A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 11. rész. A ködbe vesző magyar szál.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A ködbe vesző magyar szál

Van a rock and roll történetének még egy igen vékonyka, és mára ködbevesző magyar vonatkozású szála. Kár, mivel ez is egy igen fontos szál a rock and roll kialakulásának útján. E szál főszereplőiről mindössze annyit tudni, hogy a Magyarországról kivándorolt zsidó Braun család testvérpárjáról van szó, David (1908–1985) és Julius „Jules” Braunról(1911–2002). A testvérekről mindössze annyi tudható, hogy az idősebb David már az Egyesült Államokban születik, a fiatalabb testvér, Jules még Magyarországon. A testvérpár, mint megannyi Kelet-Európából kivándorolt zsidó értelmiségi a lemeziparban próbál szerencsét. A testvérpár a New Jersey-ben található Linden városkában hozza létre a De Luxe Records lemezkiadó vállalatát 1944-ben. A kiadó teljes mértékben a fekete RandB és a korai rock and roll dalok kiadására áll rá.

Természetesen ebből nem tudnának megélni, ugyanazt a megoldást követik tehát, mint a többi lemezkiadó, az ismert táncokhoz, amelyek minden időben jól eladhatók. Ezek közé tartozik a polka is. Az RandB annyira közel áll a gospelhez, hogy azok a kiadók, amelyek ezzel a műfajjal foglalkoznak, gospel lemezeket is kiadnak. Nem kivétel ez alól a De Luxe Records sem. A kínálatban szerepelnek a jazz felvételek is.

A Braun testvérek a gospelt is előadó Four Blues kvartettel, Billy Eckstine-nel és Benny Carter-rel kötnek szerződést.

Hamar ráébrednek azonban, hogy Linden nem akkora, hogy a helybéli előadókból kiadójuk meg tudjon élni, ezért úgy döntenek, olyan városba költöznek, ahol helyben van a RandB és a gospel. Így esik választásuk New Orleans-ra, ahová már 1947-ben átteszik a székhelyüket. Nagyon helyesen a zenekarvezetőket keresik meg, akiknek jó érzékük van újabb és újabb tehetségek felkutatásában. Az első zenekarvezető, akivel szerződést kötnek Paul Gayten, majd másodikra máris megtalálják a legnagyobb nevet, Dave Bartholomew-t és az énekesek közül Annie Laurie-t és Roy Brown-t.

Roy Brown a Louisianabeli Kinderben születik 1925. szeptember 10-én. Mint valamennyi RandB énekes, ő is a templomban ismerkedik meg a gospellel, amit hétvégenként a helybéli kórus tagjaként maga is énekel. Annál is inkább, mivel a helybéli templom orgonistája az édesanyja. 1940-ben Los Anngelesbe költözik és felcsap profi ökölvívónak. E mellett énekel. 1945-ben Bing Crosby sikerszámával, a “There is no you” c. dallal megnyeri a Million Dollar Theater dalversenyét. 1946-ban a texasi Galvestonba költözik, ahol Joe Coleman együttesével lép fel. Ezeken a fellépéseken egy évvel később már előadja a „Good Rocking Tonight” c. saját szerzeményét, amely eredetileg egy jump blues, erős gospel jegyekkel, ugyanakkor ez a dal is erősen versenyben van az első rock and roll dal címért, hiszen jelen vannak benne a rock and roll jellegzetességei.

Mivel rajong Wynonie Harris-ért, neki ajánlja fel a dalt, de Harris visszautasítja. Ekkor Cecil Gant-nak ajánlja fel. Gant hajnali fél háromkor felhívja Jules Braunt és megkéri Roy-t, aki ott van vele, hogy a telefonba énekelje el a dalt a DeLux Records elnökének. Jules Braun arra kéri Royt, hogy énekelje el még egyszer. Ezek után arra kéri Roy-t, hogy adja vissza a telefont Gant-nak. Amikor Gant átveszi, Jules Braun közli vele:

Azonnal adjál neki ötven dollár előleget és el ne veszítsd szem elől! Nekem ez a dal és ez az előadó mindenképpen kell!

A 45-ös fordulatú kislemez, A oldalán a „Good rockin tonight” c. dallal, a B oldalán a „Long about midnight” c. dallal 1947-ben jelenik meg, az A oldali dal No.13, míg a B oldali No.1. listavezető lesz az RandB slágerlistán.

A felvételen ekkor már „rocking blues” a megjelölés, mert Braun érzi, ez a dal több, mint egy gyors tempójú blues. Wynonie Harris látva a sikert, végül 1948-ban ő is elkészíti a maga verzióját, ami meglepetésre listavezető lesz az RandB hitlistán.

Roy Brown azonban nem panaszkodhat, sorra születnek a hitlistás slágerei, a “Rockin’ Midnight” 1949-ben No.2, a „Miss Fanny Brown” No.8, a „Please Don’t Go (Come Back Baby)” No.9., a „Boogie at Midnight” No.3. Az 1950-es évet mindjárt egy listavezető dallal nyitja, ez a “Hard luck blues”, ezt követi a „Love Don’t Love Nobody” No.2. , a „Cadillac Baby” / „Long About Sundown” kislemez, amelynek az A oldala No.6., a B oldala No.8. az RandB hitlistán. 1951-ben a “Big town” No.8., a “Bar room blues” No.6. a hitlistán.

Roy Brown pályafutása hanyatlani kezd, amikor a Braun testvérek 1949 márciusában áthelyezik székhelyüket Cincinnati-ba, és megalapítják a Regal Records kiadót, míg számos korábbi DeLux mesterszalagot odaadnak a King Recordsnak.

A Braun testvérek 1951 februárjában végleg felszámolják a DeLux kiadót. A felszámoláshoz az is hozzájárul, hogy a testvérek, ugyanúgy, mint a Bihari testvérek idegen anyaggal próbálják vegyíteni a vinilt, ezért a 78-as fordulatú lemezeik zajosabbak voltak az átlagnál.

Roy Brown rosszul jár a King Records-zal. Nem akarnak szerzői jogdíjat fizetni nekik, mondván, hogy azt már a Braun testvérek kifizették, így beperli a kiadót, ami sokat ront a hírnevén, más kiadók húzódoznak szerződést kötni vele. 1957-ben egy rövid időre ismét reflektorfénybe kerül, amikor Dave Bartholomew együttesével az Imperial kiadónál lemezre veszi a „Let the Four Winds Blow” c. Fats Domino sklágert, ami a Pop listán No.29. Az RandB listán No.5. Brown ezt követően még lejjebb csúszik, vitába kerül az adóhivatallal is.

Hogy megmeneküljön a börtöntől, az ekkor már sztár Elvis Presley-hez fordul segítségért. Elvis egy barna papírzacskón ír egy csekket neki, ezt Brown beváltja, de ez sem elég, hogy megmeneküljön a börtöntől.

Folytatása következik!