A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 3. rész. „Bálványimádat”

Written by on 2021.04.18.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

Bálványimádat

A mai értelemben vett tini „idolok” a világháború előtti időben még hiányoztak az amerikai szórakoztató zenéből. A háborút megelőzően, sőt az alatt is, kizárólag a swing jelentette a könnyűzene fő irányát. Ez a jazz stílus jelentette, és szolgáltatta a „tánc” zenét.

A swing nagyzenekart tételezett fel, sok fúvóssal, akik sorra szólóztak egy dalon belül. Énekesek legfeljebb színesítésként szerepeltek, de soha nem köréjük, vagy rájuk épült a műsor.

Az első modern értelemben vett énekes bálvány Frank Sinatra volt, aki egész életén át megtartotta a háborút megelőző időkben kötelező előadói stílust, szálfaegyenesen állt a mikrofon mögött, és a hangsúlyos részeknél magasra emelte két kezét. Bár a háborút követő években mindig nyúzottan nézett ki, túl sovány volt, arca beesett, és a haja is gyorsan ritkult, egyéni sármja, meleg baritonja, kitűnő zenei érzéke és előadói képessége, no és ibolyakék szeme alkalmassá tette arra, hogy a fiatal lányok rajongjanak érte.

A fiataloknak azonban olyan valaki kellett, aki megvalósítja mindazt, ami képzeletükben élt. Vezért kerestek maguknak, olyan valakit, aki élre áll, és harcukban irányítja őket. Bálványt keresetek, akit imádhatnak, és akit követhetnek. A lányok olyan férfit, aki megtestesíti az amerikai kamaszideált, olyant, aki bátor, nem riad vissza semmitől, ugyanakkor ellenállhatatlanul jóképű, akibe menthetetlenül ( és minden következmény nélkül) bele lehet szeretni.

A jeles amerikai filmművészek érezték meg ezt az igényt legelőbb, és létrehozták ezt az igény szerinti „eszményi” a figurát, akit Marlon Brando kelt életre a „ Wilde one” című filmben. Brando jóképű, vagány, kisportolt, olyan, aki nem ijed meg saját árnyékától, és már magán hordozza a születendőben lévő új tini nemzedék összes jellegzetességét. Motorozik, bőrruhát hord, és szájában cigi lóg.

Folytatása következik!


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás