A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 49. rész. Harlem.

Írta:Létrehozva: 2022.03.26.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 49. rész. “Harlem”
Doo Wop sorozat 6. rész.

Bár már sokadik részt írom a doo-wop sorozatból, meg kell vallanom, hogy nekem is gondot okoz az, ami minden zenekutatónak, történetesen meghúzni a határvonalat a spirituálékat éneklő vokálharmónia együttesek és a doo wop-csoportok között ebben az időszakban. A zene történészek nagy része azt állítja, hogy pl. az Orioles-nak kevés köze van a doo-wophoz, és hogy az olyan csodálatos vokálharmónia-csoportok, mint a Platters és a Skyliners nem doo-wop csoportok.

A “doo wop” elnevezés pedig csak összezavarja a kérdést, mivel értelmetlen szótagok használatát sugallja, holott a korai énekegyüttesek közül sokan nem használtak értelmetlen szótagokat. Ezt az elnevezést állítólag az 1970-es években találták ki, utólag az összes vokális csoportot egy kalap alá véve. A maguk idejében ezek csak R&B-csoportok vagy Rock ‘n’ Roll-csoportok voltak.

Öntsünk tehát tiszta vizet a pohárba!

A doo wop az 1940-es évek végén alakult ki a fekete tinédzser fiúk a capella énekléséből, akik gospelharmóniákat használtak, hogy lenyűgözzék a fekete tinédzser lányokat. Zenéjük határozottan világi volt – általában egyszerű szerelmes dalok, amelyek a lányokat istennők vagy angyalok állapotába idealizálják. Az archetipikus dal az „Earth angel” c. dal lehetne. Metrókban, utcasarkokon, kiadók előtt énekeltek, vagy bárhol, ahol csak felfedezhették őket. Nemcsak azért énekeltek, hogy lenyűgözzék a lányokat, hanem egy lemezszerződés lehetett a jegyük a gettóból való kijutáshoz.

Az ’50-es évek közepén több ezer fekete énekegyüttes énekelt az utcasarkokon és versengett a lemezszerződésért. A legtöbbjük soha nem készített lemezfelvételeket, így sosem fogjuk megtudni, miről maradtunk le. A szerencsések közül sokan “egyslágeres csodáknak” bizonyultak – de lehet, hogy ezzel az egyetlen dallal a legkedvesebb doo-wop klasszikusait produkálták. Valószínűleg részben ez a széles génkészlet magyarázza a doo-wop életképességét. Ehhez képest a popzene abban az időben, a művészek és szerzők rendezett istállójával, nagyon is mesterkélt volt.

A közönségükkel való kapcsolattartás és a siker érdekében sok popénekes kezdte el feldolgozni a roots music slágereket, az ’50-es évek elején a country & western slágereket, az ’50-es évek közepén pedig a doo wop slágereket. Az ’50-es évek végére a poplisták bárki számára nyitottak voltak, köszönhetően a rock ‘n’ roll demokráciájának.

Mi most mégis vissza kell hogy nyúljunk a a doo-wop születésének idejére, és igyekszünk nem olyan mereven kezelni ezt az igen széles műfajt.

A doo-wop kialakulásában elévülhetetlen érdeme van a „Harlem Hit Parade”-nak. 1942-ben a Billboard magazin elindított egy sikerlistát, amely a “legnépszerűbb harlemi lemezeket” rangsorolta. A lista kezdetben a „Harlem Hit Parade” címet viselte, és elsősorban New York City Harlem kerületében található lemezboltok felmérésén alapult. A terület történelmileg afroamerikai lakosságáról nevezetes mind a mai napig, e sorok írója maga is több alkalommal megfordult itt, és bár a fehérek félnek bemenni, én magam jól elfocizgattam a fekete srácokkal. „Testvérnek” szólítottak és azt ajánlották, jöjjek máskor is, számomra ezek a látogatások egyáltalán nem voltak félelmetesek. Harlem “Amerika fekete fővárosa” nem véletlenül innen indult el a Billboard magazin R&B chartja, amely a következő évtizedekben különböző névváltoztatásokon ment keresztül, hogy tükrözze az afroamerikai orientációjú zenei műfaj fejlődését. A listát először a Billboard 1942. október 24-i számában jelent meg, és az év hátralévő részében hat dal került az első helyre.

Harlem Hit Parade 1942.10.24.

Az 1942-es listavezető dalok többsége a jazz és a swing műfajába tartozott, amelyek az 1940-es évek elején a legnépszerűbb zenei stílusai közé tartoztak. 1942 első listavezetője a tubaénekes és zenekarvezető Andy Kirk és zenekara, a Twelve Clouds of Joy “Take It and Git” című dala volt, amely egyetlen hétig állt az első helyen. Ez lett Kirk egyetlen listavezetője, aki az 1940-es évek végéig sikeres maradt, de aztán feloszlatta zenekarát és nagyrészt elhagyta a zeneipart.

A Harlemből érkező doo-wop együttesek legfontosabbja minden bizonnyal Cadillacs együttes, amely önmagában is doo-wop/R&B/rock and roll együttes volt, vagyis nem lehet őket besorolni csupán egyetlen kategóriába.

Az együttes 1953-ban alakult a New York-i Harlemben. Őket tartja a szakirodalom az egyik úttörő doo-wop együttesnek. Abban az időben, ők voltak az első fekete doo-wop együttes, amely feljutott a poplistákra. Más “elsőségek” is voltak – mint például az első doo-wop együttes, amely feltűnő jelmezeket viselt és koreografált táncokat alkalmazott a színpadon, valamint az első fekete doo-wop együttes, amely fehér közönséget is vonzott. Az együttes alapító tagjai Earl “Speedoo” Carroll, Bobby Phillips, Lavern Drake, James Clark és Gus Willingham voltak. Később Clark és Willingham távozott, és helyükre új énekesek, Earl Wade és Charles Brooks kerültek. Ebben a felállásban adták ki a “Speedoo” című kislemezt, amely Carroll becenevén alapult. A Josie kiadónál megjelent “Speedoo1955-ben popsláger is lett, és azóta is az együttes legismertebb dala.

A siker ellenére a zenekar tagjai közötti nézeteltérések miatt feloszlottak, és ennek eredményeképpen két mellékághoz érkeztek: a The Four Cadillacs és az Earl Carroll and the Cadillacs együtteshez. 1958-ban a két együttes egyesült, de voltak olyan tagok, akik az “újraegyesítés” idején távoztak. Mindenesetre a zenekar ezekben az években további slágerekkel rukkolt elő, úgymint a “Rudolph The Red-Nosed Reindeer“, a “Peek-a-Boo” és a “What You Bet“, valamint néhány kisebb slágert, mielőtt 1962-ben feloszlottak.



Az 1970-es években a Cadillacs újraalakult, de ismét feloszlott. Carroll az 1962-es feloszlás óta egy másik együttesben, a The Coastersben játszott az 1990-es évek elejéig; 2012-ben halt meg. Egy másik ex-Cadillac-tag, Phillips az előző évben hunyt el. Őket 2004-ben beiktatták a Vocal Group Hall Of Fame-be.

A másik doo-wop együttes, amely New Yorkból került reflektorfénybe az egyslágeres Capris, amelynek a “There’s a Moon Out Tonight” c. dala egy New York-i utcasarki harmónia klasszikus. A Capris tagjai 1957-ben találkoztak, amikor a New York-i St. Anthony’s High Schoolban baseballoztak. Az együttes alapítói Nick Santo (született Nick Santamaria, 1941) aki együttesét az olaszországi Capri-szigetről nevezte el.

The Capris

A többi tag: Mike Miniceli – első tenor, Frank Reina – basszusgitár, Vin Nacccarato – második tenor, John Cassese – basszusgitár. Mondanunk sem kell, hogy ők olasz bevándorlók gyermekei voltak. ’58-ban a “There’s a Moon Out Tonight” című dalt eredetileg Planet kiadó számára készítették, de amikor a dalt újra kiadták a Lost Nite-on (és végül az Old Town-on), 1961 elején másodszor is országos slágerré vált. Miután a Capris sokáig nem volt a reflektorfényben, 1981-ben diadalmasan tért vissza az Ambient Soundon megjelent albummal és a PBS TV “Soundstage” című sorozatában való szerepléssel.

A feketékből álló Cellos egy öttagú doo-woop együttes, amely 1955-ben alakult Manhattanben, a helyi középiskolai sztárok (a Kodokok, a Crests, a Schoolboys és a Keynotes) hatására. Az iskola utáni harmonizálás vezetett oda, hogy a Cellos készített egy 4 dolláros demót, ami igazi hollywoodi filmes hagyományokhoz híven lemezszerződést hozott nekik! Bár a reflektorfényben töltött pillanatuk viszonylag rövid volt, első kislemezükkel – a “Rang Tang Ding Dong (I Am the Japanese Sandman)” cíművel – a slágerlistákra kerültek.

The Cellos

Működésük jól példázza az utcai hangzású New York-i doo-wopot a legkorábbi szakaszában. Alapító tagok: lton Campbell – vezető, Billy Montgomery – első tenor, Cliff Williams – második tenor, Bobby Thomas – bariton, Alvin Williams – basszusgitár

A Channels működése már az egész keleti partra kiterjedt. A Channels-nek bár sosem voltak slágerei, mégis a legnépszerűbb keleti parti doo wop együttesek közé tartozott. Larry Hampden, Billy Morris és Edward Doulphin alapító tagjai voltak az 1955-ben alakult Channelsnek.

The Channels

Két félállású taggal kezdték, de aztán felszívták Earl Michael Lewis énekest és Clifton Wrightot a Lothariosból. Lewis lett a fő dalszerzőjük, és ő írta a legismertebb slágerüket, a “The Closer You Are“-t.

A Channels egy új stílust is hozott a doo wop éneklésbe azzal a gyakorlatukkal, hogy a versszakot ötszólamú harmóniában nyitották, majd Lewis énekelt a bridge-ben (átkötésben). Későbbi lemezeik, mint a “The Gleam in Your Eye” és az “I Really Love You” kiválóan szólaltak meg, de soha nem kaptak olyan lökést, ami az országos elismeréshez szükséges lett volna.


A Chords együttes 1951-ben alakult New York másik feketék lakta kerületében, Bronxban, de csak három évvel később fedezték fel őket, amikor egy metróállomáson látták őket énekelni, ami végül lemezszerződést hozott nekik az Atlantic Recordsnál Az együttes eredeti felállása: Carl és Claude Feaster (szóló és bariton), Jimmy Keyes (első tenor), Floyd “Buddy” McRae (második tenor) és Ricky Edwards (basszus)

The Chords

Jerry Wexler, az Atlantic első számú tehetségkutató A&R embere, a Chords feldolgozta Patti Page egyik slágerét, a “Cross Over the Bridge“-t (a Flamingók is feldolgozták a Chance számára). A kislemez B-oldalára, a “Sh-Boom“, egy szvinges R&B vokális dal került, egy fülbemászó, látszólag értelmetlen szótagokból álló intróval (“shh-boom, shh-boom, yadda da da yadda da da da da da da da”), ami lényegesen nagyobb felfordulást okozott.

A “Sh-Boom“-nak állítólag az atombomba felrobbanásának veszélye után adták a címet — Shhhh-BOOM! –, ami 1954-ben, a hidegháborús rettegések közepette nagyon is valós téma volt az amerikaiak tudatában. Ez az őrült dalocska azonban azt a szürreálisan optimista üzenetet is tartalmazta, hogy végső soron minden rendben van, és ahogy a dalszöveg többi része is sugallja, “az élet egy álom is lehet“. 1954 júniusának végére a “Sh-boom” országszerte megmászta a slágerlistákat, és mind az R&B (ötödik hely), mind a pop (második hely) listáján szerepelt, ami a maga korában szinte példátlan teljesítmény volt. Gyakorlatilag – a Crows 1953-as “Gee” című slágerével együtt (egy másik vidám B-oldalas sláger, amelyet a DJ-k átfordítottak) – a “Sh-Boom” először mutatta be a fehér közönségnek a fekete R&B zenét.

Nem mindenki gondolta úgy, hogy a dal az elkövetkező jó dolgok előfutára volt. Peter Potter, a népszerű televíziós “Juke Box Jury” műsorvezetője láthatóan megdöbbent a popzene akkori új irányzatának állapotán, és megtámadta a “Sh-Boom“-ot, azt kérdezve, hogy vajon emlékszik-e még valaki erre a bevallottan őrült dalocskára öt, nemhogy 20 év múlva, és hogy vajon eszébe jut-e valamelyik lemezkiadónak egyáltalán újra kiadni a jövőben. A költői kérdésekre természetesen igen és igen volt a válasz.

A dalszerzőket elárasztották a zenei kiadóvállalatok, amelyek meg akarták vásárolni a “Sh-Boom” jogait, hogy hatalmas potenciális bevételeket kaszáljanak (a csoport hamarosan megegyezett a Hill & Range-el). Hamarosan a Chords eredeti kislemezével egyidejűleg a rádióállomásokon is megjelentek a feldolgozások országszerte. Néhány emlékezetes volt, néhány pedig nem, beleértve a Billy Williams Quartet által a Coral számára készített countrified változatot, és — ami még figyelemre méltóbb — a Crew Cuts verzióját a Mercury számára.


A Chords hamarosan megjelent a tévéműsorokban (még mindig egy olyan találmány, ami még nem sok amerikai otthonban volt), de megdöbbentek, amikor megtudták, hogy már van egy ismeretlenebb csoport, amely már a Chords nevet használja. Kénytelenek voltak nevüket Chordcats-re változtatni. Az Atlantic későbbi lemezreklámjaiban azt írták, hogy az ő csoportjuk a “Sh-Boom” megalkotója és eredetije, annak ellenére, hogy a kanadai Crew Cuts halványabb popváltozata addigra már kiütötte a Chords R&B stílusú változatát a slágerlistákról.

Az Atlantic később áthelyezte a Chords-t az új Cat Records leányvállalatához, és számos további kislemezt adott ki, amelyek többnyire nem kerültek fel a listákra. Az utolsó kísérlet a szám feltámasztására 1955 közepén történt, amikor a csapat egyetlen nagy slágerük után átnevezte magát Sh-Boomsnak. A Chords/Chordcats/Sh-Booms több személyi változáson ment keresztül az ’50-es évek végén, 1957-ben egy maroknyi felejthető lemezt rögzítettek a Vik Recordsnál, majd végül 1960-ban visszatértek az Atlantichoz egy utolsó felvétel erejéig, mielőtt eltűntek volna az idő éterében.

A Cleftones 1955-ben alakult New York Queens negyedében.

The Cleftones

Öt barátból állt a Jamaica High Schoolból: Herb Cox (szólógitáros), Warren Corbin (basszusgitáros), Charlie James (első tenor), William McClain (bariton) és Berman Patterson (második tenor). Az eredetileg a Gee lemezkiadóhoz szerződött együttes 1955 végén adta ki első kislemezét, a “You Baby You“-t. A “You Baby You” egy up-tempo doo wop dal, amely regionális sláger lett.

A “Little Girl of Mine“, a Cleftones második kislemeze országosan is betört, és 1956-ban a nyolcadik helyen szerepelt az R&B és az 57. helyen a poplistán.

Két másik hasonló kislemez, a “Can’t We Be Sweethearts” és a “String Around My Heart” ugyanabban az évben jelent meg, de ezek nem keltettek országos figyelmet.


A “See You Next Year“, egy ballada, amelyet a csoport 1957-ben vett fel, nem hozott a csoportnak közönséget New Yorkon kívül. Két évvel később McClain elhagyta az együttest, és helyére Gene Pearson került a Rivileers-ből.

Patricia Spann is csatlakozott a Cleftones felállásához , ami segített eltávolodni a zenekarnak a hagyományos csoport-orientált doo wop harmóniáktól, és egy olyan vokális hangzás felé terelni, amelyet a vezető ének dominált. 1961-ben a Cleftones a “Heart and Soul” című slágerükkel valósította meg az áhított sikert, ez lett az együttes legnagyobb slágerük, amely a pop– és az R&B-listán egyaránt a No. 18. helyet érte el.

Még abban az évben az együttesnek volt egy másik slágere is a “For Sentimental Reasons” cíművel, de a zenekar a “Heart and Soul“-al elérte a csúcsot, és soha többé nem tudta elérni ezeket a magasságokat.

A Cleftones 1964-ben, három évvel a legnagyobb sikerük után feloszlott.

(Folyt köv)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás