A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 2. rész. Egy korosztály öntudatra ébredése.

​Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek

( Az amerikai zene rövid fejlődéstörténete)

2. rész. Egy korosztály öntudatra ébredése

1955 késő őszének egy hideg délutánján magányos férfi állt ki második emeleti lakásának nyitott ablakába, az Illionis állambeli Oak Parkban. A férfinek ott a nyitott ablakban mindent elsöprő élménye volt, amiről nem késlekedett a televízió kamerái előtt is beszámolni. Az elcsapott egyetemi tanár, Dr. Charles A. Lauhead, elmondta, idegen lények látogatták meg és tökéletes angol nyelven közölték vele, hogy nemsokára hatalmas szökőár söpör végig az ország keleti partvidékétől a nyugatiig, mindent szétroncsolva, elpusztítva, amit csak ér. Az ijedősebb amerikaiak úgy gondolták, itt a világ vége. Nem tévedtek sokat. Néhány nap múlva kirobbant a rock and roll őrület, amely fenekestül felforgatta az Egyesült Államok kispolgári életét.

A zene és tánc szökőárja végigsöpört az országon, és hatására a legtöbb szülő úgy nézett gyermekére, minta az ufóvá vált volna. A rock and roll kiengedte a tinédzser vágyak szellemét a palackból, ahová a felnőtt társdalom erőszakkal bedugaszolta, és megszülte az addig soha nem létezett ifjúsági kultúrát. A rock and roll a zene eszközével végrehajtott forradalom volt, amely gyógyíthatatlan sebet ütött a fennálló mélyen vallásos, puritán, csak a felnőttek jogait elismerő társadalmi renden.

A rock and roll-t, mint az amerikai szellemiségtől idegen jelenséget, megjelenése pillanatától kezdve minden eszközzel véglegesen el kívánta pusztítani a hatalom, tűzzel, vassal üldözte, irtotta, és tiltotta. Maga a rock and roll is segített a hatalomnak, hiszen önpusztító volt, gyakran fordult önmaga ellen, és sokszor tűnt úgy, hogy a semmibe vész, de csak parázzsá változott, hogy azután újabb és újabb alakban ismét fellángoljon, véglegesen átrajzolva modern társadalmunk szociális arculatát.

Vajon melyek voltak azok a szociológiai, társadalmi jelenségek, amelyek a rock and roll megszületését az ezerkilencszázötvenes évek közepén elősegítették? A második világégést megelőzően az amerikai társadalom alapját a vallás és a tradíciók tisztelete jelentette. A fiúgyermekeket az apa nevelte. A fiúknak segíteniük kellett apjuknak a műhelyben, vagy kint a földeken, és ha elérték a nagykorúságot, akkor a legidősebb fiú vette át a farm irányítását az apjától. A városokban az apa hagyományosan magával vitte nagykorúvá érett gyerekét a gyárba, ahol dolgozott, és attól kezdve egy munkahelyen dolgoztak, azonos életstílust követtek, és a tradíciót újabb nemzedékekre hagyományozták tovább.

Ezt a láncolatot szakította meg a II. világháború. Bár a világégés nem dúlta fel az Egyesült Államok földjét, amerikai katonák millióinak életét követelte. Az apa nélkül felnövő új nemzedék éppen az ötvenes évek közepére lett kamaszkorú. A csonka családok gyermekei kétségbeesve keresték helyüket a gazdasági fellendülés korszakát élő társadalmukban. Az apanélküliség azt jelentette, hogy szigorú apai útmutatás nélkül már nem érezték kötelezőnek azokat a szigorú előírásokat, amelyeket az iskola merev szabályzata erőltetett rájuk.

A másik alapvető változást az jelentette, hogy a háború idején a fiatalok munkájára is égető szüksége volt a hadiiparnak, így fiatalok milliói dolgoztak önként és fizetésért az iskola mellett. Ezeknek a tinédzsereknek már nagykorúságuk elérése előtt rendelkeztek fizetőeszközzel. A háborút követő gazdasági fellendülésben a középiskolákban és egyetemeken tanuló fiataloknak is bőven jutott zsebpénz, hiszen a gazdasági „boom” elsősorban a fehér középosztály tagjainak hozott addig soha nem látott életszínvonal javulást.

Az ötvenes évek elején a tinédzserek menthetetlenül idejét múltnak, elavultnak érezték azt a képmutatásig puritán társadalmi életformát, amely csak a felnőtteket vette emberszámba, amely szerint a nagykorúságot el nem érő gyermek egyetlen joga: engedelmeskedni szüleiknek és tanáraiknak. A pénz birtokában egyre öntudatosabbá váló tinédzserek hiába fordultak tanáraikhoz szexuális/szerelmi problémáikkal, ezek a kérdések tabunak számítottak az iskolák falain belül. De hiába fordultak kamaszkori problémáikkal saját anyjukhoz, azt a választ kapták, hogy egy jól nevelt fiúnak/lánynak ebben a korban nem lehetnek ilyen gondjaik, és feltett kérdéseikre a választ majd huszonegy évesen kapják meg, amikor hivatalosan nagykorúak lesznek.

A gazdasági „bummal” természetes módon együtt járt, hogy az anyák sokkal többet törődtek a háztartási gépek, a porszívó, a hűtőszekrény, a televíziós készülék, az autó, vagy a nagyobb lakás megvásárlásával, mintsem saját gyerekükkel. Ennek egyenes következményeként a tinédzserek úgy érezték, idegen világban élnek, olyan világban, ahol rájuk nincs semmi szükség. Olyan világban, amely kizárólag a felnőtteké, azoké a felnőtteké, akik saját önző érdekeikkel törődnek csupán.

A kamaszokban egyre erősödött a változtatás igénye, keresték azt a formát, amelyben megmutathatták, megvalósíthatták önmagukat. Úgy gondolták, hogy ezt csak a felnőttek világának szétzúzásával érhetik el. Haragjuk azon intézmény felé fordult elsődlegesen, amelyben hétköznapjaikat élték, és ez az „old regime”, a régi rendszer számukra elsőrendű bástyája, a saját iskolájuk volt. Lázadtak a kötelező iskolai egyenruha viselése, a reggeli iskolai közös imák, a pontosan előírt viselkedési normák ellen, új világot akartak teremteni, olyan világot, amelyet a saját képükre formálhatnak.

A nagy cigarettagyártó cégek vették észre legelőbb, hogy a kamaszok tömege fontos célcsoport lehet számukra, és az addig az iskolában szigorúan tiltott dohányzás megtörésére kemény kampányba kezdtek a tinédzserek megszerzéséért. Ekkor született meg az a hamis, de máig élő elképzelés, hogy az a kamasz, amelyik dohányzik, már felnőttnek számít. Az ötvenes években az Egyesült Államokban a fiatalok körében ugyanannyira sikk volt dohányozni, mint a hatvanasban kábítószerezni.

A két nagy üdítőital gyártó cég is ekkor célozza meg az amerikai fiatalokat termékeivel. A Coca Cola azokban az években nem volt olyan ártatlan cukros lötty, mint manapság, hiszen kokaincserje-kivonatot tartalmazott. A szocialista pártvezetők által gyakran és szlogenszerűen hangoztatott „kóla mámorban fetrengő amerikai fiatalság” kifejezés nem is állt olyan messze a valóságtól, bár – mivel a hatvanas évek elején még magamnak is volt lehetősége megkóstolni ezt az üdítőitalt – el kell mondanom, messze nem volt olyan hatása, mint a leggyengébb „fű”-nek.

A vásárlóerővel rendelkező tini lányok a kozmetikai ipar első számú célpontjaivá váltak, és míg korábban tilos volt kifestett arccal iskolába menni, arra ösztönözték őket, hogy ajkukat rúzsozzák, szemüket fessék. Vessék le a szoknyát és bújjanak farmernadrágba.

A gazdasági fellendülésnek volt egy, a rock and roll kialakulásra közvetlenül és erősen ható jellegzetessége, közkinccsé tette a rádiót. A II. világháborút követő évtized a rádiózás aranykorának tekinthető, hiszen nemcsak a középosztály tagjai engedhették meg maguknak, hogy rádiókészüléket vásároljanak, hanem a szegényebbek is. A középosztályhoz tartozó kamaszoknak saját rádiókészülékük volt a saját külön szobájukban, méghozzá legtöbbjüknek fejhallgatós, amivel éjjel is lehetett zenét hallgatni anélkül, hogy a szülőket ez zavarta volna.

A szegényebb családok gyermekei megelégedtek azzal, hogy éjszakánként a fülüket a rádiókészülékre tapasztva keresgéltek a különféle adók között, nekik szóló zenére vadászva.

Folytatása következik!