Az amerikai country zene története 20. Ernest Tubb, a texasi trubadúr

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.

Az amerikai country zene története 20.

Ernest Tubb, a texasi trubadúr

Ernest Dale Tubb a country zene egyik úttörője. Karrierje legnagyobb slágere, a „Walking the Floor Over You” (1941) a honky tonk zenei stílus felemelkedését jelentette.

Ernest Tubb

1948-ban ő az első énekes, aki elkészíti Billy Hayes és Jay W. Johnson „Blue Christmas” című dalának slágerváltozatát, amely dalt általában inkább Elvis Presley-vel és annak 1950-es évek végi változatával hozzák összefüggésbe.

Egy másik jól ismert Tubb-sláger a „Waltz Across Texas” (1965), amelyet unokaöccse, Quanah Talmadge Tubb ír, akit szakmailag Billy Talmadge néven ismernek. Ez az egyik legkeresettebb dala lesz, és Texas-szerte gyakran használják a tánctermekben, keringőórák során.

Tubb az 1960-as évek elején duetteket vesz fel az akkoriban feltörekvő Loretta Lynnnel, köztük a “Sweet Thang” című slágerüket. Tubb tagja a Country Music Hall of Fame-nek.

Tubb öt gyermek közül a legfiatalabbként születik egy Crisp melletti gyapotfarmon, Ellis megyében, Texas államban. Apja részes bérlő, ezért Tubb az egész fiatalkorát farmokon dolgozza végig.

Jimmie Rodgers felvételei inspirálják, ezért szabadidejét azzal tölti, hogy énekelni, jódlizni és gitározni tanul.

Jimmie Rodgers

19 éves korában énekesként vállal munkát a San Antonio-i KONO-AM rádióállomáson. A fizetés alacsony és Tubb emellett árkokat ás közmunkásként, majd egy gyógyszertárban dolgozik eladóként.

1939-ben a texasi San Angelóba költözik, ahol felveszik a KGKL-AM rádióállomás 15 perces délutáni élő műsorának vezetésére. Ez idő alatt sörszállító teherautót vezet, hogy eltartsa magát. Első zenei sikere egy, a második világháború alatt írt és felvett dal less, amelynek címe „Swell San Angelo„.

Példaképe, Jimmie Rodgers 1933-ban meghal. Nagy nehezen ráveszi magát és 1936-ban felveszi a kapcsolatot Rodgers özvegyével , mindössze azért, hogy egy dedikált fényképet kérjen tőle. Ezt követően barátság alakul ki  kettőjük között, és a nőnek nagy szerepe van abban, hogy Tubb lemezszerződést kap az RCA lemekiadónàl. 1939-ben egy mandulaműtét befolyásolja éneklési stílusát, ezért a dalszerzés felé fordul. Az RCA lemezkiadónál nem is jelenik meg lemeze.
1940-ben a Decca Recordshoz szerződik át és újra megpróbálkozik az énekléssel. Az itt kiadott hetedik Decca kislemeze, a „Walking the Floor Over You” (1941) Tubbot sztárrá teszi. A kislemez több mint egymillió példányban kel el, és 1965-ben aranylemezzel tünteti ki a Recording Industry Association of America.

Tubb 1943 februárjában csatlakozik a Grand Ole Opry csapathoz, ahol összeállítja zenekarát, a Texas Troubadours-t. Tubb első zenekari tagjai az alabamai Gadsdenből származnak. A tagok: Vernon „Toby” Reese, Chester Studdard és Ray „Kemo” Head. A country banda négy évtizeden át rendszeres szereplője marad a rádióműsornak és minden szombat este az Opry után saját “Midnite Jamboree” rádióműsoruknak a házigazdái. Tubb a New York-i Carnegie Hallban 1947 szeptemberében bemutatott első Grand Ole Opry-show főszereplője.

Tubb mindig Nashville legjobb zenészeivel veteti körül magát. Jimmy Shortnak, a Troubadours első gitárosának tulajdonítják az egyhúros gitárpengetést, az úgynevezett Tubb-hangzást. Ez hallható a „Try Me One More Time” c. felvételén, ami No.2. helyezett lesz az amerikai country  hitlistán 1944-ben,

valamint a „Soldier’s last letter” c. dalban, ami No.1. listavezető lesz, ugyancsak az amerikai country listán 1944-ben.

1945-ben a “It’s been so long, darling” c. dala vezeti a country listát,

1946-ban pedig a “Rainbow midnight” c. dala lesz No.1.

Short 1943-tól 1948-ig szerepel tiszta riffekkel Tubb lemezfelvételein. Más ismert zenészek, akik vagy zenekari tagként utaznak Tubbbal, vagy felvételt készítenek a lemezein, a steel gitáros Jerry Byrd és Tommy „Butterball” Paige. Ez utóbbi váltja fel Shortot 1948-ban, Tubb szólógitárosaként. Billy Byrd 1949-ben csatlakozott a Troubadourshoz, és jazzes riffeket vitt a hangszeres betétekbe, különösen a gitárszólói végén lévő négyhangú riffet, amely Tubb dalainak szinonimájává válik. A jazz-zenész Byrd – nem rokona Jerrynek – 1959-ig marad Tubb mellett.

Egy másik Tubb-zenész valójában a producere, Owen Bradley. Bradley zongorázik Tubb számos 1950-es évekbeli felvételén. Tubb azt akarja, hogy producere úgy szólaljon meg, mint Moon Mullican, a korszak honky-tonk zongoristája.

Moon Mullican

A klasszikus képzettségű Bradley megpróbálja, de képtelen teljesen megközelíteni a hangzást, ezért Tubb azt mondja, hogy Bradley „fele olyan jó„, mint Moon. Ezért, amikor Tubb a zongorás betétdal elején Bradley-t felkonferálja, „Half-Moon„-ként hivatkozik rá.

1949-ben Tubb segít a híres boogie-woogie Andrews Sistersnek átkerülni a country slágerlistákra, amikor a Decca Recordsnál összeállnak, hogy felvegyék Eddy Arnold „Don’t Rob Another Man’s Castle” című dalának feldolgozását

és az „I’m Bitin’ My Fingernails and Thinking of You” című western swing-ízű számot.

Tubbot lenyűgözi Patty, Maxene és LaVerne Andrews hatalmas sikere, és emlékszik arra, hogy 1947-ben az Andrews Sisters a folklegenda Burl Ives-szel közösen felvett „The Blue Tail Fly (Jimmy Crack Corn)” című dalukkal top 10-es Billboard-slágert értek el, ezért nagyon szeretné megismételni ezt a sikert. Elhozza a felvételre a vidám „Fingernails” dallamot, remélve, hogy a triónak tetszeni fog, és így is lesz. Mivel  nővérek nem tudják, hogy a texasi Troubadour milyen magas, a Decca technikusai a nővéreket egy fadobozra állítják annak az egy mikrofonnak az egyik oldalán, amelyen Tubbbal osztoznak, hogy a hangzás egyensúlyban legyen.

Andrews Sisters

A ritmustrió nincs hozzászokva Tubb énekstílusához, ahogy Maxene egyszer visszaemlékezett:

Másképp énekelt, mint bárki más, akit valaha hallottam. A dallamot énekelte ugyan, de az időzítése más volt. Nem olyan volt, mint amihez hozzászoktunk… nyolc ütemet énekelsz, aztán nyolc ütemet énekelsz, aztán nyolc ütemet énekelsz, aztán nyolc ütemet énekelsz. Vele nem így volt. Ő csak énekelt nyolc ütemet, tíz ütemet, tizenegy ütemet, aztán abbahagyta, bármi is volt az. Szóval, mi csak elkezdtük követni őt, és aztán 750.000 eladott lemez után kaptunk pénzt, a lemez meg soha nem jutott fel a listákra.

Tubb messze nem arról ismert, hogy a legügyesebb hanggal rendelkezik: mindig laposan énekel, egyesek szerint tulajdonképpen saját éneklésén gúnyolódott. Egy interjúalanyának egyszer azt mondta, hogy a bárokban a férfiak akik zenéjét a zenegépen hallották azt mondták a barátnőjüknek:

„Én jobban tudok énekelni nála”, és Tubb hozzátette, hogy igazuk van.

Tény, hogy néhány felvételen érezhetően kihagy néhány hangot. Amikor Tubb 1949-ben a „You Don’t Have to Be a Baby to Cry” című dalt veszi fel, és megpróbál egy mély hangot eltalálni, Red Foley, akkori duettpartnere a fülkében ül és azt mondja hangosan:

Fogadok, hogy azt kívánod, bárcsak eltalálnád azt a mély hangot”. Foley azt válaszolja: „Fogadok, Ernest azt kívánja, bárcsak el tudnám kapni ezt a hangot.

Ketten, akik hét albumot adnak ki együtt, az évek során baráti „viszályt” folytatnak.

Tubb szerepelt Foley Ozark Jubilee című műsorában az ABC-TV-n. 1957-ben besétál a nashville-i National Life Building előcsarnokába és elsütött egy 357-es magnum pisztolyt, azzal a szándékkal, hogy lelője Jim Denny zenei producert. Tubb rossz emberre lő, de amúgy sem talál el senkit. Ennek ellenére letartóztatják és nyilvános részegséggel vádolják meg.

Az 1960-as években Tubb arról ismert, hogy övé a countryzene történetének egyik legjobb zenekara. A zenekar tagja a villámkezű Leon Rhodes (1932-2017), aki később a “Hee Haw” című tévésorozatban tűnik fel a műsor zenekarának gitárosaként. Buddy Emmons, egy másik pedálos gitárvirtuóz, aki 1957 őszén kezd Tubbbal és a hatvanas évek elejéig tart ki mellette. Emmons később egy steel-gitár-gyártó céget alapít, amely a nevét viseli. Buddy Charleton, az egyik legkiválóbb pedálos steel-gitáros 1962 tavaszán csatlakozik Ernesthez és 1973 őszéig játszik vele. Buddy Charleton és Leon Rhodes olyan magot alkotnak a Texas Troubadours számára, amely felülmúlhatatlan.

1965 őszétől kezdve egy félórás tévéműsort vezet, a The Ernest Tubb Show-t, amelyet három éven keresztül sugároznak. 1965-ben beiktatják a Country Music Hall of Fame-be, 1970-ben a Nashville Songwriters Hall of Fame-be, 1970-ben pedig a Nashville Songwriters Hall of Fame-be.
Tubb a country előadóművészek közül a legodaadóbb rajongókat inspirálja – és rajongói egész pályafutása során követik őt, még jóval azután is, hogy a slágerlistás dalok elapadnak. A legtöbb kortársához hasonlóan ő is a Grand Ole Opry állandó szereplője marad. 1982. augusztus 15-én lép fel utoljára a Grand Ole Opryban.
1984. szeptember 6-án hal meg a nashville-i Baptista Kórházban tüdőtágulásban. A nashville-i Hermitage Memorial Gardensben temetik el.

(Folyt. köv.)