthban született Brown volt a legidősebb a hét testvére közül. Az I. C. Norcom középiskolába járt. Brown apja dokkmunkás volt. Az Emmanuel Afrikai Metodista Episzkopális Templomban a helyi egyházi kórust is vezette, de a fiatal Ruth inkább az USO show-kon és éjszakai klubokban való éneklés iránt mutatott érdeklődést, lázadva apja ellen. Sarah Vaughan, Billie Holiday és Dinah Washington inspirálta.

1945-ben, 17 évesen Brown elszökött portsmouthi otthonából a trombitás Jimmy Brownnal együtt, akihez hamarosan feleségül ment, hogy bárokban és klubokban énekeljen. Ezután egy hónapot töltött Lucky Millinder zenekarával.

KARRIERJE KEZDETÉN

Blanche Calloway, Cab Calloway nővére, aki szintén zenekarvezető volt, fellépést szervezett Brownnak a Crystal Cavernsben, egy washingtoni éjszakai klubban, aminek hamarosan a menedzsere lett.

Willis Conover, a későbbi Voice of America lemezlovas, látta őt Duke Ellingtonnal énekelni, és beajánlotta őt az Atlantic Records főnökeinek, Ahmet Ertegunnak és Herb Abramsonnak. Brown egy autóbaleset miatt nem tudott a tervezett időpontban részt venni a meghallgatáson. Ruth kilenc hónapot töltött kórházban. A kórházi ágyából szerződött az Atlantic Recordshoz.

1948-ban Ertegun és Abramson New Yorkból Washingtonba utaztak, hogy meghallgassák Brownt énekelni. Repertoárja többnyire népszerű balladákból állt, de Ertegun meggyőzte őt, hogy térjen át a rhythm&bluesra.

Első meghallgatásán, 1949-ben a „So Long” című dalt énekelte, amely sláger lett.

Ezt követte a „Teardrops from My Eyes” 1950-ben. A Rudy Toombs által írt dal volt Brown első nagy slágere. A New York-i Atlantic Records számára 1950 szeptemberében felvett és októberben kiadott dal 11 hétig volt a Billboard R&B listájának első helyezettje. A sláger miatt kapta a „Miss Rhythm” becenevet, és néhány hónapon belül az R&B elismert királynője lett.

Ezt a slágert követte az „I’ll Wait for You” (1951), az „I Know” (1951), az „5-10-15 Hours” (1953), a „(Mama) He Treats Your Daughter Mean” (1953), az „Oh What a Dream” (1954), a „Mambo Baby” (1954) és a „Don’t Deceive Me” (1960), amelyek közül néhányat a Ruth Brown and the Rhythm Makersnek tulajdonított.

1949 és 1955 között összesen 149 hétig szerepelt az R&B listán; összesen 21 Top 10-es slágert ért el, ebből ötöt az első helyen. Brown az első helyen szerepelt a Billboard 1954-es Disk Jockey Poll kedvenc R&B előadói szavazásán.

Brown sok fajilag szegregált dalt játszott a déli államokban, ahol rengeteget turnézott, és óriási népszerűségnek örvendett. Állítása szerint egy író egyszer így foglalta össze népszerűségét:

Délen Ruth Brownt jobban ismerik, mint a Coca-Colát.

Brown 1954. június 20-án fellépett a híres tizedik Cavalcade of Jazz koncerten a Los Angeles-i Wrigley Field-en, amelyet Leon Hefflin, Sr. rendezett. Ruth ekkor a The Flairs, Count Basie és zenekara, a Lamp Lighters, Louis Jordan and His Tympany Five, Christine Kittrell, valamint Perez Prado és zenekara társaságában lépett fel.

Első popslágere a „Lucky Lips” című dal volt, amelyet Jerry Leiber és Mike Stoller írt és 1957-ben vette fel. A kislemez a 6. helyet érte el az R&B listán és a 25. helyet az amerikai poplistán.

1958-as folytatása a „This Little Girl’s Gone Rockin’” volt, melyet Bobby Darin és Mann Curtis írt. Az R&B listán a 7., a poplistán pedig a 24. helyezést érte el.

1959-ben az „I Don’t Know” és 1960-ban a „Don’t Deceive Me” című dalokkal további slágereket ért el, amelyek sikeresebbek voltak az R&B listán, mint a poplistán. 1965-ben vendégként szerepelt a TV Gospel Time című műsorában. Az 1960-as években Brown eltűnt a nyilvánosság elől, és háziasszonyként élt.

KÉSEI ÉVEK

1975-ben Redd Foxx komikus sürgetésére visszatért a zenéhez, majd komikus színészi munkák sorozata következett. Ez indította el karrierjét a tévében, a filmben és a színpadon. A Hello, Larry című sitcom második évadában visszatérő szerepet kapott a szomszéd Leona Wilson szerepében. John Waters kultikus klasszikus filmjében, a Hajlakkban szerepelt, mint Motormouth Maybelle Stubbs, a barátságos és erős akaratú lemezpromóter és Seaweed és L’il Inez anyja.

A Broadwayn szerepelt az Amen Corner és a Black and Blue című produkciókban. Az utóbbival 1989-ben elnyerte a legjobb musicalszínésznőnek járó Tony-díjat.

Brown a zenészek jogaiért és jogdíjakért folytatott harca vezetett a Rhythm&Blues Foundation megalapításához 1988-ban. 1989-ben a Pioneer Award egyik első kitüntetettje volt. 1989-ben megjelentette „Blues and Broadway” című albumát, amellyel Grammy-díjat nyert a legjobb női jazz énekes kategóriában. 1992-ben felvették az Oklahoma Jazz Hall of Fame-be, 1993-ban pedig a Rock&Roll Hall of Fame-be.

A Blues and Broadway” album dalai:

Brown felvételt készített Charles Brown rhythm&blues énekessel. Az 1990-es évek végén Bonnie Raitt-tel is turnézott. 1995-ös önéletrajza, a Miss Rhythm elnyerte a zenei újságírásért járó Gleason-díjat. 1995-ben Bonnie Raitt „Road Tested” című élő DVD-jén is szerepelt, ahol a Never Make Your Move Too Soon című dalt énekelte. 1997-ben megjelent R + B = Ruth Brown című albumával újabb Grammy-díjra jelölték Traditional Blues kategóriában.] A 2000-es Little Richard című televíziós minisorozatban Tressa Thomas énekesnőt alakította.

Az R + B = Ruth Brown c. album dalai:

1989-től hat éven át vezette a Blues Stage című rádióműsort, amelyet az NPR több mint 200 leányvállalata közvetített.

Brown 78 évesen még mindig turnézott. 78 éves korában befejezte a Honeydripper című Danny Glover-film előkészítő munkálatait, amelyet azonban már nem élt meg. Mégis, a Things About Comin’ My Way című felvétele posztumusz megjelent a filmzene CD-jén. Utolsó interjúja 2006 augusztusában készült.

HALÁLA

Brown 2006. november 17-én halt meg egy Las Vegas környéki kórházban, az előző hónapban elvégzett műtétet követő szívroham és agyvérzés következtében kialakult komplikációk következtében. 78 éves volt. 2007. január 22-én emlékkoncertet tartottak számára a New York-i Harlemben, az Abyssinian Baptist Church-ben. Brownt 2007. január 22-én temették el a Roosevelt Memorial Parkban, Chesapeake Cityben, Virginia államban.

Forrás: Wikipédia