A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 45. rész. A Doo-Wop 2.

Írta:Létrehozva: 2022.02.20.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 45. rész. A Doo-Wop 2.

Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején az Egyesült Államok más városi központjaihoz hasonlóan az ország egyik legnagyobb kikötővárosában, Baltimore-ban is kialakul a saját, városi doo-wop éneklés-hagyománya. A városban olyan doo-wop együttesek jönnek létre, mint a Cardinals, az Orioles és a Swallows. A baltimore-i Royal Theatre mellett a fekete előadók legrangosabb helyszínei közé tartozik az úgynevezett “Chitlin Circuit“, amely az előadóművészet iskolájaként szolgál a mély déltől bevándorolt feketék, és még inkább az utódaik számára. Az 1940-es évek végén az Orioles az utcáról emelkedik az ismeretség soraiba és mély benyomást tesz a chitlin circuit fiatal baltimore-i közönségére.

Chitlin Circuit

Az 1947-ben alakult együttes egyszerű balladákat énekel rhythm and blues harmóniában, a standard elrendezésben : egy magas tenor énekeli a szólót az összekevert középhangok és egy erős basszus hang akkordjai fölött. Az énekesük, Sonny Til lágy, magas tenorral rendelkezett, és a csoport többi tagjához hasonlóan akkor még tinédzser volt. Stílusa a fiatal fekete amerikaiak optimizmusát tükrözte a délről való elvándorlás utáni korszakban. Az általuk kifejlesztett hangzás, amelyet később “doo-wop“-nak neveztek, végül “hanghíddá” válik azzal, hogy elérik a fehér tinédzser közönséget is.

Az Orioles együttes története

Az Orioles együttes

1947 körül Sonny Til, aki rendszeresen énekel amatőr műsorokban a baltimore-i Avenue Cafe-ban, megismerkedik George Nelsonnal, Alexander Sharppal és Tommy Gaitherrel, akik ugyancsak abban a kávézóban zenélnek és úgy döntenek, hogy együttest alapítanak The Vibra-Naires-néven. A feltörekvő dalszerző, Deborah Chessler lesz a menedzserük. 1948 áprilisában az együttes fellép a New York-i Arthur Godfrey rádió tehetségkutató műsorban, Richard Williams basszus énekessel, akit nem sokkal ezután Johnny Reed vált fel.

A tehetségkutató műsor helyezettjeként lemezszerződést nyernek el az “It’s A Natural lemezkiadónál, a Jubilee Records leányvállalatával, és Maryland állam madarának tiszteletére The Orioles-ra változtatják nevüket. 1948 júliusában felvették Chessler “It’s Too Soon To Know” című dalát, melyben Sonny Til vokálozik. 1948 novemberében a lemezből állítólag 30 000 példány kel el az első héten, és 1948 novemberében az országos R&B lista No.1. listavezető helyére kerül. A dal olyan népszerűvé válik, hogy számos előadó feldolgozza, köztük a Ravens, Ella Fitzgerald és Dinah Washington. Ez az egyik első “faji” doo-wop dal, amely átkerül a mainstream piacokra, és a poplistán a No. 13. helyet éri el.

Az Orioles ezután széles körű turnézásba kezd, és a Jubilee kiadónál készít felvételeket. A következő slágerük a “Tell Me So1949-ben, ami ismét az R&B lista élére került, de ezúttal a dalnak nem sikerül átkerülnie a poplistákra.

További slágereik közé tartozott a “Forgive And Forget” és a “Lonely Christmas“.


Előadásmódjában a The Orioles különleges jelenség, a lányok a közönségsoraiban sikoltoznak, ájuldoznak, és különösen bálványukat, Sonny Tilt próbálják megérinteni. A nyilvános fellépéseken a siker mindenek előtt annak köszönhető, hogy az Orioles dalaiban a szexuális célzások kevésbé leplezettek, mint a swing-korszak énekegyütteseinek zenéjében. A színpadi koreográfiájuk is szexuálisan egyértelműbb, míg a dalaik egyszerűbbek és érzelmileg közvetlenebbek. A szex új megközelítése az előadásaikban eleinte nem a fehér tinédzser közönséget célozza meg – amikor az Orioles színpadra lép, közvetlenül a fiatal fekete közönséget szólítják meg, Sonny Til pedig egész testét arra használja, hogy átadja a dalszövegekben rejlő érzelmeket. A fekete lányok számára Til a tini lányok szexszimbólumává válik, akik sikoltozással és ruhadarabok színpadra dobálásával reagálnak, amikor énekelni hallják a színpadon. Természetesen a korszak más fiatal férfi énekesei is felfigyelnek erre a sikerre és ehhez igazítják saját fellépéseiket. Az Orioles-t így hamarosan kiszorítják az újabb együttesek, amelyek ezeket az úttörőket utánozzák, “ellopva” a siker receptjét.

Sonny Til

Az Orioles abban különbözik az olyan együttesektől, mint a Mills Brothers és a Delta Rhythm Boys, hogy vokális zenét csinálnak, korlátozott hangszereléssel, csak Tommy Gaither gitár és Johnny Reed basszusgitáros kíséretével. 1948 és 1954 között több mint 120 dalt rögzítenek lemezre a Natural és a Jubilee kiadók számára. Az 1950-es évek végére már nagy sztárok , bár a slágerlemezek utánpótlása elapad, ugyanis 1950 novemberében tragédia éri őket. Az együttes két autóval utazik Baltimore-ból egy közeli városban való fellépésre. Gaither vezei az egyiket, Reed és Nelson pedig az utasai. Túl gyorsan vesz be egy kanyart, és elveszíti uralmát az autó felett, amely lerepül az útról és egy autós étteremnek csapódik. Gaither meghal, Nelson és Reed pedig súlyosan megsérül. Til és Sharp, akik a másik autóban ülnek, lemaradva követik őket, így fogalmuk sincs a balesetről, amiről csak akkor értesülnek róla, amikor hazaérnek.

Ezt követően, rövid ideig csak Til és Sharp lép fel az Orioles néven, de az együttes hamarosan két új taggal bővül, a gitáros/második tenorista Ralph Williamsszel és a zongorista Charlie Harrisszel. Nelson néhány nap múlva, Reed pedig néhány héttel később tér vissza. Alig egy évvel a tragikus balesetük után a csapat újabb balesetet szenved az ohiói Akronban, de ebben a balesetben egyikük sem sérül meg. 1952-ben újabb R&B-slágerük születik, a “Baby Please Don’t Go” című blues-dal, amely egy korai, csak piros bakelitlemezen kapható 45 rpm-es kiadása.

1953 elején George Nelson, akinek alkoholproblémái vannak, elhagyja az Orioles-t, és helyére John “Gregory” Carroll kerül, aki korábban egy másik baltimore-i együttesben, a Four Buddies-ban játszott. 1953 júniusában rögzítik Darrell Glenn country dalának, a “Crying in the Chapel“-nek a feldolgozását. 1953 júniusában ez lesz az Orioles legnagyobb slágere, augusztusban és szeptemberben öt héten át az R&B listák első helyén állt, és a poplistán is szerepel, a No. 11. helyet éri el. A lemez több mint egymillió példányban kel el és aranylemez lesz.

1953-ban az “In The Mission Of St. Augustine” című daluk került még fel az R&B listára.

1953 végén Williams is elhagyja az együttest rövid időre, 1954-ben pedig az együttes menedzsere, Deborah Chessler mond fel. 1955 februárjában Reed távozik és csatlakozik a The Ink Spots együtteshez. A csoport rövid ideig működik tovább, aztán feloszlik.

Néhány baltimore-i doo-wop csoport kapcsolatban áll az utcai bandákkal, és néhány tag mindkét területen aktív, vagyis zenész és bandatag, mint például Johnny Page a Marylandersből. Mint az USA minden nagyobb városi központjában, sok tinibandának születik ebben az időben saját utcasarki énekescsoportja, amelyekre nagyon büszkék és amelyeket hevesen támogatnak. A versengő zene és tánc az afroamerikai utcai kultúra része, és néhány helyi csoport sikerével a verseny még csak tovább fokozódik, ami területi rivalizáláshoz vezet az előadók között. A Pennsylvania Avenue határként szolgál Kelet- és Nyugat-Baltimore között, a keleti részen működött a Swallows, a Cardinals és a Blentones, míg a nyugati részen az Orioles és a Four Buddies.
A baltimore-i énekegyüttesek a környékbeli lemezboltokban gyűlnek össze, ahol a legújabb slágereket gyakorolják abban a reményben, hogy az üzlettulajdonosok lemezkiadókkal és forgalmazókkal való kapcsolatai révén meghallgatásra kerülhetnek. A King Records tehetségkutatója fedezi fel a Swallows-t, amikor Goldstick lemezboltjában próbálnak. Sam Azrael’s Super Music Store és a Shaw’s cipőpucoló szalon szintén kedvelt törzshelyei a baltimore-i énekegyütteseknek; Jerry Wexler és Ahmet Ertegun az Azrael’s-ben hallgatja meg a Cardinals-t. Egyes együttesek demókat készíttetnek a helyi stúdiókban és lejátsszák őket a lemezlovasoknak, azzal a céllal, hogy lemezszerződéshez jussanak.

Kelet-Baltimore sztárja, a The Swallows együttes

The Swallows

A Swallows az 1940-es évek közepén baltimore-i tinédzserek csoportjaként indul, akik magukat akkor Oakaleersnek nevezik. Az egyik tag Sonny Til-lel szemben, az utca túloldalán lakik és személyesen ismeri az Orioles vezető énekesét, aki tanácsokkal és inspirációval látja el az Oakaleers-t. Til ajánlja nekik, hogy vegyenek fel ők is madárnevet, ekkor nevezik át magukat Swallows-ra (Fecskére). Az 1946-ban megalakuló együttes eredeti tagjai Lawrence Coxson (szólótenor), Irving Turner (tenor és bariton), Earl Hurley (első és második tenor és bongó) és Norris “Bunky” Mack (basszusgitár, zongora, gitár és dob). Az “Oakaleers” az utcasarkokon gyakorol 1948 körülig, amikor Eddie Rich (első tenor) és Frederick “Money Guitar” Johnson (bariton és gitár) csatlakozik hozzájuk. A második tenor és bariton Herman “Junior” Denby-t később szerződtetik.

A Swallows 1951-ben jelenteti meg a “Will You Be Mine” című felvételét, amely az egyik első doo-wop sláger . A “Will You Be Mine” az amerikai Billboard R&B listán a No. 9. helyet éri el.

1952-ben a Swallows kiadja a “Beside You“-t, amely a második országos slágerük lesz, a Billboard R&B chart No.10. helyére fut fel.

Több kislemezkiadásuk már nem éri el ezeket a sikereket, azonban az “It Ain’t the Meat (It’s the Motion)” (Nem a hús, hanem a mozgás), a harmadik kislemezük pajzán B-oldala nagy sikert arat Georgiában és Carolinában.”

Eddie Rich megjegyezte a dalról:

“Bár mindenki oda volt érte, tetszett mindenhol, a rádiókban nem lehetett játszani. Feketelistára tettek bennünket”.

A doo-wop stílus olyan gyorsan fejlődik, hogy 1953-ra a stílusuk már elavultnak tűnt, és olyan újonnan érkezők veszik át a stafétabotot a hitlistákon, mint a The Drifters és a The Clovers. 1954-ben elhagyják eredeti kiadójukat, a King Recordsot, és az After Hours kiadónak készítenek felvételeket. Személyi változások következtek, de amikor az “Itchy Twitchy Feeling” című felvételüket túlszárnyalja Bobby Hendricks verziója, a csapat feloszlik.


Végül érdemes szólni Kelet-Baltimore másik doo-wop együtteséről, a Cardinals-ról.

The Cardinals

A Cardinals karrierje ugyancsak 1946-ban kezdődik, amikor Leon Hardy és a Meredith Brothers meggyőzi Donald Johnsont, hogy csatlakozzon a Gay Street és a Forest sarkán “működő” harmónia együttesükhöz. Johnson megkéri a barátját, Ernie Warrent, hogy egészítse ki a kvartettet, és az új csapat a The Mellotones lesz. Tapasztalatszerzés céljából végigjárják a baltimore-i bárok és éjszakai klubok szokásos körét, és olyan fekete és fehér popegyüttesek dalait énekelik, mint a The Fortunes, a The Ink Spots és a The Ames Brothers. Felvesznek egy ötödik tagot, Jack Aydelotte-ot, és így külön-külön is felléphetnek a The Major Baumgartner Show-ban, egy helyi televíziós tehetségkutató műsorban. A felvétel soha nem kerül adásba.

Évek telnek el, mire Sam Azrael, a Super Music Record Shop lemezbolt tulajdonosának segítségével lemezszerződéshez jutnak. Mivel a csoport tagja, Donald Johnson évekig dolgozott a boltban, Azraelnek rengeteg kapcsolata az együttessel. Amikor Herb Abramson, az Atlantic Records társalapítója 1950-ben egy tehetségkutatás alkalmával Baltimore-ban jár, Azrael meghallgatást szervez számukra, ami oly sikeres, hogy a hírek szerint a csapat még aznap este az Atlantic legújabb előadójaként hagyja el a boltot.

1950 márciusában a csapat New Yorkba utazik, hogy az Atlanticnál lemezeket vegyenek fel. Négy dalt rögzítenek, amiből öt hónappal később a “Shouldn’t I Know” a Billboard R&B bestseller listájának No. 7. helyére fut fel. Ez egy szép ballada, amelyet a Meredith Brothers ír, de egy, az akkori zeneiparra akkor jellemző manőverrel az üzlet tulajdonosa, Azrael társszerzőként szerepel.

Az 1950. október 6-án felvett “I’ll Always Love You” című második kislemez daluk, egy másik ballada, amelyben Warren erős énekhangját a bőgős Cardinals segíti.

Rögzítik a “Wheel of FortuneR&B verzióját is, amelyet később, 1952 márciusában harmadik kislemezként ad ki az Atlantic. 1952 februárja és márciusa között a dal különböző változatai popslágerek lesznek, Kay Starr ( No.1), Bobby Wayne (No.6), The Bell Sisters (No.10) és Sunny Gale (No.13), valamint Dinah Washington (No.3) az R&B listán, míg maga az eredeti The Cardinals felvétel No.6. ugyanezen a listán.

Közvetlenül a “Wheel of Fortune” megjelenése után Warrent behívják katonának, őt Leander Tarver váltja fel. Az új tag vezeti az együttest a következő kislemezükön, a “The Bump“-on, amely 1952 augusztusának első hetében jelenik meg.

1952 vége felé Tarver távozik, és James Brown (nem, nem az ismert, csak névrokon) csatlakozik hozzájuk. Warren épp időben tér vissza a hadseregből szabadságra, hogy 1953. január 13-án felvegyék a “You Are My Only Love” c. dalt és három másik dalt. Mivel James Brown még mindig a felállásban velük van és a felvételen ő is énekel, így ez a felvétel hat nagyon jó hangot kap.

Ezt követően az együttes öt hónapig nem készít egyetlen felvételt sem és kezd úgy tűnni, hogy az Atlantic  elvesztette az érdeklődését. A csapat arra vár, hogy Warren visszatérjen a hadseregből és teljes munkaidőben ismét csatlakozzon az együtteshez. Ez legalábbis az egyik lehetséges magyarázat arra, hogy két év alatt csak két kislemezt adnak ki. Ezek a “You Are My Only Love”, amely 1953 májusában jelenik meg, és az ”Under a Blanket of Blue” (egy majdnem két és fél évvel korábban felvett dal), amely 1954 áprilisának harmadik hetében jelenik meg.

Warren 1954 márciusában csatlakozik újra teljes munkaidőben az együtteshez, de a szeptettet csak 1955. január 18-án, több mint két évvel az utolsó felvételük után vonják be felvételre. Ezen a stúdiómunkán négy számot rögzítenek, köztük a Chuck Willis által írt “The Door Is Still Open to My Heart”, amit kislemezként adnak ki 1955 februárjában.

A megtévesztően egyszerű dallam, a lenyűgöző énekesi interpretáció adja a Cardinals legnagyobb slágerét, mivel a” The Door Is Still Open (To My Heart)” összesen 13 héten át a top 10 R&B Best Seller és a No.7 a Jukebox listán. A Billboard R&B listáján később az 1955-ös év 43. legkelendőbb slágereként szerepel.

A Cardinals lemezei ebben az időben a legjobbak közé tartoznak, bár nem a legnépszerűbbek. 1955 júliusában az Atlantic kiadja az együttes 8. kislemezét, rajta a “Come Back My Love” című dalt, amelyet öt hónappal korábban a Rama Records előadói, a The Wrens már lemezre vett. Bár egyik felvétel sem kerül fel a listákra, később mindkét felvétel a doo wop kultikus klasszikus dalává válik.

Decemberben dobja az Atlantic piacra a “Here Goes My Heart to You”c. balladát, amely valahogy elkerüli a várvavárt a figyelmet. Ugyanez történt az ”Offshore” című balladával és a “The End of the Story”-val, az utolsó előtti Atlantic kislemezükkel is.


Az együttes utolsó Atlantic kislemeze egy másik ízletes ballada, a “One Love”, amelyet a dalszerzőpáros, Lou Stallman és Joe Shapiro (ugyanaz a páros, amelyik Perry Como “Round and Round” című slágerét írta) miatt érdemes megemlíteni. A dal 1957 januárjában jelenik meg, nagyjából akkor, amikor az együttes feloszlik.

Warren 1957 végén új együttest alakít Sonny Hatchett és Jimmy Ricks tenorokkal, Richard Williams baritonnal és Jim Boone basszusgitárossal. Több oldalt is felvesznek, köztük az 1950-es évek elején született “Have I Been Gone Too Long “című balladát. Ez a majdnem a cappella felvétel, 17 évig a páncélszekrényekben marad, amíg a Bim Bam Boom Records ki nem adja.
1958-ban Warren újraalakítja az eredeti Cardinals-t Johnson, Brothers és Johnny Douglas, valamint Jim Boone társaságában. Néhány hónap múlva a csapat egy teljesen fehér kísérőzenekarral bővül, ami 1958-ban furcsa kombináció. Ebben a felállásban az 1960-as évek elejéig koncerteznek, majd ismét és utoljára szétválnak útjaik. A rhythm and blues lemezek kedvelői körében az együttes ma is ugyanolyan népszerű, mint az 1950-es évek közepén. Kilenc Atlantic-felvételükön 36 dalt rögzítettek, amelyekből csak 24-et adtak ki eddig.

(Folyt. köv.)


Olvass tovább!

Következő bejegyzés

JÓ HÍR 2022.02.20.


Thumbnail
Előző bejegyzés

A Joni James sztori


Thumbnail
[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás