Gusztafik Tibor: Lemezlovagok | Törvényen Kívüliek

Gusztafik Tibor: Lemezlovagok | Törvényen Kívüliek

A Szabadság Vándorai

A hosszú évek során meggyökeresedett Nashville Sound formai és zenei korlátokkal, túlságosan egyszerű dalokkal, sablonokkal operált. A countryénekesek népi hősökké váltak, a műfaj domináns volt az 1940-es és 1950-es években. A Nashville sound, a műfaj virágzó fellegvára az 1960-as évtizedre fokozatosan hervadozni kezdett. Egyes zenészek fellázadtak a szigorú regulák, a művészi szabadság korlátozása miatt.

A régimódi, szinte már futószalag módszerekkel előállított Nashville Sound megújítására szerveződött társaság a The Outlaw (Törvényen Kívüli), amely rebellis countryzenei vívmány.
A lázadók csoportjában, Willie Nelson, Waylon Jennings és felesége Jessi Colter, valamint Tompall Glaser, kikacsintottak a fő sodorból, megcsömörlöttek az uniformizált felfogástól, újra értelmezték a country műfajt! A szabadságról énekeltek, amit akár egyik napról a másikra is elveszíthetünk. Miközben Nashville a tökéletességet hajszolta, a lázadók az igazságra törekedtek. Az Outlaw művészeti csoport zenei felfogása, előadói nyerseségük szakmai rangot kölcsönzött, a country modern hangjává váltak.

Az Outlaw címke imázsnak sem utolsó, se szeri, se száma azoknak, akik később kitűzték a zászlójukra. A jól bejáratott establishmenten kívül vívták ki kreatív szabadságukat: Johnny Cash, Kris Kristofferson, David Allan Coe, Merle Haggard és Jerry Jeff Walker… Ők is az újító mozgalom kereskedelmileg sikeres előadói közé tartoztak.

Vörös hajú idegen – Willie Nelson!

Willie Nelson zűrös gyerekkora, indián felesége, bámulatos szakmai életpályája, filmszereplései miatt karizmatikus személyisége a country világának!
1933. április 30-án született a texasi Abbottban, apai nagyszülei nevelték fel. Ötévesen kezdett verseket írni. Hétévesen nagyapjától kapott egy gitárt, és hamarosan dalokat kezdett írni.

Húszas éveiben a texasi Pleasanton-ban rádiós lemezlovasként és házaló ügynökként kereste meg a napi betevőt.

Énekesként próbált hírnevet szerezni a zenei életben, helyette dalszerzőként sikerült felhívnia magára a figyelmet. 1960-ban Nashville-be költözött, stúdió háttérmunkára szerződött, dalszerzőként heti 50 dollár fizetésért gépiesen írta a számokat…

Énekesként nem igen tudott érvényesülni, mert Nelson bluesos előadásmódja elütött az 1960-as évek megszokott pop-country stílusától. Nem illett a rendszerbe. A CMA (Country Music Association) pontosan meghatározta a művészeinek, hogyan öltözködjenek, és hogyan énekeljék a saját dalaikat. A CMA Willie-nek szakállt sem engedett növeszteni. Amikor panaszkodott, hogy nem akar zakót és nyakkendőt viselni, azt mondták, hogy vehet fel garbót, de akkor is muszáj zakót öltenie.

Megunta a kötöttségeket és a lélekölő bérmunkát, 1970-ben visszaköltözött Texasba, önálló arculatot alkotott magának, lázadó külsejét összhangba hozta a zenéjével: Szakállat növesztett, és hosszú haját copfba fonta, kendőt kötött a fejére.

1976-ban Willie Waylon Jennings, felesége Jessi Colter és Tompall Glaser társaságában elkészítette a „Wanted! The Outlaws” című dalgyűjteményt, amely az RCA Records gondozásában került a lemezboltokba. Elsősorban korábban megjelent anyagokat tartalmazott, négy új dallal kibővítve. Az LP kirobbanó sikert aratott, az első platinalemez minősítésű countryalbum lett, több mint egymillió eladott példányszámmal! Az album gyorsan elérte az 1. helyet a country slágerlistákon, és a 10. helyet zárta a poplistákon, két slágerrel, Elvis Presley 1969-es „Suspicious Minds” Nr. 1 dalával, valamint a „Good Hearted Woman”- c. duettjükkel. A nagylemezen Nelson-Jennings duettek is szerepeltek, így a country egyik leghíresebb duójaként ismerték meg a kettőst. Az 1970-es évek végére, Jenningshez hasonlóan Nelson is eltávolodott az Outlaw imázstól, a saját ösvényét járta. Az évek során az elnyűhetetlen dalnok kultikussá nemesült, dalaival megváltoztatta a countryzene arculatát. Különleges mixet gyúrt össze a tradicionális country, a blues és a déli rock elemeiből.

A „Wanted! The Outlaws” c. lemez dalai:

Az 1970-es években a „Wanted! The Outlaws” nagylemez mellett kiadott két különleges korongot, amelyek meghatározták Nelson pályáját. Az első a „Red Head Stranger”, egy konceptalbum, amely a folkzenét integrálta Nelson zenéjébe.

Ez az album nagyon egyedi volt az 1970-es években – írta a Rolling Stone magazin.

A „Red Head Stranger” c. album dalai:

A másik 1978-ban kiadott nagylemez a „Stardust”, amely albumom pop standardok szerepeltek, Willie Nelson többszörös platinalemezes sikert söpört be. Sok embert meglepett, mert tele volt klasszikus amerikai dallamokkal, és Willie-t akkoriban törvényen kívüliként tartották számon.

A „Stardust” c. album dalai:

1970-es évek végén különleges fazonját, izgalmas karizmáját felfedezte Hollywood is, The Electric Horseman (1979), Honeysuckle Rose (1980), Barbarosa (1982), Stagecoach (1986), Miami Vice (1986), Red Headed Stranger (1986) stb. filmekben kapott szerepet. Énekesként folyamatosan tevékeny volt, csatlakozott a műfaj „szuper csoportjához”, Waylon Jennings-hez, Johnny Cash-hez és Kris Kristofferson-hoz a Highwaymen produkcióban.

Nelson szólistaként kétszer is ostromolta a Billboard Hot 100 slágerlistát, 1982. április 10-én az 5. helyen landolt az „Always On My Mind” , 1984 márciusában szintén 5. grádicsra kúszott fel, a régi szerelmeknek dedikált, a spanyol macsó, Julio Iglesias-szal közös: „To All The Girls We Loved Before” csoda szép dallal.

Willie Nelson 1993-ban kapott besorolást a Country Music Hall of Fame-be.

A barázdált arcú dalnok, Willie Nelson egész életében renegát maradt, megszámlálhatatlan mennyiségű, jobbnál-jobb albumot adott ki!

Waylon Arnold Jennings, a különc

Megdöbbentő, hogy az élet mennyire törékeny, előfordulhat, hogy a spontán meghozott döntések alapvetően befolyásolják sorsunkat!
Waylon Jennings 1958 végén Buddy Holly zenekarában basszusgitározott, részt vett a gyászos kimenetelű „Winter Dance Party” turnén. Amelyen a korszak csillagai, Buddy Holly és a Crickets mellett, Ritchie Valens, a doo-woop stílus üdvöskéi, Dion Di Mucci és a Belmonts énekegyüttes, a korábbi lemezlovas, J.P. Richardson, művésznevén Big Bopper vitték a show-t.

1959 januárjában kezdődött a turné, városról városra jártak. Februárban Buddy Holly saját és a zenekara, Waylon Jennings és Tommy Allsup számára bérelt egy charter repülőt, hogy azzal menjenek a következő helyszínre. Sokféle mende-monda kelt szárnyra, arról, hogy ki, miért utazott a repülőn, még pénzfeldobásos választási lehetőségről is pusmogtak… Interjúkban Waylon következetesen tagadta, hogy pénzfeldobás történt volna, azt állította, hogy soha nem volt kétség afelől, hogy a nagy sztárok utaznak repülővel, mert ők nem fognak a rideg-hideg buszon fagyoskodni, és ez így van rendjén.

Az utolsó pillanatban Waylon Jennings nagylelkűen átadta a repülőjegyét Big Bopper-nek, mert az exDJ megfázott, és nem akarta megtenni a hosszú buszutat a többi fellépővel. Amikor Buddy megtudta, hogy Waylon átadta a helyét The Big Boppernek, dühösen fogadta a döntést, ezt mondta Waylonnak:

Szóval nem jössz repülővel, mi?

Waylon azt felelte, hogy nem, mire Buddy így szólt:

Nos, remélem, hogy lefagy az ócska buszod.

Jennings visszavágott:

Hát, én meg remélem, hogy lezuhan a vacak kisrepülőd.

Ez a fajta ugratás barátok között megszokottnak számított. Waylon nagyon bánta a szavait, egész életében kísértette ez a kijelentés. A sorsnak nem volt humorérzéke, február 3-án a gépmadár lezuhant, Buddy Holly, Big Bopper (J.P. Richardson), Ritchie Valens és a pilóta szörnyethaltak. A tragédiát a sajtó „a zene halálának napjaként” jelölte meg, Don McLean az 1971-es „American Pie” című dalában emlékezett meg a tragédiáról. (A busszal utazók voltak a szerencsések, Dion DiMucci és Waylon Jennings bőven tettek arról, hogy ne a lábjegyzet szerepére szorítkozzanak az egyetemes rock történelmében!)

A Bronx Belmonts Avenue-i aszfaltbetyár Dion di Mucci és doo-wop csoportja a Belmonts a későbbiekben csillogtatta vokális képességeit, jó néhány remek dalt énekeltek. A tragédia után, 1959. március 30-án rögzítették: „A Teenager in Love” című számot, amely áprilisban az ábrándos lelkületű amerikai tinik himnusza lett. Dion immáron szólistaként 1961-ben slágerlistavezető dallal rukkolt elő. A „Runaround Sue” a mai napig sokak által előadott „jampi” klasszikus.

Waylon Arnold Jennings 1937. június 15-én született a nyugat-texasi Littlefield kisvárosában. Apja, William, amatőr zenész volt, aki különféle munkákat vállalt, többek között farmon dolgozott, teherautót vezetett, valamint tejüzemet és benzinkutat üzemeltetett. Muzikális édesanyja, Lorene, támogatta a fiát, megajándékozta Waylont egy gitárral. A srác az első dalait a szüleitől tanulta. Szívesen hallgatott Hank Williams, Ernest Tubb és Bob Wills számokat, és imádta cowboyfilmeket, különösen azokat, amelyekben Gene Autry is felbukkant. 14 éves korában részmunkaidős állást kapott helyi rádióállomásnál, énekelt és zenélt egy általa alapított Honky-Tonk zenekarban. 16 évesen otthagyta a középiskolát, különböző munkákat vállalt, többek között polcfeltöltőként dolgozott egy szárazáru-boltban, pamutot szedett és teherautót vezetett, és helyi lebujokban zenélt, a Texas Longhorns-szal.

Az 1950-es évek második felében Waylon gyakran látogatott Lubbock-ba, hogy fellépjen a KDAV „Vasárnapi buli” című zenei műsorában, amelyben környékbeli zenekarok mutatták be a tudásukat. Lemezlovasként kapott állást a lubbocki KLLL rádióállomásnál, ahol a műsorában countryt és Rock&Roll számokat játszott. DJ-ként óriási hatást gyakorolt rá Buddy Holly, a Rock&Roll csillaga, aki egy idő után mentorálta, barátságába fogadta. Ha abban az időszakban azt mondták volna Waylon-nak, hogy később „countryzenei legenda” válik majd belőle, valószínűleg csak nevetett volna, mert a Rock&Roll megszállottja volt. 1958-ban Buddy Holly a szárnyai alá vette, megszervezte Waylon első kislemezfelvételét. A cajun örökzöldet, a „Jole Blon”-t rögzítették, premier szereposztásban. Buddy Holly gitározott, a legendás King Curtis szaxofonozott a dalban. A kislemezt a Brunswick Records adta ki.

Miután Buddy megvált az eredeti kísérőitől a Crickets-től, Waylon kezébe adott egy basszusgitárt, és azt mondta:

Van néhány napod, hogy meg tanulj basszusozni, beveszlek a kísérő együttesembe, és viszlek a turnéra is.

Az 1959. február 3-i drámai események megváltoztatták Jennings életét, a tragédia után sokáig nem tért magához, képtelen volt feldolgozni az eseményeket, a túlélő bűntudat évtizedekig kísértette…

Willie Nelson terelte vissza a zenéhez, biztatta kezdjen el újra zenélni, fellépni és lemezeket készíteni. Megfogadta a tanácsot, együttest szervezett, Waylon Jennings and the Waylors néven. A vándor ismét útra kelt.

Az RCA Victor lemezigazgató művészeti vezetője, Chet Atkins, Waylon Jennings 1966-os debütáló albumát Folk-Country-nak bélyegezte, hogy ily módon új, fiatal célcsoportot találjon az énekes számára. A Folk-Country vonal folytatódott az 1969-es albumán is, amelyen Jennings, Danny Davis producerrel, egy New York-i stúdió veteránnal dolgozott együtt. Danny producerként korábban Connie Francis és Nina Simone stúdiófelvételeinél bábáskodott. Waylon elégedetlen volt a Davis által sugallt hangzással, gyakran összetűzésbe keveredtek. Billy Ray Reynolds, Jennings gitárosa így emlékszik vissza:

Danny Davis stúdió munkafelfogása jellegzetesen New York-i volt, a hozzáállása teljesen más, mint amihez Waylon korábban hozzászokott. Ott fent kicsit másképp csinálják a dolgokat.

Az öntörvényű Jennings keményen fogalmazott az emlékiratában:

Az RCA művészeti vezetője, Chet Atkins akkoriban úgy döntött, hogy egy időre otthagyja a produceri pályát és visszatér a zenéléshez, engem pedig Danny Davis mellé irányított. Ennél rosszabb döntést nem is hozhatott volna. Olyanok voltunk, mint az tűz és a víz. Danny-t nem érdekelte, hogy mit akarok; szerinte a producer feladata, hogy irányítsa a művészt, ezt tette, valósággal gúzsba kötötte kreatív energiáimat. Mindig is hajlamos voltam jól, tisztelettel és becsülettel bánni az emberekkel, de akkor többször is éreztem késztetést arra, hogy torkon ragadjam, és gyanítom, hogy ő sem kedvelt túlságosan…

1969-ben Kimberlys-el közösen előadott „MacArthur Park” kislemez Grammy-díjat kapott a legjobb country duó kategóriában. A „Brown Eyed Handsome Man” kislemeze az év végére a harmadik helyre került a Hot Country Singles listáján.

1969-ben Waylon negyedszer is megnősült. 1969. október 26-án vette feleségül vette Jessi Colter countryénekesnőt Phoenixben, Arizonában. Érzelmileg, művészileg egymásra találtak. A párnak 1979-ben fia született, Waylon Albright, akit Shooter Jenningsként vált ismerté.
Waylon Jennings:

Valószínűleg ő az egyetlen ember a világon, aki el tud viselni engem. Sőt, merem állítani, hogy ő az egyetlen ember a világon, aki hozzám jött feleségül, képes velem is maradni!

A country „csalogány”

Mirriam Johnson 1943. május 25-én született, édesanyja pünkösdi prédikátor, édesapja autóversenyző volt. 11 évesen templomban zongorázott. 1961-ben a Phoenix-i klubokban lépett fel énekesként, feleségül ment Duane Eddy gitároshoz, aki jól csengő név volt a szórakoztatóiparban.

Az 1958-as „Rebel ’Rouser” hozta meg számára az ismertséget. Attól kezdve egyre-másra jöttek az ínyencségek a gitárostól, „Cannonball”, „The Lonely One”, „Forty Miles of Bad Road”, „Because They’re Young”… Eddy sikerének egyik titka a különleges hangzás volt, újítóként a sajátossága a „twangy” stílus, melyet mélyebbre hangolt hangszerével hozott létre. A házaspár sokat turnézott együtt, de a kapcsolatuk nem volt harmonikus, Mirriam és Eddy 1968-ban felbontották a házasságukat.

Mirriam „Lonesome Road” debütáló kislemezével nem ostromolta a listák csúcsait, finoman szólva sem hozott kereskedelmi sikert. 1975-ig kellett várni, hogy Jessi Colter művésznéven berobbanjon. Ebben az esztendőben írt alá a Capitol Records-hoz, az „I’m Not Lisa” április 26-án 4. helyig kúszott fel a Billboard Top 100-as listán! Közben felért a csúcsra a Billboard Country Chart-on. A második albuma is élre került a Cashbox Top Country Albums listáján! 1976-ban összeállt a „Törvényen kívüli” négyes fogat, melynek Jessi is tevékeny tagja volt.

Az évek során bebizonyosodott, hogy Jessi Colter nem alkalmi honky-tonk hitmaker, tehetsége sokkal inkább a soul-rockra hajlott, mint az átlagos, hétköznapi country zenére. Az évtized hátralevő részében férjével, Waylon Jennings-szel jártak fellépésekre…

Waylon folyamatosan művészi szabadságharcát vívta, dalaihoz ihletett az életből merített, a törvényen kívüli dalok nem stúdiókban születtek – hanem útközben, autókban, bárokban. 1969-ben egy fülledt éjszakán az énekes egy félig üres félhomályos, dohányfüstös honky-tonkban üldögélt Phoenixben. Nem voltak színpadi reflektorok, nem voltak okoskodó, beképzelt lemezkiadó vezetők, csupán olcsó sör, ütős whisky és fáradt, elgyötört arcok. A szomszédos asztalnál gyűrött egyenruhás pincérnő éppen borravalót számolt, másik asztalnál kamionsofőr folyamatosan bocsánatot kért a kedvesétől, hogy túl sokáig volt távol. Waylon csak figyelt és hallgatott, ahogyan a dalszerzők szoktak, amikor a világ fontosat üzen nekik. A nő nevetett, és azt mondta:

Egy hozzád hasonló férfit szeretni, olyan, mint szeretni az autópályát. Soha nem jössz igazán haza.

Waylon előhúzott egy gyufásdobozt a zsebéből, és egy sort írt rá:

Szereti őt a vándorló életmódja ellenére is…

Ez a sor lett a „Good Hearted Woman” gerince. A dal azokról a nőkről szólt, akik várták haza a szerelmüket, és azokról a férfiakról, akik elkóboroltak, de mindig visszatértek, s a szerelemről, amely a földrajzi távolságot is túlélte. A hanglemez 1971. december 14-én került kereskedelmi forgalomba, attól kezdve a szám az összes pincérnőnek, minden kamionos feleségnek a lelkéből szólt.

1972-ben Jennings kiadta a „Ladies Love Outlaws” nagylemezt. Az album főcímdala azért is volt különleges számára, mert ez volt az első próbálkozása a törvényen kívüli country irányzat felé. Továbbra is küzdött a lemezcég régi módi irányítási elveivel. Az énekes megszokta, hogy saját zenekarával, a Waylorsszal lép fel, szeretett volna lemezeket is velük felvenni, ezt nem támogatták a befolyásos nashville-i producerek, ők a tapasztalt helyi stúdiózenészek által létrehozott hagyományos nashville-i hangzást részesítették előnyben. Az 1970-es évtized hajnalán összebarátkozott a hozzá hasonlóan rebellis gondolkozású Tompall Glaser-rel, ez a találkozás kellett ahhoz, hogy végleg lerázza magáról a szakmai béklyókat!

Tompall Glaser

Nem ő volt a legnevesebb „Outlaw” bajkeverő, mert előadóként soha sem érte el Willie Nelson, vagy Waylon Jennings impozáns kereskedelmi lemezsikereit, mégis a törvényen kívüli mozgalom fontos szereplőjének tekinthetjük, lemez kiadóként és stúdiótulajdonosként a kulisszák mögött végzett inspiratív háttér munkája miatt.

Thomas Paul Glaser 1933. szeptember 3-án a nebraskai Spaldingban született, egy farmon nőtt fel, hatgyermekes család negyedik tagjaként. Tinédzserként az öccseivel, Chuck-kal és Jim-mel énekeltek a helyi rádióban és rendezvényeken. 1957-ben a trió Arthur Godfrey Talent Scouts országos televíziós varietéműsorában debütált. A szereplést látva Marty Robbins énekes Nashville-be csábította a testvéreket, hogy vokalistaként szerepeljenek a koncertjein és stúdiófelvételein.

Tompall & The Glaser Brothers néven a Glaser testvérek önállóan is alkottak, a memphisi Sun Records legendás hangmérnökével, „Cowboy” Jack Clement producerrel, és megalapították saját kiadójukat. 1966-ban Glaser és Harlan Howard megírták a „Streets of Baltimore” című dalt, amely Bobby Bare slágere lett.

Clement és Bare páros később nagy hatással voltak Nashville törvényen kívüli mozgalmára is. A lemez eladásokból származó anyagi haszon lehetővé tette, hogy 1970-ben a fivérek megnyissák a Glaser Sound Studios-t, amely csakhamar „Hillbilly Central” becenéven vált ismertté. A hetvenes évek hajnalától a fivérek külön utakat választottak, Tompall Glaser szólókarrierbe kezdett. A független „Hillbilly Central” stúdió elsősorban elégedetlenkedő művészeket és csalódott dalszerzőket vonzotta. Az előadók egymásra találtak, Glaser zenei bázisa éjszakai bulik, koccintgatások, örömzenélések találkozóhelyévé vált.

Tompall és Waylon emberileg és szakmailag egymásra találtak, hasonló felfogásukat tükrözte, Jennings „Dreaming My Dreams” c. albuma, ami Jack Clement közreműködésével a „Hillbilly Central” stúdióban készült!

A „Dreaming My Dreams” c. album dalai:

1973-ban Tompall Glaser–Waylon Jennings–Jack Clement–Billy Joe Shaver alkotógárda „terméke” Jennings „Honky Tonk Heroes”, a műfajban mérföldkőnek számító nagylemez, amely kilenc, Billy Joe Shaver által írt dalt tartalmazott.

A „Honky Tonk Heroes” c. album dalai:

Három évvel később, Tompall Glaser, Waylon Jennings, Jessi Colter és a nagyszerű Willie Nelson csúcsformát futottak, megszületett a Wanted! The Outlaws!

A „törvényen kívüli” korszakát követően Waylon Jennings lendületben maradt, számai egytől-egyig country sztenderdekké váltak. Jellegzetes imázsa, hosszú haj, bajusz és szakálla, valamint fekete kalapja és fekete bőrmellénye is különleges számított. Sokat szerepelt különféle televíziós műsorokban és filmekben is. A mozifilmek közül, a Nashville Rebel, Urban Cowboy alkotásokat érdemes említeni, de a The Dukes of Hazzard balladistájaként is figyelemreméltó volt.

Énekesi pályájának másik csúcspontjaként csatlakozott a The Highwaymen szupercsapathoz. A műfaj karizmatikus énekeseinek összefogása Willie Nelson, Waylon Jennings, Johnny Cash és Kris Kristofferson alkotta Highwaymen – túlzás nélkül – megváltoztatta a country arculatát!

2002. február 13-án, cukorbetegségének szövődményei véget vetettek az örök lázadó vándorlásának, Waylon Jennings 64 évesen bevonult a countryzene Pantheonjába. Őszinte volt, és mindig a saját ösvényén járt! A nyersesége miatt nemzedékek hangjává vált. Amikor a halálhíre napvilágra került, a rádióállomások nem a lágy balladáit játszották. A „Luckenbach, Texas”, a „Good Hearted Woman”, az „Mammas Don’t Let Your Babies Grow Up to Be Cowboys”, „I’m a Ramblin’ Man” számokkal búcsúztak a legendától!

Bővebben: Gusztafik Tibor: Lemezlovagok című készülő könyvében