Az igazi Elvis 65. rész. Follow That Dream

Written by on 2022.06.25.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 65. rész.

Follow That Dream

1962

Ebben az évben érkezik el pop karrierjének csúcsára. Bár beüt a „twist láz”, egy új táncőrület, amely felkorbácsolja az amerikai fiatalok tánc iránti vágyát, ez az őrület nem rendelkezik semmilyen társadalmi háttérrel, mindössze a kihunyt rock and roll-nak egy késői változata, így hamar kimúlik.

Mivel egysíkú, több változáson is keresztülmegy, lesz belőle jerk, pony, watusi, mashed potato, monkey, hully gully, stb.majd szép lassan eltűnik. Bár Elvis ebben az évben sem lép közönség elé, személyes jelenlétét még tudja pótolni a film. Ebben az évben három filmje is a mozikba kerül, a Follow that dream, a Kid Galahad, és a Girls!Girls!Girls!. Sikeres stúdió albumot ad ki, Pot Luck címmel, és a Girls!Girls!Girls! című film mellé kiadott nagylemez is sikert arat.

Január 8

Elvis éppen szabadságon van, ezt kihasználva Las Vegasba megy, hogy a Sahara hotelben megünnepelje 27. születésnapját egy hatalmas, zárt körű parti keretében.

Január 26

Még mindig Las Vegasban pihen. Este Sonny West társaságában részt vesz a Johnny Ray koncerten a Dunes Hotelben.

Elvis és Johnny Ray

Március 9

A Memphis-i Auditoriumban ismét fellép a Holiday on Ice teljes csapata. Természetesen nem hagyja ki a lehetőséget, hogy meg ne tekintse a tánckar lányait és magát a műsort. Sokakat régi ismerősként üdvözöl, közöttük Dorothy Goos-t, a vezető szóló táncost. Ez Elvis harmadik, és egyben utolsó látogatása a Memphisbe látogató korcsolya show táncosainál.

Március 18

Nashville-ben, az RCA B stúdiójában készíti újabb lemezfelvételeit. Nagyrészt következő albumának a számait veszi fel, ezen túlmenően elkészíti a filmdalokat is a Girls, girls, girls-höz. Ezeken a napon a következő számokat rögzíti: Something blue, Gonna get back home somehow, Easy question, Fountaine of love, Just for old time sake, Night rider, You’ll be gone.

Március 19

Nahville-ben, az RCA B stúdiójában folytatja a lemezfelvételeket. Ezen a napon a következő dalokat rögzíti:

I feel that I’ve known you forever, Just tell her Jim said hello, Suspicion, She is not you.

Március 26

Ezúttal Hollywoodban, a Radio Recorders stúdióban dolgozik, ahol újabb számokat rögzít. Ezek a felvételek már új filmjéhez, a Girls! Girls! Girls!– höz készülnek. A felvett dalok a következők: I don’t want to, We’re coming on loaded, Thanks to the rolling sea.

Március 27

Tovább folytatja a Radio Recorders stúdióban a Girls! Girls! Girls! dalainak felvételét. Ezen a napon rögzített dalok: Where do you come from, Girls!Girls! Girls! Return to sender, Because of love, The walls have ears, Song of the shrimp, A boy like me, a girl like you.

Egyben elkezdi tizenegyedik filmjének, a Girls! Girls! Girls! Forgatásának előkészületeit.

Március 28

Ezen a napon is Hollywoodban, a Radio Recorders stúdióban dolgozik. Számos dalt rögzít. Ezek: Mama, Earth boy, Daintly Little Moonbeam, Girl! Girls! Girls! (ezek újabb változatok), I don’t wanna be tied, Plantation rock.

Elvis ragaszkodik hozzá, hogy a Return To Sender című szám kerüljön be a filmbe. (Elvisnek különösen tetszik a dal, amelynek társszerzője Otis Blackwell, aki a Don’t Be Cruel és az All Shook Up dalok szerzője is.)


Április 6

Régen folyik a találgatás arról, hogy mikor megy át Elvis Nagy Britanniába koncertezni. Rengeteg szóbeszéd terjed e témáról, amelyek egyike sem bizonyul igaznak. Az angol poplap, a New Musical Express egy cikket jelentet meg azzal a hírrel, hogy Elvis egy jótékony célú koncertre Nagy Britanniába érkezik.

A cikkhez számos ritka fotót is mellékelnek, és a szerkesztő megjegyzi, hogy ez nem légből kapott hír. A cikk szerint Elvis olyan művészekkel lépne fel, mint Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, Count Basie, és a Nelson Riddle zenekar kísérné. Igazuk bizonyításaként még egy plakátot is közzé tesz a lap.

A cikk magát Elvist is idézi, aki arra panaszkodik, hogy sokat filmezik.

Egyik filmből esem a másikba, szinte semmi szabadidőm nincs. Az igazat megvallva elhasználódtam, szükségem lenne egy hosszabb pihenésre.

Április 7

Egy repülőgép sztrájk miatt nem tud korábban elutazni Hawaiira, hogy megkezdje következő filmjének, a Girls!Girls!Girls!-nek a felvételeit. Hajón akar elindulni, de az is nagy időveszteség lenne. Végül ezen a napon a Pan Am légitársaság menetrendszerű gépével, kíséretével megérkezik a szigetre. A repülőtérről helikopterrel szállítják a szállodához.

A szállodát, ahol megszáll, a Kaiser Hawaiian Village-et a rajongók ezrei lepik el, közel nyolcezren várakoznak rá, amikor megérkezik. Miközben átverekszi magát a tömegen, elveszíti tengerész sapkáját, az ékszerrel kirakott nyakkendő tűjét, és azt értékes, gyémántokkal díszített gyűrűjét, amit különösen kedvel.  Másnap egy fiatal lány telefonál be a szállodába, hogy az előző nap, miközben Elvisszel kezet fogott, egy gyűrű maradt a tenyerében, amit szeretne visszaadni. Amikor nem látják, otthagyja a gyűrűt a szálloda portájának asztalán.

Április 9

A film producere, Hal Wallis, amikor arról számolnak be neki, hogy Elvis egy bemutatón egy csapásra negyven kartontáblát tört ketté, attól tartva, hogy Elvis keze megsérül, megtiltja neki, hogy továbbra is járjon karate bemutatókra.

Ezen a napon kezdődik a Girl!Girls!Girls! film forgatása a Waikiki Beach melletti Bumble Bee Tuna ültetvényen, valamint az Ala Way jacht kikötőben.

Április

Következő filmjének beharangozásaként megjelenik Follow that dream középlemeze. Katalógusszáma: RCA EPA 4368. A korong négy dalt tartalmaz, a borítón található felirat szerint: „4 great songs from this great movie” (4 remek dal ebből a remek filmből).

A dalok:

A oldal: Follow that dream/Angel
B oldal: What a wonderful life/I’m not the merrying kind

A felvételek még 1961. július 2-án készülnek Nashville-ben, az RCA B stúdiójában. Elvis hat dalt rögzít a filmhez, de a Sound advice a film rendezője szerint nem üti meg a kívánt színvonalat, ezért kimarad, később majd az Elvis for everyone gyűjteményes nagylemezre kerül fel. A másik kimaradt szám, az A whistling tune (Egy füttyös nóta) pedig a Kid Galahad című filmbe kerül be.

A középlemez címadó dala jól szerepel, a No.15. helyre kerül fel a Billboard 100-as kislemez listán. A középlemez Nagy Britanniában húsz(!) héten át No.1. listavezető. 1992. március 27-én egyszerre lesz arany és platina lemez.


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás