Az igazi Elvis 53. rész. Welcome Home Elvis!

Írta:Létrehozva: 2022.03.09.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 53. rész.

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

Welcome Home Elvis!

Március 1

A hadsereg rádiója és televíziója, valamint mintegy száz riporter és fotós jelenlétében sajtótájékoztatót tart abból az alkalomból, hogy nemsokára elhagyja Nyugat-Németországot, és hazautazik. Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy Elvis szívesebben vett e részt hadgyakorlaton, mit társalgott a kantinban katonatársaival.

Elvis 1960 március 1. Sajtótájékoztató.

Elvis erre azt válaszolja:

„Nehéz helyzetben voltam. Végül is a társaim azt várták tőlem, hogy ne törődjek a szolgálattal, hanem leüljek velük, hogy a karrieremről meséljek, vagy azt lesték, hogy mit szúrok el a katonaságnál, mert többen arra számítottak, hogy így vagy úgy, de bedobom a törölközőt. (Nevet). Szóval úgy gondolták, nem fogom kibírni ezt az egészet, meg minden, de én elkötelezett maradtam azon elhatározásom mellett, hogy elmegyek a teljesítőképességem legvégső határáig, hogy bizonyítsak. Nemcsak a katonatársaimnak és a rajongóimnak, hanem mindenekelőtt saját magamnak”.

A sajtótájékoztató keretében veszi át a katonai szolgálatért járó érdemérmet, amit az indoklás szerint a „mindig vidám kedélyéért, és csapatvezetői képességének folyamatos és kitartó megnyilvánulásáért” kap.

Legnagyobb meglepetésére a sajtótájékoztatón jelen van Marion Keisker a SUN Recordstól, aki kapitányi rangban van, és férje után MacInnes névre hallgat.

Elvis és Marion a sajtótájékoztatón.

Keiskert Parker ezredes azzal bízza meg, hogy Elvis „úti menedzsere legyen”. Amikor Elvis meglátja Keiskert, akivel 1957 óta nem találkozott, azt mondja:

Nem tudom pontosan, hogy most mit ír elő a szabályzat, megcsókolhatom, vagy szalutálnom kell, mint elöljárómnak? Úgy kell köszönnie, hogy „Parancsára, jelentkezem!” – válaszolja viccesen Keisker.

Március 2

Priscillával az oldalán megérkezik a rajnai repülőtéri bázisra. Itt várakozik arra, hogy repülőre szálljon és hazatérjen az Egyesült Államokba.

Úti célja a McGuire Air Force bázis New Jersey-ben. 79 másik amerikai katonával Elvis repülőre száll. A gépen hátul foglal helyet, sokan nem is sejtik, hogy fent van velük a repülőn. A gép délután 5:25 perckor száll fel a kifutópályáról.

Elvis arra kéri elöljáróját, Rex Mansfieldet, hogy vigyázzon, senki ne zavarja, amíg alszik. Elvis átalussza az utat. Amikor kiderül, hogy a fedélzeten van, sokan mennek hátra, hogy találkozzanak vele, de a stewardessek nem engednek a közelébe senkit, hogy ne zavarják az álmát. Elvis gépe leszáll a skóciai Prestwickben, hogy üzemanyagot vegyen fel. Egy helyi lap, a Daily Record szerint:

A teljes katonai egyenruhát viselő 25 éves férfi pózolt a fotósoknak, megölelte a rajongókat, majd megkérdezte: “Hol vagyok?”. A rajongók, főleg tinédzser lányok azt skandálták, hogy “Elvist akarjuk”, miközben a repülőgépből egy várakozó autóba szállt. A terminál épületében az énekes elmondta, hogy alig várja, hogy újra láthassa a családját.

A Life magazin szerint

Elvis hátrahagyta Priscillát.

Március 3

Reggel 7:42-kor, hihetetlen hóviharban Elvis gépe megérkezik Fort Dixbe, New Jersey-be. A leszállás nem zavartalan, a gép kapitánya nem látja a kifutópályát, csak méterekkel a földet érés előtt. Akkor balra kell kormányoznia a gépet, hogy a betonra tegye le. A manőver következtében a gép bal szárnya majdnem eléri a földet.

