Az amerikai country zene története. 11. rész. A “western“ imázs megjelenése.

Írta:Létrehozva: 2022.03.18.

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.


Az amerikai country zene története. 11. rész. A “western“ imázs megjelenése.

Ahogy a country zene kezd kereskedelmi válni, úgy kezd elszakadni az ír, angol, skót és egyéb európai gyökereitől és válik egyre inkább amerikaivá. Az amerikai imázst a “western” megjelenése segíti elő. A country zene népszerűvé válásával a vidékről kialakított kép is elkezd egyre romantikusabbá válni, és egyre inkább elszakadni a valóságtól és valamiféle kitalált meseképet felvenni. A vidék képét leginkább a cowboy-jal azonosítják. A vadlovakat lasszóval megfékező, a vad bikát megülő cowboy már jóval a kommercianizálódás folyamata előtt a páratlan romantikus rajongás és érdeklődés tárgya , így cowboy ruházat és a western témák átvétele logikus lépés a country énekesek számára.

A Nyugat romantikus fogalma, amelyet a legtöbb amerikai oszt, gyakorlatilag egyidős a nemzet történetével. James Fenimore Cooper korai regényei, amelyekben a határvidék helyreállító tulajdonságait írja le, nem különböznek lényegesen, és nem is kevésbé romantikusak, mint a később Bret Harte történeteiben, a nyugati “filléres regényekben” vagy az olyan könyvekben, mint Owen WisterThe Virginian” című műve.
A cowboy és a Nyugat tehát már jóval azelőtt romantikában fürdött, hogy Hollywood és a televíziós ipar megkezdte volna a téma kiaknázását. Az amerikaiak már régóta általános érdeklődést mutattak a cowboydalok iránt, kezdve Nathan Howard Thorp 1908-as Songs of the Cowboys című művével és John A. Lomax 1910-es Cowboy Songs and Other Frontier Ballads című művével (valójában már 1907-ben, a “San Antonio” megjelenésekor a Tin Pan Alley dallamszerzői “cowboy” témákkal kísérleteztek).

Bár néhány koncertzenész, mint Oscar Fox (a texasi Burnetből) és David Guion (a texasi Ballingerből) klasszikus feldolgozásokat is készít néhány cowboy-dalból, a western-téma az 1930-as évek elejéig nem gyakorol jelentős hatást az amerikai zenére. A “Home on the Range” Guion-féle változata, amelyet először 1930-ban adnak elő a “Prairie Echoes” című New York-i zenés darabban, a dal legnépszerűbb feldolgozásává válik, és – talán apokrif módon – Franklin Roosevelt elnök kedvenc dalának mondják. Az ilyen dalok az 1930-as években annyira elterjednek, hogy még a Tin Pan Alley is visszhangzik a Range dallamaitól. Minél távolabb kerültek az amerikaiak a cowboy-múlttól, annál intenzívebbé válik az érdeklődésük a cowboy-dalok és -hagyományok iránt. A Hillbilly énekesek és zenészek sokat tesznek azért, hogy a romantikus cowboy-képet beültessék amerikai közönségük tudatába.

Az 1930-as évek előtt néhány zenész vett fel csupán olyan dalokat, amelyek valóban a cowboy-örökséget tükrözik. Bentley Ball koncerténekes ─ aki számos műsort készít hazafias és hagyományos dalokból, sok közülük a főiskolákon ─ 1919-ben a Columbia számára rögzítteti a “The Dying Cowboy” és a “Jesse James” című dalokat.


Charles Nabell 1924 novemberében felvesz néhány cowboy-dalt az Okeh lemezkiadó számára, más típusú hagyományos anyagokkal együtt. A korai cowboy-énekesek közül többen Texasból származnak, és dalaik többnyire valódi cowboy-élményeket tükröznek. Carl Sprague például talán a legtöbbet tett azért, hogy a cowboyok felvett dalai iránti azonnali érdeklődés kialakuljon. Sprague egy Alvin melletti dél-texasi farmon nő fel, ahol sok olyan dalt tanul (a legtöbbet a cowboy nagybátyjától), amelyeket később a Victor számára rögzít. A texasi A&M egyetemen tanul, majd New Yorkba utazik, ahol meghallgatása a Victor Records-nál remekül sikerül, nyomban leszerződtetik. A cowboy dalokat tartalmazó 1925-ös felvételei – amelyek csúcspontja a korában rendkívül népszerű “When the Work’s All Done This Fall” (Amikor a munka véget ér idén ősszel) – Amerika egyik első éneklő cowboyaként jelöli meg. A zenélést hamar abbahagyja, hivatásos katona lesz, őrnagyi rangot ért el az Egyesült Államok hadseregében.

A korai kereskedelmi időszak más cowboy-énekeseinek azonban nincsenek tényleges tapasztalataik a cowboy-élet terén. A Cartwright testvérek (Bernard és Jack) a texasi Boerne-ben nőnek fel, közvetlenül a Kansasba vezető “karaván út” mellett. A Cartwrightok csapata lényegében hegedűzenekar. A “Texas Rangers” című daluk verziója azonban ─ amelyet Bernard kísérteties hegedűje jellemez ─ az egyik legjobb cowboy-dal, amelyet a korai kereskedelmi lemezeken hallhatunk.

A kaliforniai Carmen William “Curley” Fletcher rodeókészülékek eladójaként és dalok vándorkereskedőjeként tevékenykedik már jóval azelőtt, hogy kereskedelmi felvételeket készített volna. Hírnevét annak köszönheti, hogy 1915-ben megírja azt a verset, amely a “The Strawberry Roan” című dal alapjául szolgál. Érdekes, hogy a felvételen el is szavalja a dal szövegét, amit az első korai “elbeszélő” country-felvételként tartunk számon. A dal az egyik legnépszerűbb westernszámmá válik, amit általában Fred Howard és Nat Vincent kaliforniai rádióénekesek kórusával adtak elő.

Az úttörő cowboy-énekesek közül legalább néhányan, mint például Goebel Reeves és Harry McClintock déliek, akiket a vándorlási vágy nyugatra vonz, ahol a legkülönbözőbb foglalkozásokban dolgoznak. Mindkét férfi például egy ideig a híres radikális szakszervezetben, az Industrial Workers of the World (IWW vagy Wobblies) tagjai. A “texasi csavargó” néven ismert Goebel Reeves a texasi Shermanben születik 1899-ben. 1959-ben ,Kaliforniában történt halála előtt változatos karriert fut be, amely az Egyesült Államok és a világ számos tájára elvezeti. Bár tekintélyes középosztálybeli családból származik (apja a texasi törvényhozásban szolgált), Reeves tudatosan választja a csavargó életet. Vándorlása során besorozzák a hadseregbe, az európai fronton szolgál az I. Világháborúban. Ezt követően kereskedelmi tengerészként dolgozik, majd aktív tagja lesz az ipari dolgozók szakszervezetének, az IWW-nek, turnézik a vaudeville együttesekkel, fellép különféle rádió műsorokban és több néven is készít lemezeket olyan cégeknél, mint az Okeh és a Brunswick. Énekes és jódlizó lemezlovas karrierje során az amerikai zenében fellelhető cowboy – és csavargódalok legérdekesebb példáit mutatja be. Saját állítása szerint ő tanította meg Jimmie Rodgersnek a jódlizás stílusát az 1920-as évek elején, amikor New Orleansban élt. Ezt azonban kutatások nem támasztják alá, de lehetséges. Legismertebb felvételei közé tartozik a korában közkedvelt “Hobo’s Lullaby” (amelyet állítása szerint ő írt), a “The Hobo and the Cop“, a “Railroad Boomer“, valamint a “Bright Sherman Valley” és a “The Cowboy’s Prayer” című cowboy dalok.

Harry McClintock ugyanolyan sokat utazik, mint Reeves. Hol kereskedelmi tengerész, hol katona, vagy csavargó is. A Tennessee állambeli Knoxville-ben születik és a huszadik század elején ő is csatlakozik az ipari dolgozók szakszervezetéhez, az IWW hez. Zenei tehetsége miatt McClintock szívesen látott tagja a szakszervezetnek, ami “Wobblies”-nek becéznek, ugyanis tagjai köztudottan szeretnek énekelni. Ez az a bölcső, ahonnan gyakorlatilag az amerikai munkás/protestáló énekesek felnőnek. McClintock állítását, miszerint ő írta a “Hallelujah, I’m a Bum” és a “Big Rock Candy Mountain” című dalokat, a világ két leghíresebb csavargó dalát, soha nem vitatták komolyan, de nem is erősítették meg. Miután 1925-ben vándorlásaiból letelepedik, rádiós cowboy-énekesi karrierbe kezd a San Franciscó-i KFRC rádióban. “Haywire Mac“, ahogy gyakran becézik, 1927 és 1931 között a Victor lemezkiadónak készít felvételeket. Az olyan kiválóan előadott cowboy dalok mellett, mint a “Sam Bass“, a “Jesse James” és a “Texas Rangers“, McClintockot munkásdalai a western zene egyik fontos előfutárává teszik.


John White és Otto Gray azzal járul hozzá a nyugati zene formálásához, hogy széles körben bemutatják azt az országos közönségnek. White egy valószínűtlen “westernes” , aki Washingtonból származott és soha életében nem látott élő cowboyt vagy vidéki tájat. Ő azonban az első, aki a cowboy-dalokat a rádióban bemutatja a New York-i közönségnek (az NBC-n 1927 és 1936 között). 1929 és 1931 között több álnéven, többek között “The Lonesome Cowboy” néven cowboy-dalokat, valamint hillbilly-anyagokat vesz lemezre. White a cowboydalok történetére specializálódik és az évek során mindenkinél többet tesz a balladák eredetének felkutatásáért és leírásáért és sikeresen lehántja a dalokra ragadt romantikus maszlagok nagy részét.

Momie Gray (Otto felesége) szentimentális dalokra specializálódik. A férje által vezetett Oklahoma Cowboys egy rendkívül professzionális csoport, amely a legtöbb dörzsölt jellemzővel rendelkezik a show-biznisz területén.

 

 

Oklahoma Cowboys

A csoport előtt mindig egy külön reklámember utazik, akinek a feladata, hogy a rádióállomásokon biztosítsa az együttes megjelenését, valmint ismeretséget alakítson ki a helyi közönséggel. Két ügynökség, a New York-i Weber-Simon Agency és a chicagói William Jacobs Agency kezeli a csoport rádiós foglalásait. A Gray-előadók egyszerű, western stílusú ruházatot viselnek, és -annak érdekében, hogy kellő feltűnést keltsenek – Gray 20 000 dolláros, egyedi építésű autójában utaznak, amelyet már abban a korban (!) hangosításra kábeleznek be, valamint rádióvevővel és adóval látnak el.

Érdekes módon, a női előadók is képesek azonosulni a cowboy imázzsal. Rubye Rose Blevins (1908. október 30. – 1996. május 3. művésznevén Patsy Montana az első női előadó a country zene történetében, akinek az “I Want to Be a Cowboy’s Sweetheart” című dala milliós példányszámban kel el és aki a Country Music Hall of Fame tagjává válik. Az Arkansas állambeli Beaudryban születik, tíz testvére van, mind fiúk.

1929-ben Kaliforniába megy hegedülni tanulni a University of the West-en (ma UCLA). Éneklésével, jódlijával és gitározásával megnyer egy helyi tehetségkutató versenyt, és az első díj egy lehetőség arra hogy felléphessen a Hollywood Breakfast Club rádióműsorban.

1933 nyarán Blevins két testvérével együtt elmegy a chicagói világkiállításra. Az utazás küldetése az volt, hogy benevezzenek egy nagy, díjnyertes görögdinnyét, amit Blevinsék neveltek a farmjukon a helyi mezőgazdasági versenybe. Rubye kihasználja a lehetőséget és Chicagóban meghallgatásra jelentkezik énekesnő szerepre. A dal felénél azonban belesül és kínjában nevetni kezd. A jelenlévő producer azonban beleszeret a “kacagásába” és felveszi a WLS-AM- rádióállomásnál működő Prairie Ramblers nevű csoportba. Blevins és a Ramblers a WLSNational Barn Dance” című műsorának rendszeres szereplői. A Prairie Ramblers a feltörekvő kislány legtöbb slágerét is támogatja, így felvételeket készít az ARC Records, a Decca és az RCA Victor lemezkiadóknál.

Prairie Ramblers

1934-ben Blevins repertoárjában szerepelt a “Montana Plains“, az eredetileg “Texas Plains” című dal átdolgozása.

Blevins tovább módosítja a szerzeményt, amely a “I Want to Be a Cowboy’s Sweetheart” címet kapja. Az 1935-ben megjelent dalával Blevins lett az első női country előadó, akit az RIAA aranylemezzel jutalmaz. Blevins az 1950-es évekig lép fel a “National Barn Dance“című műsorban, és együtt dolgozik Gene Autryvel, Pat Buttrammal, Red Foleyval, a Girls of the Golden Westtel és George Gobellel.

Művésznevét a némafilmsztárról és világbajnok lovasról, Monte Montanáról kapja, akivel karrierje elején van alkalma együtt dolgozni. Immár Patsy Montana egész estés filmet forgat « Colorado Sunset » címmel Smiley Burnette-tel és Gene Autryvel. Barn Danceben találkozik későbbi férjével, Paul E. Rose-zal. Rose akkoriban Gene Autry színpadi menedzsere és mindig ott van, amikor Autry fellép. Patsy szerint (ahogy ekkor már mindenki így hívja, aki ismeri), ők voltak “az egyetlen két egyedülálló ember, aki részt vett a showban, és valahogy összejöttek“. Bár Rose körülbelül öt évvel fiatalabb Patsynél, összeházasodnak, “nászútra mennek” majd külön utakon indulnak különböző turnékra. Egész házaséletük során gyakran követik ezt a mintát. A házaspárnak két lánya születik, Beverly és Judy. Montana és két lánya később Patsy Montana Trió néven lépnek fel.
1964-ben Arizonában a Sims kiadónál kiad egy albumot, amely arról nevezetes, hogy Waylon Jennings ekkor a szólógitárosa. Karrierje igen erős hatással van a későbbi énekesnőkre, Patsy Cline-ra.
1987-ben beiktatják a National Cowgirl Museum and Hall of Fame-be a texasi Fort Worthben, 1996-ban pedig a Country Music Hall of Fame-be a Tennessee állambeli Nashville-ben.

(Folyt. köv.)

 


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás