A spirituálétól a gospelig. 5. rész. Arizona Dranes, és a Fairfield Four.

Barcs Endre “A spirituálétól a gospelig” c. regénye folytatásokban közölve.

A spirituálétól a gospelig. 5. rész. Arizona Dranes, és a Fairfield Four.

A tömeges ébredési mozgalmak

A keresztény zene más formáihoz hasonlóan a gospel-zene létrehozása, előadása, jelentősége, sőt meghatározása is kultúránként és társadalmi kontextusonként változik. A gospelzenét sokféle célból komponálják és adják elő, lehet, hogy csupán esztétikai élvezetből, de előadhatják vallási vagy szertartási céllal is, valamint a piacra szánt szórakoztató termékként. A gospelzene témája azonban minden esetben az Istennek, Krisztusnak vagy a Szentléleknek szóló dicsőítés, imádat vagy hálaadás.

A gospel a tömeges ébredési mozgalomnak és a pünkösdi mozgalomnak is kölcsönöz néhány modernebb gyökeret. 1870-ben Ira David Sankey gospel zeneszerező és énekes egyike volt azoknak, akik az amerikai nagyközönségnek bemutatták ezt a stílust.

Ira David Sankey

Hatására terjedt el ez a zenélési forma a templomokban, teljesen átalakítva az ezt megelőző korszak istentiszteleti formáját. Pályafutását énekesként kezdte. Helyi hírnévre tett szert, mint énekes, akire nagy igény volt a templomokban és az ébredési összejöveteleken. 1867-ben, amikor megalakult a YMCA helyi fiókja, Sankey lett a titkár, majd később az elnök. 1870-ben elnökként küldöttként részt vett az Indianapolisban tartott országos konferencián, ahol először találkozott a neves prédikátorral, Dwight L. Moodyval.

Dwight L. Moody

Moody azonnal lenyűgözte, amikor Sankey megmutatta, hogy képes felélénkíteni a tétlenség és a túl hosszú imádságok által elaltatott hallgatóságot, amikor rögtönzött előadásban előadta a „There is a fountain filled with blood” (Van egy vérrel telt kút) című himnuszt.

Az ülés végén találkozott Sankeyval, és Moody követelte, hogy a fiatalember csatlakozzon hozzá a missziós munkájában:

„Már nyolc éve kereslek téged.”– mondta neki.

Mivel Sankey nem tudott a pillanat hevében dönteni, visszatért New Castle-be, és hat hónapig gondolkodott Moody kihívásán, mielőtt úgy döntött, hogy visszatér Chicagóba, hogy egy hétig próbát tegyen Moodyval. Mielőtt a hét letelt volna, lemondott kormányzati állásáról, és Moody küldetése mellé állt, ezzel kezdetét vette életre szóló együttműködésük.

A Chicago-i a tűzvész után

A Moody-Sankey misszió keretében Moody prédikált, Sankey pedig énekelt. 1871 végén a missziós munkát megszakította a nagy chicagói tűzvész, amely 18 000 épületet pusztított el, mintegy 300 embert ölt meg, és a város lakosságának egyharmadát hajléktalanná tette. Sankey egy kis csónakból figyelte a tűzvészt, amellyel a Michigan-tóba evezett. A tűz elpusztította Moody templomát, és Sankey ideiglenesen visszatért New Castle-be. Hamarosan azonban üzenetet kapott Moodytól, amelyben arra kérte, hogy jöjjön vissza Chicagóba, és folytassa a közös munkát. 1872 októberében Sankey végleg Chicagóba költözött családjával, és Moodyval együtt dolgozott a chicagói, springfieldi és máshol lévő gyülekezetek felélesztésén.
Kettőjük találkozása előtt a gospel az amerikai vidéki/határvidéki ébredési és táborgyűlési énekek története volt, maga a gospel himnusz más jellegű volt, és a nagyvárosok tömeges ébredéseinek igényeit nem szolgálta.

Az ébredési mozgalom népszerű énekeseket és énekvezéreket alkalmazott, akik olyan szerzők dalait használták, mint George F. Root, P. P. Bliss, Charles H. Gabriel, William Howard Doane és Fanny Crosby. A „gospel” kifejezés első publikált használata az ilyen jellegű zene leírására nyilvánvalóan az 1870-es években történt. P. P. Bliss 1874-ben Gospel Songs címmel egy gyűjteményt szerkesztett, 1875-ben pedig P. P. Bliss és Ira Sankey kiadta a Gospel Hymns, no’s. 1 to 6-et, az 1874-es Gospel Songs folytatását. Sankey és Bliss gyűjteménye ma is megtalálható számos amerikai könyvtárban.

Az ébredési énekesek népszerűsége és a vidéki gyülekezetek nyitottsága az ilyen típusú zene iránt (annak ellenére, hogy kezdetben a városi ébredéseken használták) a 19. század végén és a 20. század elején olyan gospelzene-kiadók létrejöttéhez vezetett, mint Homer Rodeheaver, E. O. Excell, Charlie Tillman és Charles Tindley. Ezek a kiadók nagy mennyiségű új zenei anyagot kínáltak, így számos dalszerző és zeneszerző kreatív munkájának nyújtottak felvevőpiacot.

A pünkösdi mozgalom vagy megszentelt mozgalom olyan embereket szólított meg, akik nem voltak beállítva a kifinomult egyházi zenére, ennek köszönhetően kezdetekben a dicsőítő alkalmakon, és istentiszteleteken bármilyen hangszer használta megengedett volt, amit a gyülekezeti tagok magukkal a misére bevittek, a tamburintól a gitárig. A pünkösdi gyülekezetek készségesen átvették a 20. század eleji gospelzenei kiadványokat, és hozzájárultak azokhoz. A 20. századi zenészek, mint Elvis Presley, Jerry Lee Lewis, Mahalia Jackson, Andrae Crouch és a Blackwood Brothers pünkösdi környezetben nőttek fel, vagy elismerték e hagyomány hatását.

A rádió megjelenése az 1920-as években jelentősen megnövelte a gospelzene közönségét, és James D. Vaughan a rádiót üzleti modelljének szerves részeként használta, amelynek része volt az is, hogy utazó kvartettekkel népszerűsítette az évente többször kiadott gospelzenei könyveit. Virgil O. Stamps és Jesse R. Baxter tanulmányozta Vaughan kiadó üzleti modelljét, és az 1920-as évek végére komoly versenyt futottak Vaughannal. Ekkoriban olyan csoportok is piacra dobták gospellemezeiket, mint a Carter Family.

Az első személy, aki a ragtime hatását a gospel kíséretbe bevezette, valamint aki gospel felvételen zongorázott, Arizona Dranes asszony volt.

Arizona Dranes

Juanita Drane 1889-ben vagy 1891-ben született vakon a texasi Shermanben. Drane a texasi Austinban működő Siketek, Némák és Vakok Színes Ifjúsági Intézete nevelőintézetébe járt. Tizenéves korában megtanult zongorázni. Drane-ről azt hitték, hogy afroamerikai , vagy mexikói származású, de Michael Corcoran kutatása a „He Is My Story: The Sanctified Soul of Arizona Dranes” című könyvében megcáfolta mexikói származását.

Mivel mindkét szülője analfabéta volt, a vezetéknevet úgy írták le, ahogyan kiejtették. 1922 körül Dranes csatlakozott a Wichita Falls-i Isten Krisztus Egyházához. Hamarosan az alapító, Charles Mason püspök kedvelt énekes-zongoristája lett. Igen jól hasznosították a gospelkíséretében a szinkópás, ragtime stílust és hamarosan a „I Shall Wear A Crown„, a „My Soul’s a Witness for the Lord” és a „Lamb’s Blood Has Washed Me Clean” című dalokat a helyi közösségek standardjaivá tette.



Dranes bevezette a zongorakíséretet a szentségi zenébe, amely korábban nagyrészt a cappella volt, és az akkoriban népszerű barrelhouse és ragtime stílusokban kísérte magát. 1926-ban kezdett el lemezfelvételeket készíteni az Okeh Recordsnál, először szólóelőadóként, később pedig kórusokkal és különböző más művészekkel és csoportokkal. Ő volt az egyik első hivatásos női gospelénekesnő, és énekelt a Biblia-övezetben, turnézott Texasban, Tennessee-ben és Oklahomában.

Bár 1928-ban készített utoljára lemezt, az 1940-es években még folytatta a turnézást. 1948-ban Los Angelesbe költözött, és ott halt meg 1963. július 27-én. Zongorajátéka olyan későbbi gospel művészekre volt nagy hatással, mint Roberta Martin és Clara Ward. Dranes orrhangú énekstílusa olyan művészekre is hatással volt, mint Sister Rosetta Tharpe.

Az afroamerikai zenében a gospel kvartettek a Fisk Jubilee Singers korábbi sikerét követően a cappella stílust fejlesztették ki. Ezen együttesek közül kitűnt a Fairfield Four gospel együttes, amely több mint 90 éve létezik, és 1921-ben a Tennessee állambeli Nashville-ben található Fairfield Baptist Churchben kezdte meg működését trióként.

Fairfield Four

Az alapítók: Harold Carreters atya, bariton, Rufus Carreters, basszus, John Battle vezető ének. Később Samuel McCray csatlakozott hozzájuk így alakult ki a kvartett. 1989-ben a National Endowment for the Arts (Nemzeti Művészeti Alapítvány) National Heritage Fellows-nak nevezte ki őket, ami az Egyesült Államok kormányának legmagasabb kitüntetése a népi és hagyományos művészetek terén. Az együttes 1998-ban elnyerte a legjobb tradicionális soul-gospel albumnak járó Grammy-díjat. Kvintettként szerepeltek a 2000-es “O Brother, Where Art Thou?” című filmben.

1942-ben az együttes megnyertek egy versenyt, amelynek eredményeként a WLAC 50 000 wattos rádióállomáson léphettek fel, és a CBS hálózatához csatlakoztak. Ez a fellépés olyan sikeres volt, hogy a csoport a következő évtizedben is folytatta fellépését a WLAC-on, és a csoport tagjai hírességekké váltak a gospel zenei műfajon belül.

Az 1940-es években a csoport tovább fejlődött. Az első felvételt 1946-ban a nashville-i Bullet Recordsnál készítették, és a következő 15 évben a csoport több mint 100 felvételt adott ki a Bullet, Delta, Dot, Champion és Old Town lemezkiadóknál. 1949-re Sam McCrary vette át a csoport vezetését, és a különböző tagcserékkel folytatták a felvételeket és turnékat. A csoport 1950-ben feloszlott, Hill, Freeman és Lewis pedig az alabamai Greenville-be költözött, ahol új kvartettet alapítottak, a Skylarksot. McCrary azonban megtartotta a Fairfield Four nevet, és Willie Love és Willie „Little Axe” Broadnax tenorokat vette fel a csapatba.

1954-ben McCrary elhagyta az együttest, hogy lelkész legyen. További személyi változások következtek, de az 1950-es évek végére a csoport népszerűsége csökkent, az a cappella gospeléneklés iránti érdeklődés hanyatlásával együtt. A csoport 1960-ban feloszlott.

1980-ban a csoport újraalakult, hogy részt vegyen egy különleges „Quartet Reunion” programon Birminghamben, Alabamában, és 1981-ben ismét felléptek a Smithsonian Institution „Black American Quartet Traditions” című programján. Az újjáéledt együttes az 1980-as évektől napjainkig folyamatosan koncertezik.

1993-ban a csoport részt vett a Gaither Homecoming videó- és zenei felvételek sorozatában.

Szerepeltek a “Turn Your Radio On” és az “Old Friends” című filmekben.
A csoport nagyobb népszerűségre tett szert, miután John Fogerty 1997-es” Blue Moon Swamp” című albumán szerepeltek, az “A Hundred and Ten in the Shade” című számban énekelve. Fogertyvel élő fellépéseket is vállaltak.

2003-ban Dolly Partonnal együtt léptek fel a „There Will Be Peace in the Valley for Me” című dalban a “For God and Country” című albumáról.

Később szerepeltek Amy Grant & Vince Gill „Rock of Ages” című dalában, Grant 2005-ös Rock of Ages című stúdióalbumán.

A Fairfield Four legutóbbi albuma, a “Still Rockin’ My Soul!” 2015. március 10-én jelent meg, és az 58. Grammy-díjátadón elnyerte a legjobb Roots Gospel albumnak járó díjat.

(Folyt. köv.)