A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 21. rész. Szerencsés találat (Lucky Strike)

Written by on 2021.08.22.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

Szerencsés találat (Lucky Strike)

Mivel az aranyásóknak mindkét keze folyamatosan foglalt volt, hiszen folyamatosan földet szitáltak, ezért az aranyásók Amerikában nem dohányoztak, hanem dohány levelet rágtak. A British American Tobacco társaság kifejezetten az aranyásók számára hozta létre a Lucky Strike, azaz a Szerencsés találat elnevezésű rágó dohány márkát 1871-ben. Mivel a dohányzás egyre inkább felfutóvá válik, az American Tobacco Company veszi át a gyártást, és az új vállalat már az igen agresszív amerikai reklámkampányokat alkalmazza. A cég vezetése hamar rájön, hogy ha azt akarják, a dohányt ne csak munka közben fogyasszák, akkor a dohánynak követnie kell a fogyasztó minden mozdulatát, mindenek előtt jelen kell lennie szabadidejében, amikor kikapcsolódik, vagy szórakozik.

Mi lenne az aranyásók egyetlen kikapcsolódása, ha nem a zene és a hétvégi táncos összejövetel? Egy ideig a vállalat csak reklámozta magát ezeken az összejöveteleken, de csakhamar rájött, neki kell kezdeményeznie és támogatnia ezeket az összejöveteleket szerte az országban és hogy a reklám még hatékonyabb legyen, ezeket a táncos összejöveteleket a rádióban is közvetíteni kell.

A Lucky Strike Saturday Night Dance Party Benjamin A. Rolfe konferálásával 1928 szeptemberétől szombatonként 22 és 23 óra között volt hallható az NBC Red rádióállomás hálózatán. A műsort George W. Hill, az American Tobacco igazgatóságának tagja találta ki, hogy népszerűsítse a dohánytermékek fogyasztását a fiatalok körében, ugyanis a vállalat célközönsége egyre inkább a tinik és a nők lettek. A vállalat ugyanebben az időben indította el a fiatal nők számára aNyúlj egy Luckyért az édesség helyettreklámkampányát is. Innen csak egy ugrás, hogy a Lucky Stike megjelenjen a lemezüzletben is. Benjamin Rolfe az 1930 – as évek elejétől felvételeket készít az Edison Records számára „B.A. Rolfe and his Lucky Strike Orchestra” néven.

1930 áprilisától kezdve szerda esténként egy második egyórás műsort kezdenek sugározni az NBC Blue hálózaton (21.30 és 22.30 között). A műsor „The Lucky Strike Dance Hour” néven válik ismertté. A műsor olyan népszerű lesz, hogy már 1930 őszétől a szerdai műsort kedd és csütörtök esti adások váltják fel.

Az első három évben a műsorban Benjamin A. Rolfe zenekara népszerű dalokat és újdonságokat játszik, amelyeket a bemondó időnként a Lucky Strikes reklámjaival szakít meg, akinek másik szerepe az egyes számok felkonferálása.

1931 őszén a műsort „The Lucky Strike Magic Carpet Show” (Lucky Stike varázszsőnyeg show) néven újítják meg, amely immár egy varieté műsor, amit Walter O’Keefe vezet. Ebben a műsorban Rolfe zenekara mellett már Anson Weeks, Jack Denny, George Olsen, Abe Lyman, Phil Harris és mások zenekara is szerepel, ugyanis a vállalat kizárólagos szerződést köt a Jules Stein’s Music Corporation of America céggel, amelyik az Egyesült Államok különböző pontjairól szállít zenekarokat a műsor számára, nem pedig kizárólag New Yorkból, ahol a műsor központja van ebben az időben. Akkoriban ez is újdonságnak számított.

Annak érdekében, hogy a műsort „változatossá” tegyék, azt a trükköt alkalmazták, amit ma is szeretettel tesz Magyarországon az RTL Klub, hogy a dalok között a műsorvezető a New York-i rendőrség által szolgáltatott híreit dramatizált formában olvassa fel, de szerepel a műsorban Walter Winchell is, aki mindig a celebekről szóló pletykáival szórakoztatja a jobb sorsa érdemes hallgatóságot. (Winchell a Hearst bulvárlapjának, a New York Daily Mirrornak a pletykarovatvezetője.) Ezen kívül Bert Lahr és Jack Pearl komikusok mesélnek vicceket vagy adnak elő paródiákat.

1933 nyarán a keddi és csütörtöki adásokat fokozatosan megszüntetik, a műsor visszatér az eredeti Lucky Strike Saturday Night Dance Party formátumhoz a Rolfe zenekarral és a Men About Town trióval, de ez a változat is 1934 elejéig fut csak.

A Lucky Stike Hit Parade

1935. április 20-án az NBC rádió elindítja a „Your Hit Parade” c. műsort. A 60 perces műsorban 15 dalt játszanak le véletlenszerűen kiválasztva a sorrendet, ám a műsor végén bemutatják az aheti No.1., azaz listavezető dalt. Kezdetben a műsor a dalokra koncentrál, azaz a dalok fontosabbak, mint az előadók. A műsort 1936-37-ben az NBC mellett a CBS is közvetíti. A dalokat és a hozzá tartozó forgatókönyvet az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején Alan Jay Lerner írja, mielőtt dalszövegíróként hírnévre tesz szert. Érdekesség képpen említsük meg, hogy a Hit Parade első epizódjának első listavezető dala a „SoonBing Crosby-től. (Bruce C. Byrd, Your Hit Parade & American Top Ten Hits, 4. kiadás, 1994, 15. o.).

Az évek alatt a találomra lejátszott dalokat különböző alapokon, ( rádiócsatornákon leadott számarány, stb.) listákba rendezik, a 15 daltól visszafelé. Így alakul ki a Big 15, ugyanis csak tizenöt dal fér az adásba.

Az 1930-as években olyan előadók szerepelnek a műsorban, mint Buddy Clark, Lanny Ross, Kay Thompson és Bea Wain (1939-1944), aki a műsorvezető, a francia származású André Baruch felesége. Frank Sinatra 1943-ban csatlakozik a műsorhoz. Megjelenése hihetetlen népszerűséget hoz a műsornak. Az American Tobacco csillagászati összegeket fizet Sinatrának, aki 1944-ben mégis úgy dönt, hogy Hollywoodba költözik. Mivel a műsor élőben megy a New York-i stúdióból, ezért Sinatrának ki kell fizetnie a Hollywwod-New York távbeszélő díjat, ami nem kevés abban az időben, plusz a vállalat a gyártási költségekkel is Sinatrát terheli meg.

A telefonos bejelentkezés nem tart sokáig, mert Sinatra egy közbeszólásával elrontja az egyik hét No. 1. dalát, a Don’t Fence Me In-t. Sinatra, miközben lemezről forog a dal, azt mondja a telefonba, hogy a dalnak túl sok szövege van. Ezt követően kihagy egy végszót. Nyomban felmondanak neki. Sinatra nem bánkódik, ahogy a filmezés miatt népszerűsége megugrik, az American Tobacco nyomban újra szerződést köt vele és 1947-1949 között ő vezeti a műsort Doris Day-vel közösen.

A második világháború éveiben a műsor rendkívül népszerűvé válik a CBS-en, de 1947-ben visszatér az NBC-re. Ebben az időben szinte minden népszerű előadó megfodul a műsorban, így „Wee” Bonnie Baker, Dorothy Collins, Beryl Davis, Gogo DeLys, Joan Edwards (1941-1946), Georgia Gibbs, Dick Haymes, Snooky Lanson, Gisèle MacKenzie, Johnny Mercer, Andy Russell, Dinah Shore, Ginny Simms, Lawrence Tibbett, Martha Tilton, Eileen Wilson, Barry Wood és alkalmi vendégénekesek. A műsorban két dohányárverező, Lee Aubrey „Speed” Riggs az észak-karolinai Goldsboróból és F. E. Boone a Kentucky állambeli Lexingtonból, dohányárverést is rendez.

