A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 15. rész. Az Atlantic lemezkiadó tündöklése.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 15. rész. Az Atlantic lemezkiadó tündöklése.

A független lemezkiadók sorában az Atlantic a legsikeresebb RandB kiadó az ötvenes években, majd a legsikeresebb soul zenei kiadó a hatvanas években. A siker a kitűnő hangminőségnek, a remek stúdiózenészeknek, a tehetséges technikai stábnak, de mindenek előtt egy egészen különleges képességű zenei vezetőnek és üzletembernek, Ahmet Ertegunnak köszönhető, aki megteremtette az “Atlantis sound”-ot, megtámogatva minden énekest boogie alapú, szaxofon és elektromos gitár irányítású zenei háttérrel, ami nála minden RandB dalnak a legfontosabb alapját képezte.

Ahmet Ertegun

Ahmet Ertegun Törökországban született muszlim, aki családjával érkezik az Egyesült Államokba, amikor édesapját kinevezik Törökország történelmében az első nagykövetének ebbe az országba. Természetesen a követség Washingtonban, a fővárosban működik, a család is itt telepedik le. A betelepülőknek a keresztnév mellé a bevándorlás során családi nevet is meg kell adniuk, így választja apa az egyik keresztnévből az Ertegun nevet, ami “reményteljes jövőt jelent” törökül. Ahmetnek van kitől örökölnie zenei tehetségét, édesanyja, Hayrunisa Rustem a hazájában ismert táncosnő és csodás hangú énekesnő, aki valamennyi hangszeren képes játszani hallás után. Édesanyja az Egyesült Államokban is fellép, estélyeket ad, amelyen számos zenész jelenik meg, ezen kívül hatalmas lemezgyűjteménye is szert tesz a kortárs amerikai dalokból. Egyes beszámolók szerint a jazz, blues és RandB lemezekből álló gyűjtemény elérhette a 15.000 darabot. Az ötéves Ahmetnek bátyja, Neshui mutatja be sorra a zenészeket, aki az estélyeken játszanak is. Ahmetet elvarázsolja a jazz zene. Csak úgy képes elaludni, ha jazz lemez szól az ágya mellett.

Ahmet éppen csak 14 éves, amikor édesanyja egy lemezvágó gépet vásárol neki: A kis Ahmet nem ül tétlenül, az instrumentális felvételekre szöveget ír, és miközben megy a lemez, mikrofonjával ráénekel a felvételre, amit közben lemezre vág. Cootie Williams „West End Blues” c. instrumentális felvételére írt szövege és éneke fennmaradt egy ilyen lakklemezen.

Ahmet és bátyja, Nesuhi éppen abban a két lemezboltban, a Hot Record Shop és a Commodore Music Store–ban vásárolja a lemezeket, amelyek tulajdonosa, Milt Gabler, nem sokkal később a Decca Records zeneigazgatója lesz. A testvérek járják Washington éjszakai mulatóit, barátságba kerülnek Duke Ellington-nal, Lena Horne-nal és Jelly Roll Morton-nal, de muszlim létükre gyakori vendégek a város zsidó negyedében található Jewish Community Center-ben.

1943 Nesuhi feleségül veszi Marili Morden-t akinek lemezüzlete van Kaliforniában, Jazzman Record Shop, így a báty oda költözik és a nyugati partvidéken szervez jazz koncerteket.

1944 a nagykövet apa, Munir Ertrgun meghal és a vezető politikusoknak kijáró temetőben, az Arlington National Cemetery-ben temetik el Washingtonban. Azonban hazájában annyira ismert és közkedvelt volt, hogy a háború után holttestét hazaszállítják Törökországba, és ott helyezik örök nyugalomra. Az újratemetésen a két testvér, Ahmet és Nesuhi már nem részt vesz, ők az USA-ban maradnak, Ahmet Georgetown-ban szerez diplomát az egyetemen zenetudományból.

Az egyetem elvégzése után munkát keres, megfelelő összegű pénzt kíván összeszedni csupán azért, hogy vissza tudjon utazni édesanyjához Törökországba. Összebarátkozik a közeli Quality Radio Repair Shop új és használt rádiók boltjának tulajdonosával, Max Silverman-nel, aki éppen ekkor kezd a felívelő lemezüzletbe. A bolt nevét is átalakítja Waxie Maxie-ra. E mellett saját rádióműsort is vezet, ahol a független lemeztársaságok által beküldött lemezeket forgatja le, mint DJ. Ahmet itt tanulja meg, milyen zenét hallgatnak az emberek legszívesebben.

1946-ban Ahmet, Silverman és egy fogorvos barátjuk két lemezvállalatot hoz létre, a Jubilee-t gospel lemezek kiadására és a Quality-t, jazz és R&B lemezek kiadására. Az üzlet keservesen indul, Silvermann szeretne kiszállni, de a Jubilee-t sikerül 2500 dollárért eladni, majd a fogorvos, Dr. Vahdi Sabit aki mérhetetlenül bízik a sikerben, tízezer dollár kölcsönt vesz fel, elzálogosítva a házát, a mit az apjától örökölt. Ebből egy nagy és sikeres lemezkiadót álmodnak, amelynek a neve eleinte nem Atlantic lett volna, de minden név, ami az eszükbe jutott már foglalt volt, így maradt ez.

Az Atlantic Records 1947-ben kezdi meg a működését New Yorkban. Egy zeneműkiadót is szerveznek mellé, a Progressive Music-ot. A vállalat első székhelye a Broadway sarkán álló Ritz Hotel-ben van, az irodát havi 65 dollárért bérlik. Ahmet itt is lakik, a hálószobában alszik, a nappali a lemezkiadó irodája.

Nyomban sztárok után kezdenek kutatni. Ahmet Washingtonba is ellátogat, ahol Crystal Caverns Club-ban felfigyel a húszéves Ruth Brown-ra és elhívja New Yorkba próbafelvételre, de Brown nem tud elmenni, mert aznap, amikor indulna, autóbaleset éri, és kórházba kerül. Bár nincs szerződése az Atlantic kiadóval, Ahmet kilenc hónapon át fizeti a kórházi költségeit az énekesnőnek. Gyakran meg is látogatja őt a kórházban, majd amikor Brown betölti a 21. születésnapját és nagykorúvá válik, leszerződteti az Atlantic-hoz. Első felvétele, a „So Long” No.8. lesz az RandB listán. Megéri a várakozást, Brown nyolc dalt vesz fel, valamennyi siker, szép pénzt hoz a kiadónak. Abban az időben az a mondás járja:

Ruth tette le azokat az alapokat, amelyre az Atlantic felépült.

Ruth Brown egyike a rock and roll előfutárainak, 1993-ban választják be a rock and roll hallhatatlanjainak a csarnokába, a Rock and Roll Hall of Fame-be.

1949-ben Ahmet végigjárja a déli államokat, felkeres minden olyan helyet, ahol valamilyen fekete előadó fellép, de country zenészeket is meghallgat. Arra gondol, ha a fehér country melódiára építené a kemény RandB hangzást, akkor azt a fehér közönség is könnyebben fogadná. Magával hozza a „Sorghum Switch” instrumentális felvételét, szöveget irat rá, megtámasztja kemény basszus alappal és tesz hozzá elektromos gitár szólót, és máris kész Stick McGhee „Drinkin’ Wine Spo-Dee-O-Dee” c. slágere, ami ugyancsak vetekedhet az első rock and roll felvétel díjáért.

1951-től megindulnak a 45-ös fordulatú lemezekkel, közben sorra születnek a hitlistás felvételek, így a The Clovers „Don’t You Know I Love You” lemeze, ami No.1. listavezető lesz az RandB listán, amit Ruth Brown „Teardrops From My Eyes” milliós példányszámban elkelő lemeze követ 1952-ben.