Újabb sajtótájékoztatót tartanak, amelyen Parker ezredes és Nancy Sinatra is részt vesz, majd egy bulit rendeznek a visszatérés megünneplésére.

Nancy-t Elvis az USO show-ból ismeri, ahol mindketten felléptek, de nem együtt. Elvis még két napig a támaszponton marad, a leszerelési procedúra miatt.

Elvis és Nancy Sinatra. Fort Dix,1960 március 3.

Március 5

Délelőtt 9:15-kor Elvis Presley hivatalosan is távozik az Amerikai Egyesült Államok katonai kötelékéből, de tartalékos marad a következő négy évre. Eredetileg március 23-án kellett volna hivatalosan leszerelnie, de mégis előbb elengedte a katonaság, hogy visszatérhessen a polgári életbe, és folytathassa karrierjét.

Parker ezredes limuzinon szállítja egy a hotelbe. A limuzin az összegyűlt rajongók elől „titokzatos módon” eltűnik a hóviharban és a ködben. A Trenton Hotelben száll meg, majd este egy bérelt vonaton tovább utazik Washingtonba. A vonaton megkapja utolsó havi zsoldját, százkilenc dollár, ötvennégy centet.

Március 6

Washingtonban átül egy másik bérelt vonatra, amelynek neve „Tennessean”, és amely reggel 8:05 perckor indul Memphisbe. Elvis képtelen aludni, és végig az úton, az állomásokon átrobogó vonat ablakából integet az állomásokon összegyűlt rajongóknak.

Március 7

Elvis este 19:45-kor, ugyancsak hatalmas hóviharban, megérkezik Memphisbe. Az állomásról a memphisi járőrszolgálat dzsipjével megy Gracelandbe, ahol újabb sajtótájékoztatót tart. A sajtótájékoztatóra Vernon Presley irodájában kerül sor, Gracelanden belül.

Elvis itt beszél első ízben jövőbeni terveiről. Itt jelenti be, hogy a mellett, hogy azonnal lemezfelvételeket készítésébe kezd, lesz egy televíziós show műsora Frank Sinatrával közösen. Ezt követően nyomban forgatni kezdi következő filmjét, amelynek ismét Hal Wallis lesz a producere, és a 20th Century Fox produkciójában fog elkészülni.

Arra a kérdésre, hogy milyen ismét itthon lenni, azt válaszolja, hogy nagyon furcsa, két év katonaság után meg kell ismét szoknia saját otthonát. Kérdésre elmondja, a katonaságban az volt a legnagyszerűbb, hogy végig tudta csinálni. Nem kivételeztek vele, minden gyakorlatot ugyanúgy elvégzett, mint mindenki más. Sok igaz barátra tett szert a katonaságnál.

Mint mondja, a tartalékos éveket itt fogja leszolgálni, Memphisben. Azt, aki sokat utazik, mind ő is remélhetőleg fog, a katonaság speciális „rendelkezésre álló” alakulatba sorolja, Akiket ide sorolnak, azoknak kizárólag vészhelyzetekben, vagy természeti katasztrófa esetén kell szolgálatba állniuk.

A németországi románcról, a „hátrahagyott lányról” csak annyit, mond

semmi különös nem történt, nem volt nagy románc.

Elvis vigyáz arra, hogy mit mond, hiszen ott van neki Anita Wood, aki már aznap este meg is látogatja Gracelandben.

Március 8

Elvis hazaérkezése után, első alkalommal látogat ki édesanyja sírjához a Forest Hill-i temetőbe. Első ízben látja az édesanyja sírját díszítő szobor angyalokat.

Március 10

Az Ellis Auditoriumban, Memphisben megtekinti a Holiday on Ice jégrevü műsorát. Több olyan táncos lánnyal is találkozik, akikkel még Nyugat-Németországban, az ottani revü megtekintésekor ismerkedett meg.

Március 12,13

Elvis Gracelandben vendégül látja a Holiday on Ice jégrevü táncosait. A buszok a Hotel Calridge elől indulnak délután 2:30-kor. Mindkét délutánt a társulat Elvisszel tölti Gracelandben.

Március 19

Kibéreli a Rainbow Rollerdrome-ot, és a Memphis Maffia tagjaival görkorcsolyás harcot vívnak egymással a jégen. Ez elég kemény játék, aminek a célja, hogy egymást kibillentsék a testi egyensúlyból, hogy a másik elessen. Nagyok az ütközések, természetesen Elvisre a fiúk igyekeznek vigyázni, nehogy megsérüljön, de Elvis minden erejét beleadja a játékba.

Elvis a Rainbow Rollerdrome-ban. 1960 március 19.

Március 20

Elvis, kísérete, valamint két régi zenésze, Scotty Moore és D.J. Fontana bérelt autóbusszal Nashville-be megy, hogy újabb felvételeket készítsen az ottani RCA “B” stúdióban.

Az RCA B stúdióját időközben modernizálják, háromsávos magnóval látják el, valamint a kor legmodernebb mikrofonjával, Telefunken U-47 típussal, amely még inkább képes visszaadni Elvis egyéni, selymes hangának jellegzetességét.

Telefunken U-47-es stúdiómikrofon.

A zenészek között nincs ott Bill Black, aki többet már nem dolgozik Elvisszel, hanem saját együttesével, a Bill Black Comboval, amivel számos sikeres nagylemezt ad ki, instrumentális számokkal.

A Jordanaires is csatlakozik a csapathoz. Nashville-ben az RCA stúdiózenészei, akiknek azt mondták, hogy Jim Reeves-szel készítenek lemezfelvételt, a legnagyobb meglepetésükre azt tapasztalják, hogy Elvisszel fognak dolgozni. Elvisnek másfél év után ez az első lemezfelvétele. A munkát maga Parker ezredes ellenőrzi. Elvis hat számot vesz fel, majd visszatér Memphisbe. A felvett dalok: Make me know it, Solider boy, Stuck on you, Fame and fortune, A mess of blues, It feels so right.

Március 21

Presley vonattal Miamiba utazik, hogy felvegye a Frank Sinatra TV Special Welcome Home, Elvis (Üdvözlégy itthon, Elvis) műsort. Elvis Miamiban a Fontainebleau Hotelben száll meg.

Március 23

Megjelenik Stuck on you/Fame and fortune című kislemeze. Katalógusszáma: RCA 47-7740 / Sztereó 61-7740. Két év után az első listavezető kislemeze. A B oldali szám ez áprilisától kilenc héten át vezeti a Billboard 100-as kislemez listát. Az A oldali, a Stuck on you No.6. a RandB listán. A kislemez a Gladys Music kiadói gondozásában kerül a piacra. (A lemez kiadói tulajdonosa az RCA, a daloké a Gladys Music.)

Új-Zélandon, és néhány európai országban más borítóval kerül a piacra, mint az USA-ban. A különbség abból áll, hogy az Új-Zélandon és néhány európai országban így kiadott borítón a következő felirat áll: „Elvis’ 1st new recording for his 50,000,000 fans all over the world”. (Elvis első új felvételei 50 000 000 rajongója számára, szerte a világon.) A kislemez felvételei mindössze három nappal korábban készülnek el Nashville-ben az RCA B stúdiójában.

Március 26

Este 18:15-kor elkezdik a The Frank Sinatra –Timex Special, vagy a másik címmel Welcome home, Elvis televíziós show műsor felvételét. Elvis visszatérését már hónapokkal ezelőtt előkészíti Parker ezredes, aki úgy látja, itt az idő megszabadulni a rock and roll fenegyereke Elvistől, helyette a jó polgár pop énekes Elvisnek kell megszületnie, aki már nemcsak a tini lányok bálványa, hanem elfogadható a fehér középosztály számára is. Ezért azt tervezi, hogy Frank Sinatra erre majd külön felhívja a nézők figyelmét a műsorban. A zenei kíséretet a Nelson Riddle Orchestra szolgáltatja.

A műsorban Elvis négy dalt énekel, ezek: Fame and Fortune, Stuck on you és egy duett-egyveleg Frank Sinatrával, Love me tender/ Witchcraft. Parker biztosra akar menni a siker érdekében, és a nagyobb Elvis klubok négyszáz (!) tagját beengedi a felvételre. A show majd május 12-én kerül adásba.


Olvass tovább!

Következő bejegyzés

A The Sparkletones sztori


Thumbnail
Előző bejegyzés

A Jo Stafford sztori.


Thumbnail
[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás