Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 27. Kiruccanás Dél-Afrikába

Barcs Endre: Cliff Richard és az árnyékai | 27. Kiruccanás Dél-Afrikába

1961 rendkívül megterhelő számukra, nem mintha a többi nem lenne az. Ebben az évben azonban két nagy turnét is lebonyolítanak, tavasszal Dél-Afrikában, Új-Zélandon, Ausztráliában és a Távol-Keleten, majd Dél-Afrika kivételével az év végén megismétlik a tavaszi körutazást. Nincs egyetlen nap, hogy ne koncerteznének, utaznának, vagy stúdióban ne lennének. Ha elítéljük Tom Parkert, amiért halálba hajszolta Elvist a rengeteg koncerttel, akkor azt kell mondanunk, hogy a csapat új menedzsere, Peter Gormley sem marad el Parker mögött. A megterhelést Jet bírja a legkevésbé. Nem szeret utazni, folyamatosan haza vágyik a hazai pubokba, nem igazán találja a helyét a zeneipar vezetőinek a körében, ő munkásokhoz van szokva. Az eredmény, egyre inkább az alkoholba menekül.

Ami a pénzt illeti, arra nem lehet panaszuk. Cliff meséli, hogy reggelente, amikor otthon alszik és édesanyja jön kelteni, akkor ezzel fogadja:

Anyu, csípj meg, hogy nem álmodom-e!

Cliff nem álmodik, csak a „Living doll” után 6000 angol font üti a markát. Ebből az összegből Thunderbird-re is futja. A Shadows fiúknak is ez a kedvence, ők is ilyent vásárolnak maguknak. Sokat nem tudják használni, alig vannak otthon.

Cliffet családi tragédia is éri. Édesapja egyre rosszabban van, kórházba szállítják, ahol sátor alatt lélegeztetik. De ő még itt sem hagyja abba a cigarettázást, valahogy füstölni valóhoz jut és a sátorban is rágyújt. Sajnos ennek az lesz a következménye, hogy az év közepén életét veszti. Cliff csak húsz éves és apa nélkül marad. A családnak egyre nagyobb szüksége lenne rá, de ő távol turnézik.

1961 január 15-én fellépnek a Royal Albert Hall-ban, majd február elején angol és skót városokat érintő koncertsorozatra indulnak.

Egyes településeken szó szerint elszabadul a pokol, a rajongók áradata túllép minden határon. Az egyik városban egy egész emeletet kibérelnek valamelyik szállodában. A szobáik egymás mellett vannak. Egy perc nyugtuk sincs, az imádóik jönnek-mennek, betelepednek a helyiségekbe, befekszenek az ágyba, szétszórnak mindent, souvenireket akarnak a sztárjaiktól, elvisznek mindent, ami csak a kezükbe kerül. Cliff megdöbbenve látja, hogy Bruce úgy alszik a szobájából kilógva, hogy a feje kint van a folyóson, egy párnán.

Te meg mi a fenét csinálsz itt a folyósón-kérdezi. Nézz be!–mutat befelé Bruce. Látsz te ott egy talpalatnyi szabad helyet?.

Sokasodnak a kellemetlenségek is. Az egyik templomban egy ifjú hölgy kihirdetteti, hogy megadott időpontban, esküvőn egybekel ezen a helyen Cliff Richarddal. Bristolban a helyi lapnak egy lány azt nyilatkozza, hogy Cliff a gyermekének az apja. Edinburghban a koncert előtt Cliff hatalmas dobozt kap ajándékba. Ketten alig bírják felcipelni a szobájába. El sem tudja képzelni, hogy mi lehet az. Arra gondol, hogy talán televíziós készülék,vagy zeneszekrény, ám amikor kibontja, egy lány ugrik ki a dobozból a frászt hozva rá. Amikor látja, hogy kedvenc sztárja a szívét fogva szédeleg, kedvesen csak ennyit mond:

Nagyon szépen kérek egy autogramot, művész úr!

E turné alatt Tito Burns helyett Peter Gormley veszi át Cliff menedzselését. Gormley egy középkorú ausztrál üzletember, aki a jódli énekes popsztárt, Frank Ifield-et áthozza 1959-ben Ausztráliából és sikeresen menedzseli. Cliff nagyon megkedveli Petert, ő marad 25 teljes éven át az ügyvezetője.

Január végén napvilágot lát a Shadows első önálló középlemeze, ami csak a nevüket viseli: The Shadows.

A oldal

„Mustang” (Jerry Lordan, Tom Mould)

„Theme from Shane” (Victor Young, Mack David)


B oldal

„Shotgun” (Hank Marvin, Jet Harris, Bruce Welch)

„Theme from Giant” (Paul Francis Webster, Dimitri Tiomkin)

(Columbia ESG 7834)

Az „Apache” sikere után nagy a várakozás az első igazi Shadows középlemezre és nem is kelt csalódást.  1961 januárjától júniusáig a The Shadows EP 20 héten át az Egyesült Királyság első számú középlemeze, ez idő alatt két alkalommal is a lista élén áll. A borítóképnek, amit Angus McBean készített, érdekes története van. Az eredeti képet máshová szánták, ezért a fotó Cliffet ábrázolja a Shadows-zal együtt. Hirtelen nem találnak olyan fotót, amin csak a Shadows van ezért ahhoz a trükkhöz folyamodnak, hogy Cliffet sárga háromszöggel kitakarják.

Tekintettel a közelgő dél-afrikai turnéra, az EMI ottani fiókvállalata kiadja a négy számot egy „Rockin’ Guitars” című dél-afrikai válogatás lemezen. Ezek a felvételek hallhatók az 1963-as francia „Hurrá! For The Shadows” albumon is. A dalok azonban nem szerepelnek brit Lp-n egészen addig, amíg a Mustang 1971-ben meg nem jelenik a Music for Pleasure kiadó gondozásában. Valamennyi szám megtalálható a See for Miles Records gondozásában 1988-ban kiadott The EP Collection című albumukon is.

1961 február 24-én megjelenik a legújabb, Cliff-fel közös kislemez, a „Theme for a dream”, amit még a januári angliai turné előtt vesznek fel, január 28-án.

A oldal

„Theme for a dream” -szerző: Mort Garson, Earl Shuman


B oldal

„Mumblin” Mosie” -szerző: Johnny Otis

(Columbia 45 DB 4593)

Gondolnak a német piacra is, és ezt a kislemezt már német változattal is elkészítik, igaz csak később, az év áprilisában, másik B oldallal.

A oldal

„Schön wie ein Traum” (közreműködik a Shadows és a Mike Sammes Singers)

B oldal

„Vreneli” (német zenekar kíséretével)

A „Theme for a Dream” Cliff első olyan felvétele, amin női kórus szerepel, a Mike Sammes Singers adja a háttér vokált. Amikor Cliff és a Shadows megkapja a dalt, az nagyon tetszik nekik, viszont úgy érzik, hogy nem igazán az ő stílusuk, még mindig szeretnének Rock&Rollt játszani, de megcsinálják, mert úgy érzik, hogy ez az irányváltás, amire Paramor rákényszeríti őket, a javukra lehet.

A kislemez meghaladja a 200 000 példányt elővételben az Egyesült Királyságban. Spanyolországban azonban a Franco féle cenzúra miatt betiltják az állítólagos túlzottan „szexista” szövege miatt.

A B-oldalon, a „Mumblin’ Mosie” az amerikai Johnny Otis szerzeménye, eredetileg ő is veszi lemezre 1960-ban.

Richard 1961 áprilisában a „Theme for a Dream” német nyelvű változatát is rögzítik „Schön wie ein Traum” címmel, a Hansen Girls háttér vokáljával. Ez 1961 júniusában jelenik meg kislemezként Németországban a „Vreneli” című B-oldallal, amely egy eredeti német dal.

A Disc zenei magazin számára írt kritikájában Don Nicholl a „Theme for a Dream”-et így jellemzi:

a vonzó dallam és a kitűnő szöveg remek házassága, a dal nyomban, első hallásra a fejedbe száll.

A korong Angliában a 3. helyig fut fel, akárcsak Új-Zélandon. Írországban 4., Dániában 6., Indiában 7., Hollandiában 12., Belgiumban 16., Ausztráliában 22. Ezüst kislemez.

Az 1961. február 16-án Cliff és a Shadows új show-val jelentkezik az ATV csatornán, melynek címe: „Cliff!”. A fiúk mellett rendszeres fellépők a The Vernons Girls és a Jack Parnell Orchestra mindenre alkalmas zenei kísérőzenekara. A műsor vendégei között van Petula Clark, Marty Wilde, Alma Cogan, Dickie Valentin és a Kaye Sisters. A hat epizódból álló sorozatot 1961 februárjában és márciusában sugározzák.

1961 márciusa igen zsúfolt. 5-én a New Musical Express díjátadó ünnepségén és koncertjén lépnek fel Wembley-ben az Empire Poolban, Adam Faith, Connie Francis, Lonnie Donegan, The King Brothers, Emile Ford and The Checkmates, The John Barry Seven, Lynn Cornell, Ted Heath and his Music, Bob Miller and the Millermen társaságában. Meg kell említeni, hogy itt már a Shadows külön produkció, egyrészt Cliffet kísérik, de a műsor további részén önállóan, mint gitáregyüttes adják elő a sikerszámaikat.

Cliff és a Shadows ezt követően izgalmas turnéra indul Dél-Afrikába, Ausztráliába és Új-Zélandra. A dél-afrikai társadalom sokféle kultúrát, nyelvet és vallást foglal magában; az országot gyakran nevezik „szivárványnemzetnek”, ahogy leírják a több fajú, multikulturális sokszínűségét. Napjainkra nemzetközi ügyekben és középhatalomként elismert ország lett. Jelentős regionális befolyással rendelkezik, tagja a BRICS+, az Afrikai Unió, a SADC, a SACU, a Nemzetközösségnek és a G20-aknak is. Etiópiával holtversenyben a legtöbb UNESCO-világörökségi helyszín itt van Afrikában, egyedülálló biomokkal, növény- és állatvilággal.

1948-ban a Nemzeti Párt kerül hatalomra és megerősítette a holland és brit gyarmati uralom alatt megkezdett faji szegregációt. A kanadai indián törvényt alapul véve a nacionalista kormány minden népet három fajba sorol, fehérek, feketék és vegyes fajú emberek, s mindegyikre jogokat és korlátozásokat dolgoz ki. A fehérek kevesebb, mint a lakosság 20%– át teszik ki, mégis ők uralkodnak a jóval nagyobb fekete többség felett. A jogilag intézményesített szegregáció apartheid néven válik ismertté. Míg a fehérek egész Afrikában a legmagasabb életszínvonalat élvezik, amely a világ nyugati országaihoz hasonlítható, a fekete többség szinte minden mércével mérve hátrányos helyzetben marad, beleértve a jövedelmet, az oktatást, a lakhatást és a várható élettartamot. 1955-ben a Kongresszusi Szövetség által elfogadott Szabadság Charta a nem faji alapú társadalmat és a diszkrimináció megszüntetését követelte. Sok művész visszamondja a fellépést az apartheid miatt és nem marad el a Cliffet és a Shadowst elmarasztaló kritika sem. Ők azonban kijelentik, hogy nem hajlandók csak fehér közönség előtt fellépni, ezért úgy szervezik a koncerteket, hogy a fehéreknek is adjanak és a feketéknek is. Külön-külön, ugyanis az apartheid itt még erősebb, mint az Egyesült Államokban, a fekete rajongókat nem engedik be a csak fehérek által látogatható Colosseum színházba, Johannesburgban, ezért elmennek azokba a városokba is, ahol a feketék mehetnek a színházba (és a fehérek oda nem), ezért adnak koncertet Durbanban és Cape Town-ban.

Számunkra a johannesburgi koncert a fontos, mert erről a koncertről készül felvétel, aminek a sorsa igen izgalmas és máig tartja magát vele kapcsolatban egy tévhit, amit itt szeretnénk eloszlatni.

(Folyt. köv.)