A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 53. rész. A fiú szoprán és a doo-wop.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 53. rész. A fiú szoprán és a doo-wop.
Doo Wop sorozat 10. rész.

Anglikán fiú kórus

Az anglikán és az angol katolikus liturgikus hagyományokban, ahol a lányok és nők nem énekeltek templomi kórusban, a fiatal férfi kóristákat általában „trebles„-nek, nem pedig fiú szopránnak nevezték. Ennek hatására manapság egyre inkább a „boy trebles” kifejezés terjedt el. A „treble” kifejezés a latin triplum szóból származik, amelyet a 13. és 14. századi motettákban a harmadik és legmagasabb hangterjedelem jelölésére használtak arra a tenor szólamra, amit az alt szólam felett énekeltek. Magát a „treble” kifejezést először a 15. században használták. A treble átlagos hangterjedelme A3-tól F5-ig (220-700 Hz) terjed.

A fiú szoprán kifejezés Dr. Henry Stephen Cutler (1825-1902), a New York-i Cecilian Choir kórusvezetőjétől származik, aki ezt a kifejezést használta mind a kórustagokra, mind a szólistákra, akik egyházi kórustagok voltak, amikor nyilvános termekben adtak koncertet. A legkorábbi fellelhető használat a New York-i Irving Hallban 1866 májusában rendezett kórusfesztiválra vezethető vissza.

Ahogy a fiú közeledik a pubertáshoz, és elkezd átesni rajta, a hang minősége egyre inkább megkülönbözteti magát a lányokra jellemző hangtól. A hang egy rezonáns, férfias minőséget vesz fel, mielőtt a hangmagassága lecsökken, ami egy olyan liminális szakaszt eredményez, amelyben a fiú magas regiszterben, egyedi hangszínnel énekelhet. A magas hangterjedelemnek és az egyedi színezetnek ez a rövid időszaka nagyban megalapozza a fiúszoprán használatát mind a liturgikus, mind a világi zenében a nyugati világban és másutt is. Alkalmanként a fiúk, akiknek a hangja megváltozott, egy ideig továbbra is a szoprán hangterjedelemben énekelhetnek. Ez a szakasz akkor ér véget, amikor a fiú gégefője tovább növekszik és a hangja megtörésével képtelenné válik az érintett zenedarabok által megkövetelt legmagasabb hangok éneklésére.

A fiú hangja a pubertás korban a gége leesésének, más néven a hangtörésnek van kitéve és ennek a mélyreható változásnak a végeredménye az, hogy a hangterjedelem új hangterjedelmek válnak elérhetővé, például basszus, bariton, tenor, kontratenor és szoprán.

A fiú szopránt azonban nemcsak az egyházi énekekben használták, hanem az amerikai könnyűzene elterjedésével például a doo-wop stílusban is. Erre talán a legjobb példa Franklin Joseph Lymon amerikai rock and roll/rhythm and blues énekes és dalszerző, aki leginkább a New York-i The Teenagers nevű korai rock and roll doo wop együttes fiú szoprán énekeseként lett ismert.

Frankie Lymon

Az együttes öt fiúból állt, akik mindannyian a tizenéves koruk elején vagy közepén jártak. A Teenagers eredeti felállásában egy bőrszínt tekintve kevert együttes volt, három afroamerikai tag, Frankie Lymon, Jimmy Merchant és Sherman Garnes, valamint két Puerto Ricó-i tag, Joe Negroni és Herman Santiago szerepelt benne.

Frankie Lymon & The Teenagers

Frankie Lymon a New York-i Harlemben született 1942. szeptember 30-án Jeanette és Howard Lymon gyermekeként. Apja teherautó-sofőr volt, anyja pedig szobalány. Mindketten énekeltek a The Harlemaires nevű gospel együttesben, akárcsak Frankie és testvérei, Lewis és Howie, mindannyian a Harlemaire Juniorsban énekeltek (egy negyedik testvér, Timmy is énekelt, bár nem a Harlemaire Juniorsban). Lymonék nehezen tudtak megélni, ezért Lymon 10 évesen élelmiszerboltos fiúként kezdett dolgozni. 1954-ben, 12 évesen Lymon egy iskolai tehetségkutatón meghallotta a Coupe De Villes nevű helyi doo-wop együttest. Összebarátkozott az együttes vezető énekesével, Herman Santiagóval, és végül tagja lett az együttesnek.

A történet azonban korábbról indul, a The Earth Angels együttestől, amit a manhattani Washington Heights-i részen található Edward W. Stitt Junior High Schoolban alapított a második tenorista Jimmy Merchant és a basszusgitáros Sherman Garnes. Ez az az együttes, amely 1954-ben már a Coupe De Villes néven szerepelt és amelyhez a 12 éves Frankie Lymon csatlakozott. Ezt követően az együttes először Ermines-re, majd Premiers-re változtatta a nevét.

1955 végén a The Teenagers (akkoriban még The Premiersnek nevezték magukat) megmutatta a „Why do Birds Sing So Gay?” című dalt George Goldnernek, a lemezproducernek és a Gee Records tulajdonosának. Herman Santiago, az együttes tenoristája, a dalt egy szerelmes levél egyetlen sora alapján írta, amelyet a basszusgitáros Sherman Garnes bérlője adott a srácoknak. Az egyikben a „Why do birds sing so gay?” szavak szerepeltek, ami illeszkedett más dalok szövegéhez, amelyekhez Herman 1-6-2-5 akkordmintán alapuló dalokat írt. Herman úgy igazította ki a harmóniát, hogy kihasználja Frankie Lymon magas tenor/szoprán hangját. Közben Goldner javaslatára néhány dalszöveget megváltoztattak, sőt maga a lemezkiadó tulajdonos ajánlotta a címet is. A meghallgatás során Frankie hangja remekül dominált, ezért Goldner azt javasolta, hogy a későbbi felvételeken Frankie kapja a főszerepet. Frankie ugyanis önkéntelenül improvizált, és a dallamot a saját stílusához igazította. Jimmy Merchant szerint ami a felvételen történt, az

„Frankie énekesi képességeinek és George Goldner különleges képességének kombinációja kellett ahhoz, hogy kihozza Frankie-ből a legjobbat.”

Bár a „Why Do Fools Fall in Love” korai bakelit kislemezkiadásain Frankie Lymon, Herman Santiago és George Goldner neve szerepel a dal társszerzőjeként, a későbbi kiadványok és feldolgozások csak Lymon és a lemezproducer George Goldner nevét tüntetik fel. Érdekes módon – és ez jellemző a korszakra – Goldner nevét a szerzők között Morris Levy váltotta fel, amikor Levy megvásárolta Goldner részesedését a Gee Recordsban, a Teenagers lemezkiadó cégében. Így lett Morris Levy társszerzője egy olyan dalnak, amihez az égi világon semmi köze. Egy hosszas bírósági csatározás után 1992 decemberében a dalszerzői érdemeket az eredeti Teenagers tagoknak, Herman Santiagónak és Jimmy Merchantnak ítélték oda.

Újabb csavar a történetben, hogy ezt az ítéletet 1996-ban a Kerületi Fellebbviteli Bíróság az elévülés alapján hatályon kívül helyezte, mivel Santiagó és Merchant nem vitte elég hamar bíróság elé az ügyet. Ez visszaadta a dal jogait Lymonnak és Levynek. A dal jelenlegi kiadója az EMI Music Publishing, amely még mindig őket tünteti fel dalszerzőként.

A dalt tartalmazó kislemez 1956. január 10-én jelent meg a Gee Recordsnál. Az R&B listán a No.1. első helyig jutott, a Billboard Pop Singles listáján a No.6. helyig futott fel, míg júliusban az Egyesült Királyság Singles Chartján ugyancsak No.1. listavezető helyet érte el és 314. helyen szerepel a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb dala című listáján. A dal számos más előadó által előadott feldolgozása is sláger lett az Egyesült Államokban, többek között a Diamonds (1956-ban), a Beach Boys (1964-ben) és Diana Ross (1981-ben) verziója.

Négy másik top 10-es R&B kislemez következett még 1956-ban: „I Want You to Be My Girl” (no.13 Billboard pop lista és No.3. RandB lista), „I Promise to Remember” és ennek B oldala, amely önállóan is No.8. helyre futott fel az RandB listán.


A „Who Can Explain?” valamint az „I’m Not a Juvenile Delinquent„, mely felvétel csupán Nagy Britanniában került fel a listára, ahol No.12. helyig futott fel.


1957-ben a „Goody Goody” (Matty Malneck és Johnny Mercer írta, és eredetileg Benny Goodman adta elő) a No.20. helyezett popsláger lett, de az R&B listán nem szerepelt, viszont Nagy Britanniában No.24. Helyig jutott.

A Teenagers két másik kislemezdaluk a poplisták alsó felébe került. Az „I Want You To Be My Girl„, a csoport második kislemezének megjelenésével a The Teenagersből Frankie Lymon & the Teenagers lett.

Az 1956-ban megjelent kislemezeket összefogó album “The Teenagers Featuring Frankie Lymon” címmel.

1957 elején Lymon és a Teenagers egy európai turné során feloszlott. A londoni Palladiumban tartott fellépésük során Goldner elkezdte Lymont szólóelőadóként előre tolni, és szólóhelyeket adott neki a showban. Mivel az együttes emiatt kihátrált, Lymon kénytelen volt az előzetesen felvett kazetták kíséretében, “félplayback” módon fellépni.

Az együttes utolsó kislemeze, a „Goody Goody” és a „Creation of Love” kezdetben megtartotta a „Frankie Lymon & the Teenagers” feliratot, de valójában ezek már szólófelvételek, session énekesek támogatásával.

Lymon 1957 szeptemberében hivatalosan is kilépett az együttesből. A “Frankie Lymon and the Teenagers at the London Palladium” című készülő stúdióalbumot végül Lymon szólólemezeként adták ki.

Szólóművészként Lymon közel sem volt olyan sikeres, mint a Teenagers-szel. Második szólókiadványával, a „My Girl„-rel kezdődően Lymon a Roulette Recordshoz költözött. 1957. július 19-én Alan Freed élő ABC TV showjának, a The Big Beatnek egy epizódjában Lymon egy fehér tinilánnyal kezdett táncolni, miközben fellépett. Ez a szegregált országban hatalmas botrányt okozott, különösen a déli tévécsatornák tulajdonosai körében, és a The Big Beatet ezt követően törölték a televíziós műsorok sorából.

Lymon lassan csökkenő eladásai az 1960-as évek elején meredeken zuhanni kezdtek. Legnagyobb sikerű szóló slágere Bobby Day „Little Bitty Pretty One” című dalának feldolgozása volt, amely 1960-ban a Hot 100 poplistán a No.58. helyen állt, és amelyet még 1957-ben rögzített.

Lymon 15 éves kora óta heroinfüggő volt, és egyre jobban beleesett a szenvedélyébe, előadói karrierje pedig ennek következtében hanyatlásnak indult. Lymon az Ebony magazinnak 1967-ben adott interjújában elmondta, hogy 15 éves korában egy nála kétszer idősebb nő vezette be a heroinba. 1961-ben a Roulette, amelyet most Morris Levy vezetett, felbontotta szerződését az immár heroinista Lymonnal, aki pedig felvételét kérte egy drogrehabilitációs programba.

Miután elvesztették Lymont, a Teenagers egy sor csereénekesen ment keresztül, akik közül az első Billy Lobrano volt. Billy Lobrano, mint a csapat első fehér tagja, fajilag vegyesebbé tette őket, immár két fekete, egy fehér és két spanyol ajkú taggal. 1960-ban Howard Kenny Bobo énekelt a „Tonight’s the Night” című dalban a Teenagers-szel; később, még abban az évben Johnny Houston énekelt két dalban.

A Teenagers-t, akiket Morris Levy az End Recordshoz költöztetett, 1961-ben felmentették szerződésükből. A Teenagers 1965-ben rövid időre újra összeállt Lymonnal, sikertelenül.

A következő négy évre Lymon rövid életű szerződéseket kötött a 20th Century Fox Records és a Columbia Records lemezkiadókkal. Kapcsolatba lépett Elizabeth Mickey Watersszel, aki 1964 januárjában lett az első felesége és életet adott egyetlen gyermekének, Francine-nek, aki két nappal a születése után meghalt a Lenox Hill Kórházban. Lymon és Waters házassága nem volt törvényes, mivel a nő akkor még az első férjével volt házas. Miután a házasság meghiúsult, az 1960-as évek közepén Lymon Los Angelesbe költözött, ahol romantikus kapcsolatot kezdett Zola Taylorral, a Platters tagjával. Taylor azt állította, hogy 1965-ben Mexikóban feleségül vette Lymon, bár kapcsolatuk néhány hónappal később véget ért, Lymon drogfogyasztása miatt. Lymon azonban azt állította, hogy a házasságuk csak egy reklámfogás volt, és Taylor valóban nem tudott jogi dokumentumokat felmutatni a házasságukról. Major Robinson 1966. június 6-i pletykarovatában Zola azt mondta, hogy az egész egy vicc volt, amibe akkoriban belement.

Frankie Lymon és Zola Taylor

Lymon ekkor az Apollóban egy revü részeként lépett fel, egy hosszabb sztepptáncszámmal kiegészítve énekét. Lymon több élő előadást is rögzített (például a „Melinda” címűt 1959-ben), de egyik sem került fel a slágerlistákra. Utolsó televíziós fellépése 1965-ben a “Hollywood A Go-Go” című műsorban volt, ahol az akkor 22-23 éves énekes szájszinkronban énekelte 13 éves korában készült „Why Do Fools Fall in Love” című dalát.

1966. június 21-én letartóztatták heroin vádjával és börtönbüntetés helyett besorozták az Egyesült Államok hadseregébe. A Georgia állambeli Augusta közelében lévő Fort Gordonban jelentkezett kiképzésre. Ugyanebben az évben, június 21-én Lymon Augusta környékén találkozott és beleszeretett Emira Eagle-be, aki az augusta-i Hornsby általános iskola tanára volt. Ők ketten 1967 júniusában házasodtak össze. Lymon többször is eltávozást kért, hogy felléphessen kis déli klubokban. Miután méltatlanul elbocsájtották a hadseregből, Lymon beköltözött a felesége házába, és továbbra is szórványosan fellépett kisebb klubokban.

1968-ban New Yorkba utazva Lymont Sam Bray menedzser leszerződtette “Big Apple” kiadójához, és az énekes visszatért a lemezfelvételhez. A Roulette Records érdeklődést mutatott Lymon lemezeinek a Big Apple-lel közös kiadása iránt, és február 28-ra ütemezte a felvételt. A CHO Associates-szel, amely Frankie Crocker, Herb Hamlett és Eddie O’Jay rádiós személyiségek tulajdonában volt, jelentős promóciót szerveztek. Lymon, aki nagyanyja házában lakott Harlemben, ahol felnőtt, heroinbevitellel ünnepelte szerencséjét. Ez lett a veszte. 1968. február 27-én 25 éves korában heroin-túladagolásban holtan találták nagyanyja fürdőszobájának padlóján, egy fecskendővel az oldalán.

A baptista Lymont a katolikus Szent Raymond temetőben temették el New York Bronx városrészének Throggs Neck kerületében. Az „I’m Sorry” és a „Seabreeze„, a két dal, amelyet Lymon halála előtt a Big Apple számára rögzített, később, 1969-ben jelent meg.


Lymon gondjai halála után másokra is kiterjedtek. Miután Diana Ross 1981-ben visszarepítette a „Why Do Fools Fall in Love” című dalt a Top Ten-be, nagy vita alakult ki Lymon hagyatékával kapcsolatban.

Zola Taylor, Elizabeth Waters és Emira Eagle mindegyike megkereste Morris Levyt, a zenei impresszáriót, aki Lymon szerzői jogait és jogdíjait megtartotta, azt állítva, hogy ő Lymon jogos örököse. A feleségek ekkor döbbentek rá a tényre, hogy Lymon elmulasztotta, hogy bármelyiküktől elváljon. A bonyolult ügy pereket és ellen pereket eredményezett, és 1986-ban kezdődött az első a Lymon hagyaték tulajdonjogát érintő számos bírósági ügy közül.

Annak megállapítását, hogy ki volt valóban a törvényes Mrs. Frankie Lymon, több kérdés is bonyolította. Waters már házas volt, amikor Lymonhoz ment feleségül; első férjétől különvált, de a válásukat 1965-ben véglegesítették, miután Lymonhoz ment feleségül. 1965-ben Taylor azt állította, hogy Lymont Mexikóban vette feleségül, de nem tudott elfogadható bizonyítékot felmutatni az egybekelésükről. 1967-ben, a georgiai Augustában, a Beulah Grove Baptista Templomban kötött házasságát Lymon és Eagle viszont megfelelően dokumentálták; az énekes azonban még mindig kétszer volt házas, és soha nem vált el, amikor Eagle-t feleségül vette. Az első döntés Waters javára született; Eagle fellebbezett, és 1989-ben New York állam legfelsőbb bíróságának fellebbviteli osztálya megváltoztatta az eredeti döntést, és Lymon hagyatékát Eagle-nek ítélte. Az ügy részletei azonban egy másik kérdést is felvetettek: megérdemelte-e a maffiózó Morris Levy a „Why Do Fools Fall in Love” című dal társszerzői elismerését. Ugyanakkor Levy életében soha nem fizette ki Lymonnak a dalszerzői jogdíjakat.

Bár a Frankie Lymon & the Teenagers sikerkorszaka rövid volt, a Frankie Lymon & the Teenagers slágereinek sora nagy hatással volt az őket követő rock és R&B előadókra. Lymon fiú szopránja hangzása a girl group hangzás közvetlen elődje volt, és az őt hatásként megnevező előadók listáján többek között Michael Jackson, Ronnie Spector, Diana Ross, The Chantels, The Temptations, George Clinton, Smokey Robinson, Len Barry, The Beach Boys és Billy Joel szerepelnek. Úgy tartják, hogy a Teenagers az eredeti modellje a Motown stílusnak.
Lymont megemlíti Stephen King 1992-es „You Know They Got a Hell of a Band” című novellája. Lymont a szerző úgy szerepelteti, mint aki levágja a pincérnő, Sissy ujját, amiért megpróbál segíteni a főszereplőknek, Mary és Clark Willinghamnek elmenekülni az oregoni Rock & Roll Heaven nevű városból, ahol Janis Joplin, Otis Redding, és más fiatalon elhunyt zenészek élnek.
Lymon zenéjét és történetét a “Why Do Fools Fall in Love” című 1998-as életrajzi filmmel ismertették meg újra a modern közönséggel, amelyet Gregory Nava rendezett A film Lymon történetének komikus, kitalált változatát meséli el három felesége szemszögéből, akik a bíróságon harcolnak a hagyatékának jogaiért.

A Frankie Lymon and the Teenagers 1993-ban bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, 2000-ben pedig a Vocal Group Hall of Fame-be.

(Folyt. köv.)