Faye Adams

Written by on 2021.05.30.

Faye Adams

Forrás: Ed Beres rádiós, Melbourne, Ausztrália.

Faye Adams (Fanny Tuell) 1923. május 22-én született Newark-ban, New Jersey államban. Zenei vénái egészen a családjához vezethetők vissza. Apja, David Tuell, aki gospel énekesként tevékenykedett és a Church of God in Christ (COGIC) gyülekezet egyik fontos személyisége volt, aki öt éves korában testvéreivel együtt őt is bevonta a karéneklés rejtelmeibe. Később közösen énekeltek a newarki rádióadóknál spirituálékat, és gospeleket.

Az 1940-1950-es években már saját útját járta, akkoriban ment férjhez Faye Scruggs-hoz, házastársa nevét felvéve pedig New York-i szórakozóhelyeken Rhythm & Blues számokat énekelt. Később Keleten és Közép-Nyugaton is turnézott. Itt akadt rá Ruth Brown egy atlantai fellépésén. Brown felkarolta őt, erősen ajánlva Joe Morrisnak, aki az Atlanta Records házizenekarának vezetője volt. A meghallgatás után Morris javaslatára Faye ejtette a Scruggs nevet, Faye Adams-re keresztelte magát. 1952-be Morris még szerződést is ajánlott, Faye a Herald Recordshoz szerződött le. Az első kislemezére a „Shake a Hand” című zeneszám került, Morris szerzeménye. A kislemez nem várt sikert aratott, a Billboard R&B listáját tíz héten át vezette. Majd 1953-ban a Billboard Pop listáján is kiválóan szerepelt, a 22. helyig jutott. Milliós siker övezte művét, aranylemezzel is jutalmazták.

Egy kezdő vagy ismeretlen előadónak azonban nem jó ennyi figyelmet kapni „első próbálkozásra”, ugyanis a többi művét is sikerlemezéhez fogják hasonlítani. Ettől függetlenül 1954-ben két slágerlistás felvétellel jelentkezett. Az „I’ll Be True” és az „It’s Hurt To My Heart” is jól szerepeltek. Az előbbit Bill Haley is lemezre vette, az akkor még kezdő Jackie DeShannon-nal egyaránt.


1955-ben Faye Adams elhagyta Morris zenekarát. Ekkor elkezdték „Atomic Adams” néven emlegetni, ami Faye Adams-nek kevésbé tetszett. Ugyanebben az évben szólista előadóként a „Rhythm & Blues Revue” filmben is énekelt.

1957-ben végleg elhagyta a Herald Records-ot, az Imperial Records-hoz szerződött át. Az ötvenes évek második felére inkább a kisebb cégek mutattak felé nagyobb érdeklődést, mivel a nagyobb cégek szerint a zenei csúcson már túl volt. A nagy idők tényleg elmúltak felette. 1963-ban ezt már Faye is belátta, és nyugdíjba vonult. Nyugdíjas korában házasodott újra, Fannie Jones művésznéven pedig visszatért a gyökereihez. Gospel zenét énekel, családjának szenteli mindennapjait.


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás