Gusztafik Tibor: Lemezlovagok | A Sun Records pislákoló csillagai

Gusztafik Tibor: Lemezlovagok | A Sun Records pislákoló csillagai

1952. március 27-én Sam Phillips beindította a memphisi Sun Records kiadót, forradalmi jelentőségű hangfelvételeket adott ki a műfaj legikonikusabb sztárjaitól. Az eredeti felhozatal kiváló blues előadókból állt, Little Junior Parker, Rufus Thomas, a Prisonaires és a többiek.

Miközben fekete előadókkal, szerzőkkel készített lemezeket Phillips próbálta kiszagolni mi az, ami kelendő a piacon. Elvis Presley begyújtotta a szikrát, az új hangzás viharként söpört végig Amerikán. A Rock&Roll egyszerű volt, de izgalmas!

Jöttek a fehér énekesek, a saját szerzeményeik mellett, fekete muzsikusok számainak remekbe szabott feldolgozásaival, amelyek gyakran nagyobb ismertséget, anyagi sikert hoztak számukra, mint az eredeti előadóknak.

A lemezcég egyértelműen a Rock&Roll keltetője, az 1950-es évtized derekán az új énekesek, feltörekvő zenei talentumok paradicsoma volt. A „Kakasos label” klasszisai Elvis Presley, Johnny Cash, Jerry Lee Lewis és Carl Perkins fényes betűkkel írták fel a nevüket a világ színpadára. A Millió Dolláros Négyes lemezeladásai, fergeteges sikerei, némileg elhalványították a cég többi pártfogoltját. Valószínűleg kőkemény üzleti érdekek álltak a háttérben, Sam Phillips kiadói munkásságának általános kritikája, hogy kizárólag a nagyágyúi népszerűsítésére összpontosított. Köteg lemezzel a hóna alatt fáradhatatlanul járta a rádióállomásokat, szerkesztőségeket, reklámozta a portékáját.

Nem volt mindegy, hogy mely lemezeket promotált, a kiadó termékpalettáján a „másodvonal” is sokra hivatott egyéniségeket kínált, akik rátermettségükkel, időtálló dalaikkal másutt biztosan nem szorultak volna háttérbe.

Ezen a ponton a valóság és a legenda határa kissé elmosódik, tény, hogy a lemezkiadó biznisz könyörtelen világ, elhanyagolt előadók joggal féltékenykedtek a reflektorfénybe került riválisaikra, és a sértődöttek másutt keresték a boldogulást.

Az elégedetlenkedők számára az elsődleges menekülési útvonal a Les Bihari Meteor kiadója volt. Biharinak sikerült több csalódott előadót is magához vonzania. (A neves távozók – többek között- Malcolm Yelvington (Mac Sales álnéven), Rufus Thomas, Little Milton voltak.)

Sam Phillips tehetség kirakata kiapadhatatlan forrásnak bizonyult: Sonny Burgess, Charlie Feathers, Billy „Lee” Riley, Warren Smith jövője is ígéretesnek tűnt.

Albert „Sonny” Burgess

Albert „Sonny” Burgess 1931. május 28-án született arkansasi farmercsaládban Newportban. Gyermekkorában főként countryzenét hallgatott. Tízévesen Hank Williams és Lefty Frizzell dalait pengette a gitárján. 1951-ben két évre bevonult katonának, leszerelése után visszatért a gazdálkodáshoz és a zenéléshez, a Moonlighters-ben kezdett énekelni. A Moonlighters-ben Ray Kern Kennedy zongorázott, Russ Smith (aki később Jerry Lee Lewisszal dolgozott együtt) dobolt, Johnny Ray Hubbard basszusgitározott és Punky Caldwell szaxofonozott. Színházakban, kocsmákban játszottak, sokat léptek fel a korszak felkapott szórakozóhelyén a Silver Moon Clubban is.

1955. december 19-e az arkansasi Swiftonban, a Bob King’s Clubban a Moonlighters előkelő társaságban lépett színpadra, fellépők között voltak a műfaj nagyágyúi, Johnny Cash és Elvis Presley is! Burgess nem vallott szégyent, lüktető ritmusú fellépéseivel a szakmában is nevet szerzett magának, felfigyelt rá az új tehetségeket fáradhatatlanul fürkésző Sun főnök is.

Az egy dolog, hogy megnézed, hogyan szerepelnek élőben a zenészek, az más kérdés, hogy az energiát, a lelkesedést át tudod e vinni a lemezre – hangoztatta Phillips.

A Sun Records, 1956. augusztus 3-án kiadta a „Red Headed Woman”/„We Wanna Boogie” dalokat.

1957. január 24-én került kereskedelmi forgalomba a „Restless” /„Ain’t Got a Thing” számokkal fémjelzett bakelit.

A nyers és ösztönös energiákkal megáldott Sonny Burgess és a Pacers fellépésein izzott a levegő, a Billboard magazin vad, sikoltozó, őrült figuraként írta le, aki rendszeresen extravagáns öltözékben lépett pódiumra. Előfordult, hogy megpróbálta kiszőkíteni a haját, és élénkvörös lett. (Más források szerint az énekes azért festette a haját is vörösre, hogy passzoljon a gitárjához és a ruhájához!) Kétségtelen, hogy az énekes piros öltönyével és piros Fender gitárjával igencsak feltűnő látványosságot jelentett. Legnagyobb erősségük az élő előadás volt, Rockabilly és Rhythm&Blues dalaikkal elbűvölték a közönséget!

Burgess:

„Kérdezz meg bárkit, aki látott minket! Nekünk volt a legjobb színpadi csapatunk, amelyik pódiumra lépett. Elvis kivételével bárkitől „elloptuk” a show-t, és úgy érzem, ha nem lettünk volna mindannyian kissé őrültek és van egy jó menedzsmentünk, sokkal jobban teljesítettünk volna a lemezpiacon.”

Burgess-t a Rock&Roll egyik karizmatikus úttörőjét a Rockabilly Hírességek Csarnokába is beiktatták! Albert Sonny Burgess 2017. augusztus 25-én hunyt el 88 éves korában.

Charlie Feathers

A vibráló Rock&Roll hullám sorra dobta felszínre az új előadókat, és dalaikat. Charlie Feathers 1932. június 12-én Mississippi államban, Holly Springsben született. Több hangszeren is játszott, session zenészként kezdett a Sun stúdiónál, szorgoskodott abban a reményben, hogy egy napon elkészítheti saját lemezét is.

Sokáig úgy tűnt, Sam Phillips nem sokra taksálja énekesként, kizárólag a stúdió háttérzenészi munkálatokban jeleskedett, nem kapott szólista szerepet. (Később gyakran hangoztatta, hogy ő hangszerelte a „That’s All Right” és a „Blue Moon of Kentucky” dalokat Elvis Presley számára. Ráadásul Carl Perkinshez hasonlóan, Feathers is azt bizonygatta, hogy Rockabilly-t játszott, mielőtt Elvis összeállt volna Scotty Moore-ral és Bill Blackkel Memphisben.)

1955 decemberében végre bizonyíthatott, a kereskedelmi forgalomba került a kislemeze, a „Defrost Your Heart”, a B oldalán „A Wedding Gown of White” nótákkal.

Ha tankönyvet írnánk az autentikus Rockabilly éneklésről, akkor ő tökéletes példa lehetne. Betelt a pohár, Feathers nem viselte el tovább a háttérbe szorítását a Meteor Recordshoz, majd a King Recordshoz szerződött, ahol végre felvette legismertebb dalait. Az 1950-es években megjelent kislemezei: „One Hand Loose” a „Peepin’ Eyes”, a „Tongue-Tied Jill” és a „Bottle to the Baby” egytől-egyig figyelemreméltóak. Amikor lejárt a szerződése a King-nél, továbbra is folytatta a színpadi fellépéseket.

A show-biznisz kemény szakma, ingoványos talaján nem könnyű felszínen maradni, az énekes az élete végéig hangoztatta, hogy irányított összeesküvés volt az, ami akadályozta zenéje kiteljesedését.

Az igazság az, hogy enyhén szólva is megosztó személyiség volt, alacsony iskolázottságával sohasem volt képes betartani a szabályokat, főleg feladni az elveit. A kereskedelmi siker hiánya miatt hősies vesztesnek tekinthető, mind ezek ellenére fiatal nemzedékek zenészei inspirálóként emlegetik. Charlie Feathers 1998. augusztus 29-én költözött az égi színpadokra.

Billy Lee Riley

A Rock&Roll és a Rockabilly műfaj egyik leghitelesebb közvetítője, Billy Lee Riley 1933. október 5-én született Pocahontasban (Randolph megyében kilenc gyermekes családban Az édesapja szobafestő volt, gyakran előfordult, hogy nem volt munkája, időnként mélyszegénységben éltek. A családnak sanyarú sorsa volt, gyakran költözött Arkansas különböző városaiba, Vándorló életmódnak is köszönhetően Billy sokféle kultúrával, zenével találkozott, megkedvelte a bluest. Hatéves korában fekete bőrű mezőgazdasági munkásoktól tanult meg gitározni, szájharmonikán játszani. Afroamerikai barátai rendszeresen hívták zenét hallgatni, muzsikálni.

Katona idejének letöltése után minden erejével próbált betörni a szórakoztató iparba.

1955-ben, a Tennessee állambeli Memphisben készítette első kislemezét, a „Trouble Bound-ot”, az zeneanyag producerei Jack Clement és Slim Wallace voltak. Miután Sam Phillips a rádióban hallotta a dalt, azonnal megszerezte a jogokat, és 1956 májusában ő is kiadta a „Trouble Bound-ot”, B oldalon a „Rock with Me Baby” kíséretében.

A Rockabilly üstökös 1957. január 23-án emblematikus korongot jelentetett meg, Jerry Lee Lewis zongorakíséretével rögzített, „Flyin’ Saucers Rock and Roll” /„I Want You Baby”-t, amely remekbe szabott kislemez volt.

Szeptember 14-én került a lemezboltokba a „Red Hot” című kislemez, hátoldalán a „Pearly Lee-vel”. Riley, bizonyította a talentumát!

A „Red Hot” slágergyanúsnak tűnt, ám Sam Phillips inkább Jerry Lee Lewis „Great Balls of Fire” című számát népszerűsítette. Riley joggal sérelmezte, hogy a slágerlistás esélyei kútba estek, mert a lemezfőnöke, a Sun kiadó erőforrásait Lewis pályájára fókuszálta.

Billy Riley and His Little Green Men húzós koncertbanda volt. Pat O’Neill basszusgitáros, Jimmy Wilson zongorista, Martin Willis szaxofonos, Roland James gitáros és J.M. Van Eaton dobos vérprofik voltak, számos Sun-előadót kísértek a stúdióban és turnékon egyaránt. Billy Lee nagyszerű harmonikás volt, remekül gitározott, jelentős volt a szerepe a különleges Sun Sound-ban. A zenéjét Rhythm&Blues-nak nevezte, soha nem használta a Rock&Roll kifejezést. „Házassága” a Sun Recordsszal 1956-tól 1960-ig tartott.

Billy Lee Riley a Rock&Roll korszak egyik kultikus hőse volt, akinek soha nem volt országos slágerlistás száma. Pályatársaihoz, Sonny Burgess-hez, Hayden Thompson-hoz, Ray Harris-hez és Warren Smithhez hasonlóan a kereskedelmi siker elmaradt.
Billy Lee Riley 2009 augusztusában hagyott itt minket.

Warren Smith

Warren Smith 1932. február 7-én Humphreys megyében, Mississippi államban született. Anyai nagyszülei nevelték fel Louise-ban, Mississippi államban egy kis farmon, amelyhez egy kis vegyeskereskedés is tartozott. Smith szerette a zenét, esténként rendszeresen gitározott. Katonaként San Antonio-ban, Texasban szolgált. Leszerelését követően elhatározta, hogy zenei pályát épít. West Memphisbe, Arkansasba költözött, éjszakai klubokban Stan Kessler steel gitárossal és Snearly Ranch Boys-szal zenélt, akik azonnal felismerték Smith tehetségét. Stan Kessler elvitte a híres memphisi Sun Recordshoz, hogy meghallgatáson vegyen részt. Phillips-nek tetszett, amit hallott, és úgy döntött, hogy a Johnny Cash-nek tulajdonított „Rock&Roll Ruby” lesz Smith debütáló kislemeze. (Smith később azt állította, hogy a „Rock&Roll Ruby”-t valójában George Jones írta, majd 40 dollárért eladta Cash-nek.) Smith 1956. február 5-én vette fel ezt a Rock&Roll klasszikust. Május 26-ra a „Rock&Roll Ruby” az első helyre kúszott a helyi popslágerlistákon!

Smith sikeresen indított, első lemezének eladási mutatói túlszárnyalták Elvis Presley, Johnny Cash és Carl Perkins debütálását. 1956 augusztusában felvette második korongját, az „Ubangi Stomp”-ot, a B-oldalra a „Black Jack David” című ballada került. A dallam eredetije, amely a XVIII. század elején Nagy-Britanniában keletkezett, különböző formákban, Amerikában is elterjedt, talán a legrégebbi szám, amelyet valaha Rock&Roll előadó vett fel. Noha elsöprő művészi sikert aratott, ez a korong már nem fogyott olyan jól, mint debütáló albuma.

1957-ben rögzítette a „So Long, I´m Gone” című t, amelyet Roy Orbison írt, ez lett a legnagyobb slágere, 74. helyig kúszott a Billboard listáján. Sam Phillips a lemezcég büdzséjét, minden promóciós dollárját Jerry Lee Lewis „Whole Lotta Shakin´ Goin´ On” című dalába fektette. Smith továbbra is nagyszerű Rockabilly lemezeket készített a Sun kiadónál, beleértve Slim Harpo „Got Love If Your Want It” című számának fergeteges feldolgozását (1957 októberében), ezek a korongok kereskedelmi szempontból nem voltak sikeresek. Az 1958-as esztendő végén Smith a country műfajban látva a jövőjét, elkészítette utolsó lemezét a Sun kiadónál, Don Gibson „Sweet Sweet Girl” című számának feldolgozását. Ez a korong sem robbantott bankot. A csalódott énekes később így emlékezett vissza:

„Csak három-négy hónapom volt a Sun-szerződésemből, ezért odamentem Sam Phillips-hez, és azt mondtam neki: Hadd, csináljak inkább country-t! Sam azt mondta: Country-t nem!, megvártam, hogy lejárjon a szerződésem, és akkor írtam alá a Liberty-vel.”

1959-ben Smith feleségével és fiával Mississippiből Kaliforniába költözött, és Sherman Oaksban telepedtek le mégpedig Johnny és Vivian Cash szomszédságába. Cash felajánlott Smithnek egy helyet a műsorában, ám ő visszautasította, Smith kizárólag főszerepet vállalt, mellékszereplőnek nem adta le magát…

Sonny Burgess, Charlie Feathers, Billy „Lee” Riley, Warren Smith pályája bővebb promócióval, komolyabb gazdasági befektetéssel, rátermett, rafinált menedzserrel az oldalukon magasabban szárnyalhatott volna. Rajtuk kívül álló okok miatt nem tudtak maximumra pörögni. Persze így sem kellett szégyenkezniük zenészek nemzedékeit inspirálták dalaikkal.

Tanulság: van, hogy a bőség is okozhat gondot, a show-bizniszben bármi előfordulhat-, de a fair play nem tartozik ezek közé…

Bővebben: Gusztafik Tibor: Lemezlovagok című készülő könyvében