A világ legidősebb tinédzsere, aki jókor volt jó helyen: Dick Clark

Barcs Endre írása

A világ legidősebb tinédzsere, aki jókor volt jó helyen: Dick Clark

Dick Clark

Bármennyire is ismeretlen a neve, Richard Wagstaff Clark[(1929. november 30. – 2012. április 18.) amerikai rádiós és televíziós személyiség, televíziós producer és filmszínész, valamint kulturális ikon szinte egész Amerikával megismertette a rock and rollt, ugyanis Dick Clark néven 1956 és 1989 között ő volt az American Bandstand televíziós műsor műsorvezetője. Az általa vezetett országos televíziós program volt az USA-ban az első, amelyben feketék és fehérek egy színpadon léphettek fel, és az elsők között abból a szempontból is, hogy az élő stúdió közönsége faji szegregáció nélkül ülhetett együtt a nézőtéren.
Ugyanakkor nem véletlenül választották őt, aki a tipikus fehér középosztály gyermeke volt, az eminens mintagyerek, akit fiatalos megjelenése miatt gyakran emlegettek „Amerika legidősebb tinédzsereként” vagy „a világ legidősebb tinédzsereként„.

Pedig Clark a képernyőn kívül komoly üzletember volt, a Dick Clark Productions cég vezérigazgatója, valamint a Hard Rock Cafe mintájára készült American Bandstand Diner nevű étteremlánc tulajdonosa. 1973-ban megalkotta és producerként működtette a Grammy-díjhoz hasonló, évente megrendezett American Music Awards show-t.

Dick Clark a New York-i Bronxville-ben születik. Egyetlen testvére, a bátyja, a második világháborúban P-47 Thunderbolt pilóta, gépét az ardenneki csatában lövik le. Halálát a szülők képtelenek feldolgozni.

Clark az iskolában átlagos tanuló volt, igaz a tanulás nem nagyon érdekli már tíz éves korában úgy dönt, hogy rádiós karriert fog befutni. E cél érdekében később jelentkezik a Syracuse Egyetemre, ahol reklámszakon és rádiózásból szerez diplomát.

Rádiós karrierje 1945-ben indul , nem a legelső fokon, ugyanis a postázóban kap munkát a nagybátyja tulajdonában lévő és az apja által vezetett WRUN AM rádióállomáson, a New York-i Rome-ban. Nem sokáig bajlódik a levelekkel, egy szabadságon lévő időjóst kell helyettesítenie. Innen egy ugrás a hírek felolvasása.
Ezt követően a New York-i WKTV regionális televíziós csatornánál kap munkát. Első televíziós műsorvezetői munkája a Cactus Dick and the Santa Fe Riders című country-zenei műsor. Később Robert Earle-t helyettesíti híradós műsorvezetőként.

Cactus Dick and the Santa Fe Riders

A rádiós és televíziós bemondói feladatai mellett Clark több rádióállomás tulajdonosává is válik, mivel minden pénzét rádióállomások megvételére költi. 1964 és 1978 között Progress Broadcasting néven tulajdonosa a KPRO (ma KFOO) rádiónak a kaliforniai Riverside-ban. 1967-ben megvásárolja a KGUD-AM-FM-et (ma KTMS, illetve KTYD) a kaliforniai Santa Barbarában.

1952-ben Clark a pennsylvaniai Drexel Hillbe, Philadelphia külvárosába költözik, ahol a WFIL rádióállomásnál vállal munkát lemezlovasként, és felveszi a Dick Clark művésznevet. 1952-ben a WFIL rádióállomásnak van egy társult televíziós állomása (ma WPVI) ahol 1952-ben Bob Horn kezdi sugározni a Bandstand nevű műsort. E televíziós program rádiós változatáért Clark a felelős , e mellett rendszeres helyettesíti a televíziós program házigazdáját is, amikor az szabadságra megy. 1956-ban Hornt letartóztatják ittas vezetésért, majd ezt követően elbocsájtják. 1956. július 9-től Clark lesz a televíziós műsor állandó házigazdája.

A Clark vezetésével egyre sikeresebbé váló Bandstand programot átveszi az országos ABC televíziós hálózat, a műsort átnevezik átnevezik American Bandstandre, és így 1957. augusztus 5-én debütál országos szinten. A műsor sikere elsődlegesen annak a természetes kapcsolatnak köszönhető, amit Clark a tizenéves közönséggel kialakít, valamint annak a tiszta, nem fenyegető, az amerikai középosztály számára elfogadható miliőnek köszönhető, amit a műsor képvisel. Ennek eredményeként sok szülő ismerkedett úgy a rock and roll zenével, hogy nem is tudott annak, ördögi, felforgató, az amerikai négerekhez kötődő oldaláról.

1958-ban a The Dick Clark Show bekerül az ABC szombat esti főműsorába. 1958-ra a nézettség meghaladja a 20 milliót, és a fellépő művészek „gyakorlatilag garantáltan” nagy eladási növekedést érnek el a szereplésük után.

Clark 1964-ben Philadelphiából Los Angelesbe költözteti a műsort. 1964-ben a költözés a dél-kaliforniai új „szörfös” együttesek, köztük a Beach Boys és a Jan and Dean népszerűségével függ össze. A műsor 1963-ig hétfőtől péntekig naponta fut, majd 1988-ig hetente, szombatonként. A Bandstand 1989-ben rövid időre újraéled, a műsorvezetői feladatokat David Hirsch veszi át. Megszűnésének idején a műsor a televíziózás történetének leghosszabb ideig futó varietéműsora.

Az 1960-as években a műsor hangsúlya a lemezjátszásról az élő előadókra helyeződik át. Ebben az időszakban a hatvanas évek vezető rockegyüttesei közül sokan először találkoztak az országos közönséggel. A számos bemutatott előadó között van Ike és Tina Turner, Smokey Robinson and the Miracles, The Beach Boys, Stevie Wonder, Prince, Simon and Garfunkel, Jerry Lee Lewis, Buddy Holly, Bobby Fuller, Johnny Cash, Sam Cooke, Fats Domino és Chubby Checker, Paul Anka, Neil Sedaka, és sorolhatnánk a listát.

A Rolling Stone magazin számára a Henry Schipper által 1990-ben Clarkkal készített interjú során Clark megjegyzi, hogy

…a Rock and Roll Hall of Fame-be beiktatott előadók több mint kétharmada az American Bandstandben debütált a televízióban.

A műsor fennállása során több mint 10 000 élő előadást ért meg, sok olyan előadóval, akik máshol nem léphettek fel a televízióban, mivel a varietéműsorok ebben az időszakban nagyrészt csupán fehéreknek szóló „anti-rock varieték” voltak. Érdekes, hogy Clark műsorának egyik , másik fellépője, még ilyen környezetben is sokkolóan hatottak a fehér középosztály számára. Politikusoknak, minisztereknek, idősebb dalszerzőknek és zenészeknek is habzott a szájuk. Frank Sinatra egy alkalommal Elvis Presley-t „fanyar szagú afrodiziákumnak” nevezte.

Csoda, hogy műsora ennyi ideig mehetett, hiszen a hivatalos politika Clarkot negatív hatásúnak tartotta a fiatalságra nézve. Erről így nyilatkozott egy helyen:

Számos kritikát kaptam, amiért a rock and roll zenében és annak kezdetekor a közelében voltam. Ez az establishment számára az ördög zenéje volt, amitől kihullanak a gyerekek fogai, kék lesz tőle a hajuk, meg ilysmi. De ezen túl kellett jutni. Ezt túl kellett tudni élni.

2002-ben az általa bemutatott együttesek közül sokan felléptek az American Bandstand 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi különkiadásban.

2002-ben Clark a különkiadás során megjegyezte, hogy az American Bandstand a Guinness Rekordok Könyvében úgy szerepel, mint „a televíziózás történetének leghosszabb ideig futó varietéműsora„.A műsor a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel. 2010-ben az American Bandstandet és magát Clarkot is kitüntették a Daytime Emmy Awards-on. 2010-ben Hank Ballard, aki a „The Twist” című számot írta, leírta Clark népszerűségét az American Bandstand korai éveiben így jellemzi:

Ő volt akkoriban a legnagyobb dolog Amerikában. Híresebb volt, mint maga az elnök!

A Los Angeles Times szakírója, Geoff Boucher azt állítja, hogy

Elvis Presley mellett Clarkot sokan úgy tekintették, mint azt a személyt, aki a leginkább felelős a rock ‘n’ roll elterjedéséért az egész országban. Ő volt „a rock ‘n’ roll legitimálásának elsődleges ereje.

Röviddel azután, hogy átvette a műsort, Clark véget vetett a műsor kizárólag fehérekből álló politikájának is azzal, hogy olyan fekete művészeket mutatott be, mint Chuck Berry.

Idővel a feketék és fehérek egy színpadon léptek fel, és a stúdióban az ülőhelyek szegregációját is feloldották. 1959-től kezdve egészen a hatvanas évek közepéig Clark producere és házigazdája volt a Csillagok karavánjának, az American Bandstand sikerére épülő koncertsorozatnak, amelynek 1959-re 20 millió nézője volt országszerte.

Clark populáris kultúrára gyakorolt hatásának okát Paul Anka a következőképpen magyarázza:

Ez egy olyan időszak volt, amikor még nem volt ifjúsági kultúra – amit ő teremtett meg. A műsor hatása az emberekre felmérhetetlen volt.

1960-ban az Egyesült Államok szenátusa vizsgálta a payola-t, azt a gyakorlatot, hogy a zenét előállító cégek fizetnek a műsorszolgáltatóknak, hogy előnyben részesítsék a terméküket. Ennek eredményeképpen Clark zenei kiadó- és lemezkiadó cégekbe való személyes befektetései összeférhetetlenségnek minősültek, ezért el kellett adni részvényeit ezekben a cégekben.

A hatvanas évek végétől különféle televíziós show műsorok házigazdája. Clark 1972-ben készíti a New Year’s Rockin’ Eve-et, egy szilveszteri zenei különkiadást az NBC számára. Az NBC-n töltött két év után, amikor a Three Dog Night és George Carlin a házigazda, a műsor átkerül az ABC-re, Clark veszi át a műsorvezetői feladatokat. Lombardo 1977-ben bekövetkezett halála után a Rockin’ Eve népszerűsége megugrik, és később a legnézettebb éves szilveszteri adássá válik. Clark az ABC News ABC 2000 című műsorának különleges tudósítójaként is dolgozik.

Dick Clark leghosszabb rádióműsora 1982. február 14-én kezdődik. A Dick Clark’s Rock, Roll & Remember, egy négyórás oldies műsor , amit Clark 1976-os önéletrajzának címéről neveznek el. Az első évben a veterán Los Angeles-i lemezlovas, Gene Weed a házigazda. Majd 1983-ban Mark Elliot szinkronhang a házigazda Clarkkal együtt. 1985-ben már Clark az egész műsor házigazdája. P. Clark minden héten egy másik rock and roll-korszakbeli művészt mutat be, és bemutatja az adott hét négy legjobb dalát az 1950-es, 1960-as vagy 1970-es évéből. A műsornak akkor lesz vége, amikor Clark 2004-ben agyvérzést kap.
2004 decemberében a 75 éves Clarkot Los Angelesben kórházba szállítják, élete hátralévő részében már nem tud tisztán beszélni.
2012. április 18-án Clark 82 éves korában szívrohamban halt meg a kaliforniai Santa Monica kórházában. Hamvait a Csendes-óceánba szórják.