Gusztafik Tibor: Lemezlovagok | Farkasüvöltés az éterben Wolfman Jack

Gusztafik Tibor: Lemezlovagok | Farkasüvöltés az éterben Wolfman Jack

Kedves olvasó, tegyünk egy nosztalgiautazást a hatvanas évekbe, ahogy az American Graffiti filmben is, érezzük át a kaliforniai éjszaka vibráló energiáját — tinédzserek lógnak a barátaikkal, vagánykodnak a menő autóikkal, és élvezik a korszak gondtalan hangulatát. A neonfényeket, hangkulisszaként a Rock&Roll zenéjének dübörgését, amely betölti az éjszakai levegőt! Barátaiddal, a csatahajónyi autókkal sugárutakon mámoros hangulatban cirkáltok, bekapcsoljátok XERF állomásra hangolt autórádiót.

Az éterből vadul süvölt a hátborzongató üvöltés — tovább csigázva a felhőtlen szabadságérzésedet:

Aaa000000000! Minden rendben! Baby. Irgalmazz! Jó ég, Miss Molly! Ez itt a Wolfman Jack Show! Baby, ma este bulizni fogunk! Itt vagyunk Del Rióban, Texasban, Megtáncoltatjuk a lelked, és lerójuk az régi adósságunkat ezzel a dögös BLUES-zal!

A delejes rádiós orgánum, amely valósággal elvarázsolta a hallgatóságát: Wolfman Jack védjegye volt.

Wolfman Jack, Robert Weston Smith néven Brooklyn-ban, New York Cityben született 1938. január 21-én. A brooklyn-i Park Slope környékén nőtt fel. Családjával állandó pénzügyi szélsőségeket élt át; egyik évben gazdagon éltek, a következőben éppen csak megéltek. Édesapja, Anson Weston Smith, tőzsdei elemzőként folyamatosan ügyeskedett, amikor rosszul kalkulált bizony előfordult, hogy egy csapásra elvesztette a család összes pénzét. Bob gyerekkorában a zene volt a mentsvára, szenvedélyes rajongója lett Rhythm&Blues-nak, lelkesen hallgatta a rádióműsorokat, azokat a lemezlovasokat, akik a kedvenc számait játszották. DJ bálványai: a Philadelphia-i zsoké, „Jocko” Henderson, a New York-i éter „Dr. Jive-ja” és a Rock&Roll keresztapja, a „Moon Dog” Alan Freed voltak!

Douglas „Jocko” Henderson az egyik leghíresebb fekete lemezlovas volt az 1950-es években. Úgy vezényelte az egész műsort, mintha maga is ritmushangszeres lenne.

Másik nagy kedvence, Tommy Smalls pályafutását a georgiai Savannah-ban kezdte, de New York-i DJ-ként szerzett hírnevet magának. „Dr. Jive”-ként befolyásos afroamerikai rádiós lemezlovas volt.

A szlogenje így hangzott:

Dőlj hátra, lazíts, és élvezd a ritmust!

Dr. Jive show roppant népszerű volt a Rock&Roll korszakban.

Robert Weston Smith:

Állandóan fekete rádióállomásokat hallgattam, a stílus, amit Alan Freed „Rock&Rollnak” nevezett el. Tizenhat éves voltam, amikorAlan Freed megérkezett New Yorkba, a show-ja felforgatta a várost. Mindenki bezsongott, főleg én, aki a legádázabb rajongója voltam. Azt mondtam magamnak: Nem érdekel, mi lesz. Biztosan része leszek ennek. Nem tudtam, hogyan, csak hittem, hogy valahogy mégis. Felvettem a pólómat és a szegecselt nadrágomat, és elmentem az első előadásra, amit Alan Freed rendezett a brooklyni Paramount Színházban. Izgatottan várakoztam a közönség soraiban, mert nekem mindenképpen a színpad közvetlen közelébe kellett mennem. Premier volt, a szervezők nem tudták, hogyan alakul, nem is gondolták, hogy a rajongók akár be is vadulhatnak, kevés volt a biztonsági őr.
A Paramount színház szinte felrobbant! A nézők őrjöngtek, és a rendezők kétségbeesetten próbálták lenyugtatni érdeklődőket. Sikerült beszöknöm, elbújtam a függöny mögé, közelről néztem, ahogyan a színpadra érkeznek az előadók. A show végén Alan Freed éppen előttem ácsorgott, és a tömeget figyelte, megszólítottam:”Mr. Freed, imádom ezt a zenei show-t, és részt akarok venni benne, bármilyen munkát elvállalok, csak hogy itt lehessek!” Freed a sztenderd választ adta: „Kopj le, kölyök. Zavarsz.” Hatalmas csalódás volt, de másnapi koncertre mégis visszamentem. Másodszorra taktikusabb voltam, ahelyett, hogy zaklattam volna Freed-et, megkérdeztem egy színfalak mögött dolgozót, hogy segíthetnék-e neki valamit. A fickó nem küldött el, mert levettem a terhet a válláról. „Menj, kopogj a harmadik ajtón, és mondd meg a zenészeknek, hogy öt perc múlva készen kell állniuk.” Lefutottam, és bekopogtam. Amikor beléptem, megláttam a fiatal fekete srácokat egyforma zakóban, kék szaténban, fekete bársony hajtókával. Néhány csinos nő is lógott az öltözőben velük, és egy fél üveg whisky állt az asztalon. Mintha a paradicsomba csöppentem volna. Attól kezdve minden showra elmentem, ahova csak tudtam. Freed emberei nem nagyon törődtek velem, hasznossá tettem magam. Smittynek hívtak, kifutó fiúnak alkalmaztak: „Hé, Smitty, hozz nekem egy kávét!” „Smitty! Ugorj le a csemegeboltba, és vegyél pár sonkás szendvicset.” De amikor igazán fontos dologról tárgyaltak, útban voltam, annyit mondtak: „Smitty, menj ki, beszélnünk kell valamiről.

Robert Weston Smith, a későbbi Wolfman Jack minden erejével rádiós műsorvezető akart lenni!

Nap, mint nap öt-hat órákat töltöttem a Newark-i WNJR-ben. Azok voltak a tanulóéveim. A stúdió szomszédságában közvetlenül a sarkon volt egy minimarket, ahol üdítőt, hamburgert, szendvicset és fagylalt kelyhet lehetett kapni. Naponta kétszer ki-be jártam, mindenkinek bevásároltam. Sört is vehettem, mert Smittyként, a WNJR állomás inasaként ismertek meg.

Szorgalmasan képezte magát, a washingtoni Nemzeti Műsorszóró Akadémiára (NAB) járt. 1960-ban elvégezte a sulit, „Daddy Jules” művésznéven kezdett dolgozni a virginiai Newport News-i WYOU-nál. 1962-ben a louisianai Shreveportban a KCIJ/1050 countryzenei adónál szakmailag előrelépett, állomásvezetőként és a Morning-show házigazdájaként dolgozott. „Big Smith with the Records” volt a reggeli műsorának a címe. Lépésről-lépésre önálló műsorvezetői arculatot épített.

Magánéletében is fontos események zajlottak, 1961-ben feleségül vette Lucy „Lou” Lambet, két gyermekük született. A KCIJ-nél tudatosan alakította ki a rádiós alteregóját, Wolfman Jacket. Philip A. Lieberman életrajzírója szerint a „Wolfman Jack” image „a horrorfilmek iránti szeretetéből fakadt. A 1950-es években a mozik tele voltak B-kategóriás a Godzilla, King Kong– horror- és sci-fi filmekkel. A „Jack” becenevet pedig az 1950-es évek „hipszter” zsargonjából vette át, mint például: „Take a page from my book, Jack”, vagy a roppant népszerű: „Hit the road, Jack” szlogen. Wolfman Jack figurája megszületett és útra kelt.

1963 decemberében, Bob Smith (Wolfman Jack) és barátja, Larry Brandon, a KCIJ főnöke beültek Bob Oldsmobile Starfire-jába, és átautóztak Texas állam területén, a mexikói Del Rio határvárosáig. Céljuk, hogy műsoridőt kapjanak az XERF hullámhosszain, ahol bemutathatják a R&B dalok által sugárzott hangulatot az Egyesült Államoknak. Az USA-ban a rádióadók teljesítményét, sugárzási területét központilag szigorúan szabályozták. A határ menti mexikói állomásokat egyáltalán nem érdekelték a jenki regulák, a XERF sem aprózta el, 250 000 wattal sugárzott, emiatt talán a világ legnagyobb teljesítményű állomásaként működött, a műsorok az Egyesült Államok területén, valamint Kanada és Európa egyes részein, sőt a távoli Ausztráliáig is hallhatók voltak.
Az adásjel Ciudad Acuna közeléből egy sivatagi toronyból jött, ahol kevés állomás volt, és a ritkán lakott területen, szabadon engedték az adásjel sugárzását. Bob, gyermekként is megszállottja volt az XERF műsorainak, az evangéliumi prédikátoroknak, az A. Allen testvéreknek, akik dominálták a nappali műsorokat, illetve a varázslatos személyiségű Big Rockin’ Daddy-nek, aki éjszakánként húzós R&B-t játszott.

Az üzlet megköttetett, Wolfman Jack szellemisége elszabadult az éterben, műsorait, a zúzós rockzene, nyers Rhythm&Blues, valamint a verbális bohóckodások keveréke jellemezte. Amerika-szerte híressé tette karizmatikus beszédmodora, fékeveszett módon nyomta a dumát, üvöltött a dalok között, telefonkönyvet püfölt, és szuggesztív beszélgetéseket folytatott a hallgatókkal, sokszor provokálta is őket:

Itt az idő! Kicsim, rá fogsz jönni, hogy a Farkasembered le fog nyűgözni. Meztelenül rohangálok a stúdióban, és a mellkasomat verem. Vetkőzzetek Ti is le- üvöltötte.

Maga B.B. King fog énekelni neked az Édes Kis Angyaláról. Imádja, ahogyan a lány kiterjeszti a szárnyait! Kitartás. Mindez a The Wolfman Jack Show-ban történik, az XERF-en Del Rióból, Texasból!

Mi volt a Farkasember titka? „Have Mercy” volt az egyik leghíresebb szlogenje, másik a jellegzetes farkasüvöltés: Az éterben különleges energiát sugárzott. A rádiózás egyik legjellegzetesebb hangjával és stílusával rendelkezett Rhythm&Blues-t játszott, és vadul bulizott a stúdiókban. A védjegyévé vált, jellegzetes rekedtes mély hangja – mindig is füstszűrőtlen cigarettákat szívott, attól tartva, hogy a hangja megváltozik. Népszerűségét is különleges orgánumának tulajdonította:

„Évek óta húst és burgonyát fogyasztok, és naponta néhány pohár whisky is sokat segít. Ez a szép reszelős hangom titka.”

Akadt még egy fontos szempont, mégpedig a rejtélyes Wolfman – image! A DJ-ről az éterben töltött első 10 évében senki sem tudta, ki ő, fehér vagy fekete, külsőre hogyan néz ki, honnan sugároz, vagy mi a nemzetisége. A titokzatossága még inkább vonzóbbá tette, és a rejtély legendát szült.

Az XERF gazdasági bevétele, vallásos könyvek és a Biblia eladására, levélrendelésekre épült, műsoraiban Wolfman Jézus figurákat, posztereket, baba tápokat, a szexuális teljesítmény fokozására, a fogyásra és akár a hízást segítő csodaszereket, szépészeti kellékeket és tablettákat hirdetett.

A stúdió falain kívül körbe vette a mexikói valóság, gyakorta életveszélyes helyzetben találta magát, kénytelen volt személyi testőrökkel közlekedni. Miközben az éterben népszerűséget, milliónyi hallgatóságot szerzett magának, a rádióállomás, a tulajdonosok, bűnbandák és megvesztegetett rendőrök közötti kötélhúzásba keveredett, időnként tűzpárbaj is folyt a stúdió szomszédságában. A folyamatos bántalmazásokat megunva egy másik neves „határszéli” rádióállomáshoz, a tijuanai XERB-hez szerződött, majd párhuzamosan mindkét állomásnál vezetett műsorokat.

1965-ben visszaköltözött Mexikóból az Egyesült Államokba. Vad nyolc hónap volt mögötte, tökéletesítette karakterét, a Show megszületett.

Irodát nyitott Los Angeles-i Sunset Boulevard-on a műsorait ott rögzítette, majd átküldte a hangfelvételeket határon túlra, Mexikóba. Napközben reklámügynökséget is vezetett, rádiók számára készített hirdetéseket.

1971 januárjában a mexikói kormány törvényt fogadott el, amely megtiltja a pünkösdi és evangélikus vallási műsorok sugárzását a mexikói rádióban. Óriási veszteség, a XERB a nyereségének jelentős részét a prédikátorok számára eladott műsoridőből szerezte. „Ez volt az” – emlékezett vissza Wolfman.

Egyetlen csapásra eltüntették az éves bevételünk 80 százalékát.

Vissza kellett adnia az állomás irányítását a mexikói tulajdonosoknak.

A kormány visszavette az XERF-et és az XERB-t is, és Wolfman Jack hirtelen eltűnt az éterből, munka és rendszeres jövedelem nélkül maradt. Anyagi bukás volt számára, mivel nemrég vásárolt egy irodaházat, ahol új stúdiót épített. Megtört állapotban volt, munkát vállalt a Los Angeles-i KDAY rádióállomásnál korábbi fizetésének töredékéért.

Minden eszközt megragadva, hírnevét kihasználva, régi XERB-es műsorait árulta kazettán világszerte a rádióállomásoknak, 1971-től 1986-ig pedig szerepelt a Fegyveres Erők Rádióján is. (Végtelen számú katonai történet kering arról, hogy a seregben mennyien hallgatták Wolfman Jack-et a rádióban –amikor külföldön, Thaiföldön és Koreában szolgáltak a légierőnél.)

1972-ben Jack szerencsecsillaga ismét felragyogott, alkalmazták az NBC-TV késő esti zenés sorozatának, a „The Midnight Special”-nak narrátoraként, és ő volt a társműsorvezető.

Következő nagy dobás 1973-ban volt, George Lucas: „American Graffiti” című filmjében önmagát alakította, ez volt az első alkalom, hogy Kalifornián kívül a nézők láthatták a hang mögötti arcot, és sokan meglepődtek, hogy nem afroamerikai.

Az az ember egy legenda! Gyerekkoromban Amerika-szerte fiatalok figyelték a titokzatos Wolfman Jacket. Fontos szerepet játszott az életemben, és megtiszteltetés volt, hogy ő játszotta el az egyik kulcsszerepet az Amerikai Graffiti-ben – mondta róla George Lucas, aki Észak-Kaliforniában nőtt fel, és lelkes rajongója volt Wolfman műsorának az XERB-n.

1973 és 1981 között az NBC-TV „The Midnight Special” műsorának házigazdájaként szerepelt, több mint 40 egyéb tévéműsorban is feltűnt, legendáját számos dal örökíti meg, beleértve a Guess Who „Clap for the Wolfman” című dalát.

A The Midnight Special műsorvezetőjeként több éven át dolgoztam együtt a popzenei élet összes sztárjával. Burt Sugarman producer valaha kiadja a régi tévés videokazettákat, az egy hiteles időkapszula lesz a 70-es évek zenéjéből és divatjából. The Midnight Special-ben a munkám fontos részévé vált, hogy segítsek az előadóknak feloldódni a tévé kamerái előtt. Hogy ezt megvalósítsam, őszintének kellett lennem. Bementem néhány srác öltözőjébe, a kokainkészletük ott volt az asztalon, tükrökön kirakva, a százdolláros bankjegyeik pedig szippantócsövekbe tekerve. Általában felajánlottak egy csikknyi szippantást.

Wolfman sok éven át túlsúlyos volt, 57 évesen szívrohamban halt meg az otthonában – Észak-Karolinában (ahová 1989-ben költözött) – miután visszatért az önéletrajzi könyve, a „Have Mercy” promóciós körútjáról.
Lenyűgöző életmű kapcsolódik a nevéhez, minden idők egyik leghíresebb lemezlovasa, a DJ Király, Wolfman Jack 53 országban, több mint 2000 rádióállomáson volt hallható!

Bővebben: Gusztafik Tibor: Lemezlovagok című készülő könyvében