Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 16. Megszületik Cliff Richard

Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 16. Megszületik Cliff Richard

Ha lemezproducer nem is botlik beléjük, egy koncertszervező igen. Harry Greatorex a harmincas éveiben járó komoly férfi, aki a Ripleyben lévő Regal Ballroom mulatóba keres zenekart.

A Regal Ballroom napjainkban

Szeretne új, friss hangokat felfedezni, és hova mehetne jobb helyre, mint a 2i’s kávébárba. Megtetszik a Drifters neki, Harryvel akar tárgyalni, de a fiúk mondják, van nekik becsületes menedzserük, Tom Fosternek hívják. Így Greatorex és Foster leülnek tárgyalni. Az ajánlat öt font egy szombat esti buliért a Ripley-ben. Áll az alku, Greotorexnek csak egyetlen kívánsága van, hogy legyen Harry a húzó név, mint Bill Haley and the Comets, Harry and the Drifters, csak Harry nem egy Rock&Rollnak megfelelő név, találjanak ki egy jobbat, ami jól mutat a plakátokon.

Emléktábla jelzi, hogy anno itt játszott a legendás banda

Jó, könnyű mondani, de mi legyen az?

A The Swiss Tavern sörözőben ülnek le tanakodni. (Itt meg nem állhatom, hogy le ne írjam, amikor Londonban jártam iskolába, ez volt az egyik kedvenc helyem, és most, hogy e sorokat írom, összefut a nyál a számban, ahogy a sok Guinnes sör emléke felidéződik bennem.)

Ott ülnek a sörözőben és dobálóznak mindenféle nevekkel. Harrynek egy sem tetszik. Végül a Russ Clifford már majdnem nyerésre áll. Valaki azt mondja, fordítsuk meg, úgy érdekesebb, legyen Cliff Russard!

„A Cliff az oké, az tetszik, de az a Russard nagyonhülyén hangzik” – mondja Harry. „Jó, akkor legyen Richardson”, „Nem jó, az túl hosszú!”, „Jó akkor legyen Richards”. Ekkor megszólal Ian Samwell, aki szép tekintélyt vív ki eddigre magának a csapatban. „Legyen Cliff Richard! Mert az pont úgy hangzik, mint Little Richard!”

Ez igen! Cliff Richard, Little Richard. Ki tud ennek a művésznévnek ellenállni! Kell ennél Rock&Rollosabb név? Harry Webb besétált Londonban a The Swiss Tavernbe és Cliff Richard jön ki onnan. Amikor hazamegy, bemutatkozik a családjának.

Cliff Richard vagyok! Igenis Harry, akarom mondani, Cliff – mondja Joan, a legkisebb húga. Tudnál segíteni a házi feladattal, Harry, akarom mondani, Cliff.

Viccelődnek, pedig, ha tudnák, mit fog hozni Harrynek ez a név!

Cliff Richard and the Drifters! Egyenesen a híres 2i’s kávébárból! 1958. május 3.

A plakátokon ez áll, amikor Ripleyben a Regal Ballromban játszanak. Cliffnek vonaton kell Derby-be utaznia. Ismét egy hely, ahol soha nem járt. A Regal inkább amolyan kocsma, semmint bálterem. Körben a fal mellett vannak padok, azokon ülnek a vendégek és beszélgetnek. Amikor a zene megszólal, felállnak és elkezdenek táncolni. A fiúk nyomják az Elvis és Ricky Nelson dalaikat, a koncert egy jó órát tart, még soha nem játszottak ilyen hosszan. Kimerülnek, de élvezik minden percét. Túl gyorsan elszalad az idő, lekésik az utolsó vonatot, nincs mit tenni, ott a bálterem padjain töltik az éjszakát. A szülőket nem tudják értesíteni, a zenekar tagjainak szülei közül egyik sem rendelkezik telefonnal.

Harry, vagy mi is írjuk most már, hogy Cliff édesanyja halálra aggódja magát, és amikor a fia megjelenik épen és egészségesen, olyan boldog, hogy elfelejti megszidni.

Jerry Lee Lewis Londonban

Jerry Lee Lewis és Myra Gale Brown. 1958, London

Hihetetlenül jó hírt kapnak, Jerry Lee Lewis Angliába érkezik turnéra. A Drifters repertoárján is szerepel a „Great balls of fire” és a „Breathless” (ezekből majd demo felvétel is készül, de erről később), így alig várják, hogy ott lehessenek a koncerten, a Kilburne State Színházban.

Csakhogy az angol média rájön, hogy Jerry Lee feleségül vette harmadfokú unokatestvérét, a 13 éves Myra Gale Brownt és kitör a botrány. A turnét három koncert után lemondják, Jerry Lee Lewisnak haza kell utaznia. A fiúkat a botrány a legkisebb mértékig sem érdekli, ott vannak a koncerten, ami szinte teljesen üres nézőtér előtt zajlik. Jerryt láthatóan ez nem zavarja, belead apait, anyait.

Foster, annak ellenére, hogy semmi tapasztalattal nem rendelkezett, mielőtt a Drifters menedzsere lett volna, nagyon ügyesen végzi a dolgát. Elintézi, hogy a fiúk a koncert után találkozhassanak a „mesterrel”! A srácok elég idegesek, még életükben nem találkoztak egy nagyobb sztárral, és rögtön elsőnek magával Jerry Leevel hozza össze a jó sorsuk őket, Jerry Leevel, aki kamaszkoruk nagy bálványa. Akinek a lemezei ott sokasodnak Cliff Richard polcán, amit a húgaival oszt meg.

Nincs miért aggódniuk, Jerry Lee kedves és közvetlen velük, igazi zenészeknek tekinti őket és havernak. Közös fénykép is készül, sokáig ott van bekeretezve az aprócska szobában a Webb család lakásának a falán.

John Fosternek, aki egyre jobban beleéli magát a menedzseri feladatokba, sikerül lekötni őket egy szombat délelőtti tini showra a Gaumont Színházba. A koncertre 1958. május 31-én kerül sor. Ekkor történik meg a csoda, ami Cliff Richardot igazi Rock&Roll sztárrá teszi. Amikor belecsap az éneklésbe, a lányok elkezdenek visítani, ordítani, pont úgy, ahogy az amerikai filmeken látni. „Cliff! Cliff!” – kiabálják a lányok. Cliff Richard befutott!! Sztár lett, amire gyerekkora óta annyira vágyott.

Gaumont Színház, London

Az első lemez

Szép, szép a közönségsiker a koncerteken, de ez mégsem az igazi. Az igazi az lesz majd, ha a zenekar lemezt ad ki. Csakhogy sehol egy lemezkiadó ügynök, így nehéz lesz szerződést kapni. Jön az ötlet, csináljanak lemezt önmaguknak, olyant, mint Elvis csinált az édesanyjának. De van-e olyan stúdió Londonban, ahol pénzért bárki felvehet egy lemezt és azt hazaviheti? Miért ne lenne? Ott van a His Master’s Voice lemezüzlet az Oxford Streeten. (Megint meg kell jegyeznem, hogy 1968-ban, amikor Londonban tanultam, a világért nem hagytam volna ki, hogy be ne nézzek oda. Hatalmas egyszintes helyiség volt, szinte beláthatatlan. Kerestem a stúdiót, ahol a „saját hangja vigye haza” lemezeket el lehetett készíteni, az azonban addigra már régen megszűnt, sőt, azóta maga a bolt is.)

Cliff itt áll először mikrofon elé, hogy lemezt készítsen. Két dalt vesznek fel, Elvistől a „Lawdy, Miss Clawdy” címűt és Jerry Lee Lewistől a „Breathless”-t. A felvétel pontosan öt angol fontba kerül. (Itt azt kell megjegyeznem, hogy ez a demo felvétel sokáig elveszettnek tűnt, aztán valamikor a nyolcvanas évek közepén előkerült és elárverezték, két Rolls-Royce áráért kelt el akkor. Magát a felvételt a rajongók nem ismerhették egészen addig, amig 1997-ben az EMI ki nem adja a „Cliff Richard, The Rock and Roll Years 1958-1963” c. CD dobozt, amin e két dal is hallható. Ez volt az első alkalom, hogy a rajongók képet alkothattak arról, milyen is volt akkor az a Drifters, amiről itt írok. Azt kell mondanunk, hogy egyáltalán nem rossz, megértjük a korabeli tinik lelkesedését.)

Megszületett a demo kislemez, mi legyen vele? Foster elhatározza, hogy talál az együttesnek egy lemezügynököt, ha törik, ha szakad. Több irodában is jár, végül George Ganjou lemezforgalmazó ráharap a felvételre. Ő az, aki a korongot elviszi személyesen Norrie Paramornak, a Columbia lemezkiadó zenei igazgatójának. Ha van valaki, aki utálja a Rock&Roll-t, az Paramor. Elegáns úr, komoly zenei teljesítménnyel a háta mögött, turnézott Bing Crosby-val, készített már felvételeket a Mantovani zenekarral, Eddie Calverttel, Michael Hollday-vel, ami nem éppen arra utal, hogy kedvelné a Rock&Rollt. Nem véletlenül neves zeneigazgató, tudja, hogy a fiatalok harapnak erre a zenére, gondolja, kipróbálja saját lányán, hogy érdemes-e ezzel a zenével kezdeni valamit, és hazaviszi magával a demot. Foster van olyan talpraesett és rafinált, hogy a lemezpapír alá becsúsztatja a fotót, ami a fiúkkal és Jerry Lee Lewis-zal közösen készült.

Paramor egyetlen lányának, Carolinának tetszik a felvétel, még inkább az énekes, akit a fotón lát és arra kéri apját, fogadja el a fiúkat.

Norrie Paramor, a Columbia nagy hatalmú igazgatója behívja a fiúkat a stúdióba meghallgatásra. A fiúk mérhetetlenül idegesek, de az igazgató kedves és közvetlen, Cliff azonnal megkedveli. Bekapcsolják az apró kis Selmer gitárerősítőiket és nekikezdenek. Terry csak a pergő dobot viszi magával, semmi mást. Norrie egy ideig hallgatja őket, aztán elmosolyodik a szemüvege mögött és annyit mond:

Köszönöm, ennyi elég!

A fiúk kérdően állnak. Akkor most jó volt vagy nem? Norrie csak annyit mond, hogy most szabadságra megy, és ha visszajön, megadja a választ. El lehet képzelni. Ott állnak a siker kapujában, de a döntésre várni kell. A jövőjükről van szó, végül is.

Nincs idő a töprengésre, adnak egy koncertet a Sohoban, a Freight Train kávébárban, Chas McDevitt skiffle sztárral közösen.

…és telnek a napok. Úgy érzik, hogy az idők végezetéig kell várniuk, pedig csupán pár napot, amikor érkezik a jó hír, Norrie visszatért a szabadságról, és hajlandó szerződést kötni a fiúkkal.

(Folyt. köv.)