AZ IGAZI ELVIS 7. RÉSZ. D.J. Fontana, és Scotty Moore története.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 7. rész

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

D.J. Fontana, és Scotty Moore története

1931
Március 15

A Louisiana állambeli Shreveportban megszületik Dominic Joseph Fontana, aki Elvis 460 lemezfelvételén dobol.

Elvis és D.J. Fontana

A középiskola elvégzése után a Louisiana Hayride alkalmazza, mint “házi” dobost. A rádiók által élőben közvetített show műsorban fellépőket kell dobon kísérnie. 1954 októberében Elvis megkéri, hogy csatlakozzon Scotty Moore-hoz és Bill Blackhez. Mivel csak szombat este van munkája, ezt örömmel megteszi. Velük együtt megy turnékra, bár az akkori szigorú előírás szerint dobot tilos használni country koncerteken. Ezért Fontana hetekig a függöny mögött ülve kíséri a két zenészt. Később felbátorodik, és a pergődobbal beül a színpadra. Aztán szép lassan az egész felszerelést beviszi a színpadra. Ez abban az időben teljes mértékben szokatlan, és a kritikusok szerint a dob is hozzájárult ahhoz, hogy Elvis korai koncertjein őrjöngtek a nézők. Fontana is a Blue Moon Boys tagja lesz.

Scotty Moore, Bill Black, D.J. Fontana

Az egyszerű játékot a Louisiana Hayride-on sajátítottam el. Csak kísértem az előadókat, nem akartam átvenni a főszerepet, igyekeztem a háttérben maradni. Amikor először meghallottam Scottyt és Billt játszani, annyira megtetszett a játékuk, hogy azt mondta magamnak, én csak elrontanám ezt a hangzást. A játékommal csak ezt a hangzást akartam erősíteni, ott ahol kellett. Azt hiszem, ez a dobolás úgy alakult ki bennem, hogy megállás nélkül hallgattam a swing big band jazz zenekarokat. Ezt kevertem rockabillyvel.  – meséli.

Fontana ott van Elvis mellett a televíziós show műsorokban, együtt szerepel vele a korai Elvis filmekben egészen 1958-ig, Elvis bevonulásáig. Majd Elvis leszerelése után ismét együtt dolgoznak a hatvanas években.

1983-ban könyvet jelentet meg D. J. Fontana Remembers Elvis (D.J. Fontana Elvisre emlékezik) címmel. 2002-ben Paul McCartney-val lemezre veszi a That’s all right mama című dalt. 2009. január 14.-én beválasztják a Rockabilly Hall of Fame halhatatlanjai sorába. 2009. április 4.-én a Rock and roll Hall of Fame halhatatlanjai sorába is.
2018. június 13-án, 87 éves korában Nashville-i otthonában éri a halál.

December 27
Scotty Moore

Scotty Moore

A Tennessee állambeli Gadsdenben egy négygyermekes család legfiatalabbjaként megszületik Winfield Scott Moore III. Késői gyerek, tizennégy évvel fiatalabb legfiatalabb bátyjánál. Barátaitól tanul meg gitározni nyolc évesen. Bár még nem éri el a tizennyolc éves kort, behívják katonának, és 1948-tól 1952 januárig a haditengerészetnél szolgál Kínában és Koreában. Kora gyerekkora óta a néger rádióadókat hallgatja, és amikor a katonaságtól leszerel, hazatér és nyomban zenekart alakít, a Starlite Wranglers.

Starlite Wranglers

Különösen Chet Atkins „finger picking” (öt újjal és nem pengetővel való gitározás, elsődlegesen dobozos gitáron) játéka van rá nagy hatással.

Zenekara, a Starlite Wranglers egy trió, amelynek ő a szólógitárosa, a bőgőse pedig nem más, mint Bill Black. Különleges ritmusú játékukra felfigyel Sam Phillips és felkéri a triót, hogy legyen a SUN „házi” zenekara, azaz kísérjék a fiatal, feltörekvő tehetségeket. Így ajánlja Phillips, az akkor már duóra csökkenő zenekart Elvisnek.

Scotty így emlékszik vissza 1954. július 5-ére:

Sokáig gyakoroltunk, próbálkoztunk különféle dalokkal, egészen késő estig teljesen eredménytelenül. Egyszer csak, úgy hirtelen Elvis rákezdett a That’s all right mama című Arthur Crudup dalra. Felugrott, elkezdett körbe-körbe ugrálni, mintha megbolondult volna. Erre Bill felkapta a bőgőt és nekikezdett őrülten pengetni. Erre én is beszálltam, mert az egész annyira magával ragadó volt, hogy ebből nem lehetett kimaradni.

Ha jól emlékszem a technikai helyiség ajtaja tárva nyitva volt a stúdió felé. Sam bedugta a fejét és megkérdezte: „Mi a fenét csináltok?” Majd hirtelen megváltozott, és azt mondta: „Várjatok egy pillanatra! Találjatok egy pontot, ahonnan újból elindulnátok, és folytassátok, ahogy eddig csináltátok!” Phillips beindította a magnót, a többi már történelem. Pont ez volt az a hangzás, amit addig kétségbeesve keresett.

A következő szám, amit választottunk Bill Monroe ismert bluegrass dala, a Blue moon of Kentucky c. szám volt. Bill elkezdte fejhangon utánozni Monroet, és ez annyira tetszett Elvisnek. Sam ennél a felvételnél alkalmazta első ízben az úgynevezett „slapback” (visszaverődő) visszhangot, amit abban az időben még senki nem ismert. A hangot 75 vagy 250 milliszekundummal késleltetve ismételte. Ez igen nagy hatást keltett, mert senki nem tudta, hogy mi ez.

Phillips ritmus iránti megszállottsága miatt Scotty felhagy a „finger picking” stílussal, és az erőszakosabb, pengetős játékra tér át. A gitárjátékára Phillips mindig azt mondta:

Csak minél egyszerűbben, ez a jelszó!

1954 októberében lépnek fel első ízben élőben a Louisiana Hayride műsorban. A műsorvezető egy nevet kér tőlük, de hirtelen nem tudnak mit mondani. A műsorvezető Blue Moon Boysnak nevezi el őket. Amikor kimennek a színpadra, akkor Sam Phillips már ezen a néven mutatja be Elvist, Scottyt és Billt.

Látva a kialakuló sikert, hogy a „cápa” menedzserek ne tudják Elvist behálózni, maga Scotty lesz Elvis menedzsere. Az együtteshez csatlakozik D.J. Fontana dobos, így koncerteznek az USA déli államaiban, így lépnek fel a Dorsey Brothers, a Milton Berle, és az Ed Sulliban tv showkban.

Ebből az időből a leghíresebb dalok, amelyekben Scotty gitrjátéka hallható: That’s All Right, Good Rockin’ Tonight, Milk Cow Blues Boogie, Baby Let’s Play House, Heartbreak hotel, Mystery train, Blue suede shoes, Hound dog, Too Much, Jailhouse rock, Hard Headed Woman. Scotty a Hound Dog c. számban előadott szólóját korai „pszichadelikus” stílusnak nevezi.

Scotty és Bill nehezményezi, hogy a koncerteken Elvist külön öltözőben helyezik el, nem is látják egymást, míg színpadra nem lépnek, vagy nem kell a felvevő kamerák elé állniuk. Elvis első filmjében, a Love me tender-ben nem lehetnek jelen, mert a 20th Century Fox igazgatósága nem engedi, hogy Elvis a zenekarával álljon kamera elé. Az a nevetséges kifogás ellenük, hogy nem tudnak country-t játszani.

Scotty azt is felpanaszolja, hogy amikor koncerteznek, vagy filmeznek, akkor 200 dollárt kapnak egy hétre, ha nem, akkor csak 100 dollárt. Mivel bevétele nem rendszeres, kénytelen feleségével és annak három nővérével összeköltözni. Saját szólóalbumot csak az RCA engedélyével készíthet a szerződése szerint.

Elvis 1957-es kanadai turnéja során Oscar Davis, a turné szervezője felajánlja a két zenésznek, hogy lesz a menedzserük, ugyanis sem Scotty, sem Bill nem tudja elviselni hogy miközben Elvis milliókat keres, nekik szűkölködniük kell. Davis elintézi, hogy 1957 szeptemberében, amikor Elvis a karácsonyi albumát rögzíti, akkor ők ketten Elvis stúdió idejének egy részét felhasználhatják arra, hogy saját nagylemezt készítsenek. Csakhogy az RCA a megállapodást nem tartja be, amikor Elvis befejezi a munkát, felkérik őket, hogy hagyják el a stúdiót. Ekkor levélben közlik, hogy mindketten felmondanak.

A levélben arról is említést tesznek, úgy érzik, Parker ezredes szeretne megszabadulni tőlük, és új zenészeket szerződtetni Elvis mellé. A felmondásnak hatalmas visszhangja lesz a memphisi sajtóban. Elvis maga is a sajtóból értesül arról, hogy Scotty és Bill felmondott. Elvis dühös, hogy zenészei nem vele beszéltek gondjaikról, és sértődötten sok sikert kíván nekik további munkájukhoz. Elvis maga is úgy nyilatkozik a sajtónak, hogy megbántva érzi magát, mert az elmúlt két évben folyamatosan azzal piszkálták, hogy szabaduljon meg a két zenésztől és vegyen maga mellé képzettebbeket, de ő kitartott mellettük, és most úgy érzi, zenészei hátba szúrták.

Elvis új zenészeket keres Tupelo-i koncertjéhez. Hank Garland lesz a gitárosa, és D.J. Fontana barátja, Chuck Wiginton a bőgőse.

Hank Garland

Az új zenészek nem igen kedvelik Elvist, mivel képzettek, lenézik, amit csinál, ami Elvisnek nem esik jól. Közben Scotty és Bill fellép Dallasban a városi vásáron. 1958-ban, amikor Elvis bevonul katonának, Moore leszerződik a Fernwood Recordshoz. Ő lesz a producere Thomas Wayne Perkins Tradegy c. sikerdalának. Thomas Johnny Cash gitárosának, Luther Perkinsnek a bátyja.

Elvis 1960-as visszatérése után Moore és Bill – Elvis külön kérésére – ismét leszerződik az RCA-hoz, míg Scotty emellett produkciós menedzser marad a SUN Recording Service-nél. A Frank Sinatra showban is ők kísérik Elvist. A leghíresebb Elvis dalok, amiben ekkor Scotty gitározik: Fame and Fortune, Such a Night, Frankfort Special, Surrender, I Feel So Bad, Rock-a-Hula Baby, Kiss Me Quick, Good Luck Charm, She’s Not You, (You’re the) Devil in Disguise, és a Bossa Nova Baby.

Ugyancsak megjelenik, és kisebb szerep mellett a Blue Moon Boysszal játszik is a Loving you, a Jailhouse rock, a King Creole, és a G.I. Blues című filmekben.

1964-ben szólólemezt ad ki az Epic lemeztársaságnál, The Guitar That Changed the World (A gitár, amely megváltoztatta a világot) címmel. Emiatt Sam Phillips felmond neki a SUN stúdiónál. A lemezen híres Gibson Super 400 típusú gitárján játszik.

Elvis Scotty legendás Gibson Super 400-as gitárján játszik a 68-as NBC Special tv showban.

Moore és D. J. Fontana még egy utolsó alkalommal együtt szerepel Elvisszel a ’68 Comeback Special tv showban. Ekkor találkoznak utoljára személyesen.

Bár kevésbé ismert tény de, Scotty dalszerzőként is megmutatta tehetségét. A My Kind of Carrying On és a Now She Cares No More című dalait a SUN adja ki 1954-ben. Bill Blackkel közösen jegyzik a Have Guitar Will Travel c. dalt, amit Duane Eddy is lemezre vesz. A Scotty/Bill felvétel a Fernwood Recordsnál lát napvilágot 1958-ban.



Scotty Moore-t 84 éves korában, 2016. június 28-án Nashville-i otthonában éri a halál. A Rolling Stones pop magazin a világ 100 legjobb gitárosa rangsorában a 29. helyre sorolja. 2000-ben beválasztják a rock and roll halhatatlanjai közé, a Rock and roll hall of fame-be, 2015-ben pedig a Memphis music hall of fame-be is.

(Folyt.köv.)