Ebben az évben szerződik a lemezkiadóhoz Ray Charles, aki egyéni zongorajátékával, gospel hangjával sorra írja a mára klasszikussá vált rock and roll dalokat, mint az „I Got a Woman.” A dalt 1954. novemberében veszi lemezre, de nem az Atlantic stúdiójában, hanem Atlantában, a WGST rádióállomás stúdiójában. A felvétel 1955 januárjában No.1. listavezető az RandB hitlistán. A Rolling Stones beat újság által összeállított minden idők legjobb 500 dala közül a 239.

Ray a jazz mellett vissza,visszatér a rock and rollhoz, ezt bizonyítja az 1959-ben, ugyancsak az Atlanticnál kiadott, kétrészes „What I Say,” vagy az ugyancsak 1959-es „Hallelujah, I Love Her So.

1953-ban Ahmet fülébe jut, hogy Clyde McPhatter otthagyta a Billy Ward and His Dominoes együttest és saját csapatot hoz létre Drifters néven. Nyomban leszerződteti őket, és ismét jól választ, a „Money Honey” c. felvételük az év RandB slágere lesz, miközben a szöveg miatt számos rádióállomás megtagadja, hogy a felvételt leadja. A siker 1954-ben tovább folytatódik, a „Such A Night” c. dalukat nem kevesebb, mint 18 előadó dolgozza fel. A felvétel No.2. az RandB hitlistán. Bár nem rock and roll, hanem kalipszo alapú zene, azért a “Honey love” c. nótájuk is felkerül az RandB lista élére, No.1. pozícióba.

A kiadó két leányvállalatot is létrehoz, a Cat-et 1954-ben, az Atlas-t 1955 júliusban, ez utóbbit névegyezés miatt át kell nevezniük Atco-ra. Az Atco felvásárolja Leiber és Stoller „Spark Records” lemezkiadójának teljes katalógusát. Közben Ahmet bátyja, Nesuhi is visszatér a kiadóhoz, ő vezeti a jazz részleget. Az Atlantic ebben az évben kezdi meg a nagylemezek, az LP-k gyártását. Újabb sztár érkezik a kiadóhoz, Bobby Darin, aki eleinte nem találja a helyét, majd Ahmet odaadja neki a „Splish Splash„c. nótát, hogy énekelje lemezre. A lemez milliós példányszámban kel el, így aranylemez lesz, a”Queen of the Hop” No.10 az RandB listán és a „Dream Lover” csupán No.2., de többszörös aranylemez.

1955-ben Colonel Tom Parker az Atlantic lemezkiadótól is kér árajánlatot, amikor Elvisnek lemezkiadót keres. Ahmet 25 000 dollárt ajánl Elvis Presley-ért, de ez messze elmarad az RCA által felkínált 40 000 dollártól.

Még ebben az évben a Leiber/Stoller szerzőpáros nem kizárólagos jogú szerződést köt a kiadóval. A szerződés szerint az Atlantic a neves előadókkal lemezre veszi dalaikat, reklámozza azokat, és ennek fejében szerzői jog illeti meg őket, méghozzá 2 cent minden egyes eladott lemez után. Dalaik zenei kiadására (kotta) a Tiger Music-kal szerződik le a szerzőpáros. Mivel a jog nem kizárólagos, más társaságnál szerződésben lévő előadóknak is írhatnak számokat, így lehetséges, hogy az RCA-nál szerződésben lévő Elvis Presley-nek is tudnak dalokat írni. A kapcsolat egészen 1962 őszéig tart, ekkor a szerzőpáros az elmaradt jogdíjakért 18 000 dollárt kér. Ahmet kifizeti az összeget, de nyomban fel is mondja a szerződést. A szerzőpáros nem bánkódik, elindítja saját lemezkiadóját, az elég sikertelen Redbird-öt.

Folytatása következik!