Az amerikai country zene története. 16. rész. Aubrey Wilson Mullican,”a hegyi zongoristák királya”.

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.

Az amerikai country zene története. 16. rész. Aubrey Wilson Mullican,”a hegyi zongoristák királya”

A boogie-woogie egy egyedi zongorastílus, amely valamikor a 20. század elején fejlődött ki és az 1930-as évekre hatalmas countryzenei hóbort lett. A műfaj a countryzenében a második világháború után jelent meg igazán és minden tekintetben a rock ‘n’ roll fontos előfutára.

Igen jól ismerjük, hogy az 1920-as évekbeli western swingtől kezdve a country-zene hogyan reflektált, miként merített népszerű fekete zenéből, a hillbilly boogie-hóbortot azonban a zenetörténészek nagyrészt figyelmen kívül hagyták ebben a történelemben, pedig ez a stílus sokáig erősen meghatározó volt. Aubrey Wilson Mullican volt az, akinek a nevéhez fűződik a hillbilly boogie stílus megszületése, azé a stílusé, amely hatással volt a rockabillyre.

Aubrey Wilson (Moon) Mullican

Mullican zenéje igen nagy hatással volt Jerry Lee Lewis saját éneklésére és zongorajátékára.

Mullican egyszer azt nyilatkozta:

Olyan zenét kell játszanunk, amitől az istenverte sörösüvegek pattogni kezdenek az asztalon.

A Mullican család skót, ír és kelet-európai felmenőkkel rendelkező földműves család volt, amely a texasi Polk megyei Corrigan közelében telepedett le. Az ős, James Mullikin Skóciában született, és az 1630-as években érkezett az Egyesült Államokbeli Marylandbe Észak-Írországból. Apai nagyapja Wilson G. Mullikin közlegény volt, aki a 6. Mississippi gyalogezredben, a Konföderációs Államok hadseregében szolgált a shilohi csatában. Mullican szülei, mostohaanyja és nagyszülei a texasi Polk megyei Stryker temetőben nyugszanak.

A gyermek Mullican orgonán kezdett játszani, amelyet vallásos apja azért vásárolt, hogy a templomban a himnuszénekelést ő kísérje játékával. A gyerek Moon (ez volt a beceneve) azonban összebarátkozott Joe Jones-szal, a családi farm fekete bérlőjével, aki megismertette őt a country blues-szal. Moon szülei nem nézték jó szemmel, sőt, tiltották neki, hogy a vallásos és a világi zene között ingadozzon. Moon azonban a szülői tiltás ellenére a helyi bárban lépett fel esténként és miután helyi zongoristaként letette névjegyét, 16 évesen elhagyta otthonát és Houstonba ment szerencsét próbálni, ahol helyi klubokban zongorázott és énekelt.

A „Moon” becenevet úgy magyarázta, hogy az a „holdfény” rövidítése, ami jól alátámasztotta az egész éjszakás fellépéseit. Ugyanis addig játszott, amíg a közönség maradt és ez gyakran tartott el egészen reggelig.

Mivel a fekete zenén keresztül közelített a country felé, eleinte a kor népszerű blues előadói voltak rá nagy hatással, mint Bessie Smith, Blind Lemon Jefferson és Leroy Carr, valamint country zenészek is, köztük Jimmie Rodgers és Bob Wills. 1936-ban feldolgozta Cab Calloway „Georgia Pine” című dalát.

Később bemutatta saját szerzeményeit, az „Ain’t You Kinda Sorry” és a „Swing Baby Swing” című dalokat is Leon Selph western swing zenekarának, a The Blue Ridge Playboysnak. Az együttest Leon [Pappy] Selph alapította, aki honky-tonk hegedűs volt és a honky-tonk zene „alapító atyja„.

Leon (Pappy) Selph

Leon 1914. április 7-én született Houstonban Lee és Alvenie Selph gyermekeként. Hétéves korában kezdett hegedülni, és klasszikus hegedűt tanult a houstoni Columbia Konzervatóriumban. E tanulmányait 1928-ban fejezte be, és tizennégy évesen már a houstoni Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral lépett fel. Selph 1931-ben, tizenhét évesen csatlakozott a W. Lee O’Daniel’s Light Crust Doughboys együtteshez. Bár O’Daniel heti 20 dollárt fizetett Selphnek, hogy a zenekarban játsszon, a hegedűs elsődleges feladata az volt, hogy a kottát olvasni nem tudó Doughboysnak megtanítson hetente egy új dalt, amelyet a rádióműsorukban előadhattak. Bob Wills volt az egyik tanítványa. Ugyanakkor Selphet megkeresték, hogy tanítsa a Grand Ole Opry néhány zenészét, ezért Fort Worth és Nashville között ingázott. Amikor az egyik fellépő megbetegedett, Selph is lehetőséget kapott, hogy az Opry színpadán lépjen fel, és az “Orange Blossom Special” című számot játszotta el, amit álló ovációval fogadtak.

Visszatérve Fort Worthbe, összekülönbözött a Light Crust Doughboys tagjaival és megalakította a Texas Playboys-t. Selph addig maradt a Playboysnál, amíg Wills 1934-ben Tulsába nem költöztette a zenekart, majd visszaköltözött Houstonba, és megalakította saját zenekarát, a Blue Ridge Playboys-t. Az együttes, amelyben a legendás zenészek, Floyd Tillman, Moon Mullican és Ted Daffan is játszottak. Az 1930-as évek közepén leszerződött a Columbia Recordshoz, és regionális sikereket ért el olyan felvételekkel, mint a „Give Me My Dime Back” és a klasszikus „Orange Blossom Special„.

Mullican azonban nemcsak a Playboys együttesnek dolgozott, játszott és lemezfelvételeket készített Cliff Bruner’s Texas Wanderers együttessel is, a Sunshine Boys és Jimmie Davis társaságában. 1930-as évek végére népszerű énekes lett, meleg, mély hangjával. Mullican gyakran találkozott egy másik zongoristával, Black Boy Shine-nal, amikor Houston környékén lépett fel. Becenevüket kombinálva, az 1930-as években rövid ideig „Moonshine” néven duóként léptek fel.

Az 1940-es évek elején visszatért a Texas Wanderershez, mint énekes és zongorista, énekelt a „Truck Driver’s Blues” és az „I’ll Keep On Loving You” című slágereken.


1942-ben azonban, miután elhagyta a Texas Wanderers-t, session zenész lett, Floyd Tillman, Ernest Tubb és Red Foley lemezfelvételein működött közre.

1945-ben összeállította saját zenekarát, a Showboys-t, amely a country, a western swing, a cajun zene keveréke. Az együttes Mullican vad zongorajátékával és énekével hamarosan a Texas-Louisiana térség egyik legnépszerűbb zenekarává vált. Bár stílusuk rendkívül eklektikus volt, és country balladákat is tartalmazott, zenéjük egy része egyértelműen előrevetítette azt, amit később rock and rollnak neveztek. 1946 szeptemberében Mullican zenekarvezetőként 16 felvételt készített a cincinnati King Records számára. 1946 első kiadványa, a „The Lonesome Hearted Blues„/”It’s a Sin to Love You Like I Do” elég jól fogyott, de nem került a listákra.


Második kiadványa, az 1946 decemberében megjelent „New Jole Blon” (később Doug Kershaw által felvett) még nagyobb elismerést szerzett neki, mivel a Country and Western listán a No. 2. helyig jutott. A „Jole Blon” volt a kezdete a slágerek hosszú sorának.

1951-ben Mullican a Grand Ole Opry tagja lett.

Mullican a King Records egyik legnagyobb példányszámban eladott előadója volt. Bár nem aratott jelentős listasikert, népszerű volt az Egyesült Államok délkeleti részén olyan felvételekkel, mint a „The Leaves Mustn’t Fall„, a „Hey Shah„, a „You Don’t Have to Be a Baby to Cry„, a „Nine Tenths of the Tennessee River” és az „I Was Sorta Wonderin’„.

Az 1950-es évek közepén számos művész, például Lefty Frizzell és George Jones kísérletezett a rock and rollal, nagyrészt a hagyományos country-and-western hanyatlása miatt. Mullican sikere is csökkent ebben az időszakban, ezért négy rockoldalt vett fel Boyd Bennett and His Rockets-szel, köztük a „Seven Nights to Rock„-ot.

Azonban egyik kislemez sem került fel a listákra. Mielőtt 1958-ban leszerződött a Coralhoz, még három másik slágere volt Kinggel, köztük a „Hey Shah„.

1958-ban Owen Bradley countryzenei producer leszerződtette a Decca Records leányvállalatához, a Coral Recordshoz, és több rockdalt vett fel, köztük a „Moon’s Rock” és a „Sweet Rockin’ Music” címűeket.


Owen Bradley, akit megkeserített rockoldalainak sikertelensége, meggyőzte Mullicant, hogy vegye fel eredeti dalait a country zene új, feltörekvő stílusában, a nashville-i hangzásban. Bradley azonban csalódott volt Mullicanban; állítólag ő maga mondta:

„Nem tudtam vele mit kezdeni”.

Mullican, akinek a stílusa nagyrészt a hagyományos honky tonkban volt, nehezen tudott ilyen nagyot változtatni a stílusán. Ennek következtében 1959-ben kikerült a Coralból.

A hatvanas évek elején Mullican már országosan nagyrészt elfeledett figura volt. Texasban telepedett le, és folytatta a koncertezést és a felvételeket a Starday és a Spar kiadóknál. Ebben az évtizedben olyan country dalokat vett fel, mint az „I’ll Pour the Wine” valamint kevésbé figyelemre méltó furcsaságokat, mint az „I Ain’t No Beatle, But I Wanna Hold Your Hand„.


Egyik utolsó lemeze a „Love That Might Have Been” volt.

Mullican szívbeteg volt, bár továbbra is rendszeresen fellépett. 1966 szilveszterén szívrohamot kapott a texasi Beaumontban, és 1967. január 1-jén kora reggel, 57 évesen meghalt. A texasi Beaumontban, a Magnolia temetőben van eltemetve. A sírkövére írt sírfelirat számos slágerének egyike, az „I’ll Sail My Ship Alone”

Bár ő saját maga nem szerzett mélyen nyomot hagyó hírnevet, az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején sok más country előadóra volt hatással. Meghatározta a country balladamondás egyfajta stílusát, ami hatással volt Jim Reevesre, aki egy ideig zenekarának tagja is volt, Hank Williamsre (aki Mullicant kedvenc előadójaként nevezte meg), Hank Snow-ra, Bill Haley-re, Elvis Presley-re és különösen Jerry Lee Lewisra, aki Mullican számos dalát feldolgozta.

Mullican azonban a hillbilly boogie területén volt a legnagyobb hatással. Számos dala, mint például a „Pipeliners Blues„,

a „Hey! Mister Cotton-Picker”

és a „Cherokee Boogie” (legnagyobb slágere volt 1951-ben) egyenesen előrevetítette a Haley és a későbbi rock and rollerek által átvett stílust.

Mullican sok más zenészre is hatással volt, akik közül néhányan tiszteletbeli CD-t készítettek Mullican 100. születésnapja alkalmából 2009-ben, valamint az Asleep at the Wheel nevű western swing zenekarra, akik 1973-as “Comin’ Right At Ya” című albumukon felvették a „Cherokee Boogie” című dalát.

Néhányan úgy vélik, hogy Mullican volt a „Jambalaya” című dal társszerzője is, amelyet Hank Williams tett híressé, de a King Records-szal kötött szerződése miatt nem lehetett Mullican nevéhez kötni. 1952 júliusában jelent meg Mullican felvétele a dalról, ugyanabban a hónapban, mint Hank Williams verziója, de jelentősen eltér a versszakok más sorrendjében és a rímpárok extra rímelésében.

1976-ban posztumusz felvették a Nashville-i Dalszerzők Hírességek Csarnokába. Számos posztumusz válogatáslemez jelent meg zenéjéből, különböző kiadóknál, többek között az Ace és a Bear Family kiadóknál.

(Folyt. köv.)