A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 60. A rock and roll atyja, Bill Haley és zenekara, a Comets

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott, rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 60.

A rock and roll atyja, Bill Haley és zenekara, a Comets

Bill Haley 1925. július 6-án született a michigani Highland Parkban. A négyévesen egy fül műtéten esik át. Az orvos véletlenül elvágja a látóideget, így a bal szemére élete hátralévő részére megvakul. Állítólag azért vette fel a jobb szeme fölött a védjegyévé vált “csókfodrot”, hogy elterelje a figyelmet a bal szeméről, de ez a „trükk” hozzájárult a népszerűségéhez is. Hét éves amikor apja a nagy gazdasági világválság hatásai miatt a pennsylvaniai Bethelbe költöztei a családot, a jobb élet reményében. Haley apja, William Albert Haley (1900-1956) Kentuckyból származott, bendzsón és mandolinon játszott, édesanyja, Maude Green (1895-1955), aki az angliai Lancashire-i Ulverstonból származott, technikailag képzett billentyűs volt, klasszikus képzéssel. Haley mesélte egyszer, hogy amikor kartonból készített egy szimulált gitárt, a szülei vettek neki egy igazit.

Egyik első fellépése 1938-ban van, a Bethel Junior baseball csapat szórakoztató rendezvényén, ahol 13 éves korában dalokat ad elő, gitáron kísérve magát.
Az 1956-os “Rock Around the Clock” című Decca-albumot kísérő borítójegyzetben Haley korai életéről és karrierjéről a következőket olvashatjuk:

Úgy 1940 körül, Amikor Bill Haley tizenöt éves, elhagyja otthonát gitárjával és nagyon kevés más holmival elindult a hírnév és a szerencse nehéz útján. A következő néhány év – meseszerűen folytatva ezt a történetet – kemény és szegényes, de hasznos tapasztalatokkal zsúfolt. Amellett, hogy megtanulja, hogyan kell napi egy étkezésből megélni, kitanulja, hogyan kell művészi tevékenységgel pénzt szerezni. Dolgozik szabadtéri parki show-műsorokban, énekel és jódlizik minden olyan zenekarral, amelyik befogadja. Egy utazó gyógyszer népszerűsítő show-ban is fellép. Végül a Connecticut állambeli Hartfordban, a „Down Homers” nevű népszerű együttesnél kap munkát. Nem sokkal ezután úgy dönt, hogy önnön maga főnöke lesz.”

Az 1940-es években Haley „Silver Yodeling Bill Haley” néven Amerika egyik legjobb cowboy jódlizójának tartják. Egy forrás szerint Haley „The Rambling Yodeler” néven kezdi meg karrierjét egy country zenekarban, a “The Saddlemenben”.

A zenekar 1949 végén alakul, tagjai Bill-en kívül: Billy Williamson (steel gitár, ritmusgitár, basszusgitár, hegedű). Billy Williamson később a Cometsben is együtt dolgozik Billel. Egyike a „villámgyors” játékosoknak, amivel a rock and roll kialakulását elősegíti. John Grande (zongora/akkordion, hangszerelő). John Grande jó barátja Billy Williamsonnak, és tagja a Southern Swingstersnek is.

John klasszikusan képzett zongorista, ő a csoport egyetlen tagja, aki tud kottát olvasni. Ezért ő lesz, és marad a Comets idején is, egészen az 1960-as évekig a zenekar zenei hangszerelője. Ő beszéli rá Bill-t, hogy alakítsanak új együttest. Egy kézfogással a három férfi társak lesznek, megalakítva a Saddlemen-t. Tagok még: Al Rex (basszusgitár/vokál) Al Rex a zenekar legkorábbi basszusgitárosa. A színpadon komikus is volt, komédiás rutinjaival és szokatlan színpadi bohóckodásával segít megalapozni a basszusgitáros szerepét a korai rock and roll-ban. Al Rex a Cowboy és a Keystone lemezkiadónál készíti korai felvételeit.

Bill Haley és a Saddlemen

Marshall Lytle (basszusgitár, ének). Lyte Bill Haley jó barátja, aki idősebb testvére, Cliff, Bill Haley másik együttesében, a „The Four Aces of the Western Swing„-ben is játszik, akárcsak Tex King, aki a Lytle családnál lakott. Marshall hisz a Saddlemenben és hamarosan a zenekarban találja magát. Bill Haley megtanítja neki, hogyan kell játszani az általa kifejlesztett “slap bass” stílust. Marshall első felvétele az együttessel a „Green Tree Boogie” amit Holiday kiadó jelentet meg. Marshall egészen 1955-ig marad a csoportban, ekkor kilép, hogy segítsen megalakítani a „The Jodimars„-t.

A Saddlemen a pennsylvaniai Chesterben működő WPWA rádióállomással együttműködve tudja népszerűsíteni fellépését. Bill az állomás alkalmazásában áll, mint DJ, azaz műsorvezető és lemezforgató, és mint sok más fellépőnek azokban az időkben, az állomáson végzett munkájuk teszi lehetővé számukra, hogy személyes megjelenésekkel elérjék a hallgatók közönségét, növelve ezzel a fizetésüket és népszerűségüket. Az egyik gyakori fellépési helyük a Twin Bars nevű hely a New Jersey állambeli Glouchesterben.

A Saddlemen felvételei a tiszta hillbillytől („Jukebox Cannonball”),

Hank Williams másolataitól („Down Deep In My Heart”,)

a hillbilly jive-on („Sundown Boogie”) át

egészen a korai rock and rollig („Rock The Joint”) terjednek.

A Seddlemen legsikeresebb felvétele a “Rocket 88”.

A dal az adott korban ismert és közkedvelt RandB sláger, de ahogy Billék hozzányúlnak, az újabb elmozdulás a „tiszta” hillbilly zenétől a rock and roll irányába. Ike Turner és a Kings of Rhythm „Rocket 88” című dalának ezt a rockabilly verzióját a zenei szakemberek az egyik első rock and roll felvételként tartják számon. Ez az a pillanat, amikor western swinget játszó együttes a rock and roll zenére változtatja zenei irányát.
A Saddlemen számos felvétele csak az 1970-es és 1980-as években jelenik meg. Ezek között olyan romantikus balladák vannak, mint a „Rose of My Heart” és olyan western swing dallamok, mint a „Yodel Your Blues Away„.

A Bill Haley & His Comets

Haley a rock and roll karrierjét tehát a ma már rockabilly stílusként elismert „Rocket 88” feldolgozásával kezdi, amelyet a philadelphiai Holiday Records lemezkiadó számára rögzít 1951-ben. Ez a lemez is jól fogy, ezért ezt 1952-ben egy 1940-es évekbeli rhythm and blues dal „Rock the Joint” című feldolgozása kövei, amit ezúttal a Holiday testvércégének, az Essex Records ad ki. A „Rock the Joint” és a közvetlen folytatások az egyre kevésbé illeszkednek Saddlemen névhez. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az új zenei stílushoz új névre van szükség. Haley egyik barátja, megjegyezve a Halley és a Comet-szel való rímelését, azt javasolja, hogy Haley nevezze zenekarát Comets-nek. (A Halley-üstökös az egyetlen olyan ismert rövid keringési idejű üstökös, melyet rendszeres időközönként lehet szabad szemmel látni, és az egyetlen olyan, amelyet egy átlagos emberi élet alatt akár kétszer is. A Halley-üstökös legutóbb 1986-ban jelent meg a Naprendszer belső terében és legközelebb 2061 közepén lesz ismét megfigyelhető.)
Az új nevet 1952 őszén fogadják el. Az együttes tagjai ekkor Haley, Johnny Grande, Billy Williamson és Marshall Lytle. Grande a lemezeken általában zongorázik, de az élő koncerteken gyakran átvált harmonikára, mivel az hordozhatóbb, mint a zongora, és könnyebb kezelni a sok tánccal járó zeneszámok alatt. Nem sokkal a zenekar átnevezése után Haley felveszi első dobosát, Earl Famous-t. A Saddlemen-nek nincs dobosa, ahogy egyetlen country zenekarnak sincs. Az új zenei stílus azonban megköveteli a dobos jelenlétét a zenekarban. Ez idő alatt (és még 1955 őszén is) Haley-nek nincs állandó szólógitárosa, ezért session zenészeket alkalmaz a lemezeken, vagy maga játszik szólógitáron(!) , vagy Williamson játszik steel szólót.

Bill Haley and his Comets

A Comets 1952-es „Rock the Joint„-ja előtt senki sem ismerte ezt a stílust és senki sem ért el amerikai Top 20-as slágert olyasmivel, ami valóban rock’n’rollnak minősülhet, mint tette ezt 1953-as „Crazy Man Crazy” című kislemezükkel Bill Halley.

A dalt Bill Haley maga írja. Egy 1967-es interjúban a Vancouveri, Brit Columbia-i DJ-nek, Red Robinsonnak azt mondja, hogy a dal ötlete onnan származik, hogy hallotta a tinédzserek által az iskolai bálokon, ahol ő és zenekara fellépett, hogy a tinik ezt a kifejezést használják. A másik ilyen a „Go, go, go, everybody!„. Haley (és Marshall Lytle) mindkét mondatot beépíti a dalba. Állítólag a dalt Bill egy konyhaasztalnál ülve írja, miközben a felesége ebédet készít.

A dalt a New York-i Coastal Studiosban veszik fel, és nem sokkal később az Essex Records kiadónál jelenik meg. A felvételen a Haley’s Comets alaptagjai: Lytle, Billy Williamson (steel gitár), Johnny Grande (zongora), valamint a session zenészek Art Ryerson (szólógitár) és Billy Gussak (dob). A háttérvokálban részt vesz még Dave Miller, az Essex Records tulajdonosa és Haley producer, valamint Jerry Blaine, a Jubilee Records társalapítója, aki történetesen éppen a stúdióba látogat. Millert és Blaine-t azért szerepelteti, mert a dal refrénje és befejezése során egy lármás, buliszerű hangzást kellett létrehozni.

1953. május 23-án a dal felkerül az amerikai Billboard listájára, és a No. 12. helyig jut, ezzel az első olyan dal, amelyet általában rock and rollként ismernek el, és amely popsláger is lessz egyben. 1953. május 23-án a lemez a Cashbox listán a No. 19. helyen debütál és az 1953. május 23-i héten a lista élére fut fel. Ez Haley első országos sikere is, és az első nagyobb sikere eredeti dallal.

A felvétel szintén crossover sláger, a No. 10. helyezést éri el a chicagói Billboard Territorial Best Sellers Chart R&B lemezek listáján.
Az Essex Records 1953. április 25-én a Billboard magazinban egész oldalas hirdetést ad fel, melyben azt állítja, hogy:

…a kislemezből 15 nap alatt több mint 100.000 darabot adtak el.

A hirdetéshez Bill Haley, Marshall Lytle, Billy Williamson és Johnny Grande fotója társul.

A felvételt az Essex Records, Essex 321 jelzéssel, Bill Haley with Haley’s Comets „Whatcha Gonna Do” című dalával a B-oldalon a philadelphiai Palda Record Company (Philadelphia, Pennsylvania) gyártja le 78-as és 45-ös formátumban, narancssárga címkével. A felvételt 1953 augusztusában az Egyesült Királyságban is kiadja a London records 78-as kiadásban, ugyancsak a „Whatcha Gonna Do” című dallal a B-oldalon.

A Comets következő felvétele, az 1954-es a Rock around the clock, ma már az egyetemes zenetörténet kiemelkedő darabja.

(Folyt. köv)