1950 nyarán a Hitparádé felkerül az országos televíziós hálózatra is, az első televíziós sztárok: Eileen Wilson, Snooky Lanson és Dorothy Collins – a Hitparádé rádióműsorban is szerepelnek. (Wilson már 1948 óta énekel a rádióműsorban.) 1950 őszétől kezdve a rádióműsor és a tévéműsor is szombatonként került adásba; a rádióműsor keleti idő szerint 21:00-21:30 között, a tévéműsor pedig keleti idő szerint 22:30-11:00 között. Mindkét műsorban fellép a Lucky Strike Orchestra, Raymond Scott vezetésével. Guy Lombardo 1953. január 16-ig a műsor házigazdája, amikor a Hitparádé rádióműsor utoljára került adásba.

Az új Your Hit Parade ezt követően az NBC televízióban folytatja sikersorozatát. A hét legnépszerűbb dalait bonyolult, állandó díszlet- és jelmezváltásokat igénylő tévés produkciókban mutatják be. Mivel azonban a legjobb dalok néha több héten át a listákon maradnak, folyamatosan ki kellett találni, hogyan lehet hétről hétre új és más produkciós látványt kitalálni ugyanarra a dalra.

A tévésorozatban Dorothy Collins (1950-1957, 1958-59), Russell Arms (1952-1957), Snooky Lanson (1950-1957) és Gisèle MacKenzie (1953-1957) énekesnők voltak a toplistás előadók. MacKenzie-nek 1955 júniusában saját slágerével a „Hard to Get” cíművel a No. 5. helyig emelkedik és 16 héten át marad a listán.

1957 és 1958 között saját NBC-s varietéműsorban, a The Gisele MacKenzie Show-ban is szerepel, amelyet mentora, a komikus Jack Benny készít. Russell Armsnak a slágerlemeze a „Cinco Robles (Five Oaks)” (# 22 / 1957).

A show további előadói között a következő előadókat találjuk: Eileen Wilson (1950-1952), Sue Bennett (1951-52), June Valli (1952-53), Alan Copeland (1957-58), Jill Corey (1957-58), Johnny Desmond (1958-59), Virginia Gibson (1957-58) és Tommy Leonetti (1957-58). Mindannyian standardek, show-dallamok vagy big band számok előadói. Kiemelt szerepet kaptak a Hit Parade táncosai és a Hit Paraders, a műsor kórusénekesei.

Az 1950-1951-es évadban Bob Fosse több epizódban vendégtáncosként tűnik fel, partnerével, Mary Ann Niles-szal.

Ha a kedves olvasónak feltűnt, hogy eddig nem sok ismert előadóval találkozott a történetben, annak oka van. Az American Tobacco ugyanis kínosan vigyázott arra, hogy műsorát csak a középosztályhoz tartozó fehér nézők élvezzék, így olyan zenét tártak a hallgatók és később a nézők elé, amelyek kínosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se kerüljön a műsor közelébe olyan zenei irányzat, amely a célközönség igényeit sérthetné. Nem véletlen tehát, hogy a műsor a rock and roll felemelkedésével elhalványul, majd 1956-ban miután Snooky Lanson big band több héten át kísérletet tesz arra, hogy Elvis PresleyHound Dog” című slágerét előadják, az a sorozat végét jelenti.

1957 őszén a műsort megújítják, a gyártást Hollywoodba költöztetik, új szereposztással, és immár színesben sugározzák. Ez az első tévéműsor, amelyet az egy évvel korábban bevezetett „Living Color” páva animált változata (amely ma már az NBC logója) vezet be. Az új „Hit Parade”-nek azonban az új zenei stílus, a rock and roll és az RandB áttörése és országos elterjedése miatt alacsony nézettsége, így a műsor 1958-ban visszatér New Yorkba és ismét fekete-fehérben sugározzák. 1959 tavaszán a CBS még egy időre átveszi, mielőtt megszüntetik. Bár a Your Hit Parade nem tudott mit kezdeni a rock forradalmával, a műsor fantáziadús gyártási koncepciói nyilvánvalóan hatással voltak a következő évtizedben induló zenei videók hullámára.

Azért ne legyünk teljesen igazságtalanok az American Tobacco vállalathoz, ugyanis szponzorálási stratégiájuknak köszönhetően támogattak olyan zenei stílusokat is, amelyek távol álltak az amerikai fehér középosztály ízlésvilágától. Elvis sem lépetett volna fel a Louisiana Hayride c. country és RandB rádiós élő show műsorban, ha a Lucky Stike nem szponzorálta volna a műsort. Ezen felül, a szerkesztők, ha akarták volna sem tudták volna elkerülni a nevesebb rock and roll előadókat, akik kéretlen, kelletlenül, ha nem is személyesen, de a dalukkal befúrták magukat a „Hit Parade” műsorba, így 1954-ben maga Elvis Presley a „That’s all right, mama” c. dalával, Bill Haley a „Shake, rattle and roll„-lal, 1955-ben Chuck Berry a „Maybelline” c. dalával, Bill Haley a „Rock around the clock” c. dallal és a „See you later alligator” c. dallal, valamint ismét a „Shake, rattle and roll„-lal, míg Elvis ismét „That’s all right, mama” c. dalával, 1956-ban Gene Vincent a „Be bop a lula” c. dallal Carl Pekins a „Blue Suede Shoes„-zal, Fats Domino (közösen Louis Armstrong-gal és Pat Boonnal adja elő a „Blueberry Hill” c. dalát, Elvis a „Don’t be cruel„-lal, a „Heartbreak hotel„, a „Hound dog„-gal, az „I want you, I need you, I love you” c. dallal szerepel .

Íme a rock and roll korszak Hit Parade c. műsora a listavezető dalokkal:

THE TOP SONGS OF 1954

AM I A TOY OR TREASURE KAY STARR

ANSWER ME, MY LOVE NAT KING COLE

ANYONE CAN FALL IN LOVE DORIS DAY (also popular in 1955)

BAUBLES, BANGLES & BEADS PEGGY LEE

CROSS OVER THE BRIDGE PATTI PAGE

DARLING JE VOUS AIME BEAUCOUP NAT KING COLE

GOODNIGHT, SWEETHEART, GOODNIGHT MCGUIRE SISTERS

HEARTS OF STONE FONTANE SISTERS (hit number 1 in 1955)

HERNANDO’S HIDEAWAY ARCHIE BLEYER (G. Lombardo/Johnny Ray)

HEY THERE ROSEMARY CLOONEY (Sammy Davis, Jr./J. Ray)

I GET SO LONELY FOUR KNIGHTS

I NEED YOU NOW EDDIE FISHER

I SPEAK TO THE STARS DORIS DAY

IF I GIVE MY HEART TO YOU DORIS DAY ( Denise Lor/Connee Boswell)

IF YOU LOVE ME, REALLY LOVE ME KAY STARR (Vera Lynn)

IN THE CHAPEL IN THE MOONLIGHT KITTY KALLEN (Four Knights)

LET ME GO LOVER JOAN WEBER/ PATTI PAGE/ TERESA BREWER (also popular in 1955)

LITTLE THINGS MEAN A LOT KITTY KALLEN

MAKE LOVE TO ME JO STAFFORD

MAMBO ITALIANO ROSEMARY CLOONEY

MR. SANDMAN CHORDETTES/ FOUR ACES

NAUGHTY LADY OF SHADY LANE AMES BROTHERS

OH MY PAPA EDDIE FISHER (Eddie Calvert/ Ray Anthony)

OPUS ONE MILLS BROTHERS

PAPA LOVES MAMBO PERRY COMO

SECRET LOVE DORIS DAY

SH BOOM CREW CUTS / THE CHORDS

SHAKE, RATTLE & ROLL BILL HALEY & COMETS

SINCERELY MCGUIRE SISTERS/ THE MOONGLOWS

SMILE NAT KING COLE

SWAY DEAN MARTIN

SUCH A NIGHT JOHNNY RAY

THAT’S AMORE DEAN MARTIN (also popular in ’53)

THAT’S ALL RIGHT, MAMA ELVIS PRESLEY

THREE COINS IN THE FOUNTAIN 4 ACES/FRANK SINATRA

THIS OLE HOUSE ROSEMARY CLOONEY

TILL THEN HILLTOPPERS

WANTED PERRY COMO

WHAT IT WAS, WAS FOOTBALL ANDY GRIFFITH

WHITHER THOU GOEST LES PAUL & MARY FORD

YOUNG AT HEART FRANK SINATRA

THE TOP HITS OF 1955 (CHRONOLOGICAL ORDER)

A BLOSSOM FELL NAT KING COLE

AIN’T THAT A SHAME PAT BOONE/ FATS DOMINO

AUTUMN LEAVES ROGER WILLIAMS

BALLAD OF DAVY CROCKETT BILL HAYES/ FESS PARKER

CHERRY PINK & APPLE BLOSSOM WHITE PEREZ PRADO

CHEE CHEE O CHEE PERRY COMO & JAYE P. MORGAN

CRY ME A RIVER JULIE LONDON

DANCE WITH ME HENRY GEORGIA GIBBS

EARTH ANGEL PENGUINS/CREW CUTS

GOOD AND LONESOME KAY STARR

GREAT PRETENDER (THE) THE PLATTERS (also popular in 1956)

HEARTS OF STONE FONTANE SISTERS

I CRIED A TEAR LAVERN BAKER

I HEAR YOU KNOCKIN’ GALE STORM

IF I MAY NAT KING COLE & FOUR KNIGHTS

I’LL NEVER STOP LOVING YOU DORIS DAY

JIM DANDY LAVERN BAKER

KO KO MO PERRY COMO/ CREW CUTS

LEARNIN’ THE BLUES FRANK SINATRA

LET ME GO, LOVER JOAN WEBER /PATTI PAGE/ TERESA BREWER

LOVE AND MARRIAGE FRANK SINATRA (Dinah Shore)

LOVE IS A MANY-SPLENDORED THING FOUR ACES

MANNISH BOY MUDDY WATERS

MAYBELLINE CHUCK BERRY

MELODY OF LOVE BILLY VAUGHN/FRANK SINATRA & RAY ANTHONY

THE FOUR ACES/ MCGUIRE SISTERS

MEMORIES ARE MADE OF THIS DEAN MARTIN/ GALE STORM/MINDY CARSON

(This song did not top the charts until 1956)

MOMENTS TO REMEMBER THE FOUR LADS

ONLY YOU (AND YOU ALONE) THE PLATTERS

PLEDGING MY LOVE TERESA BREWER/ JOHNNY ACE

ROCK AND ROLL WALTZ KAY STARR (also popular in 1956)

ROCK AROUND THE CLOCK BILL HALEY & THE COMETS

SAME OLD SATURDAY NIGHT FRANK SINATRA

SEE YOU LATER, ALLIGATOR BILL HALEY & THE COMETS

SEVENTEEN FONTANE SISTERS/ BOYD BENNETT/ RUSTY DRAPER

SHAKE RATTLE AND ROLL BILL HALEY & THE COMETS

SH-BOOM CREW CUTS/ THE CHORDS

SHIFTING, WHISPERING SANDS RUSTY DRAPER/ BILLY VAUGHN

SINCERELY MCGUIRE SISTERS/ MOONGLOWS

SIXTEEN TONS TENNESSEE ERNIE FORD

SOMETHING’S GOTTA GIVE MCGUIRE SISTERS

SUDDENLY THERE’S A VALLEY GOGI GRANT/ JO STAFFORD/JULIUS LAROSA

TEACH ME TONIGHT DECASTRO SISTERS/ JO STAFFORD

THAT’S ALL RIGHT, MAMA ELVIS PRESLEY

THE TENDER TRAP FRANK SINATRA

TINA MARIE PERRY COMO

TWEEDLEE DEE GEORGIA GIBBS/ LAVERN BAKER

TWO HEARTS, TWO KISSES PAT BOONE/DORIS DAY/ FRANK SINATRA

ORIGINAL: THE CHARMS/ THE CREW CUTS

TWO LOST SOULS PERRY COMO & JAYE P. MORGAN

UNCHAINED MELODY LES BAXTER/AL HIBBLER/ ROY HAMILTON

WALLFLOWER (ROLL WITH ME, HENRY) ETTA JAMES

WHATEVER LOLA WANTS SARAH VAUGHN (DINAH SHORE)

WORK WITH ME, ANNIE THE MIDNITERS

YELLOW ROSE OF TEXAS MITCH MILLER

THE TOP HITS OF 1956 (ALPHABETICAL ORDER)

A TEAR FELL TERESA BREWER

ALLEGHENY MOON PATTI PAGE

BANANA BOAT SONG (56/57) HARRY BELAFONTE/TARRIERS/FONTANE SISTERS

STEVE LAWRENCE/ SARAH VAUGHN

BAND OF GOLD DON CHERRY

BE BOP A LULA GENE VINCENT & BLUECAPS

BLUE SUEDE SHOES CARL PERKINS

BLUEBERRY HILL FATS DOMINO (Louis Armstrong/ Pat Boone)

BORN TO BE WITH YOU CHORDETTES

CANADIAN SUNSET EDDIE HEYWOOD WITH HUGO WINTERHALTER/ ANDY

WILLIAMS

CINDY OH CINDY EDDIE FISHER/ THE TARRIERS

DON’T BE CRUEL ELVIS PRESLEY

DON’T FORBID ME PAT BOONE

FLYING SAUCER, THE BUCHANAN & GOODMAN

FRIENDLY PERSUASION PAT BOONE/ FOUR ACES

GOODNIGHT, MY LOVE JESSE BELVIN /MCGUIRE SISTERS

GREAT PRETENDER, THE THE PLATTERS (also popular in 1955)

GREEN DOOR, THE JIM LOWE

HEARTBREAK HOTEL ELVIS PRESLEY

HONKY TONK BILL DOGGETT

HOT DIGGITY DOG ZIGGITY BOOM PERRY COMO

HOUND DOG ELVIS PRESLEY

I ALMOST LOST MY MIND PAT BOONE

I WANT YOU, I NEED YOU, I LOVE YOU ELVIS PRESLEY

I WALK THE LINE JOHNNY CASH

I’LL BE HOME PAT BOONE

I’M IN LOVE AGAIN FATS DOMINO/PAT BOONE/FONTANE SISTERS

INNAMMORATA DEAN MARTIN / JERRY VALE

IN THE STILL OF THE NIGHT FIVE SATINS

IT’S ALMOST TOMORROW DREAM WEAVERS/ JO STAFFORD

JAMAICA FAREWELL HARRY BELAFONTE

JULIE DORIS DAY (Oscar nominee)

JUST WALKING IN THE RAIN JOHNNIE RAY

IVORY TOWER CATHY CARR/ GALE STORM/ THE CHARMS

LET IT RING DORIS DAY

LISBON, ANTIGUA NELSON RIDDLE ORCHESTRA

LONG TALL SALLY PAT BOONE/ LITTLE RICHARD

LOVE ME TENDER ELVIS PRESLEY

MAGIC TOUCH, THE THE PLATTERS

MARY’S BOY CHILD HARRY BELAFONTE

MEMORIES ARE MADE OF THIS DEAN MARTIN/GALE STORM

(made the list in 1955 also but only these two versions continued into 56)

MOONGLOW/THEME FROM PICNIC MORRIS STOLOFF ORCH/

GEORGE CATES/ MCGUIRE SISTERS

MOONLIGHT GAMBLER FRANKIE LAINE

MORE PERRY COMO

MY PRAYER THE PLATTERS

NO, NOT MUCH FOUR LADS

ON THE STREET WHERE YOU LIVE VIC DAMONE

POOR PEOPLE OF PARIS, THE LES BAXTER ORCH

QUE SERA, SERA DORIS DAY (Oscar winner)

ROCK AND ROLL WALTZ KAY STARR (continued from 1955)

ROLL OVER BEETHOVEN CHUCK BERRY

SEE YOU LATER, ALLIGATOR BILL HALEY & COMETS

SINGING THE BLUES GUY MITCHELL (MARTY ROBBINS)

SOMEBODY, SOMEWHERE DORIS DAY

STANDING ON THE CORNER FOUR LADS

TONIGHT YOU BELONG TO ME PATIENCE & PRUDENCE (LENNON SISTERS/FRANKIE LAINE)

TUTTI FRUTTI LITTLE RICHARD/ PAT BOONE

TRUE LOVE BING CROSBY & GRACE KELLY/ JANE POWELL/

STEVE LAWRENCE & EYDIE GORME

WAYWARD WIND, THE GOGI GRANT

WHY DO FOOLS FALL IN LOVE FRANKIE LYMAN & TEENAGERS/ GALE STORM/ DIAMONDS

YOU DON’T KNOW ME JERRY VALE

THE TOP HITS OF 1957 (ALPHABETICAL ORDER)

ALL SHOOK UP ELVIS PRESLEY

ALL THE WAY FRANK SINATRA

APRIL LOVE PAT BOONE

AT THE HOP DANNY & THE JUNIORS

BYE BYE LOVE EVERLY BROTHERS

BUTTERFLY ANDY WILLIAMS/CHARLIE GRACIE

CHANCES ARE JOHNNY MATHIS

COME GO WITH ME DEL VIKINGS

DARK MOON GALE STORM/ BONNIE GUITAR

DAY-O (BANANA BOAT SONG) HARRY BELAFONTE (also popular in 1956)/TARRIERS

STEVE LAWRENCE/FONTANE SISTERS/SARAH VAUGHAN

DIANA PAUL ANKA

DON’T FORBID ME PAT BOONE

GREAT BALLS OF FIRE JERRY LEE LEWIS

HONEYCOMB JIMMIE RODGERS

I LIKE YOUR KIND OF LOVE ANDY WILLIAMS

I’M GONNA SIT RIGHT DOWN AND WRITE MYSELF A LETTER BILLY WILLIAMS

I’M WALKIN’ FATS DOMINO/RICKY NELSON

IT’S NOT FOR ME TO SAY JOHNNY MATHIS

JAILHOUSE ROCK ELVIS PRESLEY

KISSES SWEETER THAN WINE JIMMIE RODGERS (THE WEAVERS)

LITTLE DARLIN’ THE DIAMONDS

LOVE LETTERS IN THE SAND PAT BOONE

MARIANNE HILLTOPPERS/ EASY RIDERS (TERRY GILKYSON)

MELODIE D’AMOUR AMES BROTHERS

MR. LEE THE BOBBETTES

MY SPECIAL ANGEL BOBBY HELMS

OLD CAPE COD PATTI PAGE

PARTY DOLL BUDDY KNOX (STEVE LAWRENCE)

PARTY’S OVER (THE) DORIS DAY

PEGGY SUE BUDDY HOLLY & THE CRICKETS

RAUNCHY BILL JUSTIS

ROUND AND ROUND PERRY COMO

SCHOOL DAYS CHUCK BERRY

SEARCHIN’ THE COASTERS

SEND FOR ME NAT KING COLE

SILHOUETTES THE RAYS (THE DIAMONDS)

SO RARE JIMMY DORSEY/ DON CHERRY

STROLL, THE DIAMONDS

TAMMY DEBBIE REYNOLDS (AMES BROTHERS)

TEACHER’S PET DORIS DAY

TEDDY BEAR ELVIS PRESLEY

THAT’LL BE THE DAY BUDDY HOLLY & THE CRICKETS

TOO MUCH ELVIS PRESLEY

WAKE UP, LITTLE SUZIE EVERLY BROS

WITCHCRAFT FRANK SINATRA

WONDERFUL, WONDERFUL JOHNNY MATHIS

YOU SEND ME SAM COOKE/TERESA BREWER

YOUNG LOVE TAB HUNTER/ SONNY JAMES

TOP RECORDS/SONGS OF 1958 (ALPHABETICAL ORDER)

A WONDERFUL TIME UP THERE PAT BOONE

ALL I HAVE TO DO IS DREAM EVERLY BROTHERS

ARE YOU REALLY MINE JIMMIE RODGERS

AT THE HOP DANNY & THE JUNIORS

BIG MAN FOUR PREPS

BIRD DOG EVERLY BROTHERS

CATCH A FALLING STAR PERRY COMO

COME FLY WITH ME FRANK SINATRA

DEVOTED TO YOU EVERLY BROTHERS

DONNA RICHIE VALENS

DON’T ELVIS PRESLEY

EVERYBODY LOVES A LOVER DORIS DAY

FEVER PEGGY LEE

GET A JOB SILHOUETTES

GREAT BALLS OF FIRE JERRY LEE LEWIS

HE’S GOT THE WHOLE WORLD IN HIS HANDS

LAURIE LONDON

IF DREAMS COME TRUE PAT BOONE

IT’S ALL IN THE GAME TOMMY EDWARDS

IT’S ONLY MAKE BELIEVE CONWAY TWITTY

IT’S TOO SOON TO KNOW PAT BOONE

JOHNNY B. GOODE CHUCK BERRY

LEFT RIGHT OUT OF YOUR HEART PATTI PAGE

LITTLE STAR THE ELEGANTS

MAGIC MOMENTS PERRY COMO

MAYBE BABY BUDDY HOLLY

NEL BLU DIPINTO DI BLU (VOLARE) DOMENICO MODUGNO

DEAN MARTIN

OH LONESOME ME DON GIBSON

PATRICIA PEREZ PRADO

PROBLEMS EVERLY BROTHERS

RAVE ON BUDDY HOLLY

RAWHIDE FRANKIE LAINE

ROCK AND ROLL IS HERE TO STAY DANNY & THE JUNIORS

ROCKIN’ ROBIN BOBBY DAY

SIXTEEN CANDLES THE CRESTS

SUGAR MOON PAT BOONE

SUGARTIME MCGUIRE SISTERS

SUMMERTIME BLUES EDDIE COCHRAN

SUMMERTIME, SUMMERTIME THE JAMIES

SWEET LITTLE SIXTEEN CHUCK BERRY

TEQUILA THE CHAMPS

THE CHIPMUNK SONG CHIPMUNKS

TEA FOR TWO CHA CHA TOMMY DORSEY ORCHESTRA

TO KNOW HIM IS TO LOVE HIM TEDDY BEARS

TOM DOOLEY KINGSTON TRIO

TWILIGHT TIME THE PLATTERS

TUNNEL OF LOVE DORIS DAY

UH, OH, I’M FALLING IN LOVE AGAIN JIMMIE RODGERS

POOR LITTLE FOOL RICKY NELSON

PURPLE PEOPLE EATER, THE SHEB WOOLEY

RETURN TO ME DEAN MARTIN

SHORT SHORTS ROYAL TEENS

STUPID CUPID CONNIE FRANCIS

TEACHER’S PET DORIS DAY

WHATEVER LOLA WANTS SARAH VAUGHAN (Dinah Shore)

WHO’S SORRY NOW CONNIE FRANCIS

WITCH DOCTOR DAVID SEVILLE

YAKETY YAK THE COASTERS

YOU ARE MY DESTINY PAUL ANKA

YOU SEND ME SAM COOKE/ TERESA BREWER


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás