Az Igazi ELVIS 82. – 1965

Written by on 2023.03.04.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az Igazi ELVIS 82. – 1965

1965

Karrierjének egyik legsötétebb éve. Egyetlen dalt sem rögzít, amely ne filmzene lenne. A rajongók pedig egyre jobban hiányolják az igazi Elvis slágereket. Elvis azonban nagyrészt olyan dalokat kap, amelyek messze nem ütik meg azt a színvonalat, amit a szerzőitől elvár. Elvis ebben az évben több alkalommal is dühösen rohan ki a stúdióból a silány filmdalok láttán.

Elvisnek nincs könnyű dolga, hiszen a könnyűzenei környezet alapvetően megváltozik. A beat tombolása mellett olyan új stílusok születnek, mint a hard rock, a heavy metal, a pszihadelikus rock, a folk rock, vagy a Bob Dylan, Joan Baez és Pete Seegers által oly sikeresen képviselt polgárjogi mozgalmi dalok. A feketék jogaiért küzdő, valamint a vietnámi háború elleni megmozdulásokon és a több százezer fős tüntetéseken ők éneklik saját szerzeményeiket, amelyek a lemezkiadóknál is egészen jól szerepelnek.

Ennek ellenére teljességgel érthetetlen, hogy ebben az évben Elvis miért nem készít egyetlenegy pop dalokat, slágereket tartalmazó stúdió albumot sem. Az pedig már egyenesen nevetséges, hogy Parker ezredes a bevétel maximálása érdekében nem enged új dalokat írni egyik filmjéhez.

Minden elismerés megilleti az Elvis rajongókat, akik hajlandók a régi slágerek újbóli és újbóli kiadását is megvásárolni, mivel új dalok hiányában az RCA továbbra is kénytelen régi slágereinek újra kiadásával fenntartani Elvis népszerűségét.

Elvis az ebben az évben is három filmmel, Girl Happy, Tickle me, Harum Scarum igyekszik karrierjét fenntartani.

Elvisben ebben az évben érlelődik meg a gondolat, hogy végleg felhagy a filmezéssel és visszatér a koncertezéshez. Sajnos közel négy évet várnia kell, hogy ez sikerüljön neki.

Január 8

Elvis betölti a 30. életévét, ami nagy visszhangot kelt a helyi memphisi lapokban, amelyek arról cikkeznek, hogy a „brit invázió” az Elvis-korszak végét hozhatja el. Ennek fényében Elvis és Priscilla csendben ünnepli a születésnapot a család körében Gracelandben.

Február 2

Új nagylemezének, a Girl happy-nek a beharangozójaként az RCA piacra dobja a Do the clam/You’ll be gone kislemezt. Katalógusszáma: RCA 47-8500.


Az A oldal szerzői Sid Wayne és Ben Weisman. A dal az ebben az időszakban néhány hónapig népszerű tánc, a „clam” (csavarós).

A B oldal érdekessége, hogy a dal szerzői Red West, Charlie Hodge és maga Elvis Presley. A felvétel még 1962. március 18-án készül Nashvilleben az RCA B stúdiójában.

Az A oldal az USA Billboard kislemez listán csupán No.21., míg a Record World listán No.15. és rendkívül jól szerepel Ausztráliában, ahol No.4. A B oldal csak a 121. a Billboard kislemez listán.

Február 24

Nashville-ben, az RCA B stúdiójában rögzíti következő filmjének, a Harum Scarum-nak a dalait. A Shake Your Tambourine című szám felvételének 38. sikertelen nekifutása után Elvis dühösen felkiált:

„A fenébe ezzel a nyomorult dallal”, és kirohan a stúdióból.

Nem rejti véka alá, hogy ilyen gyönge számokat eddigi pályafutása során még nem kapott. Parker ezredes szerint Elvisen az idegkimerültség jelei mutatkoznak, ezért beviteti kivizsgálásra a memphisi kórházba. Ezzel is igyekszik az időt húzni, hogy Elvist távol tartsa a filmstúdiótól.

Február 25

Elvis otthagyja a kórházat, érzi, hogy nem térhet ki a szerződésben foglaltak elől, ha ezeket a dalokat kell felénekelnie, hát legyen, mondja magában. Visszarepül Nashville-be, ahol az RCA B stúdiójában lemezre veszi a következő számokat: So cloes, yet so far, My desert serenade, Wisdom of the ages, Kismet, Hey, little girl.

Február 26

Azzal az elhatározással tér vissza a stúdióba, hogy szeretne minél hamarabb túlesni az általa nemigen kedvelt dalok felvételén. Ezen a napon a következő dalokat rögzíti: Golden coins, Animal instict, Harem holiday, Go east young man, Mirage.

Március 2

Megjelenik 22. LP-je a Girl Happy. Kiadó az RCA Victor, a lemez sztereó és monó változatban lesz kapható. (Katalógusszáma: LPM/LSP 3338).

A felvételek 1964. június 10, 11, 15-én készülnek Hollywoodban, a Radio Recorders stúdióban.

Elvis ehhez a filmhez is 11 dalt rögzít. Senki nem veszi észre, hogy a mesterszalag elkészítése alkalmával technikai hiba történik, és Elvis hangja gyorsítva kerül fel a lemezre, több számában. Különösen feltűnő a gyorsítás a címadó dalban, a Girl Happy-ben. Ez a dal helyes sebességgel (igaz másik változat) csupán az 1991-es Collectors gold from the movie years című válogatás albumon jelenik majd meg.

(A „Girl happy” c. dal eredeti tempóban 30:50-től hallható)

A lemezen található a The meanest girl in town című szám, J. Bayers szerzeménye. Ennek a rock and roll számnak az érdekessége, hogy Bill Haley Yeah, She’s evil címmel veszi lemezre 1964. június 16-án a Decca Recordsnál. Bár az Elvis féle változat csak most, 1965-ben kerül kiadásra, Elvis a dalt hamarabb rögzíti a stúdióban, mint Billy Haley.

Azért, hogy meglegyen a 12 dal, vagyis a nagylemezre való teljes hosszúság, egy bónusz dal is felkerül a nagylemezre. Ez a You’ll be gone, amit Elvis Charlie Hodge-dzsal és Red Westtel ír közösen. A dalt még 1962. március 18-án rögzítik a Pot luck nagylemezhez. A dal eredetileg Cole Porter Begin the beguine című dala lett volna más szöveggel, de maga a szerző, Cole Porter nem járult hozzá a szöveg megváltoztatásához. Ezért a dalt Elvis, Hodge és West csak alapnak használja és új dalt ír rá.
Ez a nagylemeze is jól szerepel, No.8. lesz a Billboard 100-as nagylemez listán. Ez immár sorban a hatodik lemez, amely filmdalokból áll csupán.

Az LP 1999. július15-én aranylemez lesz.

A korongon hallható dalok listája:

A oldal

Girl happy (Doc Pomus, Norman Meade)
Spring fever (Bernie Baum, Bill Giant, Florence Kaye)
Fort Lauderdale Chamber of Commerce (Sid Tepper, Roy C. Bennett)
Startin’ tonight (Lenore Rosenblatt, Victor Millrose)
Wolf call (Bernie Baum, Bill Giant, Florence Kaye)
Do not disturbe (Bernie Baum, Bill Giant, Florence Kaye)

B oldal
Cross my heart and hope to die (Ben Weisman, Sid Wayne)
The meanest girl in town (Joy Byers)
Do the clam (Ben Weisman, Dolores Fuller, Sid Wayne)
Puppet on a string (Sid Tepper, Roy C. Bennett)
I’ve got to find my baby (Joy Byers)

bónusz dal

You’ll be gone (Elvis Presley, Charlie Hodge, Red West)

(Folyt. Köv)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás