Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 21. Beüt a nagy siker, nevüket megismeri a világ!

Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 21. Beüt a nagy siker, nevüket megismeri a világ!

Az átdolgozott „Living doll”-t a Regal színházban mutatják be Edmontonban, pont ott, ahol Cliff két évvel korábban annyira odavolt Bill Haley játékáért. Furcsa neki, hogy most neki tapsolnak, és sikítanak, éppen úgy, ahogy ő tette Bill Haley koncertjén. Az átdolgozott dalnak igen jó a fogadtatása.
Közben Marty Wilde visszatér az „OhBoy! show”-ba, Jak Good Cliff-fel, Martyval és Dickie Pride-dal közösen énekelteti a „Three cool cats” c. számot.

Egyhetes, minden-estés fellépés következik a Hippodromban, Birminghamben. John Foster, aki időközben sajtófőnöknek képezi át magát, sajtótájékoztatót szervez. Cliff azt mondja, nem megy el, tart az újságíróktól. De ő a sztár, muszáj menni. Egyedül áll ki a fotókamerák kereszttüzében, és ezzel együtt átesik a tűzkeresztségen is.Megtanulja, miként kell bánni a sajtóval. Miközben ő az újságíróknak válaszolgat, a fiúk írnak egy új dalt az öltözőben.

Hank éjjel nappal a gitárkatalógusokat böngészi, tudni akarja, hogy az amerikai gitárok miért szólnak olyan jól és az angolok miért nem. Abban az időben Nagy Britannia nem importál gitárokat az Egyesült Államokból. Egy nap odaáll Cliff elé és az orra alá dug egy amerikai katalógust:
„Fender Stratocaster!” – mutatja Hank.
„Mi van vele?” – kérdezi Cliff.
„Szeretném, ha megvennéd nekem.”
„Miért én?”
„Te vagy a sztár, vagy nem?”

Cliff feladja a rendelést, telnek a napok, nagy a várakozás. Aztán egy nap megérkezik. Hank el van ájulva, soha még ilyen gyönyörűség nem volt a kezében. Mondjuk, másnak sem Angliában, ez a legelső gitár, amit angol zenész az Egyesült Államokból rendel. Amikor megszólaltatják, a hangzás sokkal teltebb, erősebb lesz. A gitár igen kemény húrral érkezik, Hanknek igencsak fájnak az ujjai egy koncert után, de inkább szívja a fogát. Azt hiszi, az amerikaiaknak keményebb ujjaik vannak. Aztán rájön, hogy léteznek puhább húrok is, amiket felrakhat az új gitárjára. Illik tisztelettel szólni nekünk is erről a gitárról, hiszen, ha korai Shadows számokat hallgatunk, ennek a gitárnak a hangjában gyönyörködhetünk.
Hamarosan megint vonulnak a stúdióba, hogy rögzítsék a korábbi film, a „Serious charge” -hoz készülő középlemezt. A felvételre 1959. április 28-án kerül sor, és Hank már a Stratocastert használja.

A oldal
„Living doll” – szerző Lionel Bart
„No turning back” -szerző Lionel Bart
B oldal
„Mad about you” – szerző Lionel Bart
„Chinchilla” – instrumentális, szerző Randy Starr, Dick Wolf

A „Serious Charge” Cliff Richard és a Drifters első EP-je, amely 1959 májusában kerül a boltokba az Egyesült Királyságban, az 1959-es azonos című film zenéjeként, a producer, mint minden Cliff és Drifters lemez esetében, Norrie Paramor. Az EP egy 7 hüvelykes 45 RPM-es bakelitlemez, monóban jelenik meg Columbia SEG 7895 katalógusszámmal. Érdekes, hogy a középlemezekre vonatkozóan nincs hitlista. Nagy Britanniában ez csak egy évvel később indul.

Zenészek:
• Cliff Richard – ének
• Hank Marvin – szólógitár
• Bruce Welch – ritmus gitár
• Jet Harris – basszusgitár
• Tony Meehan – dobok

A hangstúdióban első ízben van együtt a későbbi nagy csapat. Az EP-ből készítenek egy kislemezt is és nem marad el az eredmény. A korong végre felkerül a lista élére és 1.86 millió példányban kel el! Sőt! Hat héten át vezeti az angol kislemezlistát! Ez egyben Cliff és a Drifters első aranylemeze. Új Zélandon ugyancsak aranylemez lesz. Érdemes megemlíteni, hogy a filmes cég ragaszkodna a filmben elhangzott verzióhoz, de a fiúk odaállnak Paramor elé és könyörögnek neki, engedje meg, hogy azt a variációt vegyék lemezre, amit ők dolgoztak ki. Paramor azt mondja nekik, szabad kezet kaptok, csináljátok úgy, ahogy nektek a legjobb, én nem szólok bele. Az alapötlet Bruce-é, a bevezető basszus intró Jet-é. Vagyis mindenki hozzájárul a sikerhez.

A kislemez 1959. július 10-én jelenik meg (Columbia 45-DB 4306). Hihetetlen nagy sikere van, nem csak Nagy-Britanniában, hanem szerte Európában és a világban: Ausztráliában 9., Belgiumban 16., Kanadában 37., Finnországban 11., Franciaországban 34., Németországban 19., Írországban listavezető, Hollandiában 2., Spanyolországban 10., Svédországban első a listán.

A oldal
Living doll – szerző Lionel Bart
B oldal
Apron strings – szerző: Weiss/Schroeder

A B oldalról csak annyit, hogy sokáig rosszul fordítottuk a jelentését magyarra, szó szerint annyit jelent, hogy kötény madzag, de akkoriban szlengben ez annyit jelentett, hogy „anyámasszony katonája”, arra a fiúra mondták, aki nem volt képes elszakadni az édesanyjától.

Egy koncert után odamegy Cliffhez egy tizenhat éves leányzó, mint kiderül, Carol Costa-nak hívják, és autogramot kér. Cliffnek nagyon tetszik, s azt kérdezi, hogy nem lenne-e a barátnője. A lány boldogan igent mond. Egy ideig kéz a kézben járnak, amikor a kis hölgy bevallja neki, hogy Jettől ajánlatot kapott és inkább őt választja. Cliff szomorúan lemond róla. Két hónappal később Jet és a lány összeházasodnak.

Cliff is megajándékozza magát élete első járművével, egy Lambretta robogóval.

1959 nyarán van két hét szünetük, úgy döntenek, elmennek Olaszországba nyaralni. A fiúknak már van barátnőjük, azokat viszik magukkal. Csak Cliff nem talált még senkit. Valamennyien autóba pattannak, és Belgiumon keresztül lekocsikáznak az olasz tengerpartra. Indián kívül Cliff és a fiúk most vannak először külföldön. A nyelv, az öltözködés, a kavalkád, minden új nekik. Cliff azt élvezi, hogy nyugodtan sétálhat a városokban, nincs senki, aki felismerné. Úsznak, napoznak, jól érzik magukat. Cliff elhatározza, hogy visszafelé úton felkeresi a Németországban katonáskodó Elvis Presley-t.

Hazafelé irány Bad Neuheim. Elvisszel találkozni, a Királlyal. Cliff azon gondolkodik, mit is mondjon neki. A városban mindenki tudja, hol lakik Elvis, mutatják az utat. Cliff összeszedi a bátorságát és becsönget. A csengő hangja visszhangzik bentről, de nem jön senki ajtót nyitni. Vár egy kicsit, aztán leballag a lépcsőn és visszaül az autóba. Hát ez nem jött össze!

Napbarnítottan és kipihenten érkeznek meg 1959. július 29-én az EMI stúdióba, felvenni következő kislemezüket. Ezen a napon csak egyetlen dalt vesznek fel, de az megint listavezető lesz. A B oldali számot csak szeptember 6-án rögzítik.

A oldal
Travellin light – szerzők: Sid Tepper és Roy C. Bennett, a híres szerzőpáros, amelyik nem kevesebb, mint 42 dalt írt Elvis Presleynek.
B oldal
Dynamit – Ian Samwell

A zenészeket innen már nem kell felsorolni, hiszen a klasszikus felállás, Cliff, Hank, Bruce, Jet és Tony. A lemez 1959. október 2-án jelenik meg (Columbia 45 DB 4351). Az A oldal tehát ismét listavezető lesz, sőt, öt héten át marad is ott. Újabb aranylemez, 1,59 millió példányban kel el. Ugyancsak első helyezett Írországban és Norvégiában.

A B oldal is felkerül a kislemezlistára, a 16. helyre. Ebből a felvételből két variáció is készül, egy lassabb és egy gyorsabb. Mindkettő napvilágot lát. Mivel semmi különbség a lemezen, ezért a gyűjtők csak akkor tudják, hogy melyik variáció van a kezükben, ha belehallgatnak.

Érdemes megjegyezni, hogy ez az első kislemez, melyen Cliff együttese Shadows néven van feltüntetve. A névváltoztatásra a hasonló nevű amerikai doo-wop énekegyüttes miatt van szükség. Az amerikai Drifters elég ismert volt, különösen két sikerszáma, az „Under the broadwalk” és a „Save the last dance for me” révén, így, amikor Cliff és a Drifters megjelent az amerikai hitlistán, sőt, egy amerikai turné lehetősége is már tervbe van véve részükről, akkor kérik az angolokat, hogy változtassák meg a nevüket. Sok fejtörés után a legegyszerűbb megoldás mellett döntenek, „Cliff és az árnyékai”, hiszen mindig mögötte állnak és őt kísérik. Találó és az angol zenetörténelemből kitörölhetetlen név lesz belőle.

Sajnálatos módon, ezeknek a romantikus balladáknak a sikere azt hozza magával, hogy Cliff egyre jobban elfordul a Rock&Rolltól, ami, mint korábban szóltam róla, amúgy sem győzte meg az angolokat, az csak a munkásosztály körében terjedt el a tinédzserek között. Cliff a középosztály előadója lett, mamák és papák vihették gyerekeiket a koncertjeire, nem járta már át a Rock&Roll rossz szelleme.

Cliff még mindig a Marylebone High Streeten lakik John Fosterrel. Bár apja pihehő helyként választja neki a lakását, az a Cliff és Shadows találkozók központjává válik, folyamatosan tele van a Cliff klub tagjaival, soha nem látott „barátokkal”, aki éjjel sem akarnak elmenni, hiszen alaposan berúgnak és inkább a földön alszanak. Cliffnek elege lesz a részeg rajongókból, a kéretlen látogatókból és egyszerűen hazaköltözik a szüleihez Cheshunt-ba. Így a lakás már túl kicsi nekik, Cliffnek pedig már összejön annyi pénze, hogy beváltsa gyerekkor ígéretét, hogy házat vesz a szüleinek. A szülők hallani sem akarnak róla, hogy Cliff rájuk költse a pénzét, de Cliff hajthatatlan és megveszi nekik (és magának) a Winchmore Hill sarkán lévő házat. Arra is futja, hogy végre annak és módja szerint berendezze, ahogy az egy középosztálybeli családnak dukál, minden szükséges felszereléssel, hűtőgéppel, lemezjátszóval és magnóval. (Az ekkor készült fotókon látszik, hogy Cliff egy nagyon szerény lemezjátszót vesz, én a helyében egy komolyabbat választottam volna.) A lakásban végre telefon is van, így Cliff bármerre is jár, haza tud szólni a szüleinek.

(Folyt. köv.)