Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 24. Cliff és a Shadows a televízióban + az „Apache” c. dal története

Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 24. Cliff és a Shadows a televízióban + az „Apache” c. dal története

A Cliff Richard Show (ATV 1960. március 19, május 21, július 30, devember 31)

Tito Burnsnek, Cliff menedzserének az az ötlete támad, hogy Cliffet el kell helyezni a varieté főáramába azért, hogy a Rock&Roll imázs mellé kifejlesszék és népszerűvé tegyék egyéb tehetségét is, amit a varietében jól kamatozhat. Burns megállapodik az ATV-vel, hogy 1960 márciusától kezdve Cliff, ebben az évben négy alkalommal saját adást kap a Val Parnell’s Saturday Spectacular shown belül. Ez az ötven perces különkiadás-sorozat egyedül Cliffre épül. A show rendezője, Albert Locke, a hangulatkeltő Rock&Rolll imidzstől az általános szórakoztatóművész arculat felé mozdítja el Cliffet. A Shadows mellett a Jack Parnell zenekar biztosítja a zenei támogatást, a koreográfiákat a George Carden táncosai adják elő. A Rock&Roll megfékezésének kísérlete mai szemmel elég nevetségesen hat, hiszen azt láthatjuk, hogy Cliff a Shadows kíséretével a legvadabb Rock&Rollt énekli, amikor belibegnek hosszú ruhát viselő táncosnők és valamiféle balettes mozgással „ellenpontozzák” a Rock&Rolll vad erejét.

Az is igen megmosolyogtató, ahogy Cliffet megpróbálják a varieté más részeibe is bevonni, főleg a humorosnak szánt szkecsek erőltetettek. Például az egyik adásban Tarzannak öltözik az „Expresso Bongo” című paródiában, amelyben Mario Fabrizival és Barbara Windsorral szerepel.

Más komikusok, Mike és Bernie Winters is feltűntek, míg egy további„Oh Boy!” öregdiák, Cherry Wainer saját hangszeres spotot kapott. Hank Marvin remek partner, ha humorról van szó, mindenben benne van, ebben a műfajban Cliffen is túltesz.
Az ATV-nek igen megéri a befektetés, hiszen rekord nézőszámot hoz, Cliff a hatvanas-hetvenes években a brit televíziózás egyik legmegbízhatóbb és állandó szereplője lesz. Mi, akik rajongunk Cliff és a Shadows zenéjéért, hálásak lehetünk a műsornak, aminek köszönhetően számos felvétel marad meg az utókor számára, amely megőrizi azt az adott korszakot, és láthatjuk Cliffet és a Shadowst „élőben”.

Az apacsok elhozzák a világhírt a Shadows számára

Mielőtt tovább haladnánk történetünkben, meg kell ismerkedni két ténnyel. Az első az, hogy Cliff kitűnően dobol. Lehet, hogy ő maga ezt a kijelentésemet túlzásnak találná, de a tény az tény. Az Expesso Bongo-hoz már vesz néhány leckét, nem sokat, csak annyit, hogy el tudja hitetni a nézőkkel, hogy van tehetsége a dobhoz is. Ráharap az ízére és az „Oh Boy!” próbái során hol ettől a dobostól, hol attól vesz leckéket. Jack Good látja érdeklődését és beállít egy számot, ahol a Shadows együttest egy orgonista hölgy egészíti ki (már önmagában ez sem akármi), ezen túlmenően Cliff bemutathatja a dobtudását. Ez az információ még fontos lesz kicsit később.

A másik tény, hogy nem a Shadows veszi elsőnek lemezre az „Apache” c. számot! Amennyire mellbevágó ez az információ, annyira igaz. A szerzeményt elsőnek Bert Weedon rögzíti, ugyanis Jerry Lordan neki adja oda. A Shadowsnak az a nagy szerencséje, hogy egyrészt Lordannak nem tetszik a felvétel, másrészt a kislemez jogi és egyéb problémák miatt csak a Shadows felvételét követően néhány héttel, 1960 júniusában jelenik meg a Top Rank International lemezkiadónál, a „The lonely guitar” számmal a B oldalon.

Mielőtt belecsapnák az „Apache” c. instrumentális nóta történetébe, ismerkedjünk meg a szerzővel, Jerry Lordan-nal.

Jeremiah Patrick Lordan néven látja meg a napvilágot 1934. április 30-án Paddingtonban, Londonban. Már gyermekkorában megtanul autodidakta módon zongorázni és gitározni. A Finchley Katolikus Gimnáziumba jár, majd a Királyi Légierőnél teljesít katonai szolgálatot radarkezelőként. Miután 1955-ben elhagyja a RAF-ot, számos alkalmi munkát vállal, komikus, énekes és reklámszakember is. Utóbbi tisztségében maga komponál apró kis zenei elemeket a reklámok alá, mert ezért külön pénzt kap. Ezeket aztán teljes értékű dalokká fejleszti és mivel adott a lehetősége, hogy a reklám zenéjénél maga is ott lehessen a felvételnél, így könnyű neki demo lemezeket készíteni a saját dalaival. Csak el kellett őket küldenie különféle lemezkiadókhoz. Nem is kell sokat várnia, „A House, a Car and a Wedding Ring” című dalára lecsap a Decca kiadó és Mike Prestonnal lemezre is veszi 1958-ban.

A korong csak nem akar fogyni, azonban valahogy elkerül a tengeren túlra, ahol az amerikai Rockabilly sztár, Dale Hawkins sikeresen feldolgozza a Checker kiadónál. Egy másik szerzeményét, az „I’ve Waited So Long” címűt a fiatal Anthony Newley veszi lemezre, ugyancsak a Decca lemezkiadónál, és 1959 májusában a 3. helyig jut a brit kislemezlistán.

Mivel majdnem mindegyik dalának felvételével elégedetlen, úgy határoz, hogy ő maga adja elő azokat. 1959 májusában a Parlophone szerződteti énekesként, és 1960-ban három listavezető kislemeze is lesz, ezek közül a legsikeresebb a George Martin által készített „Who Could Be Bluer?”

Az igazi hírnevet zeneszerzőként az „Apache” című instrumentális dal hozza el neki. A dalt eredetileg Bert Weedonnak adja oda, de Lordannak nem tetszik ez a verzió.

Borzasztó volt, amit játszott. Még csak közel sem állt ahhoz, amit írtam… – nyilatkozza.

Weedon kiadója, a Top Rank nem adja ki azonnal. A Shadows turnéján Lordan együtt utazik a zenekar tagjaival Bristolba, mivel mindig magával viszi az ukuleléjét, most is azon pötyögi el nekik a dallamot. A fiúknak igen megtetszik a dal.

Az „Apache” sikere után már Cliff és a Shadows házi zeneszerzője lesz, felhagy énekesi karrierjével, hogy teljes munkaidőben a zeneszerzéssel foglalkozzon. A Shadowsnak egy újabb brit listavezető slágert ír, a „Wonderful Land”-et, és egy második helyezettet, az „Atlantis”-t, Tom Moulddal közösen pedig a „Mustang”-ot. 1965-ben egy vokális számát, a Mary Ann”-t veszi fel a csapat. 1963-ban első lesz a listán a két ex-Shadows, Jet Harris és Tony Meehan előadásában a „Diamonds” című slágere, míg a szintén nekik írt „Scarlett O’Hara második helyet ér el.

Hírneve akkora, hogy a tengeren túlra is eljut, a híres amerikai gitárzenekar, a Ventures kéri fel, hogy írjon nekik is dalokat. Lordantől Cliff Richard is kap számokat, „A Girl Like You” (1961), „Good Times Better Times” (1969), akárcsak Shane Fenton  „I’m A Moody Guy” (1961) és „Walk Away” (1962).

A zeneszerző az anyagi és családi gondok elől az alkoholba menekül, ami fizikai és szellemi romlásához vezet nála. Az 1980-as években próbálja összeszedni magát, igyekszik kilábalni a gondokból, újra megházasodik, ismét elkezd a dalírással foglalkozni, de sajnálatos módon egyik új szerzeményét sem tudja már kiadni. Egészségi állapota megint leromlik, kórházba kerül. Bruce sok időt tölt a kórházban annak az embernek az ágya mellett, aki a Shadows életében meghatározó szerepet játszott, és aki egyben testi, lelki jóbarát is. Jerry Lordan 1995. július 24-én hal meg. Halála után Bruce a következőket mondta róla:

Nagyszerű zeneszerző, hatalmas tehetség volt. Csodálatos melódiákat, kiváló számokat, nem holmi tingli-tangli zenét írt. Nagyon sok mindent köszönhetünk neki.

Bruce egyike azoknak, akik részt vesznek a búcsúztatásán a londoni St Martins-in-the-Fields templomban.

Az „Apache” felvétele a stúdióban

1960-ban a Shadowsnak döntést kellett hoznia a jövőjüket illetően. A Columbia Records-szal szerződésük van, mint énekegyüttes, tehát Clifftől függetlenül külön is léteznek, saját menedzserrel. Csakhogy ez a szerződés négy kislemez felvételére szól, nem többre. Ennyi lehetőséget kapnak a tehetségük bebizonyítására. Három sikertelen kislemez után el kell dönteniük, hogyan folytatnák tovább. Idegesek, hiszen ez a következő stúdiófelvétel az utolsó, amire még van szerződésük. 1960. június 17-én vonul be az egész csapat az Abbey Roadra, a stúdióba.

Az Abbey Road 2-es stúdiójának technikai helyiségében ott áll a szerző, Jerry Lordan is, aki nem akarja a felvételt a véletlenre bízni. Bert Weedon-nal már megjárta, most szeretne végre olyan produkciót, ami az ő tetszését is elnyeri, ami a szerző visszaemlékezése szerint nem volt egy egyszerű dolog:

…rémülten vettem észre, hogy az én szerzeményemet a B oldalra szánják. Minek néznek engem? Csak képes vagyok eldönteni, hogy mit ér egy dalom, de azt mondtam magamnak, rendben, előbb nézzük meg, hogy sikerül. Csak 3 óra stúdióidőt kaptak és ebből 2 és negyedóráig dolgoztak az A oldali számon, ami végül is… jó volt, de nem olyan jó, mint az enyém. Ebben biztos voltam. Tíz percig kellett várnom, amíg kávészünetet tartottak és utána már csak 40 percünk maradt. Nem fog sikerülni, nem fog sikerülni, mondogattam magamban. Túl kevés idő. A kávészünet után végre visszajöttek, felvették a gitárokat és nekiugrottak az én szerzeményemnek. Fantasztikus volt az egész, fantasztikus. Egészen magamon kívül voltam. Nem kellett sokszor nekifutni, három-négy take elég is volt. Én már ekkor tudtam, hogy nagyon nagyot fog szólni. Minden annyira egyben volt, minden olyan nagyszerűnek tűnt, hogy mondtam Norrie-nak, ennek az A oldalon kell lennie, és a többiek kórusban kiáltották, hogy az A oldalon kell lennie! Ők is nagyon meg voltak elégedve vele.

Hank a Clifftől kapott, kedvenc Stratocaster-t és egy VOX AC15-ös erősítőt használ, Bruce pedig Gibson J200-as hangszerét. Volt a Shadowsnak a felvételnél egy ötödik tagja! Maga Cliff Richard, akitől a bevezető dobütéseket halljuk. Jerry így mesél Cliff szerepéről:

…indán dobokat szerettünk volna pluszban. Mivel csak két sáv állt rendelkezésre, Hank és a többiek az egyiken, Tony a másikon, így ő nem tudott volna a rendes lábdobon, a pergődobon és az indián dobon egyszerre játszani. Én azonban ragaszkodtam az indián dobhoz, mert azt akartam, hogy legyen meg a dalban az a hangulat, ami engem megihletett az írásakor. A címet is abból az 1936-os indián filmből vettem, amiben Burt Lanchaster játssza a főszerepet, és ami kamaszkorom nagy kedvence volt. Norrie Paramor azt mondja, nem hiszi, hogy lenne indián dobjuk, de ne adjuk fel, menjünk át a kellékszobába, ami tele van sokféle egzotikus hangszerrel. Közvetlenül az Abbey Road 2-es stúdiója mellett volt egy hatalmas helyiség tele mindennel, ami csak kellhet, de indián dobot nem találtak. Végül egy kínai dobbal jöttek ki. Valójában tamtam dob volt, kör alakú, amire körben egy zsinórt tekertek, azt kell a válladra dobnod, miközben az egyik kezeddel a hónod alá szorítod, a másikkal ütöd. Cliff ezzel a dobbal odaállt Tony dobjai fölé, hogy jól lehessen hallani és elkezdte az indián táncritmust ütni. A szívem dobbanása volt ez a hang!

Annyira az A oldali számról beszél mindenki, hogy a B oldalra szánt „The Quartermaster’s Store”-ról kevés szó esik. Ez egy hagyományos angol katonadal. Dallamának és szövegének eredete bizonytalan. Az tény, hogy az első világháború alatt énekelték a brit katonák, de valójában az eredete egészen a 17. századi angol polgárháborúig nyúlik vissza. A háború idején a hadseregben a „quartermaster” magyarul az élelmiszer raktár felügyelője a felelős az ellátmányért. A dal egy hanyag élelmiszer-felügyelőről szól, akinek a raktára elhanyagolt és koszos.
A szerzeményt az 1930-as években már ismerik az Egyesült Államokban és a spanyol polgárháborúban (1936-39) a köztársaság oldalán harcoló amerikai önkéntesek egysége, a Lincoln Battalion énekelte. A második világháború alatt a szám népszerű a RAF-ban, a repülő századokban és a hadseregben is.

A dal a katonai szférán kívül is széles körű népszerűségre tesz szert, különösen tábortűz-dalként a cserkészmozgalomban. Ahogy az a szájhagyományban szokásos, a szöveg széles körben változik és sok versszakot is tartalmaz. A katonai változatok gyakran földhözragadtabbak, mint az, amit gyerekeknek vagy tinédzsereknek szántak.
Íme, egy kis ízelítő a szövegből:

Patkányok voltak, patkányok, nagyok, mint a véres macskák,
A raktárban, a raktárban.
Voltak patkányok, patkányok, nagyok, mint a véres macskák,
Az élelmiszer felügyelő raktárában.
[Kórus:] A szemem homályos, nem látok,
Nem hoztam magammal a szemüvegem,
Nem hoztam magammal a szemüvegem.
Volt sör, sör, hogy mindannyiunknak jókedve legyen,
A raktárban, a raktárban.
Volt sör, sör, hogy mindannyiunknak jó kedve legyen,
Az élelmiszer felügyelő raktárában.

Nekünk, magyar rajongóknak ez a szám már csak örökre „A szállásmester meséje” címmel marad meg, mert annak idején a Magyar Rádió zenei osztályán valaki rosszul fordította és így jelent meg nyomtatásban, minden alkalommal a Rádió Újságban.

A kislemez 1960. június 17-én kerül a boltokba (Columbia DB 4484). 1963-ra a korong több mint egymillió példányban kel el az Egyesült Királyságban és aranylemez lesz.
A oldal
„Apache” -szerző: Jerry Lordan

B oldal
„Quartermaster’s store” -szerző: népdal

Az „Apache” gitárosok egy egész generációja számára inspiráció, a gitárzene alfája és omegája, és a Beatles előtti korszak egyik legbefolyásosabb brit rock kislemeze. Egy 1963-as New Musical Express cikkben a The Shadows így nyilatkozik:

Miben rejlik az együttesünk jellegzetes hangzása? Gyakran magunk is elgondolkodtunk azon, hogy mi is az. Valójában a Shadows hangzás az a hangzás, ami akkor volt, amikor felvettük az „Apache” c. számot – az a fajta hawaii hangzású szólógitár … plusz a lüktető beat.

2005 márciusában a Q magazin a Shadows „Apache” című számát a 96. helyre teszi a világ 100 legjobb gitársláger listáján.

A kislemez 1960. július 21-én csupán a 35. helyre lép be a brit top 40-listába, de rohamosan halad felfelé. A rá következő héten már a top 20-ban van. Két héttel később a dal tovább tizenkét helyet emelkedik, egészen a 3. helyre, majd augusztus 25-én letaszítja az élről Cliff listavezető kislemezét, a „Please Don’t Tease„-t, és öt teljes héten át uralja a listavezető pozíciót.

1960. szeptember 29-én az „Apache” a 2. helyre esik vissza, a Ricky Valance által előadott „Tell Laura I Love Her” lesz az első. Ugyanakkor tartósan, 19 héten át marad a top 40-ben, ami november 24-én ér véget, és még egy hétig, december 8-án jelenik meg újra a listán.
A kislemez nagy siker szerte a világon, Írországban és Új-Zélandon listavezető, Belgiumban és Franciaországban 2., Ausztráliában 4., Nyugat-Németországban 6., Spanyolországban 8., Olaszországban 14., míg Ausztriában 22.

Az első előadó, aki gyorsan ráül a sikerhullámra és elkészíti a saját változatát, Jørgen Ingmann dán gitáros. Ő 1960 októberében veszi fel a számot, miután meghallja, hogy a kislemez Dániában is megjelenik. Ingmann egy B-oldalt keres a saját maga által írt „Echo Boogie” című dalához, és úgy dönt, hogy az „Apache” jól működne. A felvétel érdekessége, hogy valamennyi hangszeren a dán zenész játszik, valamint saját maga keveri a sávokat és producere is a felvételnek.

A kislemez 1961 januárjának utolsó hetében kerül fel az amerikai Billboard Hot 100-as listájára, és tíz héttel később, április elején két hétig a 2. helyen állt a Marcels „Blue Moon” című száma mögött. 1961 márciusában az általa készített „Apache” két hétig vezette a CHUM Chartot Kanadában.

(Folyt. köv.)