Doo Wop

Emlékezés a Chess Records első slágerére: Gene Ammons „My Foolish Heart” c. felvételére A Chess Records első slágerlemeze 1950. július 29-én jelent meg, Gene Ammons ‘My Foolish Heart’ című dala, majd az 1950-es évek fekete Amerikájának meghatározó dallamává vált.

CLYDE McPHATTER CLYDE LENSLEY McPHATTER SZÜLETETT: 1932. NOVEMBER 15, DURHAM, ÉSZAK CAROLINA MEGHALT: 1972. JÚNIUS 13, THE BONX, NEW YORK ÁLLAM McPhatter erősen vallásos, baptista családba született. Apja a környékbeli baptista kongregáció papja és prédikátora volt. Clyde három fiú és három lánytestvére mellett már öt éves korában énekelt az apja vezette templom gyerekkórusában. 10-12 éves […]

A Fleetwoods együttes „Come Softly to Me” c. dala A Fleetwoods egy amerikai pop trió, amelyet az 1950-es években alapítottak Olympia-ban, Washington államban. Az együttes tagjai Gary Troxel, Gretchen Christopher és Barbara Ellis voltak. 1959-ben felfigyelt rájuk a producer és a Dolton Records alapítója, Bob Reisdorff, és együtt rögzítették első, saját maguk által írt slágerüket, […]

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

MISTER SANDMAN, Baldwin & The Whiffles (filmzene) Cry-Baby 1990 A ‘Baldwin and the Whiffles‘ egy fiktív csoport, amely az 1990-es ‘Cry Baby‘ című, amerikai tini-musical, romantikus vígjátékban szerepelt. A ‘Cry Baby‘ főszereplője Johnny Depp volt. Mellette a főbb szerepekben Amy Locane, Polly Bergen, Susan Tyrrell, Iggy Pop, Ricki Lake és Traci Lords voltak láthatóak. A […]

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás