A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 52. rész. A Del-Vikings és a Dell-Vikings valamint Gus Backus.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 52. rész. A Del-Vikings és a Dell-Vikings valamint Gus Backus.

Doo Wop sorozat 9. rész.

Del-Vikings (illetve az ebből kialakult The Dell-Vikings) az 1950-es években több slágerlistás kislemezzel büszkélkedhetett, és a későbbi évtizedekben is különböző felállásokkal folytatta lemezfelvételeit és turnéit. Az együttes a „Come Go with Me” és a „Whispering Bells” című slágerek miatt nevezetes, valamint azért, mert sikeres fajilag vegyes zenei csoport volt egy olyan időszakban, amikor az ilyen doo-wop együttesek igen ritkák voltak.

A Del-Vikings 1955-ben alakult a pennsylvaniai Pittsburghben állomásozó amerikai légierő tagjaiból. Alapító tagok: Clarence Quick, Kripp Johnson, Don Jackson, Samuel Paterson, Bernard Robertson és Clarence Harvey Ringo. Mivel a tagok mindegyike a fegyveres erőknél szolgált, a csoportot állandóan fenyegette az a lehetőség, hogy áthelyezik őket tagonként más állomáshelyre, így az együttes felbomlik. Ez nem sokkal a csoport megalakulása után meg is történt, amikor Patersont és Robertsont Németországba küldték. Helyükre David Lerchey (bariton) lépett be az együttesbe, aki a csoport első fehér tagja lett, valamint Norman Wright (tenor) helyettesítette a Németországba áthelyezett tagokat. Wright nem volt ismeretlen a Del-Vikongs tagjai számára, hiszen korábban, Lawrence „Prince” Lloyddal közösen alapított egy The Valverteens nevű együttest a texasi Amarillo légibázison, ami szép sikert aratott a katonák előtt. Nem sokkal később Don Jackson is elhagyta a zenekart, és helyére Gus Backus, az együttes második fehér tagja érkezett.

A zenekar nevét Clarence Quick találta ki, miközben Clarence Ringóval beszélgetett a bázison lévő könyvtárban. Egyes források szerint a zenekar tagjai a vikingek kalandozásairól olvastak, arról, hogy ők voltak az elsők akik felfedezték Amerikát, még jóval Kolumbusz előtt és ez annyira felvillanyozta őket, hogy elhatározták, vikingeknek fogják hívni magukat. A „Del” előtagot azért tették hozzá, hogy a csoport nevének valamiféle idegen hangzást, titokzatosságot adjanak. Egy másik feltételezés szerint Clarence Quick ismert egy kosárlabdacsapatot a New York-i Brooklynban, a Vikings klubot és ő javasolta a nevet. Kutatók szerint a név a népszerű Viking Pressről is származhatott, amely a csoport tagjai által kedvelt olvasmányként szolgáló olcsó képregények kiadója volt. Mivel maguk az együttes tagjai soha nem nyilatkoztak arról, honnan is származik a nevük, így marad a találgatás.

Első slágerük 1957-ben a „Come Go with Me” című dal volt, ami a Fee Bee Recordsnál FB-205 katalógusszámmal jelent meg. 1957. január végén a Dot Records újra kiadta a „Come Go With Me„-t Dot 45-15538-as számmal. A dal szerzője az együttes egyik alapítója, Clarence Quick. A dal egyből igazi sláger lett, a Billboard Top 100-as listán a No.5. helyet érte el, az RandB listán pedig a No.2. futott fel. Több mint egymillió példányban kelt el, és aranylemez lett. A felvétel később szerepelt az “American Graffiti” (1973), a “Diner” (1982), a “Stand by Me” (1986), a “Joe Versus the Volcano” (1990) és “Set It Up” (2018) című filmekben. A Rolling Stone zenei magazin a „Come Go With Me„-t a No. 447. helyre sorolta a minden idők 500 legjobb dalának listáján.

Alakulásuk idején Kripp Johnson kivételével a csapat minden tagja 21 év alatti volt, amikor aláírták lemezszerződésüket a Fee Bee-vel, egy apró pittsburghi kiadóval, amelyet később a Dot Records vásárolt fel. Mivel kiskorúként írták alá a szerződést, joguk volt felmentést kérni belőle. 1957-ben menedzserük, Alan Strauss javaslatára elmentek a Mercury Recordshoz próbafelvételt készíteni. Johnson, akinek az aláírása kora miatt érvényes volt, még mindig a Fee Bee/Dothoz volt kötve, maradt a Fee Bee-nél, így két Del-Vikings együttes jött létre. Az eredeti csapatban Johnson helyére Quick barátja, William Blakely került, és ebben a felállásban rögzítették a Backus– vezette „Cool Shake” című dalt.

Kripp Johnson ugyanakkor új csoportot épített a visszatérő Don Jacksonnal, Chuck Jacksonnal, Arthur Budddal és Ed Everette-tel. Ez a csoport a Kripp Johnson vezette „I’m Spinning” című dalt vette fel, és Dell-Vikings néven hirdették magukat.

A Dell-Vikings 1957 májusában kiadta a „Whispering Bells” című dalt is, amelyben Kripp Johnson énekelte a szólót. (A Dot kiadó elírta a nevét és „Krips Johnson”-ként tüntette fel a korongon Johnsont.) A „Whispering Bells” a No. 5. helyig jutott az amerikai Billboard listán. Az R&B listán és az amerikai poplistán 1957-ben egyaránt a No.9. helyet érték el. A „Whispering Bells” szerepel az 1986-os “Stand by Me” című filmben és a film soundtrackjét tartalmazó albumon is. Johnson énekel a kislemez B-oldalán szereplő „Don’t Be A Fool” című dalban is.

Ugyanebben az évben a “Cool shake/Jitterbug Mary” a Billboard listán No. 12, míg az RandB listán No.9. helyet érte el.

Ez idő tájt néhány régi Fee Bee demó számot eladtak egy feltörekvő lemezkiadó cégnek, a Luniverse-nek. A kiadó “overdubolt” egy háttérsávot az a capella dalokon, amelyek között volt a „Come Go with Me” egy korai verziója is. Az átdolgozott demó egy számként szerepelt a Luniverse által később kiadott nyolc dalt tartalmazó albumon. Végül ezeket a felturbózott verziókat nem dobták piacra,, mindössze egy kislemez jelent meg ezekből a Luniverse overdubokból – a „Somewhere Over The Rainbow„/”Hey Senorita„.

Johnson Dot együttesének volt egy behozhatatlan előnye – ő leszerelt az USAF-től, így az ő együttese szabadon turnézhatott, míg az eredeti együttes tagjai továbbra is katonai szolgálatot teljesítettek, így eltávozást vagy szabadságot kellett kérniük a turnézáshoz. A Mercury beperelte a konkurens együttest, azt állítva, hogy kizárólagos joga van az együttes nevének bármilyen írásmódjára. A kiadó meg is nyerte a pert és a Dell-Vikings rövid időre The Versatiles néven volt kénytelen szerepelni. A kiadó által kiadott kislemezeken pedig az együttes „Kripp Johnson and the Versatiles„-nak vagy „Chuck Jackson and the Versatiles„-nak tüntették fel.

Nem sokkal később ez a csoport feloszlott, Chuck Jackson pedig sikeres szólókarriert futott be. Eközben az eredeti csapat is kezdett szétesni. Igaz, Gus Backus visszaszerződött, így a csoportból kvartett lett. Nem sokkal később feloszlottak. Quick újjáalakította a csoportot új tehetségekkel Pittsburgh környékéről. Az újjáalakított együttes felállása:, Billie Woodruff (vezető tenor), Willie Green, Douglass White és Ritzy Lee. 1957 végére, a Dell-Vikings feloszlásával Kripp Johnson visszatért az eredeti együtteshez, így a csapat szextetté alakult. Az ABC Recordshoz ( később ABC-Paramount) szerződtek. Bár az együttes magja visszatért, nem tudtak több slágert elérni a beat korszak idején, így az együttes 1965-ben feloszlott.

A Del-Vikings 1970-ben tért vissza a majdnem eredeti felállással: Clarence Quick, Kripp Johnson, Norman Wright, David Lerchey és William Blakely. Az együttes számos régi slágerüket újra felvette a Scepter Records számára. A „Come Go With Me” új verziója 1973-ban felkerült a Bubbling Under The Hot 100 listára. Az Easy Listening listára is felkerült, ahol abban az évben a No.32. helyen végzett.

Norman Wright, David Lerchey és Wright két fia, Norman Wright, Jr. és Anthony Wright 2000-ben a PBS „Doo Wop 50” című műsorában The Del Vikings néven lépett fel, és Wright élete hátralévő részében fiaival turnézott és lépett fel.

Clarence Quick 1983. május 3-án halt meg. Corinthian „Kripp” Johnson 1990. június 22-én, 57 éves korában rákban.

A majdnem alapító Donald Edgar „Gus” Backus-ról érdemes néhány szót szólni, ugyanis a magyar zenerajongók őt német előadóként ismerik csupán, és sokan azt hiszik, hogy egy amerikai nevet felvett német előadó volt.

Donald Edgar „Gus” Backus

Pedig Gus Backus a new yorki Long Islanden született, és zenei karrierjét a Del-Vikings együttesben kezdte. Miután 1957-ben az amerikai légierő wiesbadeni légibázison állomásozott, el kellett hagynia a Del-Vikingst és úgy döntött, hogy elhagyja az országot is. Leszerelése után, az ötvenes évek végén Nyugat-Németországában telepedett le és szólistaként ott kezdett úgynevezett “Schlager”-zenét énekelni. 1957-től kezdve minden dalát németül énekelte, erős amerikai akcentussal. 1960 és 1967 között 19 dala került fel a német slágerlistára, köztük nyolc volt Top Ten sláger. A német slágerlistán 1961-ben a Der Mann im Mond („A férfi a Holdban”) című dalával No. 1. első helyezést ért el.

Backus német nyelvű feldolgozásokat készített Elvis Presley, Paul Anka és Conway Twitty dalaiból is. Az éneklés mellett Backus 1959 és 1970 között közel 30 filmben és televíziós produkcióban is szerepelt, amelyek gyakran az ő dalainak a bemutatására épültek.

Backus az 1970-es években néhány évre visszatért Amerikába és Texasban olajmezőkön dolgozott művezetőként, majd később visszatért Németországba. 2014-ben vonult vissza az énekléstől. Élete végéig a München melletti Germeringben élt, háromszor volt házas és négy gyermeke született. 2019. február 21-én halt meg Németországban.
David Lerchey 2005. január 29-én halt meg rákban a floridai Hallandale-ben, 67 éves korában.Norman Wright hosszú betegség után 2010. április 23-án, 72 éves korában halt meg.

A Del-Vikings azon több száz művész és előadó között van, akiknek anyaga megsemmisült a 2008-as Universal-tűzben.

(Folyt. köv.)