A nagyra nőtt kínai, aki megszelídítette a rock and rollt

A nagyra nőtt kínai, aki megszelídítette a rock and rollt

Donald Irwin Robertson 1922. december 5- én Pekingben látta meg a napvilágot. Apja neves kutató orvos, e mellett professzor a pekingi Union College-ben. Apja az, aki a világon az első vérbankot létrehozza. Természetesen meghívást kap az Egyesült Államokba, Chicagóban kap kutatói állást, Donald már itt nevelkedik. Anyja tehetséges amatőr zongorista, ő tanítja gyermekét zongorázni, aki már négy évesen magától képes dalokat lejátszani. Hét éves, amikor dalokat kezd komponálni. Zongorajátéka egészen egyedi, ő fejleszti ki az úgynevezett “csúsztatós” technikát, amikor az ujj az egyik billentyűről átcsúszik a másikra. Ezt a technikát számos stúdió zenész átveszi, közülük talán Floyd Cramer a leghíresebb.

Mivel ő sem a déli államokban nevelkedik, ahhoz túl előkelő és ismert a család, hogy összejárjon feketékkel, ezért korai dalai amolyan country-pop keverékek. Első dalát, amivel sikert arat, a “I Really Don’t Want to Know” címűt először Eddy Arnold veszi lemezre 1954-ben, de később Elvis figyelmét sem kerüli el.

Elvis zsenialitása kell ahhoz, hogy ebből az eredetileg country-pop keverékből egy igazi, szerelmes, lassú rock and rollt faragjon. Még 1954-ben Les Paul és Mary Ford lemezre veszi a dal saját egyéniségükre formált változatát. A következő dal, az “I Don’t Hurt Anymore” Hank Snow előadásában hozza meg az áttörést. A dal No.3. helyre fut fel az RandB hitlistán Dinah Washington feldolgozásában, de lemezre veszi Bob Dylan, Jerry Lee Lewis és Willie Nelson is.

Saját maga is énekel, sőt fütyül, az 1956-ban kiadott “The Happy Whistler” (A vidám füttyös) c. dalával No.6. helyre fut fel a pop hitlistán, és Nagy Britanniában a Top Ten listán No.8. és a lemez egymillió példányban eladott aranylemez lesz.

Zongora vagy orgona játéka olyan előadók felvételein hallható, mint Elvis Presley, az “It happened at the world fair” c. filmzenei anyagán. Elvis mellett Don játszik zongorán-, és orgonán – Johnny Cash – Nat ‘King’ Cole – Duane Eddy – Chet Atkins – Waylon Jennings – Jessi Colter – Bonnie Guitar – Charley Pride – Al Martino – Kay Starr – June Carter Cash – Jack Clement – John Prine – Billy Swan – Tamra Rosanes – Ann Margaret – Sheb Wooley,

Olyan előadóknak komponál, mint Johnny Cash, Rodney Crowell, Sonny James, Dottie West, Hank Thompson, Carl Smith, Skeeter Davis, Charley Pride, Della Reese and the Chordettes, Chubby Checker & Dee Dee Sharp – Roy Clark – Rosemary Clooney – Ben Colder – Perry Como – Cowboy Copas – Billy ‘crash’ Craddock – Floyd Cramer – J.D. Crowe – Vic Damone – Bobby Darin- Bob Dylan – Duane Eddy – Dave Edmunds – Tommy Edwards – The Everly Brothers – Bent Fabric – Narvel Felts – Freddy Fender – Eddie Fisher – John Fogerty – Red Foley – Tennessee Ernie Ford – Connie Francis – The Isley Brothers – Wanda Jackson – Stonewall Jackson – Joni James – Sonny James – Puff Johnson – George Jones & Gene Pitney -Tom Jones- Pee Wee King – Gladys Knight – Leo Kottke – Frankie Laine -Jerry Lee Lewis – Living Guitars – Living Voices – Hank Locklin – Julie London – Norman Luboff Choir – Loretta Lynn – Charlie Mccoy és a sor szinte a végtelenségig folytatódik.

Pályafutása akkor indul be igazán, amikor a Capitol lemezvállalattól átszerződik az RCA-hez, ahol Elvisszel közeli barátságba kerül.

Elvis nagyon szereti a számait. Az első, amit lemezre rögzít közülük az “ I’m Counting On You ” 1956. január 10-én. A dal az első RCA-nál kiadott Elvis LP-re kerül fel, az “Elvis Presley” címűre. Elvis-szel való megismerkedéséről és barátságáról meséljen Don Robertson maga, a saját szerzeményein keresztül:

“There’s Always Me”

Kaptam egy telefonhívást Elvis egyik asszisztensétől, már nem emlékszem, hogy kitől. Azt mondja az illető, hogy Elvis szeretne találkozni velem, menjek át a Radio Recorders stúdióba, ahol éppen egy lemezen dolgozik. Azonnal indulok. Amikor megérkezem a stúdióba a hallon és a kontroll szobán keresztül, látom ott áll Elvis egy mikrofon előtt. Kerek tengerészkapitányi sapka van a fejemen és túl jól öltözöttnek tűnök. Várom, hogy befejezze a dalt, és kezet fogok vele. Vagy húsz percig érdeklődik, kiféle, miféle vagyok a magánéletemben. Ő annyit mondd, hogy mindent Sam Phillipsnek köszönhet, ha ő nem lenne, most is teherautó sofőr lenne. Aztán bocsánatot kér, hogy dolgoznia kell, de kéri, hogy maradjak. Odalép a mikrofonhoz és huncutul rám néz, majd belekezd a “There’s Always Me” c. dalomba.

Amikor befejezi a munkát, a Jordanaires néhány tagjával és néhány stúdiózenésszel felmegyünk a házába. Itt újabb meglepetés vár. Felteszi a legújabb lemezét, és a “There’s Always Me”-t hallom. Vagyis már lemezre vette és azért hívott, hogy megtudja, mi róla a véleményem. A dal vége előtt rám szól:

Figyeld ezt a befejezést!

Nagyon büszke volt arra a fél-operai kis sorra a végén, ahogy előadja. Meglepetésemre tisztában volt vele, hogy Floyd Cramer tőlem vette a “csúsztatós hangú” zongora stílust. Nagyon szomorú vagyok, hogy soha nem mondtam el Elvisnek, hogy mennyire hálás vagyok érte, hogy elénekelte a dalaimat. Hogy milyen boldoggá tett ezzel. Arról sem beszéltem neki soha, hogy milyen nagyra értékeltem azokat az apró változtatásokat, amelyekkel a dalomat még jobbá, szebbé tette. De gondolom, nem kellett elmondanom, hiszen láthatta rajtam. De mégis, jobb lett volna, ha szavakba öntöm. Talán túl büszke voltam, vagy túl gyáva. De örökre megtanultam a leckét, ettől kezdve minden előadónak, és mindenkinek, aki közreműködött egy dalom felvételében, kifejeztem szóban is a hálámat. Láthattam, lehetett az előadó bármilyen híres, nagyon jól esett mindegyiküknek a szerző dicsérete.

Elvis a “There’s Always Me” c. dalt 1961. március 12-én veszi lemezre, és a felvétel a “Something for Everybody” c. nagylemezre kerül fel.

A No More c. szám története

1961 januárjában kapok egy levelet az Elvis Presley Music zenekiadó New York-i irodájából Freddy Bienstock-tól. A levélben Elvis “Blue Hawaii” c. filmjéről esik szó, amit éppen forgatni készül és arról, hogy az “O sole mio” olasz dal feldolgozása, az “It’s now or never” mekkora siker volt kislemezen. Jó lenne még egy ekkora sikert elérni egy másik ismert olasz vagy francia dal feldolgozásával, és a levél írója arra kér, hogy lennék szíves egy ilyen feldolgozást elkészíteni Elvis következő film albuma számára. Nem gondolkodtam sokáig, hiszen gyerekkorom kedvenc olasz dala a “La Paloma” volt. Nyomban felhívtam Hal Blair barátomat és munkához láttunk.

Nem volt meg a dal kottája, így emlékezetből kellett felidéznem a dalt, amit gyerekkoromban tanultam. Ez a kis hátrány az előnyömre vált, ugyanis ebben a formában könnyebben tudtam Elvis egyéniségéhez alakítani. A teljes napot Hal-lal a New York-i irodámban töltöttük. Én a zongoránál, ő mellém húzott egy széket és arra ült, együtt kialakítva a szöveget, és kipróbálva Elvis stílusában elénekelve. Addig formáltuk, alakítottuk a szöveget, amíg biztosak nem lettünk benne, hogy Elvisnek tökéletesen megfelelő lesz.

Amikor a szöveggel meg voltunk, én nekiálltam a zenei hangszerelés elkészítésének. A demo felvételre az RCA Sunset Blvd-on lévő stúdiójában került sor, néhány saroknyira az irodámtól. Már nem emlékszem, hogy ki volt a hangtechnikus, talán a későbbi Grammy díjas Al Schmidt vagy Jim Malloy. Mindkettővel dolgoztam, mindketten a legkitűnőbb szakemberek voltak, bátorító stílusuk, pozitív hozzáállásuk mindig sokat segített, a nyomasztó, stresszes munka közben. Éppen ott volt kollégám és barátom, Bonnie Guitar, aki saját projektjén dolgozott, őt kértem meg, hogy ugorjon be, és készítse el a gitárkíséretet. Bonnie játszott ritmus gitáron és meg B3 orgonán. Előbb az alapot vettük fel, arra énekeltem rá. Aztán feltettem a kis zenekarral készített külön felvételt. Úgy éreztem, elég jó, kis ütős dalt sikerült létrehozni. A demo felvételt elküldtem Freddy-nek. A demo olyan jól sikerült, hogy a zenekari hangszerelés hangról hangra ugyanaz Elvis felvételén, mint a demón, és az ének frázis sem különbözik semmiben. Amikor meghallottam Elvis felvételét, nyomban felhívtam Hal-t, és közöltem vele, hogy a dallal megütöttük a főnyereményt.

A “No More” c. dalt Elvis 1961. március 21-én rögzíti, és a felvétel a “Blue Hawaii” c. albumra kerül fel

Starting Today

A felvétel ideje 1961 március 12, és a “Something for Everybody” c. albumon jelenik meg.

I’m Yours

Ezt a dalt eredetileg Hal-lal közösen a „Blue Hawaii” film esküvői jelenetére írtuk. Nagyon jól ment a munka ebben az évben. Hal csak néhány háztömbnyire lakott tőlem, egész nap együtt voltunk és sorra készítettük, szinte kileheltük magunkból a dalokat.

A dal felvételére 1961. június 25-én kerül sor, a “Pot luck” c. albumra kerül fel.

 Anything That’s Part Of You

Ez egy lágy, érzelemdús ballada, ami a specialitásom. A felvételen érződik, hogy Elvis mennyire átéli a szöveget éneklés közben. A dalt Elvis 1961. október 15-én veszi lemezre, a “Good Luck Charm” c. kislemez B oldalán jelenik meg, a Billboard Hot 100 lista No.31. helyére kerül fel.

 I Met Her Today

A demó felvételeket rendszerint Hollywoodban, a híres Gold Star stúdióban készítettem. Az “I Met Her Today” kivétel volt. A dalt, zongorán kísérve magamat a Hill and Range Songs zeneműkiadó New York-i irodájában, a Broadway-n lévő Brill Building adtam elő élőben és annyira tetszett nekik, hogy azt akarták, nyomban készítsek belőle egy demo felvételt Elvis számára. Így hát lesétáltam az épületben található kis stúdióba és a zongora mellett felénekeltem. Később, úgy 1960-tól kezdve a demó felvételeimet már Nashville-ben készítettem Chet Atkins keze alatt. Ő mondta nekem, hogy igazán akkor jók a demóim, ha zongorajáték közben éneklem fel, magamat kísérve. Sokkal életszerűbbek, mint az, amikor utólag veszem fel az éneket a zenei alapra. Nekem így nehezebben ment, de ha Chet mondja, biztos így is van. Mindegy, hol így, hol úgy készítettem a demó felvételeimet.

Minél többet hallgattam Elvist énekelni, annál inkább akartam neki való dalokat írni és a demót úgy elkészíteni, ahogy az Elvisnek a legjobban megfelelt. Szerencsés véletlen, hogy hangterjedelmünk azonos volt (na, jó az övé szélesebb volt), de így könnyen át tudtam adni a frazírozást. Elvis szerette a kíséretemet is, lett légyen az zongorával vagy kis, vagy nagy zenekarral. Egy alkalommal, amikor fent voltam nála a Bel Air-i házában hosszan dicsérte az “I Met Her Today” és az ”Anything That’s Part Of You” intróját, és sokszor el kellett neki játszanom a koncert zongoráján.

A dalt Elvis 1961. október 15-én rögzíti, és az “Elvis for everyone” c. albumra kerül fel.

 They Remind Me Too Much of You

Egy este, a Bel Ait-i házban Elvis arra kért, hogy jammeljek vele a zongorán, azaz négykezest játszottunk, miközben a barátai énekeltek. Ez nem sokkal azt követően történ, hogy felkérést kaptam az “It happened at the world fair” hanganyagának elkészítésére. Tizenkét órát dolgoztunk a Radio Recorders stúdióban, a film egész zenei anyagát egyetlen napon vettük fel. Emlékszem, valaki megemlítette a technikai helyiségből, hogy a “They Remind Me Too Much of You” c. dalom kísértetiesen hasonlít a “Chapel In The Moonlight”-ra. Megijedtem, hogy ez valami jogi komplikációhoz vezet, ezért kidobják a film anyagából, ezért ott helyben leültem a zongorához és új intrót írtam hozzá, és a dalon belül is változásokat hajtottam végre. Elvis ott állt a mikrofon mögött, odamentem hozzá és a fülébe énekeltem a változtatásokat. Ő bólintott, és csak annyit mondott:

Rendben. Azt hiszem, meg tudom csinálni, és egy nekifutással fel is énekelte a dalt azokkal a változtatásokkal, amit a fülébe énekeltem.

A dal felvételére 1962. szeptember 22-én került sor, előbb kislemezen jelent meg, a film beharangozójaként, majd felkerült az “It happened at the world’s Fair“ c. albumra.

I’m Falling in Love Tonight

Ugyanezen a napon rögzítettük, ez is felkerült az “It happened at the world’s Fair“ c. albumra.

I Think I’m Gonna Like It Here

A felvétel ideje 1963 január 22. A “Fun in Acapulco” c. albumra kerül fel. 

Marguerita

Ugyanezen a napon rögzítettük, ugyanerre az albumra

Love Me Tonight

1963. május 26-án rögzítettük a “Fun in Acapulco” c. albumra.

What Now, What Next, Where To

A dal címét a “The people” c. dal egyik sorából vettem. Én komponáltam a zenét és Hal meg én közösen írtuk hozzá a szöveget. Aztán elkészítettem a demó felvételt a hollywoodi Harmony Recorders stúdióban, erős ritmus kísérettel. A felvétel igen szórakoztató volt, szinte magától ment. Bárcsak minden felvétel ilyen simán, gond nélkül, élvezetesen zajlana. Sajnos a legtöbb esetben a zenészekkel kell vitatkozni apró kis részleteken. Sheb Wooley, aki talán a “Purple People Eater” c. daláról ismert leginkább, igen jó barátom volt. Ő mutatott be engem Johnny Cashnek, aki nem messze lakott tőlem. Wooley szerint a dalaim megfelelők lennének Cashnek. Cash azt mondta, menjek el és látogassam meg, vigyem magammal a demó felvételt is. Donny fiammal mentem el hozzá, aki nagy Johnny Cash rajongó volt. Cash meghallgatta a demót, de nem mondott róla semmit. A pisztoly gyűjteményéről beszélgettünk, meg hétköznapi dolgokról. Ott hagytam neki a demót és vártam néhány hetet, de Cash nem mutatott semmi érdeklődést a dal iránt, így hát elküldtem Aberbach-hoz, Elvis zenei kiadójához, aki megmutatta Elvisnek. Fogalmam sincs róla, hogy Johnny Cash valaha is hallotta Elvis felvételét vagy hogy egyáltalán emlékezett a dalra. Gyakran találkoztam vele, de ezt a dalt soha nem említette. Elvisnek nemcsak tetszett, szinte egy az egyben vette fel, amit a demó felvételemen hallott.

A felvétel dátuma 1963. május 26, és a dal a “Double Trouble” c. albumra kerül fel.

I Really Don’t Want To Know

A dalt 1970 július 7-én rögzítettük, az “Elvis country” albumra került fel.