A hét mesterlövész

Written by on 2021.04.01.

A hét mesterlövész

 

Forrás: Képek és történetek Facebook oldal.

James Coburn nagy rajongója volt a „Hét szamurájnak” és Sturges filmjében kedvenc karakterének amerikai változatát játszhatta el.

Yul Brynner már sztárként szerepelt „A hét mesterlövészben”, de amikor 1960-ban megjelent Akira Kurosawa, „Hét szamuráj” című eposzának nyugati feldolgozása, a közönség hirtelen felfigyelt a megjelenő másik hatra is: ők Steve McQueen, Charles Bronson, Robert Vaughn, Horst Buchholz, Brad Dexter és egy kőkemény, Nebraskában született színész, James Coburn voltak.
Coburn volt azon kevés szereplők egyike, akik ismerték Kurosawa filmjét:
New Yorkban láttam, amikor ott tanultam. Teljesen el voltam ragadtatva és megdöbbentem a látottak miatt, egy héten keresztül magammal ráncigáltam a barátaimat, hogy a filmet láthassuk. A nagy kardforgató karaktere volt az, aki igazán hatott rám. Annyit kérdeztem magamban: „Istenem, miért nem csinálnak ilyen filmeket Amerikában?” Egy év múlva visszatértem Kaliforniába, és összefutottam Robert Vaughnnal. Akkor azt kérdeztem tőlem: „Most mit csinálsz?” Ő azt válaszolta: „Én a hét mesterlövészen dolgozom.” Ezután én megdöbbenve: „Mi van?! „Szerepelsz benne?” Ő erre azt válaszolta: „Igen, és úgy tudom, van még néhány karakter, amelyik színészre vár.” Szóval elmentem John Sturges rendezőhöz, és ő annyit mondott nekem: „Igen, a hét közül az egyik még nincs leadva.” Én erre azt kérdeztem: „Ez az a srác, aki a nagy kardforgató Kurosawa filmjében?” Erre ő: „Igen, igen, ez így van.” Azt mondtam: – „John, el akarom játszani.” Annyit válaszolt: „Három óráig értesítelek.”
Meglepett a karakterem népszerűsége, tekintettel arra, hogy mennyire keveset mondott. 11 sorom volt. Ennyi volt. De mindez akció közben volt. Ekkor nem számít, hány sorod van, csak az, hogy közben hogyan teljesítesz, milyen teljesítményt nyújtasz. A legtöbbet attól a sráctól tanultam (Seiji Miyaguchi), aki annak idején a Japán filmben játszotta el a karaktert. Nem kellett mondania semmit. Csak cselekedett.
Párszor találkoztam Kurosawával. Azt mondta: „Bárcsak a filmem annyi pénzt keresne, mint a tiéd!” Nem tudom, tetszett-e neki vagy sem.
A „Hétből” egyetlen, aki nem lett sztár, az Brad Dexter, aki Frank Sinatra barátja volt.
Minden esélye ebben a filmben volt, amit Frank adott neki. Ő kérdezte meg Johnt, hogy felvenné-e Brad-ot, és John felvette, mert bízott Sinátrában. Brad furcsa ember, mert az anyjával élt. Valószínűleg még mindig az édesanyjával él. És ő az a fickó, akiről mindenki megfeledkezik.
– James Coburn –
Szerzői megjegyzés: nagyszerű jóváhagyást kapott John Sturges rendező, ugyanis a legendás japán rendezőtől, Akira Kurosawától szamuráj kardot kapott ajándékba filmjének elismerése jeleként.

Continue reading

[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás