A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 29. rész. „Akivel megszületett és meghalt a rock and roll” Norman Petty története 3. rész

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

„Akivel megszületett és meghalt a rock and roll”
Norman Petty története 3. rész

Norman Petty története messze nem lenne teljes, ha nem beszélnénk leghíresebb felfedezettjéről és menedzseltjéről, Buddy Hollyról és a kettőjük kapcsolatáról. Olyanok voltak ők ketten, mint Parker ezredes és Elvis, Petty egyfajta apafigura szerepét is betöltötte Holly számára. Petty pedig vigyázott az ő „fiára” – jobban, mint Parker Elvisre – igyekezett mindenben a kedvében járni, különösen a felvételeknél igen gondosan ügyelt arra, hogy Holly hangja a lehető csodálatosabban csengjen. Formálta, alakította a dalait, hogy a lehető legjobbat hozza ki belőlük.

Norman Petty, John Morrish, és Buddy Holly

De ki is volt ez a Buddy Holly, hogy ilyen figyelem kísérte és kíséri máig, oly sok-sok évtizeddel a halála után is? Mit tudott ez a fiatalember, akinek alig adatott meg másfél év, hogy a csúcsra kerüljön és ez idő alatt örökre beírja magát a rock and roll történetébe? Akik személyesen ismerték, azt mondták róla, hogy végtelenül ellentmondásos személyiség volt. Mindig korszerű, jól szabott öltönyében, az akkor divatos Slim Jim nyakkendővel a nyakában, szemén az elmaradhatatlan fekete keretes szemüveggel olyan volt a megjelenése, mint egy eminens diáknak, aki csupa ötös matematikából és fizikából. Látszólag semmi nem kötötte a folyamatban lévő társadalmi változáshoz, a lázadáshoz, nem hordott bőr cuccot és nem ült hatalmas motorbicikliken, mint Marlon Brando, puritanizmusával a jó keresztény megtestesítője volt. Ha valaki ránézett, úgy gondolhatta, azok közé tartozik, akik gyűlölik a rock and roll és az általa okozott nagy felfordulást és „istentelenséget”, amivel a templomokban ezt a zenei irányzatot vádolták.

Buddy Holly

Pedig Buddy Holly nem volt ellensége a rock and rollnak, sőt, maga volt a rock and roll! Egyike volt azoknak, akik ezt a műfajt az ötvenes években dominánssá tették nemcsak az Egyesült Államokban, de az egész világon. Ugyancsak ellentmondásos módon előadás közben is megtartotta az egyéniségéből fakadó visszafogottságot, nem ugrált és nem dobálta magát, mint Elvis, csak állt egy helyben és énekelt és a közönség mégis őrjöngött és eksztázisba került. Vajon honnan eredt ez a különös felvillanyozó energia, ami áradt belőle? Alan Freed úgy emlékezett rá, hogy Holly nyugalma csak külsődleges volt. Belül forrt, forrongott, mint egy kitörni készülő láva. Nem volt képes egy helyben maradni, mindig sietett valahová, mindig mindenhol ő akart az első lenni, mintha folyamatosan attól rettegett volna, hogy lemarad valamiről. Talán érezte, hogy nincs sok ideje itt a Földön. Amikor szörnyethalt, az emberek azt mondogatták, Isten megölte őt, hogy ne tudja terjeszteni tovább a rock and roll-t. Istennek bizonyára nem ez volt a rendelése, bár tény, a napon vele együtt meghalt a zene is.
Holly igen rövid karrierje során számos dalt írt és rögzített. Ő volt az, aki meghatározta a két gitárból, basszusgitárból és dobokból álló hagyományos rock and roll felállást. Nagy hatással volt a későbbi könnyűzenei művészekre, többek között Bob Dylanre, a Beatlesre, a Rolling Stonesra, Eric Claptonra, a The Holliesra (akik az ő tiszteletére nevezték el magukat), Elvis Costellóra, Marshall Crenshaw-ra (aki később Hollyval játszott) és Elton Johnra.

Nem véletlen, hogy az első művészek között volt, akiket 1986-ban felvettek a Rock and Roll Hall of Fame-be. A Rolling Stone magazin a 13. helyre sorolta őt a „100 legnagyobb művész” listáján.

Ismerkedjünk meg közelebbről ezzel a rendkívüli tehetségű előadóval, dalszerzővel, gitárossal és stílus újítóval.

Charles Hardin „Buddy” Holley 1936. szeptember 7-én látja meg a napvilágot Lawrence Odell „L.O.” és Ella Pauline Drake Holley gyermekeként Lubbockban A helyi lap, a Lubbock Avalanche-Journal boldogan és tévesen közli a hírt, hogy a helyi Clark-Key kórházban, reggel 6:10-kor a Holley házaspárnak egészséges „lánygyermekük” született. A fiú a keresztneveit a két nagyapjáról kapja. Hollynak három idősebb féltestvére van, két fiú, Larry és Travis és egy lány, Patricia. A féltestvérek 10-9-8 évvel idősebbek nála, így agyon kényeztetik.

A kis Charles Hardin

A család többnyire angol és walesi származású volt, de egy kis mértékben Buddy-ban indián vér is csörgedezik. Féltestvérei már egész korán rá ragasztják a „Buddy” becenevet. A nagy gazdasági világválság idején Holleyék gyakran változtatják lakóhelyüket a városon belül, apja alkalmi munkás, hol a földeken dolgozik, hol ács munkát vállal, hol egyebet, éppen, ami akad. Buddy Hollyt baptistának keresztelik, a család a Tabernacle Baptista Egyház tagja és Buddy élete végéig igen komolyan veszi a vallást, buzgó templom látogató.

Mint majdnem minden család akkoriban arrafelé, a Holley család is zenél otthon. Ebből a kis Buddy sem maradhat ki, ötévesen már szépen játszik hegedűn. Nem sokkal később zongorázni is megtanul, húsz leckét vesz steel gitárból, majd az akusztikus gitárnál köt ki, de játszik, négyhúros bendzsón és ukulelén is. A család odáig merészkedik, hogy beneveznek egy helyi zenei versenyre, amit meg is nyernek. Az első díj öt dollár. Larry játszik hegedűn, Travis tangóharmonikán és az ötéves Buddy hegedűn. (Egyes források szerint, Buddy ekkor még nem tud igazán jól játszani, ezért bátyja bekeni olajjal a húrokat, hogy azok ne szóljanak.)Az első dal, amit Buddy megtanul a „Did you ever Go sailing down the River of memories” , ami a negyvenes évek egyik közkedvelt country dala, és amit édesanyja tanít meg neki. A középiskolában már barátaival gospel, country és rhythm and blues-számok ad elő Lubbockban.

A II. világháborúban Travis-t katonai szolgálatra hívják be. Amikor leszerel, magával hoz egy gitárt, amelyet egy hajótársától vásárol, miközben a Csendes-óceánon a flottánál szolgál. 11 éves korában Buddy zongoraleckéket vett, de kilenc hónap után abbahagyja, mert jobban tetszik neki a gitár, miután látja, hogy egy osztálytársa az iskolabuszon hogyan játszik és énekel és milyen szép sikert arat vele. Buddy szülei kezdetben egy steel gitárt vettek neki, de ő ragaszkodik hozzá, hogy olyan gitárt szeretne, mint a bátyja. A szülei egy zálogházból választanak gitárt neki, Travis tanítja meg játszani rajta.

Természetesen elsődleges zenei forrása a rádió, már kora gyermekkorában nagy hatással van rá Hank Williams, Jimmie Rodgers, Hank Snow, Bob Wills és a Carter Family. A Roscoe Wilson Általános Iskolában összebarátkozik Bob Montgomeryvel, és ketten Louvin Brothers és Johnnie & Jack dalokat gyakorolnak. Mindkettőjük kedvenc rádió műsora a Gand Ole Opry a WSM-en, Louisiana Hayride a KWKH-n és a Big D Jamboree. Ugyanakkor Buddy más „zenészekkel” is játszik, akikkel a középiskolában találkozik, köztük Sonny Curtisszel és Jerry Allisonnal. 1952-ben Holly és Jack Neal „Buddy és Jack” néven, duóként részt vesznek egy helyi televíziós műsor tehetségkutató versenyén. Neal távozása után a régi barát, Bob Montgomery lép a helyére, és „Buddy és Bob” néven szerepelnek. Bár lemezt soha nem készítenek együtt, a rádióműsorokban rögzített dalokból a Coral lemezkiadónál, jóval Holly halála után megjelenik egy nagylemez „Holly in the Hills” címmel, ami a kettőjük előadásait tartalmazza.

Itt kitérőként feltétlenül szólnunk kell Bob Montgomeryről. Az énekes, dalszerző, lemezproducer és lemezkiadó Montgomery 1937. május 12-én születik a texasi Lampasasban. 1949-ben találkozik Hollyval a Hutchinson Junior High Schoolban, ekkor kezdenek el együtt játszani az iskolai táncösszejöveteleken és a helyi rádióműsorokban. Montgomery énekli a vezető szólamot, Holly pedig harmonizál. Hamarosan heti műsoruk lesz, vasárnaponként lépnek fel a helyi KDAV állomáson a Party show c. műsorban.

Bob Montgomery és Buddy Holly

Montgomery társszerzője Holly néhány dalának, mint például a „Heartbeat„, a „Wishing” és a „Love’s Made a Fool of You„. De Montgomery a szerzője a „Misty Blue” c. dalnak, amit Patsy Cline-nak ad oda. Montgomery a producere Bobby Goldsboro 1968-as slágerének, a „Honey„-nak.




1953-54-ben Holley-ra a bluest és a rhythm and bluest (R&B) játszó késő esti rádióállomások vannak hatással. Holly mindennapi szokássává válik, hogy ketten Curtis-szel beülnek Curtis apjának az autójába és valamilyen távoli rádióállomásokra hangolnak, amit csak éjszaka lehetett fogni, amikor a helyi adások megszűnnek. Az ekkor hallott dalok hatására módosítja zenéjét, vegyítve a korábbi country és westernt (C&W) az R & B-vel. Ez akkor teljesen új stílusnak számít.
Miután leérettségizik a Lubbock High Schoolban, úgy dönt, hogy főállású zenész lesz. A döntést az érleli meg benne, hogy látja Elvis Presley-t élőben fellépni Lubbockban. Elhatározza, hogy Elvis nyomdokaiba lép.

Elhatározását meg is valósítja, 1955. február 13-án Presley előzenekara a Fair Park Coliseumban, áprilisban a Cotton Clubban, majd június 3-án ismét a Coliseumban. Eddigre már bevette zenekarába Larry Welbornt, aki bőgőzik és Allisont, aki dobol. Stílusik Elvis hatására megváltozik, a C&W-ről a rock and rollra váltanak.

Elvis és Buddy

Elvis nélkül” – mondja egyszer Buddy – „egyikünk sem tudott volna karriert csinálni”. Bár a rock ‘n’ roll az előző évben Bill Haley ‘Shake, Rattle, and Roll‘-jával robban be a nyugat-texasi világba, Elvis az, aki a Buddyhoz hasonló, szorongó baptista fiúk fülébe súgja a szabadság ígéretét a zenéjével. A rock and roll és a rockabilly a felnőttek társadalmától rettegő tinédzserek egész generációját szabadítja fel. Holly is közéjük tartozik, olyannyira, hogy szinte beteges szorongása miatt meg sem meri közelíteni Elvist, csak távolról néz rá, mint valami érinthetetlen bálványra, pedig ekkor Elvis még nagyon a karrierje kezdetén jár. De valószínűleg már akkor érződik Elvis hihetetlen erős karizmája, ami a tisztes távolságra tartja Buddy-t. Bármikor kérdezték Holly-t az Elvis-szel való kapcsolatáról, soha nem mondta, hogy barátok lennének, csak annyit, hogy „igen jól ismerjük egymást”.

Elvis megváltoztatta Buddyt – nyilatkozta Waylon Jennings énekes, akkoriban szintén fiatal nyugat-texasi zenész, Elvis életrajzírójának, Peter Guralnicknak.

Ez volt a kezdete annak, hogy a gyerekek tényleg elkezdtek önállóan gondolkodni, rájöttek dolgokra, rájöttek olyan dolgokra, amikre korábban soha nem is gondoltak volna” -mondta.

Buddy bátyja, Larry jól emlékszik arra, amikor Elvis 1955-ben elkésett az egyik korai fellépéséről a lubbocki Fair Park Coliseumban, akkor Elvis távollétében Buddy és frontzenekara felrobbantotta a Coliseumot. Addig játszottak, amíg Elvis be nem lépett a színpadra” – mesélte.

A közönségből voltak olyanok, akik jobban szerették Buddyt, mint Elvist – emlékezett vissza Larry büszkén.
1955. október 15-én Elvis két helyszínen is fellépett Lubbockban. Miután befejezte a Coliseumban, egy másik műsort adott a Cotton Clubban, a város legnagyobb tánctermében. Mi voltunk Elvis előzenekara” – emlékszik vissza Sonny Curtis. „A színpad körül gyapotbálák voltak felhalmozva, hogy megvédjék Elvist a közönségtől. Lubbock legszebb lányai megpróbáltak felmászni a bálákra, hogy odaférjenek hozzá. Ez legalább annyira lenyűgözött minket, mint a zenéje. Hegylakók voltunk, (értsd: country zenészek) de a Cotton Club után olyan rockerek lettünk, mint Elvis.”
„Buddy és Elvis elég jól kijöttek egymással” – állította Larry. „Amikor Elvis a városba jött, Buddy talált neki egy lányt. Nem olyan lány volt, akit a városnak ezen a részén találsz. Hanem úri lány!

1955-ben Lubbockban Elvis egyértelműen Buddy Holly bálványa. Annyira utánozza őt, hogy még egy bőr gitártáskát is készíttet a J-45-ösének, amely megegyezik azzal, amelyet Elvis használt a Martin D-28-as gitárjához. Az „I Forgot to Remember to Forget” c. Elvis Sun lemeze, amely 1955 végén a Billboard C&W listájának az élére kerül, Buddy kedvenc Presley dala.

Az év végén Buddy és zenekara fellép a „The Big D Jamboree„-ban, Dallas szombat esti country és western rádióműsorában.

Sid King, egy másik zenész, aki aznap este a műsorban szerepel, úgy jellemzi Buddy-t, mint „gyakorlatilag Elvis másolatát„.
1955-ben ezeken a koncerteken, Lubbock-ban van egy titokzatos látogató, aki fontos szerepet játszik majd Elvis Presley és Buddy Holly karrierjében. Tom Parker ezredes érkezik a városba menedzselendő tehetséget keresve. Elvis és Buddy egyaránt „lenyűgözi” az ezredest, aki némi hezitálás után úgy dönt, hogy Elvisre koncentrál. De Buddy-ról sem veszi le a szemét. Elég tehetségesnek találja ahhoz, hogy a Nashville-i tehetségkutató ügynöknek, Eddie Crandallnak a figyelmébe ajánlja.
(folyt. köv.)