Az igazi Elvis 19. rész. Az 1955-ös esztendő. 1. rész. Az első rózsaszín Cadillac.

Written by on 2021.11.21.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 19. rész

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

Az 1955-ös esztendő. 1. rész.

1955

Elvis az egész évet végig koncertezi. Hosszú heteket van távol édesanyjától. Folyamatosan úton van Bill-lel és Scotty-val. Pihenésre alig van idejük, ha befejeznek egy koncertet, át sem öltöznek, azonnal összecsomagolnak, Bill bőgőjét felkötik Elvis Cadillacjének a tetejére és indulnak a következő városba. Felváltva vezetnek, amíg az egyikük a volánnál ül, a másik kettő megpróbál az autóban aludni. Az út mellett álló, napi 24 órában nyitva tartó gyorséttermekben esznek, főleg hamburgert. Tucatjával vásárolnak új inget, fehérneműt, zoknit, mert mosásra nincs idejük. Ha egy gimnázium tornatermében lépnek fel, akkor a tornaterem melletti zuhanyzóban tisztálkodnak, de a legtöbb „auditoriumban”, ahol koncertet adnak, még erre sincs lehetőség.

Scotty, Elvis, és Bill

Csak akkor alszanak ágyban, ha egymást követő két napon keresztül ugyanabban a városban adnak koncertet. Még a Lousiana Hayride helyszínén sincs külön öltöző, mindössze egy nagy öltöző van a férfi, és egy, a női előadók számára. Elvisnek nagyon hiányzik az édesanyja, ezért, amikor csak tud, legyőzi a repüléstől való félelmét, és hazarepül Memphisbe. Ilyenkor általában Bill is vele tart, így Scotty egyedül vezeti a Cadillacet hazáig. Mivel rengeteget vannak úton, ezért kész csoda, hogy nem történik velük komolyabb baleset.

Bill Black és a turnézáshoz használt Cadillac

Elvis még nem ismert országosan, csak három államban, Tennesseeben, Texasban és Louisianaban. Itt viszont rajonganak érte a fiatalok. Már ebben az évben, karrierjének az elején feltűnik Elvis jellemének kettőssége. Az istenfélő, jól nevelt déli fiúból néha váratlanul előtör a vagány srác, és ilyenkor nem fékezi magát. Ebben az évben több alkalommal is előfordul, hogy éneklés helyett elkezd disznó vicceket mesélni a színpadon, vagy a koncert felénél levonul, de arra is adódik példa, hogy mérgében a földhöz vágja gitárját. Elvisnek ez a kettős jelleme a hetvenes években még erősebben megnyilvánul majd.
Parker ezredes egész évben rajta tartja a szemét, és igen óvatosan, semmit el nem sietve, pontosan kidolgozott stratégiával szerzi meg Elvist magának. Ezt követően teljesíti is ígéretét, az év végére leszerződteti az ország legnagyobb lemez vállalatához, az RCA-hez. Ezzel elindul országos karrierje.

Január 1

Életbe lép a szerződés, amit Elvis Bob Neallel, mint új menedzserével köt. Az ekkor már működő rajongói klubok kiadványaiban és számos magazinban látható az a fotó, amelyen a mosolygó Elvis, Bob Neal, és Sam Phillips megünnepli a jeles eseményt.

Sam Phillips, Elvis Presley, Bob Neal.

Januári koncertek:

Január 1: Eagles Hall, Houston, TX
Grand Prize Saturday Night Jamboree c. műsor, amit a helyi KNUZ rádióállomás élőben közvetít. A műsort a Grand Prize sör szponzorálja.

Január 4: Odessa High School, Odessa, TX

Január 5: City Auditorium, San Angelo, TX

Itt még nem tudják pontosan a nevét, ezért az öt nagy sztár között az élen „Alvis Presley”-ként írják a nevét. Közben egyre nagyobb tömeget vonz koncertjein. Január 5-én a texasi San Angeloban, az 1855 férőhelyes színházteremben, telt ház várja. A tinédzserlányok nem akarják elengedni, több órán át kénytelen autogramokat osztogatni.

A texasi koncerteken a másik sztár Johnny Horton countryénekes, akinek a beceneve az „éneklő horgász”. Horton a The Battle Of New Orleans című számmal válik országos hírűvé.

Január 6: Fair Park Coliseum, Lubbock, TX

Waylon Jennings, Buddy Holly jövőbeni bőgőse, a későbbi világhíres „törvényen kívüli” country zenecsoport sztárja találkozik Elvisszel a show alkalmával Buddy Holly szülővárosában, a texasi Lubbockban.

Elvis a koncert előtt zenészeivel ellátogat a helyi KDAV rádióállomásra, ahol élőben eljátsszák a Fool, fool, fool és Shake, Rattle and roll című dalokat, amivel az esti koncertet reklámozzák.

Január 7: Midland High School, Midland, TX

Január 8: 20:00 Louisiana Hayride, Shreveport, LA

Elvis a születésnapját munkával ünnepli. Nyolcadik fellépését tartja a Louisiana Hayride-on. Négy dalt énekel, ezek: That’s All Right, Blue Moon of Kentucky, Hearts of Stone és a Fool, Fool, Fool. A dalokat a koncertek előtt, a hangpróbán próbálja el a zenekarával.

A helyi rádióállomás DJ-je, Frank Page Elvist „Memphisi villám”- nak nevezi, és elárulja, hogy Elvis krokodilbőr cipőt visel rózsaszín zoknival.

Ugyancsak ezen a napon Milkcow blues boogie címmel megjelenik következő SUN kislemeze. A korongon a következő két dal található: Milkcow blues boogie/You’re a heartbreaker. Katalógusszáma: SUN 215. (45/78).

Mindkét dal 1954. december 20-án kerül rögzítésre a SUN stúdióban.

Az Milkcow blues boogie című szerzemény, az 1920-as években készített lemezfelvételei alapján, a rock and roll korai előfutárának tekinthető gitáros blues énekes, Kokomo Arnold szerzeménye. A dalt első ízben Sleepy John Estes veszi lemezre 1930-ban.

Ezt követően Robert Johnson dolgozza át Milkcow’s calf blues címmel és veszi lemezre 1937. június 20-án. 1941-ben Johnnie Lee Wills készít belőle lemezfelvételt a Decca kiadónál Milkcow Blues címmel.

Elvis a dal rockabilly változatát veszi lemezre, immár Milkcow Blues Boogie címmel. Ezt követően még sokan feldolgozzák a dalt. Talán Elvis felvételén kívül a legismertebb Eddie Cochran felvétele, amely az énekes halála után jelenik meg.

A B oldali dalt Elvis a később legendássá váló negyedik stúdiómunka alkalmával veszi lemezre a SUN-nál. A dal szerzője Jack Sallee. Ez Elvis első dala, amelynek jogával a Hill and Range kiadó rendelkezik, amely ettől kezdve Elvis dalainak jogait kezeli. (Lásd Hill and Range története)

Január 11

Tom Parker ezredes feljegyzi Elvis nevét, miután Texarkana város AK rádióállomásának DJ-je, Uncle Dudley arról számol be, hogy az esti showjában Elvis megőrjítette a közönséget.

Január 11: New Boston High School, New Boston, TX
Január 12: Civic Auditorium, Clarksdale, MS
Január 13: Catholic Club, Helena, AR
Igen érdekes koncert, Elvis, Scotty, Bill és D.J. Fontana egy teherautó platóján adja a koncertet 12 dollárért.
Január 14: Futrell High School, Marianna, AR
Január 15: 20:00 Louisiana Hayride.Municipal Auditorium, Sreveport. Louisiana

Elvis már felkeltette Parker ezredes érdeklődését. Parker ezen a napon munkatársával, Tom Diskinnel Shreveportba érkezik, és a Captain Shreve Hotelben száll meg. Ez az első alkalom, hogy Elvisre koncentrál az esti koncerten. Nem annyira azt figyeli, hogy mit énekel, hanem a közönség reakcióját. Amikor látja, hogy Elvis megőrjíti a közönséget, azon nyomban, még ott a helyszínen felveszi a kapcsolatot Bob Neallel.

Ez az első nap, amikor Elvis és Parker bemutatkozik egymásnak. D.J. Fontana elmondása szerint az ezredes már több koncerten figyelemmel kísérte Elvist, anélkül, hogy kilétét felfedte volna. Biztosra akart menni, és kivárta az alkalmas pillanatot, ami ekkor érkezik el. Az ezredes nyomban felajánlja segítségét Bob Nealnek a koncertek szervezésében.

Január 17: Northeast Mississippi Community College, Booneville, MS

Január 17

Bob Neal, Tom Parker és Sam Phillips Memphisben találkozik, hogy megbeszéljék Elvis további karrierjét. A megállapodás szerint Parker nem veszi át Elvis menedzserének szerepét, de leköt néhány koncertet a triónak.

Január 18: Alcorn County Courthouse Assembly Hall, Corinth, MS
Január 19: Sheffield Community Center, Sheffield, AL
Január 20: Leachville High School, Leachville, AR
Január 21: National Guard Armory, Sikeston, MO
Január 22: Louisiana Hayride, Shreveport, LA

Elvis a Louisiana Hayride koncertjén új dallal bővíti repertoárját, újabb két számot mutat be, a Money Honey, I Don’t Care If the Sun Don’t Shine című dalokat. Parker ezredes levélben közli Bob Neallel, hogy Elvis számára lekötötte a Hank Snow turnét, ami majd február 14-18 között zajlik. A levélben mellékeli a szerződést és egy csekket 425 dollárról, ami előleg, a koncert turnéból várhatóan származó bevétel 50% – a.

Január 24: Humble Oil Recreation Hall, Hawkins, TX
Január 25: Mayfair Building Fairgrounds, Tyler, TX
Január 26: Rural Electrification Administration Building, Gilmer, TX
Január 27: Reo Palm Isle Club, Longview, TX
Január 28: Gaston High School, Joinerville, TX
Január 29: Louisiana Hayride, Shreveport, LA
Február 1: High School Auditorium, Randolph, Mississippi
Február 2: High School Auditorium, Augusta, Arkansas

A koncert előtt a helyi újságban fotó jelenik meg, amely az esti koncertet reklámozza. A fotón a The Blue Moon Boys (első ízben így kiírva) tagjai cowboy ruhában látszanak, bár valójában ekkor már eltávolodnak ettől a stílustól, a következő hónapokban mégis ezzel a fotóval reklámozzák őket.

Február 3

Elvis újabb felvételeket készít a SUN stúdióban. Három dalt vesz fel. Ezek: Baby Let’s play house, I got a woman, és Trying to get to you. Ahhoz, hogy két kislemezt lehessen kiadni, kellene még egy szám, de Phillips nem talál megfelelőt. A stúdióban tartózkodik Stan Kesler, egy countryzenei steel gitáros, aki Phillips country előadóinak stúdió zenésze. Kesler hazarohan kocsijával, gyorsan megírja az I am left, you’re right, she is gone című számot, majd visszarobog vele a stúdióba, de elkésik, Elvis Scotty és Bill addigra elhagyja a stúdiót. A Memphis Press Scimitar c. magazin fotót közöl a mosolygó Elvisről, Scotty-ról, Billről és Sam Phillipsről, ahogy a hangkeverő keverőpult mögött állnak a SUN stúdió technikai helyiségében.

Elvis, Bill, Scotty, és Samp Phillips, Sun stúdió 1955 február 3.

Február 4, Jesuit High School, New Orleans, Louisiana
Február 5, Louisiana Hayride, Shreveport, LA
Február 6, 15:00 Ellis Auditorium, Memphis, TN
Február 6, 20:00 Ellis Auditorium, Memphis, TN

Elvis két zenészével már minden este koncertezik. Valamennyi koncertjén jelen van Neal, Phillips és Parker ezredes, de nem a koncertet nézik, hanem félrevonulnak, hogy Elvis jövőjéről tárgyaljanak. A megállapodás igen nehezen születik meg, mert se Neal, se Phillips nem akarja teljes egészében átadni Elvist Parker ezredesnek.

Az egyik tárgyalás során Parker felbőszíti Phillipset azzal, hogy bejelenti, Elvis semmire sem jut egy olyan kis helyi lemezkiadónál, mint a SUN, ezért elviszi a stúdiótól, és egy nagynevű lemezcéghez fogja leszerződtetni. Amikor Parker látja, mennyire felbosszantotta Phillipset, gyorsan témát vált. Többet nem említi ezt az elképzelését egyetlen tárgyaláson sem, ám szándékától nem áll el.

Február 7, Ripley High School, Ripley, MS
Február 10, Alpine High School, Alpine, TX

Február 10

Parker érdekes lépéshez folyamodik. Megkéri Tom Diskint, hogy a nevében írjon levelet az RCA country és western részlege vezetőjének, Steve Sholesnak, és közölje vele, hogy Elvis teljesen le van kötve a SUN stúdiónál, ezért, inkább szerződtesse le Tommy Sandset Elvis helyett. Sholes azonban nem dől be az ezredes trükkjének. Azt válaszolja, ha tekintetbe veszi, hogy ez ideig Parker ezredes hogyan áradozott Elvisről, ezt az ajánlatot nem tudja komolyan venni.

Steve Sholes és Elvis

Feltételezhetően Parker ezredes ezt a lépést annak szánja, hogy felfelé srófolja Elvis árát, hogy azt mutassa, még az RCA sem kaphatja meg könnyen Elvist. A trükk később kamatozni is fog.

Február 11: Carlsbad Sports Arena, Carlsbad, NM
Február 12: American Legion Hall, Carlsbad, NM
Február 13: 16:00 Fair Park Coliseum, Lubbock, TX

A texasi Lubbockban Elvis a neves Country & Western duóval, Buddy Holly-val és Bob Montgomery-vel közös műsorban lép fel. Természetesen már Elvis a fő attrakció. Ez az első olyan koncert, amelyet már Parker ezredes szerez Elvisnek. Ezért a délutáni fellépésért, Parkernek köszönhetően, már 350 dollárt kapnak.

Február 13: 20:00 Cotton Club, Lubbock, TX
Február 14: 19:30 North Junior High School, Roswell, NM
Február 14: 21:30 North Junior High School, Roswell, NM
Február 15: 19:00 Fair Park Auditorium, Abilene, TX
Február 15: 21:30 Fair Park Auditorium, Abilene, TX
Február 16: 19:30 Odessa Senior High School, Odessa, TX
Február 16: 21:30 Odessa Senior High School, Odessa, TX

Roy Orbisonnal találkozik a texasi Odessa városban. Orbisont elbűvöli Elvis előadói képessége.

Roy Orbison

Február 17: 19:30 City Auditorium, San Angelo, TX
Február 17: 21:30 City Auditorium, San Angelo, TX
Február 18: 19:30 West Monroe High School, West Monroe, LA
Február 18: 21:30 West Monroe High School, West Monroe, LA
Február 19: 20:00 Louisiana Hayride, Shreveport, LA
Február 20: 15:00 Robinson Auditorium, Little Rock, AR
Február 20: 20:15 Robinson Auditorium, Little Rock, AR

Ezen a napon kezdődik újabb Jamboree Attraction turnéja. Ennek keretében fellép a WSM Grand Ole Opry show-ban, ahol összetalálkozik a legendás Mother Mabelle Carterrel, és lányaival, akik közül June Carter később Johnny Cash felesége lesz. Az itteni fellépésért Scotty és Bill a megszokott 200 dollár helyett ismét 350 dollár fellépti díjat kap.

Február 21: City Hall, Camden, AR
Február 22: City Hall, Hope, AR
Február 23: 19:30 Pine Bluff High School, Pine Bluff, AR
Február 23: 21:30 Pine Bluff High School, Pine Bluff, AR
Február 24: 19:30 South Side Elementary School, Bastrop, LA
Február 24: 21:30 South Side Elementary School, Bastrop, LA
Február 25: Municipal Auditorium, Texarkana, AR
Február 26: 19:30 Circle Theatre, Cleveland, OH
Február 26: 22:30 Circle Theatre, Cleveland, OH

Március 1

Elvis visszatér a SUN stúdióba, és felveszi a Baby Let’s play house és az I got a woman című számokat. Belekezd a Tryin’ to get to you c. dalba is, de azt nem véglegesíti

Március 2: 20:00 Ar. Armory, Newport,
Március 2: 22:00 Porky’s Rooftop Club, Newport
Március 3: 20:00 Munincipal Auditorium, Texarkana, Arkansas
Március 4: Dekalb High School, Texas

Március 4

Elvis megvásárolja élete első rózsaszín Cadillacjét, egy 1954 típusút, amivel zenészeit, a Blue Moon Boyst szállítja a koncertekre. Az autó három hónapnál nem bírja tovább, június 5-én Hope és Texarkana között félúton, a fékolajat szállító cső meghibásodása miatt kigyullad, és teljesen kiég. Elvisnek és zenészeinek nem esik baja.

Március 5: 20:00 The Louisiana Hayride, Municipal Auditorium, Sreveport, Louisiana

Ennek a fellépésnek az érdekessége, hogy a műsort eddig csak a rádió közvetítette élőben, most a helyi televíziós állomás is. Ez Elvis életében az első televíziós szereplés. A műsorban Horace Logan mutatja be és konferálja fel.

Március 7

A William Morris vállalat kommunikációs igazgatója, Harry Kalcheim táviratot küld Parker ezredesnek, amelyben meghívja Elvist a cég által rendezett Arthur Godfrey tehetségkutató versenyre. Parker azt válaszolja, hogy ő csak abban az estben hajlandó kifizetni Bob Neal menedzser és Elvis repülőjegyét New Yokba, amennyiben Neal és Elvis beleegyezik abba, hogy ettől kezdve kizárólag ő kapja meg a fellépésből adódó további koncertek szervezői jogát.

Március 7: Cuty Auditorium, Paris, Tennessee
Március 8: Catholic Club, Helena, Arkansas
Március 9: Poplar Bluff, Armory, Mo.

Ezeken a koncerteken is már Elvis, Scotty és Bill a fő attrakció olyan kevésbé ismert előadók mellett, mint Betty Amos, Jimmy Work vagy Onie Wheeler.

Március 10

Harry Kalcheim azt táviratozza Parker ezredesnek, hogy amennyiben Elvis nyeri meg az Arthur Godfrey tehetségkutató versenyt, abban az esetben háromhetes szerződést ajánl Elvisnek a Godfrey reggeli televíziós műsorban való szereplésre.

Március 10: City Auditorium, Clarksdale, Ms.
Március 11: Jimmy Thompson Arena, Alexandria, Louisiana
Március 12: 20:00 Louisiana Hayride, Municipal Auditorium, Sreveport, Louisiana

Március 14

Elvis megjelenik Wahingtonban a Counry and Town Jubelee műsorban. A műsor gazdája és műsorvezetője Jimmie Dean interjút készit Elvisszel, aki nem lép fel a show műsorban.

Parker ezredes beleegyezik a New York-i útba, miután Neal és Elvis biztosítja őt arról, hogy övé lehet a műsorból adódó valamennyi koncert szervezési joga.

Március 15

Neal és Elvis érzi, hogy Parker kizárólagos jogra törekszik Elvis zenei tevékenységét illetően, ezért Elvis megerősíti Neal egy évre szóló menedzseri szerződését egy újabb paragrafussal, amelynek értelmében 15%-os menedzseri díj jár Nealnek.

Március 16: Ruffin Theatre, Covington, Tennessee
Március 17: Dessau Hall, Pflugerville, Austin, Texas
Március 18: A Jimmy Thompson Show – Wako rádió, hatos csatorna, élő rádió koncert, Texas
Március 19: 20:00 Eagle’s Hall, Houston, Texas
Március 19: 23:00 Eagle’s Hall, Houston, Texas

Az Eagle’s Hallban több country zenész, így Tommy Sands társaságában, ad koncertet. Az est érdekessége, hogy most első ízben rögzítik a koncertjét. A következő számokat veszik szalagra: Good Rockin’ Tonight, Baby Let’s Play House, Blue Moon of Kentucky, I Got a Woman, és a That’s All Right. Ezek Elvis életében az első koncertfelvételek.

Március 20: 15:00 Magnolia Gardens, Houston, Texas
Március 20: 20:00 Cook’s Hoedown Club, Houston, Texas
Március 21: 20:00 High School Auditorium, Parkin, Arkansas

Március 23

Elvis, Scotty, Bill és Neal New Yorkba repül. Az Arthur Godfrey tehetségkutató show délután 2 óra 30 perckor veszi kezdetét a Madison Avenue 501-es szám, tizennegyedik emeletén található William Morris irodában. Elvis alaposan felsül, semmiféle figyelmet nem kelt. William Morris ejti az Elvisnek tett ajánlatát. Elvis nem veszi szívére az esetet, hiszen minden egyes napra van lekötött koncertje, ezúttal texasi városokban lép fel.

Március 24: High School Auditorium, Marianna, Arkansas
Március 25: High School Auditorium, Dermott, Arkansas
Március 26: 20:00 The Louisiana Hayride, Municipal Auditorium, Sreveport, Louisiana
Március 28: High School Gymnasium, Big Creek, Mississippi

Március 29

Parker ezredes levelet küld Bob Nealnek, amelyben leírja, hogy rendkívül nehéz az Elvis lemezeket azon területen kívül reklámozni, ahol amúgy is elkelnek. Ez azonban egy igen szűk kör, amit az ezredes szélesíteni szeretne. Arra kéri Nealt, hogy kérdezzen rá Phillipsnél, hogy hol kívánja még terjeszteni az Elvis lemezeket, és ő azon a területeken reklámokat helyez el, amivel Elvis lemezeit népszerűsíti.

Március 31: Reo Palm Isle Club, Longview, TX

(Folyt. köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás