A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 32. rész. A Mercury Records és sztárjai. 1. rész.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 32. rész. A Mercury Records és sztárjai. 1. rész.

A Mercury Record Corporation-t 1945-ben Chicagóban alapítja négy zsidó fiatalember.

Az ötlet a New York-i zsidónegyedben, Brooklyn-ban született Irving Green-től származik, akinek az édesapja, Albert „Al” Green a National Records alapítója és tulajdonosa. A fiú nem apja üzletét viszi tovább, hanem barátaival saját kiadót hoz létre. A másik alapító, Berle Adams egy orosz zsidó bevándorló gyermeke, apja tejesember, a harmadik társ Artur Talmadge. Ő chicagói születésű, igen elismert a szakmájában, hiszen alapítója a Musicor recordsnak és volt elnöke a United Artists Records-nak. A negyedik alapító Ray Greenberg.

Az elnöki posztot Irving Green kapja meg, aki a független lemezkiadóktól teljesen eltérő üzletpolitikát követ. Nem küldözgeti a felvételeket a különböző rádió állomásokhoz, kizárólag a jukeboxokba juttatja el kislemezeiket. Ahogy a többi független kiadó, ők is a világháború után megerősödő stílusok felé fordulnak, repertoárjukon a jazz, a blues, a klasszikus zene, a rock and roll és a country szerepel.

Green úgy határoz, csak akkor lehet a kiadó sikeres, ha a nagy, országos kiadókkal veszi fel a versenyt, ezért két présüzemet is nyit, az egyiket Chicagóban, a másikat a Missouri állambeli St. Louisban. Az automatikus présgépek használatával napi 24 órában tudnak lemezt préselni, ami annyit jelent, hogy rendkívül gyorsan és bőven ki tudják szolgálni a zenegép tulajdonosokat.

Két neves „sztár-szervezővel” kötnek szerződést, Tiny Hill és Jimmy Hilliard olyan sztárokat hoz a kiadóhoz, mint Frankie Laine, Vic Damone, Tony Fontane, vagy Patti Page.

Reklámjuk is teljesen újszerű. 1946-ban a felbérelik Eddie Gaedelt, egy törpét, aki a Major League Baseball rögbi mérkőzések szurkoló üdvöskéje, hogy a Mercury felvételek népszerűsítésére ő legyen a „Mercury Man„, aki a kiadó logóján szereplő szárnyas kalapjával népszerűsítse a lemezeket a rögbi mérkőzéseken. Néhány korai Mercury felvételen az ő karikatúrája szerepel logóként.

1947-ben Jack Rael, zenész és publicista/menedzser és ki tudja, miként Mitch Miller meggyőzi Green-t, hogy Patti Page (akit ő menedzselt) felvehesse a „Confess” című dalt, amelyet eredetileg Vic Damone-nak szánnak. Green meghallgatja Page-t és megtetszik neki énekstílusa. A dalban viszont két női hang énekel szólamot, ám a költségvetés túl szűkös, más források szerint egy sztrájk miatt nem áll rendelkezésre más énekesnő, aki a „válasz” szólamot énekli Page-nek, így Rael javaslatára maga Page énekli mindkét szólamot.

A felvétel lemeztörténeti érdekessége, hogy bár az 1930-as évektől kezdve a „overdubbingot” már alkalmi jelleggel alkalmazzák 78-as lemezek felvétele esetében, többek között Enrico Caruso és Elisabeth Schumann felvételeinél, ez lett az első dokumentált példa a szalaggal történő „overdubbingra”. Ezzel a felvételével Patti Page a rivális nagynevű Capitol Records művészeivel, Les Paullal és Mary Forddal együtt a legismertebb művészek közé kerül, akik ezzel a technikával kísérleteznek és sikerrel amit azután sikerrel alkalmaznak. Ezt a technikát később Page legnagyobb slágereiben is alkalmazzák az 1950-es években.

(Itt érdemes közbevetőleg megemlíteni, hogy az „overdubb”-nak, mint az azonos hangnak önmagával történő harmonizációban való felvétele, eredetileg Mitch Miller ötlete. Az ő ötlete alapján kezdenek a Capitol hangtechnikusai a technikai megvalósítás kidolgozásához.)

A „Confess” c. dallal Patti Page lesz a Mercury igazán nagy, országos sztárja. 1948-ban a „Confess” a Billboard 15-ös slágerlistáján a No.12. helyet éri el, a „Best-Sellers” listán ez az első slágere.

Clara Ann Fowler 1927. november 8-án születik az oklahomai Claremore-ban egy 11 gyermekes szegény családban. Apja, vasúti munkás, anyja, és idősebb testvérei gyapotot szedtek a földeken. A házban nincs villany, így esténként korán fekszenek, és hajnalban kelnek, mint a legtöbb falubeli. Apját a vasút hol ide, hol oda vezényli, így oklahomai Forakerben, Hardyban, Muskogee-ban és Avantban nő fel,végül a tulsai Daniel Webster High Schoolban érettségizik le 1945-ben.

Kórusénekesként kezdi pályáját Tulsában, ahol a helyi KTUL rádióállomáson Al Clauser és az Oklahoma Outlaws együttesével szerepel. 18 évesen már a helyi Milk Company által szponzorált 15 perces rádióműsorban ő a kiemelt sztár. Itt kapja a „Patti Page” művésznevet.

1946-ban Jack Rael, a szaxofonos és a Jimmy Joy Band menedzsere ellátogat Tulzába, mert hallja Page-t a rádióban szerepelni és annyira megtetszik neki a hangja, személyesen megy el érte, és kéri meg, hogy csatlakozzon a zenekarhoz. Miután Page elhagyja a zenekart, Rael lesz a személyes menedzsere.

1948-49-ben már a Mercury sztárjaként további négy kislemezt ad ki, de csak a „So in Love” (1949) lesz top 20-as sláger.

Page 1949-ben a „Money, Marbles, and Chalk” című dallal a Billboard country listán is a top 15-be került.

Később felvszi a „Boogie Woogie Santa Claus” című dalt, amely 1950-ben lesz nagy sláger. A dal hamisítatlan boogie woogie, erős rock and rollos beütéssel. Igaz az őt kísérő nagyzenekar erősen a jazz felé viszi el a dalt.

1950-ben születik meg első egymilliós példányszámban eladott kislemeze, a „With My Eyes Wide Open, I’m Dreaming„, egy másik dal, amelyben saját magával négy szólamban harmonizálva énekel. Talán sokakat meglep, hogy a lemez címkéjén Patty Page Quartet van feltüntetve, majd a címke oldalán a kvartett tagjai: Patti Page, Patti Page, Patti Page és Patti Page. Mivel hangját sokszorosítva veszik fel, ezért a korabeli előírások szerint valamennyi hangot fel kell tüntetni a címkén.

1950 közepén Page „All My Love (Bolero)” című kislemeze a Billboard magazin hitlistáján a No.1. listavezető helyére került, ez az első listavezető slágere, amely öt hetet tölt a lista élén.

Ugyanebben az évben az „I Don’t Care if the Sun Don’t Shine” című dalával No.10. (elég távol áll Elvis elképzelésétől, de ez ugyanaz a dal). A dal érdekessége, hogy eredetileg Walt Disney „Hamupipőke” c. rajzfilmjéhez készül, de a filmből végül kimarad, viszont számosan feldolgozzák.

Még ebben az évben a „Back in Your Own Backyard” című felvétele No.25 a hitlistán.

1950 vége felé Patti Page felveszi a „Tennessee Waltz” című dal sját verzióját, ami szintén No.1. listavezető lesz, egyben a legnagyobb példányszámban eladott kislemeze. Jerry Wexler lemezproducer ismerteti meg a dallal, aki azt javasolta neki, hogy az Erskine Hawkins Orchestra által készített R&B változatot dolgozza fel. A dal 1950-ben és 1951-ben 13 hetet tölt a No.1 listavezető helyen. A „Tennessee Waltz” lett Page második kislemeze is, amely felkerült a country slágerlistára, és ott a legnagyobb slágere lesz, a No.2. helyig fut fel. A dal később korának egyik legkelendőbb lemeze lesz, összesen 7 millió példányban kel el az 1950-es évek elején, ami abban az időben elképzelhetetlen mennyiség. Egyben a „Tennessee Waltz” az utolsó dal, amelynek a kottájából egymillió példányt adnak el.

Még két érdekesség: a dal szerepel az 1970-es „Zabriskie Point” című filmben, és az 1983-as „The Right Stuff” című filmben is.
Tennessee 1965-ben hivatalos állami dallá nyilvánította a Redd Stewart és Pee Wee King által írt dalt.
1951-ben Page kiadja a „Tennessee Waltz” folytatásának szánt „Would I Love You (Love You, Love You)” című dalát, ami No. 5 lesz a hitlistán, és 1 millió példányban elkelt aranylemez.

A következő kislemez, a „Mockin’ Bird Hill” (Les Paul és Mary Ford eredeti dalának feldolgozása) a negyedik egymillió példányszámban eladott arany kislemeze.

Page-nek 1951-ben még három top 10-es slágere van a Billboard hitlistán: a „Mister and Mississippi” No.8,

az „And So to Sleep Again”

és a „Detour„, ami a hetedik egymillió példányban eladott kislemeze.

1951-ben adja ki első stúdióalbumát »Folk Song Favorites« címmel.

1952-ben Page az „I Went to Your Wedding” című dala két hónapig szerepel a No.1. listavezető helyen a Billboard magazin listáján, egyben nyolcadik egymillió példányban eladott arany kislemeze.

1953-ban az újdonságnak számító „(How Much Is That) Doggie in the Window?” lesz immár negyedik No.1. listavezető slágere. Ebből a felvételből is number one slágere, amelyből több mint 1 millió példányt adnak el, és öt hónapig marad a listán. A dalban egy kutyaugatás hangja hallható, amivel a fiatalabb közönséget igyekeznek megnyerni.

1954-ben Page-nek további slágerei kerülnek fel a hitlistákra, így a „Cross Over the Bridge„, ami No.2. helyen tetőzik. Page további top 10-es slágerei ebben az évben a „Steam Heat” (a The Pajama Game című Broadway-musicalből) és a „Let Me Go Lover„.



1955-ben Page-nek egy listás kislemeze van , a „Croce di Oro„. Keményen dolgozik, hogy a rock and roll korszakában is képes legyen fenntartani karrierjét. Három slágere van 1956-ban, köztük „Allegheny Moon„.


Ezekben az években rendszeresen szerepel a televízióban, fellép az Ed Sullivan Show-ban, a Bob Hope Show-ban, a Steve Allen Show-ban és a Dean Martin Show-ban egyaránt. Ez végül oda vezetett, hogy Page-nek saját televíziós műsora is lesz, a „The Patti Page Show”. Ez a műsor azonban csak egy évadot él meg, akárcsak a The Big Record (1957-58) és a The Patti Page Olds Show, amelyet az Oldsmobile szponzorál (1958-59).

Page ebben az időben kezdte színészi karrierjét is, amely a Playhouse 90-ben kapott szerepével kezdődik. Page 1960-ban több a mozifilmben is láthatjuk.

Minket azonban sokkal jobban érdekel, az a tevékenysége, amelyet sokáig homály fedett és még az igazi lemezgyűjtők számára sem volt annyira közismert. Méghozzá az, hogy Page az ötvenes évek közepén rock and roll slágereket is feldolgoz. Ezeket a felvételeket összegyűjtve a „Golden Hits of the Boys” c. sorlemezén hallhatjuk, amin az akkor futó The twist c. dalt is elénekli.

Erről a lemezről három vérbeli rock and roll felvételre hívnám fel a figyelmet, az egyik Elvis slágere, a „Don’t be cruel”, a másik Ricky Nelson sikere, a „Poor little fool” és a harmadik Fats Domino nagy slágere az „I’m walking”.

Ha csak ezt a három rock and roll sláger vette volna lemezre, már helye lenne a Rock and Roll Hall of Fameben, ahová egyébként 1977-ben választják be, de ennél sokkal több ilyen felvétele van, amelyekből egy bő válogatás (27 dal) összegyűjtve egy, az 1980-as években kiadott CD-n szerepel, amelynek címe: „Patti Page: The Singing Rage Rocks”.

Patti Page olyan sikert hoz a Mercury lemezkiadónak, hogy az a kis független kiadóból országos kiadó lesz. Igaz, van a kiadónak egy másik „aranytojást tojó tyúkja” is, egy énekegyüttes, amelyik a korában addig soha nem hallott hatalmas sikert ér el. Ez az együttes a lemezjátszó tányérjáról kapja a nevét.

(Folyt. köv.)