Aloha From Hawaii via Satellite  – 1973. január 14.

Aloha From Hawaii via Satellite  – 1973. január 14.

Elvis Presley ismét televíziós és szórakoztatóipari történelmet írt a „Aloha From Hawaii” című műholdas műsorral – a világon elsőként.
A becslések szerint körülbelül 1,5 milliárd emberhez jutott el.

A koncertre a Honolulu International Center Arénában került sor hajnali 0:30-kor (hawaii helyi idő szerint), és élőben közvetítette a Globecam Satellite Ausztráliába, Dél-Koreába, Japánba, Thaiföldre, a Fülöp-szigetekre, Dél-Vietnamba és más országokba.
Ezen felül mintegy 30 európai országban késleltetett adásban is elérhető volt.

A színpadon – a TCB Band mellett – Kathy Westmoreland, a The Sweet Inspirations, J. D. Sumner és a Stamps Quartet csatlakozott hozzá.

A kifejezetten az alkalomra tervezett és készített kezeslábas, amelyet Bill Belew alkotott meg az alapján, ahogyan Elvis szerette volna megjeleníteni önmagát a világ előtt, az „American Eagle” nevet kapta, és az Egyesült Államokat jelképezte. Elvis ezzel a ruhával akarta kifejezni hazája iránti szeretetét.

Eredetileg – Bill Belew elképzelése szerint – a kezeslábas mellé Elvis egy hosszú köpenyt is viselt volna, amely eltakarta volna őt, majd a színpadra lépéskor diadalmasan felfedte volna magát a közönség előtt.

Amikor Bill Belew elküldte a köpenyt Elvisnek, hogy felpróbálja, Elvis felvette, ám az olyan nehéz volt, hogy nem tudott benne járni, sőt hanyatt is esett; ezért kénytelenek voltak módosítani, és a ma ismert rövidebb változat mellett döntöttek.

Bill Belew így emlékezett vissza az esetre:

Azt mondtam Elvisnek: Elkészítjük ezt a köpenyt, te kijössz, háttal állsz a közönségnek, majd kitárod. Ekkor kezdődik a nyitány, és huss – megfordulsz, és ott vagy!

A köpenynek a földig kellett volna érnie, így el is készítettük. Elszállították Hawaiira, Elvis felvette, tett egy lépést előre, majd hátraesett. A köpeny olyan nehéz volt, hogy még járni sem tudott benne.

Ezután kaptam egy hívást:

Bill, a köpeny nagyszerű, de Elvis nem tud benne mozogni. Azonnal munkához láttunk, és készítettünk neki egy rövidebb köpenyt.

A műsor producere Marty Pasetta volt, aki – miután 1972 végén több Elvis Presley-koncertet is látott – nem volt teljesen elégedett a korai tervekkel, és mindazzal, amit addig előkészítettek.

Saját szavaival így beszélt az általa látott Elvis-koncertekről:

Csak állt ott, mint egy kő – mondta Pasetta. – Semmit sem csinált. Visszamentem az NBC-hez, és azt mondtam: »Fiúk, mit kezdjek ezzel az emberrel? Mennyi ideig tart a műsor? 90 perc? Nem tudok addig szteppelni. Nem úgy néz ki, mint aki megmozdulna.
A válaszuk ez volt: Ez a te problémád.

Szerettem volna egy körülbelül 8 láb széles kifutót, próbáltam lányokat elhelyezni körülötte, és azt akartam, hogy a színpad 6 lábbal a föld felett legyen. Az Ezredes (Colonel Parker) viszont mindig azt akarta, hogy a színpad több mint 10 lábbal legyen a föld felett, őrökkel elöl. Nem akarta, hogy bárki hozzáérjen a fiához.

Amikor ezt elmondtam az Ezredesnek, dührohamot kapott! Azt mondta: Eszem ágában sincs lejjebb vinni a színpadot, és az őröket a megszokott helyükön akarom. Felmegy oda és énekel.
Én erre azt mondtam: Ez nem fog működni egy másfél órás televíziós műsorban.
Ő válaszolt: Nem. Nem lesz így. Nem csinálhatod meg a műsort.

Pasetta szerint azonban Elvisnek nagyon tetszett az ötlet, és pályafutása kevés alkalmainak egyikén úgy döntött, hogy szembemegy a menedzserével.

Elvis azt mondta nekem: Az Ezredes a pénzügyeket irányítja. Én irányítom a kreativitásomat, a zenémet és a koncertemet.
Nem kell erről semmit mondanod. Ez a te döntésed. Majd te intézed Joe Espositót – mondta Marty Pasetta.

Beszéltem Joe-val, az Ezredessel, mindenkivel. De igyekeztem minél kevesebb dolgom legyen az Ezredessel. Már így is elég problémám volt a műsor működőképessé tételével.

Amikor Marty Pasetta találkozott Elvis-szel, hogy megbeszéljék a projektet, nem habozott őszintén elmondani a véleményét a fizikumáról: hogy túlsúlyos, és ez nem áll jól neki. Elvis nem sértődött meg Pasetta nyílt szavain, hanem kihívásként fogta fel, és amint visszatért Memphisbe, azonnal munkához látott, hogy formába hozza magát: szigorú diétát követett, növelte a fizikai aktivitását – különösen a karatét –, és igyekezett lebarnulni, hogy ne legyen olyan sápadt, mint a „Elvis On Tour” (1972) filmben dokumentált koncerteken.

Az elkötelezettség hamar meghozta gyümölcsét: Elvis közel 25 fontot (mintegy 11–12 kilót) fogyott, és a műsorban igazi Adoniszként jelent meg.

Január 14-e alig kezdődött el, amikor Elvis hajnali 0:30-kor, hawaii idő szerint, végre megtartotta a pályafutása csúcsát jelentő koncertjét.

A színpadon vele voltak:
TCB Band: James Burton, John Wilkinson, Ronnie Tutt, Glen D. Hardin, Jerry Scheff;
Charlie Hodge;
Joe Guercio és zenekara;
Kathy Westmoreland;
The Sweet Inspirations;
J. D. Sumner & The Stamps Quartet.
Mindannyian fehér ruhát viseltek, akárcsak ő.

A koncert dalai egyetlen órában foglalták össze mindazt, amit Elvis a legjobban tudott nyújtani: a múltból és a jelenből merítve, kedvenc zenei műfajain átívelve. A nyitány csakis a diadalmas „Thus Spoke Zarathustra/Imigyen szóla Zarathustra” lehetett, amelynek végén belép a színpadra, felveszi a gitárját, és belekezd a „See See Rider”-be.

Ezután következtek:
Burning Love – Something – You Gave Me a Mountain – Steamroller Blues – My Way – Love Me – Johnny B. Goode – It’s Over – Blue Suede Shoes – I’m So Lonesome I Could Cry – I Can’t Stop Loving You – Hound Dog – What Now My Love – Fever – Welcome to My World – Suspicious Minds – Band Introductions – I Remember You – Long Tall Sally / Whole Lotta Shakin’ Going On – An American Trilogy – A Big Hunk O’ Love – Can’t Help Falling in Love.

A koncert végén, mindenki megdöbbenésére, a „Can’t Help Falling in Love” után Elvis kigombolta a köpenyét a nyakánál, és bedobta a közönség közé. A Honolulu Advertiser sportújságírója, Bruce Spinks szerezte meg, és 1974-ig őrizte, amikor eladta Andrew Hernnek, egy Elvis Presley-relikviák gyűjtőjének. Halála előtt Andrew Hern elmondta családjának, hogy legnagyobb kívánsága az, hogy a köpeny visszakerüljön jogos tulajdonosaihoz, a Presley családhoz. Így halála után felvették a kapcsolatot az Elvis Presley Enterprises-szel, és Elvis köpenye visszakerült Gracelandbe.

Bruce Spinks és a legendás köpeny….

És a legjobb rész, az apoteózis (megdicsőülés) az „An American Trilogy” alatt érkezett el, amikor a dal hazafias érzelme és ünnepélyessége mintha Elvis arcán öltött volna testet, és a hangjában materializálódott volna, csúcspontját a zárórészben elérve, amikor az zenekar felé néz, arca verejtékes, de elszántsággal és elégedettséggel teli.

És éppen az „American Trilogy” előadásának végén tűnt úgy, hogy az előző órákban felgyülemlett feszültség szertefoszlik, egy olyan gesztusban, amely mintha azt mondta volna: „Nos, kész van”, amikor belekezdett az „A Big Hunk O’ Love”-ba.

A koncert vége csakis álló ováció lehetett: a Királynak átadott korona, valamint a színpad előtt tolongó rajongók kézfogásai zárták az estét.

Elvis Presley nem hagyott kétséget: tehetsége, karizmája és koncertvezetési képességei páratlanok, és mindenkit mélyen megérintettek – olyannyira, hogy még Parker ezredes sem tudta elfojtani örömét „a fia” iránt e hatalmas siker után.

Az éjszaka közepén egy szokatlanul érzelmes levelet írt Elvisnek, amelyben azt írta, nincs szükség ölelésre, mert azt, amit éreznek,

„úgyis ki tudják fejezni azzal, ahogyan egymásra néznek – a színpadról és alulról.

Hozzátette:

Mindig tudatában vagyok annak, hogy amikor én megteszem a magam részét, te is mindig megteszed a tiédet – a magad módján, az ösztöneid szerint, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Ezért te és én soha nem veszekszünk, amikor a munkánkat a lehető legjobban végezzük.

És jól tudjuk, hogyan végzi Elvis Presley a maga részét! És éppen ez a mindent beleadó hozzáállás teszi őt minden idők legszeretettebb művészévé, példaképpé, inspiráció és érzelem forrásává a tegnap és a ma rajongói és művészei számára.

Forrás: Elvishystblog