In Memoriam Fred Parris

Barcs Endre írása

In Memoriam Fred Parris

85 éves korában, rövid betegség után otthonában elhunyt Fred Parris, a The Five Satins együttes társalapítója énekes és dalszerző.
A szomorú hírt a legendás doo wop együttes, a Fred Parris and the Five Satins Facebook-oldalán tette közzé:

“Sajnos a zenei világ tegnap elvesztette az egyik legnagyobb előadóját, mivel Fred Parris rövid betegség után elhunyt.
Fred ‘In the Still of the Night’ című klasszikus dalát minden idők egyik legnagyobb szerelmes dalaként és a doo-wop korszak első számú keresett dalaként ismerték el. Fred számos más klasszikus dalt is írt, és csodálatos hangja évtizedeken át világszerte elvarázsolta a közönséget. A Five Satins családot lesújtja ez a veszteség, de hálásak vagyunk, hogy rajongók és barátok ezreivel oszthattuk meg Fred zenéjét.
Nyugodjon békében Maestro Fred Parris.”

Fred Parris 1936. március 26-án született a Connecticut állambeli New Havenben.

Fred Parris

A Five Satins együttes 1954-ben alakul az ő vezető énekével. Az együttes tagjai: Lewis Peeples, Stanley Dortche, Ed Martin, Jim Freeman és Nat Mosley. Kezdetben nem érnek el sikereket, így a csoport átszerveződik, Dortche és Peeples távozik és az új tagként Al Denby lép be az együttesbe, amely ekkor veszi fel az „In the Still of the Night” című dalt, amely nagy sláger lesz az Egyesült Államokban.

Parris, aki New Havenben nő fel, a dal szövegét akkor írja, amikor az amerikai hadsereg éjszakai őrszolgálatát teljesíti Philadelphiában. A zenekar a szerzeményt 1956. február 19-én, a New Haven-i Szent Bernadett római katolikus templom pincéjében, egy rögtönzött stúdióban veszi lemezre.
Az ikonikus dal eredetileg a „The Jones Girl” című kislemez B-oldalaként jelenik meg.

A kislemezt eredetileg a kis helyi „Standord” kiadónál adják ki, majd miután a helyi Connecticut-i eladás kezd felfutni, a következő évben a New York-i Ember kiadói is megjelenteti, és az „In The Still Of The Night” végül a No.3. helyre fut fel az R&B listán és a No. 25. helyre a Billboard hitlistán.

Az együttes 1957 novemberében az ugyancsak az Ember kiadónál megjelent „Pretty Baby (That’s Why I Sing)” című számmal hetekig szerepel a torontói CHUM-on.

A fájdalmasan rossz időzítéssel Parris-t nem sokkal az „In the Still of the Night” sikere után ismét behívják a hadseregbe, ami arra kényszeríti az együttest, hogy ismét újjászerveződjön, Martin, Freeman, Tommy Killebrew, Jessie Murphy és az új frontember Bill Bakerrel. 1957 szeptemberében azonban Baker gyorsan bebizonyítja, hogy igen alkalmas helyettesítő, mivel ez a felállás azonnal sikert arat Billy Dawn Smith „To the Aisle” című dalával (Ember 1019) 1957 szeptemberében.

Az 1958 augusztusában megjelenő „A Night To Remember” (Ember 1038) már némi feltűnést kelt Bostonban, ahol a helyi rádióállomások sugározzák.

1959 végén a kaliforniai San Franciscóban és 1960 elején a texasi San Antonióban és a New York-i Rochesterben egyaránt a „In The Still of the Night” a helyi sikerlisták élére kerül és ezzel népszerűsége tovább nő. Végül több mint egymillió példányban kel el és aranylemez lesz.

Nem sokkal később Parris visszatér a hadseregből és nyomban új együttest hoz létre, amely Parrisből, Lewis Peeplesből (aki a Five Satins egy korábbi inkarnációjában már énekelt), Sylvester Hopkinsból, Richie Freemanből és Wes Forbesból áll. A csapat rövid ideig „Fred Parris and the Scarlets” néven fut , amíg a Baker vezette csapat fel nem oszlik, amikor visszatérnek a Five Satins névre.

Ebben az időszakban a következő dalokkal szerepelnek az egyes független lemezkiadó piacán: „I’ll Be Seeing You” (Ember 1061); „Your Memory” (Cub 9071); „The Time” (Ember 1066); „These Foolish Things/A Beggar With A Dream” (Cub 9077); „Till The End” (United Artists 368); „The Masquerade Is Over” (Chancellor 1110); „Remember Me” (Warner Brothers 5367); és „Ain’t Gonna Dance” (aka „Ain’t Gonna Cry”, Roulette 4563). Összességében az együttes a korszakukhoz képest is szokatlanul sok lemezkiadónál adja ki lemezeit.

1965-ben Parris ismét átalakítja zenekarát, és Fred Parris and the Restless Hearts néven három éven át szinte kizárólag a saját államában, Connecticutban kap jelentősebb szereplési lehetőséget. Az ekkor megjelent sikeresebb dalok között szerepel a „No Use In Crying” (Checker 1108), a „Blushing Bride/Giving My Love To You” (Green-Sea 106), a „Bring It Home To Daddy” (Atco 6439), az „I’ll Be Hangin On” (Green-Sea 107), és ezt a karrierszakaszt a klasszikus slágerük, az „(I’ll Remember) In The Still Of The Night „67” (Mama Sadie 1001) frissített változatával zárják le.

A hetvenes évek elejére a csoportot Parris, Peeples, Richie Freeman, Jimmy Curtis és Corky Rogers alkotja. A „Dark At The Top Of My Heart” (RCA 0478) még több Connecticut-i sugárzáshoz számukra, de az országos áttörés még mindig elmarad. Mivel az 1973-as American Graffiti című film újból felkelteti az érdeklődést mind a régi slágerek, mind a régi együttesek iránt, a zenei mogul Don Kirshner igyekszik tőkét kovácsolni abból, hogy Parrist és együttesét leszerződteti saját, Kirshner kiadójához. Visszaállítja az együttes nevét Five Satins-ra, és két 45-ös lemezt ad ki: „Very Precious Oldies/You Are Love” (Kirshner 4251), 1973; és „Two Different Worlds/Love Is Such A Beautiful Thing” (Kirshner 4252), 1974. Mindkét kislemez hatalmas bukás.

Az 1980-as években folytatják a lemezfelvételeket Parrisszel, Richie Freemannel, Curtisszel és Nate Marshallal. 1982-ben hirtelen „Medley-őrület” keríti hatalmába a rádiókat, élén a „Stars on 45” medley-vel.

Észrevéve ezt az új trendet, a Connecticutban élő, régi zenei producer Marty Markiewicz (aki sok éve személyesen ismerte már Parrist), aki akkoriban az Elektra Recordsnak is dolgozott, engedélyt kap a munkaadójától, hogy Parris és társai felvegyék/produkálják az 1950-es évek slágereinek medley-jét.

Az eredmény a „Memories of Days Gone By” (Elektra 47411) lesz, amellyel 1960 óta első ízben újra felkerülnek a Billboard Hot 100-as listájára.

A sikeres medley-re válaszul az Elektra egy teljes albumot készít velük. Ehhez a kiadáshoz a „Five”-ot elhagyták, és az albumot „Fred Parris and The Satins” néven adják ki. Két további kislemez is megjelenik az albumról. Az első, a Delfonics 1970-es slágerének, a „Didn’t I (Blow Your Mind This Time)” (Elektra 69888) remakeje, 1982 novemberében.

Közben Bill Baker ugyanebben az időben újra megalapítja saját Five Satins együttesét, a korábbi Satin Sylvester Hopkins-szal és Hopkins testvéreivel, Arthur „Count” Hopkins, Sr. és Frankkel. Az 1980-as évek végére ennek az együttesnek a felállása: Baker, Harvey Potts Jr., Anthony Hofler és Octavio DeLeon volt. 1990-ben a csoporthoz csatlakozik Jimmie Wilson, aki Don Simpson helyére lép az első tenor pozícióba.
A Parris vezette együttes elméletileg az énekegyüttes most bekövetkezett haláláig sem oszlik fel, de a nyolcvanas évektől már nincsenek érdembeli új felvételei, a nosztalgiát meglovagolva kis helyi klubokban éneklik régi slágereiket.