Az igazi Elvis 29. rész. Elvis-56. 4. rész. Az „atommeghajtású előadó”.

Written by on 2021.12.17.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 29. rész.

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

Elvis-56. 4. rész. Az „atommeghajtású előadó”.

Március 25

New Yorkból Los Angelesbe repül, ahol a Paramount stúdióban egy próbafelvétel vár rá.

Március 26

Elvis a Paramount Stúdióban filmfelvételi próbán vesz részt.

Felvételről ráénekelve előadja a Blue Suede Shoes-t, valamint eljátszik egy jelenetet, mint Bill Starbuck az Esőcsináló (The Rainmaker) c. filmhez. Presley nem kapja meg a szerepet, Strabuckot a filmben végül Burt Lancaster játssza el.

Ugyanakkor a Paramount Stúdió vezetői igen elégedettek Elvis színészi képességeivel és öt nappal később Hal B. Wallis igazgató hét évre szóló filmszerződést ír vele alá.

Maga Wallis rendkívül elégedett a látottakkal. Starmaker (Sztárcsináló) c. önéletrajzi munkájában a következőket írja:

Amikor végignéztem a teszt anyagot, elektromosság járta át a testemet. Ez a borzongató érzés akkor fogott el, amikor első ízben láttam Erol Flynnt játszani a filmvásznon. Elvis, egy teljesen más, modern karakter, de ugyanazokkal a képességekkel, ugyanazzal a megjelenítő erővel, férfiassággal, és szexuális kisugárzással. A kamera egyszerűen imádja őt.

Elvis próbái három napig tartanak. Wallis munkatársa, Joe Hazen a következőket nyilatkozza a próbafelvétel eredményéről:

Elvis született színész, hatalmas tehetséggel rendelkezik, még nagy jövő vár rá a filmezés területén. Igazi természet adta tehetség.

Március 28

Az RCA piacra dobja első nagylemezének dupla EP változatát, hét számmal. Katalógusszáma: RCA EPB 1254. A borító megegyezik a nagylemezével. A dupla EP nyolc száma: 1-es lemez A oldal: Blue Suede Shoes/ I’m counting on you, B oldal: I got a woman/One sided love affair. A második lemez A oldala: Tutti Frutti/ Trying to get to you. B oldala: I’ gonna sit right down and crying (over you).

Március 31: Louisiana Hayride, Municipal Auditorium, Shreveport, LA

Április 1

Sheveportból San Diego-ba repül következő televíziós fellépésére.

Április 2

Hal Wallis szerződést ajánl Elvisnek egy játékfilmre, és további hatra opciót, amennyiben az első film sikert arat. Ugyanakkor Elvis szabad kezet kap arra, hogy évente egy alkalommal más stúdióval készíthet filmet. Wallis arra is ígéretet tesz, hogy megfelelő drámai szerepeket keres Elvisnek.

Április 3: U.S.S. Hancock, San Diego Naval Station, San Diego, CA

A kaliforniai San Diegoban fellép az NBC televízió Milton Berle Showjában, a U.S.S. Hancock repülőgép-hordozó anyahajó dokkján. Milton Berle komikus, színész és műsorvezető, az Egyesült Államok első országos hírű televíziós sztárja.

Ebben a műsorában fellép a Harry James Orchestra, Buddy Rich világhírű jazz dobossal, Arnold Stang komikus, és Elvis a Blue Moon Boysszal. Parker ezredes nem bíz semmit a véletlenre, a showt előre megreklámoztatja a heti televíziós újságban, ahol Elvist az „ország egyetlen atommeghajtású” előadójaként mutatják be. Az Elvis rajongó klubok pedig külön színes, kihajtható reklámfotót kapnak, teljes alakos Elvis képpel.

Elvis előbb három dalt ad elő, ezek a Shake Rattle & Roll, Heartbreak Hotel és a Blue Suede Shoes. Ezt követően egy humoros jelenetet, amelyben Milton Berle eljátssza Elvis ikertestvérét, Melvint. Ezután befejezésképpen, a Hound dog következik.

Elvis ez alkalommal katonanézők előtt lép fel. A nézők ugyanis, a repülőgép anyahajókon szolgáló pilótákból és matrózokból áll. Ez Elvis egyik legvitatottabb televíziós fellépése, amire maga Milton Berle így emlékszik vissza:

Az ügynökségem arra kért, hogy hallgassak meg egy fiatalembert, alkalmas e arra, hogy szerepeljen a műsoromban. Kérdeztem, ki az. Azt válaszolták, valami déli fickó, Elvis valami, Presley vagy micsoda. Az ügynökségnél még senki nem hallott róla. Jól van, visszamentem a stúdióba, és ott volt egy jóképű, udvarias kölyök. Kérdeztem, mit tud, erre előadta magát, elkezdett rángatózni, dobálni magát, és énekelni. Azt mondtam, oké, ez jó lesz, jöhet a műsorba. A műsor után, másnap ezrével özönlöttek a levelek. De nem a rajongóktól, hanem felháborodott felnőttektől, akik kikérték maguknak, hogy egy ilyen otromba, útszéli alakot kelljen nézniük. Azon nyomban kaptam a telefont és felhívtam Parker ezredest, és mondom neki, sok ezer levél jött a show után, meg sem tudom számolni, csakhogy nem a rajongóktól, ezek panaszos levelek. Azt hittem Parker, majd megijed, vagy ilyesmi, de ő nagy nyugalommal csak azt válaszolta: Mit akar, kapott félmillió levelet, nem? Végre volt a műsorának egy igazi sztárja.

Április 4: San Diego Arena, San Diego, CA
Április 5: San Diego Arena, San Diego, CA
Április 8: Denver Coliseum, Denver, CO
Április 9: Texas Municipal Auditorium, Wichita Falls, TX
Április 10: Fair Park Auditorium, Lubbock, TX

Elvis Scotty-val és Bill-lel, a Lubbockban adott két koncert előtt azt ünnepli, hogy a Heartbreak hotel aranylemez lett, és azt, hogy hét teljes estét betöltő játékfilmre szóló szerződést készít elő a Paramount Picturesszel az ezredes. Ezen a koncerten Elvis előtt Buddy Holly lép fel. Az első koncert este 8h-kor, a másik 9.30-kor kezdődik. Mindkét koncert telt házzal, tízezer néző előtt megy le.

A koncert után Elvis alig tud elmenekülni a rajongók elől, a rendőrségnek kell számára utat törnie. A helyi Lubbock Avalanche Journal c. lap másnap elismerő kritikát ír Elvisről és megemlíti, hogy Elvis alig tizennyolc hónappal ezelőtt 75 dollárért lépett fel a városban, és most nem kevesebb, mint 4000 dollárt kap a két fellépésért.

Április 11: El Paso Coliseum, El Paso, TX
Április 12: Albuquerque Armory, Albuquerque, TX
Április 13: Municipal Auditorium, Amarillo, TX

1000 dollárért repülőgépet bérel, mert Nashville-be kell repülnie zenészeivel egy egynapos lemezfelvételre. A pilóta azonban eltéveszti az utat, nagyot kerül, kifogy az üzemanyag, ezért le kell szállnia El Doradoban tankolni.

Elvis sürgeti a pilótát, aki nem tölti fel a tankot rendesen, ezért útközben az egyik motor leáll. Végül szerencsésen megússzák a kalandot.

„Nem hiszem, hogy valaha még egyszer repülőre ülök” – jelenti ki Elvis Nashville-ben, a repülőtéren, leszállás után.

Április 14

Elvis az RCA stúdiójában lemezre veszi az I want you, I need you, I love you című számot.

Elvisnek a lemezfelvétel után nyomban repülőre kell ülnie, méghozzá ugyanarra, amelyik olyan kalandosan Nashville-be hozta. Elvis hazarepül Memphisbe, mert még ezen az estén vendég Dewey Phillips rádió showjában.

Április 15

Együttesével, ezúttal polgári légi járattal San Antonióba repül következő fellépésére.

Április 15: Municipal Auditorium, San Antonio, TX
Április 16: Memorial Coliseum, Corpus Christi, TX
Április 17: Heart O’ Texas Coliseum, Waco, TX
Április 18: Fairgrounds Pavilion, Tulsa, OK
Április 19: Municipal Auditorium, Oklahoma City, OK
Április 20: North Side Convention Center, Ft. Worth, TX
Április 21: 17:00 City Auditorium, Houston, TX
Április 21: 19:00 City Auditorium, Houston, TX

Április 23 – május 6

Parker ezredes unszolására Elvis elvállal egy koncertsorozatot a New Frontier Hotelben, Las Vegasban. Parker ügyes marketingfogáshoz nyúl, Elvist ismét „atommeghajtású előadó”-ként hirdeti. Mivel a közeli nevadai sivatagban zajlanak az atomkísérletek, a reklámfogás hasznosnak tűnik.

Elvis a New Frontier Hotel bejárata előtt.

Rossz előjel ugyanakkor, hogy a koncert bevezetőjeként Freddy Martin zenekarát kérik fel. A zenekar a Broadway-n nagy sikerrel játszott Oklahoma! musical dalait játssza, ami messze áll Elvis zenei világától. Nem csoda, hogy az idősebbekből álló, a zengő hangú „croonerekhez” szokott közönség hűvös távolságtartással fogadja Elvist.

A Las Vegas Sun c. napilap másnap azt írja, hogy

„Elvis egyszerűen unalmas”.

A langyos fogadtatás hatására a hotel vezetősége május 2-val felmondja a szerződést.

Las Vegasban Elvis ellátogat a Freddie Bell and the Bellboys koncertjére, akik előadják Big Mama Thorton blues slágerének, a Hound Dog-nak a gyorsított változatát. Elvis ettől kezdve beiktatja a számot a koncertjeibe.

(Folyt. köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás