Az amerikai country zene története. 6. rész. Westen Swing.

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.

Az amerikai country zene története. 6. rész. Western Swing.

A préri country zenéje, a western swing.

A Nagy-síkság, a Great Plains széles síkvidéki terület Észak-Amerikában. A Mississippi folyótól nyugatra és a Sziklás-hegységtől keletre található, nagy részét préri, sztyeppék és füves területek borítják. Ez az a terület, amely magában foglalja a Nagy-tavak és az Appalache-fennsík közötti magas füvű prérijeit, valamint az észak-kanadai Taiga-síkságot és Boreal-síkságot is.

Az Egyesült Államokban ide tartozik Kansas, Nebraska, Észak-Dakota és Dél-Dakota államainak egésze, és Colorado, Iowa, Minnesota, Missouri, Montana, Új-Mexikó, Oklahoma, Texas és Wyoming államoknak egy része. Az Amerikában megjelent telepesek a prérik nagy részét mezőgazdasági célokra vagy legelők létrehozására alakította át.

Ezen a területen másként fejlődött az amerikai country, mint az Appalche hegységben, hiszen az itt lakók életmódja is nagyban különbözött a hegylakókétól. Az amerikai préri zenéjét nevezzük western swingnek, amely az amerikai country zene egyik alműfaja. A korábban már ismertetett történelmi események hatására itt is az 1920-as évek végén jött létre ez az alműfaj, különösen a nyugati és délen vonószenekaroknak köszönhetően. A western swing is elsődlegesen a tánc igényeit kiszolgáló zene, gyakran pörgős ütemmel.Ez a műfaj az 1930-as és 1940-es években hatalmas tömegeket vonzott a texasi, oklahomai és kaliforniai tánctermekbe és klubokba, amíg az 1944-es állami, háborús éjszakai klubadó hozzá nem járult a műfaj hanyatlásához.

A ma western swingnek nevezett műfaj az 1920-1930-as évek tánczenéjéből alakul ki, de a második világháború utánig nincs egységes elnevezése. A swing zene kifejezés, amely a big band tánczenére utal, csak az 1932-es „It Don’t Mean a Thing (If It Ain’t Got That Swing)” című sláger megjelenése után kerül használatba.

A western swingből számos további country műfaj születik, miután a vidéki, cowboy polka, az old-time dixieland és a blues keveredik a swinggel. Ami ezeket a keverék stílusokat összeköti az egy talpalávalót húzó dögös vonószenekar, amit gyakran dobokkal, szaxofonnal, zongorával és nevezetesen steel gitárral egészítenek ki. Az elektromosan erősített húros hangszerek, különösen az acélgitár, jellegzetes hangzást kölcsönöznek enne a zenének. Későbbi változatokban a bebop felhangjai is megjelennek.

A western swing több szempontból is különbözik az ugyanezen korszak országosan népszerű, kürtök által irányított, big swing zenekarok által játszott stílustól. A western zenekarokban az ének és más hangszerek követik a hegedűt. Továbbá, a népszerű kürtös zenekarok professzionálisan hangszerelt módon adták elő dalaikat, szigorúan a leírt kottát követve, addig a western zenekar szabadon improvizált, akár a szólisták külön külön, akár közösen.

A western swing népszerűségének csúcsán olyan kiemelkedő együttesek voltak, mint a The Light Crust Doughboys, Bob Wills and the Texas Playboys, Milton Brown and His Musical Brownies, Spade Cooley and His Orchestra és Hank Thompson And His Brazos Valley Boys. Az immár kortárs együttesek közé számítók között ott találjuk az Asleep at the Wheel és a Hot Club of Cowtown bandát.

Merle Travis countryénekes szerint:

A western swing nem más, mint egy csapat tehetséges countryfiú, akik soha nem tanultak zenét, de azt a zenét játsszák, amit éreznek, és szolid kettő-négyes ritmust dobolnak az agyukban zümmögő harmóniákra. Amikor ez teljes zenei dicsőségében kiszabadul, barátom, akkor születik meg a western swing.

A western swing az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején a Great Plains alsó részén fekvő kisvárosok tánctermeiből indul, házibulikból és ranch-táncokból nő ki, ahol hegedűsök és gitárosok játszanak a táncosoknak táncolni való zenét. A korai fejlődés során San Antoniótól Shreveporton át Oklahoma Cityig számos együttes játszik különböző dalokat ugyanazzal az alaphangzással. A kelet-texasi Terrellből származó « Prince Albert Hunt’s Texas Ramblers «  és a texasi Lindale-ben működő « East Texas Serenaders » egyaránt jazz elemekkel egészíti ki a hagyományos zenét az 1920-as évek második felében és az 1930-as évek elején. Fred „Papa” Calhoun a texasi Decaturban egy olyan együttesben játszik, amely a « Louisiana Five » stílusában szolgáltatja a swing zenét.

Az 1930-as évek elején Bob Wills és Milton Brown közösen alapítják meg azt a vonószenekart, amelyből a « Light Crust Doughboys » kinő. Ezt tekinthetjük az első hivatásos western swing zenekarnak. Az együttes kezdetekben, Fred „Papa” Calhoun zongoristával, tánctermekben játszik és a rádióban gyakran szerepelnek, ami növeli népszerűségüket. A Light Crust Doughboysról már 1931-ben készült fényképeken két gitáros látható Wills hegedűssel együtt, igaz 1933-ra már három gitárosuk is lesz.

1932. február 9-én Brown, testvére, Derwood, Bob Wills és C.G. „Sleepy” Johnson a Victor Records számára felvételeket készít a texasi Dallasban, a Jefferson Hotelben “The Fort Worth Doughboys” néven. Ezeken a felvételeken Derwood Brown gitározik, míg Johnson ritmusgitáron játszik. A „Sunbonnet Sue” és a „Nancy Jane” című számokat ekkor veszik fel. Az együttest „Milton Brown and His Musical Brownies” néven jegyezik.

Brown 1932-ben elhagyja a Doughboys-t és magával viszi a bátyját is, hogy új együttesében, a The Musical Brownies nevű formációban ritmus gitározzon. 1933 januárjában a hegedűs Cecil Brower, aki harmóniát játszik, csatlakozik Jesse Ashlockhoz, hogy létrehozzák az első példát a harmonizáló ikerhegedűkre egy western swing felvételen. Brower, aki klasszikusan képzett hegedűs, elsőként sajátítja el Joe Venuti dupla shuffle-jét, és improvizatív stílusa jelentősen hozzájárul a műfaj elterjedéséhez.

1933 végén Bob Wills a texasi Wacoban megszervezi a “Texas Playboys”-t. A felvételek azt mutatják, hogy 1935 szeptemberétől kezdve Wills két hegedűt, két gitárt használ, valamint Leon McAuliffe-ot, aki steel gitáron, bendzsón, dobon és más hangszereken játszik a felvételek során. Az erősített vonós hangszerek és különösen a steel gitár, adják a zene jellegzetes hangzását. 1934-ben vagy 1935-ben Bob Dunn egy Martin O-sorozatú akusztikus gitárt alakít át elektromossá, miközben “Milton Brown’s Brownies”-ban játszik, ezt az ötletet egy fekete gitárostól veszi át, akivel a New York-i Coney Islanden dolgozva találkozik.

Az 1930-as évek közepére Fort Worth válik a western swing központjává, különösen a Crystal Springs Dance Pavilionban, egy countryzenei táncteremben szól a western swing zene, abban a pavilonban, amely az 1950-es évekig népszerű és ahol olyan együttesek lépnek fel, mint a “Brown and His Musical Brownies”. Az együttes keringőket és balladákat ad elő, váltogatva gyorsabb dalokkal.

Az 1938-as Wills-felvételek session-listáin a gitár és steel-gitár mellett szólógitár és elektromos gitár is szerepel. 1944 után Wills zenekarának „első sora” vagy hegedűből vagy gitárból áll.

Ez segít a stílusnak sokkal szélesebb körben elterjedni, Wills és a Playboys zenéje az oklahomai Tulsában, míg Brown és a Light Crust Doughboys Fort Worthben hódít.

Wills egy 1949-es interjúban így emlékezik vissza a western swing zene korai napjaira:

“Jimmie Davis, a Skillet Lickers, Jimmie Rodgers voltak a példaképeink, valamint az apámtól és másoktól tanult népszerű dalokkal átdolgozva használtuk fel az ismert dallamokat és tánckategóriába állítottuk őket. Észrevettük, ha csak egy igazi ütemet is rakunk mögéjük, az emberek elkezdik igazán szeretni. …Senki sem akarta közülünk megváltani a világot, mi csak próbáltunk elég dallamot találni ahhoz, hogy táncra bírjuk az embereket, hogy a koncertjeinken ne kelljen annyit ismételgetni.”

A második világháború előtti években a western swing rendkívül népszerű az egész nyugaton, míg a háború alatt csupán a nyugati partvidéken virágzik. Ebben az időszakban a rádióadások élő műsorokat közvetítenek, a déli és délnyugati rádióállomások több millió hallgatót érnek el. Az 1940-es években a “Light Crust Doughboys” koncertjei a régió 170 rádióállomásán szerepelnek élő adásban. 1934 és 1943 között “Bob Wills és a Texas Playboys “minden este fellép a tulsai Cain’s Ballroomban. Az 50 000 wattos KVOO rádióállomás naponta sugároz western swing műsorokat. “

1942-ben Los Angelesben, a megyei pajtatánc helyszínén, a Venice Pier Ballroomban, a Town Hall Ballroom Comptonban, a Plantation Culver Cityben, a Baldwin Park Ballroomban és a Riverside Ranchoban játszanak western swing zenét. Ezek a western táncok hatalmas sikert aratnak. Több ezer táncos jelenik meg meg szombat esténként ezekben a báltermekben. Amikor Bob Wills három estén át a Venice Pierben játszik és bejelenti, hogy feloszlatja a zenekarát, mert be kell lépnie az amerikai hadseregbe, a látogatottság meghaladja a 15 000 főt. Attól tartva, hogy a táncparkett összeomlik, a rendőrség leállítja a jegyértékesítést. Este a tízesével állnak kint a bejutni vágyók, és a sor a város széléig húzódik.

1950-ben Hank Penny és Armand Gautier megnyitja a Palominó báltermet Észak-Hollywoodban, amely a country rajongók egyik legfontosabb helyszíne lesz. Itt a „western jazz” hozza meg a kezdeti népszerűséget. Hank Thompson western swing zenekarvezető,

aki a második világháború alatt San Pedróban állomásozott, azt mondja, nem volt ritka, hogy „tízezer embert láttak a mólónál” a Redondo Beachen álló Palominó bálterem előtt.

Fred „Poppa” Calhoun, Milton Brown zongoristája élénken emlékezik arra, hogy Texasban és Oklahomában hogyan táncoltak az emberek, amikor Bob Wills játszott.

Elég egyszerű páros táncok voltak, a „Two Step/két lépés” és a „Lindy Hop”, néhány western forgással kiegészítve.

Two Step egy mai modern táncversenyen:

Lindy Hop jelenet az 1941-es, „Helzapoppin” c. filmből.

1937-re a “jitterbug” tánc arat nagy sikert nyugaton. Ez a tánc sokkal nagyobb mozgásszabadságot tesz lehetővé. A “jitterbug” nem teljesen boogie woogie, annál „swingesebb” , simább és visszafogottabb.

Így táncolták a Jitterbug-ot a 40-es években:

A háború utáni hanyatlás

1944-ben, az Egyesült Államok II. világháborúban való folyamatos részvétele miatt 30%-os szövetségi jövedéki adót vetnek ki a táncos szórakozóhelyekre. Bár az adót később 20%-ra csökkentik, országszerte „Táncolni tilos” táblák kerülnek ki a báltermek ajtajaira. Ez az adó jelentős szerepet játszik abban, hogy a nyilvános tánc, mint szabadidős tevékenység visszaszorul az Egyesült Államokban.

Ennek ellenére Bob Wills and His Texas Playboys a háború után is népszerű marad, bárnem tud elegendő új felvételt készíteni a kereslet kielégítésére. A Columbia 1947-ben 70 régebbi felvételüket adja ki újra. Ugyanakkor 1953 januárjában a Billboard arról számol be, hogy a “Cooley 52” szombat esti időpontban 192 000 fizetőnek játszik a Santa Monica Ballroomban, és 220 000 dolláros bevételt ér el.

1955-ben a Decca Records, a Billboard által „ambiciózus projektnek” nevezett, hét albumot ad ki „country dance music” címmel, amelyeken „a vásárlók ‘c&w’ táncos kedvenceinek swinges feldolgozásai” szerepelnek. Milton Brown and His Brownies, Bob Wills and His Texas Playboys, Spade Cooley and His Buckle-Busters, Adolph Hofner and His San Antonians, Tex Williams and His String Band, Grady Martin and His Winging Strings és Billy Gray and His Western Okies mind saját albummal jelentkeznek. Novemberben a Billboard arról számol be, hogy a Decca még három további albumot sietett kiadni a sorozatban, igaz, immár kevésbé western swinges ízzel.

(Folyt. köv.)