Az Igazi ELVIS 83. – Girl Happy

Written by on 2023.03.08.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az Igazi ELVIS 83. – Girl Happy

Március 5

Mérföldkő Elvis magánéletében. Miközben autóján Los Angelesbe tart, hogy folytassa a film munkálatait, útközben bevallja fodrászának és lelki vezetőjének, Larry Gellernek, hogy mennyire mélyen hatnak rá a vallásos tanok.

Elvis mélyen a sivatagba vezeti az autót, ahol megáll és felmutat az égre, ahol szerinte az egyik felhő a szovjet diktátor Sztálin arcát formázza. Ahogy figyelik a felhő változását, az egyszerre Jézus arcát formálja meg. Elvis felkiált:

„Ez ott Isten! Rám mosolyog!” – és könny önti el a szemét.

A kíséret tagjai azonban nem látják a „jelenést”, nekik a felhő csak felhő.

Március 7

Az újonnan indított Mid-South magazin fotókat készít Elvisről azzal a céllal, hogy következő filmjét népszerűsítsék. A megjelent fotókon Elvis Gracelandben egy basszusgitárral a kezében ül, egy másik képen fehér zongorája mellett ül, harmadikon az egyik autójának az ajtajában áll.

Elvis arról panaszkodik, hogy egyre több idejét rabolja el a filmjeit népszerűsítő fotók készítése.

„Nem, mintha ellenemre lenne a fotózás, megértem, hogy szükség van rá, de szeretném ezeknek a hosszát legalább három vagy négy órára lecsökkenteni. Sajnos azonban, a legtöbb esetben, ez napi hét órát is igénybe vesz.”- mondja.

Március 9

Az RCA B stúdiójában, Nashville-ben a februárban felvett dalok keverésén vesz részt. Ekkor keverik a Harem holiday, Go east young man, Mirage dalokat.

Március 15

A kaliforniai Culver Cityben elkezdi a Harum Scarum forgatását, és visszaveszi alkalmazásba Joe Espositot.

Filmbéli partnere ezúttal Mary Ann Mobley.

Elvis és ElvisandMaryAnnMobley

Parker ezredes már csak a bevételre koncentrál, és egyre nagyobb nyereséget kíván elérni, ezért egyre szűkebbre szabja a filmek költségvetését. Mindössze 18 napot engedélyez a forgatásra úgy, hogy nem ad pénzt sem a szereplők kosztümére, sem a díszletre. A filmben egy az egyben azt a díszletet használják, ami a Cecil B.Mille által rendezett, Királyok királya c. 1925-ös némafilmben szerepelt, míg a kosztümök a Kismet c. 1944-es és annak 1955-ben újraforgatott változatában is látható a színészeken.

Eredetileg egy „beszélő” tevét is szerepeltettek volna a filmben Parker javaslatára, hogy humorosabb legyen. Azért Culver City a forgatás helyszíne, mert ott van az eredeti Cecil B. Mille által forgatott film díszlete felépítve.

Március 17

Presley a sivatagi „jelenés” hatására csatlakozik egy karizmatikus, vallási csoporthoz, amelynek központja Pacific Palisadesban van Kaliforniában. A csoport neve: „Önmegvalósító Baráti Társaság”. Vezetője Daya Mata, aki ettől kezdve Elvis lelki vezetője lesz az énekes élete végéig. Elvis Matát „Anyának” szólítja, és első kérdése hozzá:

„Miért teremtett engem Isten Elvis Presley-nek?”

Mata válaszul ellátja Elvist vallásos könyvekkel.

Március 18

Az RCA B stúdiójában, Nashville-ben egyetlen dalt rögzít, ez a Tomorrow night.

Április 4

Elvis meglátja Jerry Schilling új Triumph motorkerékpárját, és nyomban vásárol egyet önmagának is, sőt a Maffia valamennyi tagjának is vesz.

Április 7

Az MGM gondozásában bemutatják Girl Happy (Lányboldogság) című filmjét.

A film bemutatóját szándékosan a húsvéti szünetre tették, hogy a Floridában, a tengerparton üdülő fiatalok este ezt nézzék a mozikban. A filmben ugyanis éppen a floridai Fort Lauderdale tengerparton üdülő fiatal lányok szerepelnek, legtöbbjük akkor divatos bikiniben.

„Elvis a tengerparton egyetemistákkal bulizik!” – olvasható a film plakátján.

A tengerparti bemutató ötlete a film producerétől, Joe Pasternaktól ered, aki már igen szép sikert aratott 1960-ban a Where the boys are című tengerparti filmjével. (Annak a filmnek Connie Francis énekli a címadó dalát, és maga is szerepel a filmben. A szerző megjegyzése)

A Girl Happy forgatókönyvét Harvey Bullock és R.S. Allen írja. Ők ketten számos sikeres televíziós sorozatnak is szerzői. A forgatókönyv megírásánál a Where the boys are című film sikerét tartották szem előtt, és igyekeztek szinte ugyanezt a történetet Elvisre alkalmazni.

A filmben Elvis Rusty Wells pop énekest játssza. Ismét hosszú vita alakul ki Parker ezredes és a forgatókönyvírók között. Parker számára ugyanis elsőrendű szabály, hogy Elvisnek a filmekben karakteres, minden tekintetben igazi amerikai férfinevet kell adni. A filmbéli főszereplő nevét, miután eddig egyetlen névvel sem volt elégedett, maga az ezredes adja. Csakhogy a Rusty Wells név nem tetszik a szerzőknek, de az ezredes nem enged változtatni rajta.

A film zenei rendezője, George Stoll, aki a film zenéjéért is felelős, igyekszik alkalmazkodni az akkor divatos zenei irányzathoz, így a forgatás idején divatos táncot a „clam”-et viszi be a filmbe.

A film tartalma:

Rusty Wells (Elvis) zenekarvezető együttesével egy chicagói éjszakai klubban zenél, amelynek tulajdonosa Big Frank, akinek gyöngéje a lánya, Valerie (Shelley Fabares), akire úgy vigyáz, mint a szeme fényére. Az egyetemista Valerie a húsvéti vakációt a napfényes Fort Lauderdale-ben kívánja eltölteni. Big Franknek az az ötlete támad, hogy a zenekart elküldi Fort Lauderdale-be, és megkéri a fiúkat, hogy tartsák a szemüket Valerie-n, anélkül, hogy ezt a lány tudomására hoznák.

Természetesen az élettel teli Valerie felügyelete nem könnyű feladat. Mindenekelőtt a tolakodó szex centrikus olasz Romanotól (Fabrizio Mioni) kell megmenteni őt. Rusty számos bonyodalomba kerül, ugyanis képtelen boldogan és zavartalanul együtt lenni kedvesével, Deenával (Mary Ann Mobley), hiszen Valerie folyton valamilyen bajba keveredik.

A helyzet csak bonyolódik, amikor Deena mellett, Valerie is beleszeret Rustyba. Rusty az italba menekül, nagy balhét csap az éjszakai klubban, aminek következtében a rendőrség mindenkit letartóztat. Szerencsére Valerie apja megérkezik a lánya után Fort Lauderdale-be és mindenkit kiment a börtönből.

Big Frank előbb dühös Rusty-ra, amiért a lányát bajba keverte, de miután látja, hogy lánya szerelmes a fiúba, megbocsájt neki.

Bár majdnem az egész film Fort Lauderdale-ben játszódik, Elvis be sem teszi a lábát a városba. A belső felvételek mind Hollywoodban az MGM stúdiójában zajlanak, míg a tengerparti felvételeket Kaliforniában készítik el.

A film producere Joe Pasternak, aki Paszternák József néven látja meg a napvilágot 1901. szeptember 19-én, Szilágysomlyón. Apja kántor, ő az I. világháború éveiben lép az örökébe. 1921-ben emigrál az Egyesült Államokba, ahol végigjárja egy szokásos amerikai karrier valamennyi lépcsőfokát, mígnem gyári segédmunkásból befutott producerré nem válik.

Joe Pasternak (Paszternák József)

Az 1930-as évek elején visszatér Európába, ahol az Universal Film gyártási igazgatójaként főleg német nyelvű musicaleken dolgozik. Egyik felfedezettje a budapesti születésű Gaál Franciska (eredeti nevén: Silberspitz Franciska) kabaré színésznő és énekesnő, aki az 1920-as, 1930-as években több magyar némafilmben is szerepel. A harmincas évek második felében Pasternak, az erősödő fasizmus miatt visszatér az Egyesült Államokba, ahová Franciskát is magával viszi. Joe Pasternak 1942 és 1966 között független producerként az MGM-nél dolgozik. Itt lesz producere a többi között, a Nagy Caruso című, immár klasszikussá vált filmnek, amelynek Mario Lanza a főszereplője.

Későbbi filmjei olyan művészek karrierjét alapozzák meg, mint Gene Kelly, vagy Doris Day. Művei – többnyire családtörténetek és derűs musicalek – a közönség körében rendre sikert aratnak és legalább 400 millió dollárt hoznak a világhírű rendezőnek. Vagyonáról egyszer úgy nyilatkozik, hogy szívesen megvásárolná belőle Magyarországot és visszaadná neki `a szeretetet, a zenét és a szabadságot. 1956-ban Easy and hard way (Könnyen és nehezen) címmel könyvet jelentetett meg életéről és munkásságáról. Beverly Hillsben hal meg 1991. szeptember 13-án.

A Girl Happy a háromszoros Emmi-díjra jelölt Boris Sagal rendezésében jön létre. Sagal főleg televíziós filmsorozatairól ismert. 1982-ben helikopter balesetben veszti életét, miközben éppen egy televíziós filmet forgat.

Boris Sagal

A film egyik női főszereplője Shelley Fabares, aki maga is neves énekesnő. Éppen ő az, aki 1962 áprilisában letaszítja Elvis Good luck charm című dalát No.1. listavezető helyről, hogy azt ő foglalja el a Johnny Angel dalával. A dal e mellett aranylemez lesz.

Igazi neve Michelle Ann Marie Fabares, ezt cseréli fel a művésznevére. Három éves kora óta filmezik és tízévesen már főszerepet kap egy televíziós sorozatban. Neve leginkább a The Donna Reed Show-ból ismert.

Fabares még két Elvis filmben fog szerepelni, a Spinout-ban és a Clambake-ben. Később a Hold on! c. zenés filmben játszik a Herman’s Hermits zenekar vezetőjének, Peter Noone-nak az oldalán. Ugyancsak zenés filmben, az A time to sing-ben férfi szerepet alakít, ő személyesíti meg a fiatal Hank Williams jr-t.

A másik női főszerepet Mary Ann Mobley alakítja. Ő Deena, Rusty szerelme. Vele majd a Harum Scarum Elvis filmben találkozhatunk még egyszer. Mobley elnyeri a Miss Amerika szépségverseny díjat 1959-ben, és innen vezet az útja a filmezéshez. Ebben az évben kapja meg a „Legígéretesebb színésznőGolden Globe díjat. Számos televíziós filmben szerepel.

Mary Ann Mobley

A filmben Andy-t Gary Crosby alakítja, aki az egyik legnevesebb amerikai énekes, Bing Crosby fia.

Gary Crosby

Big Franket Harold Stone alakítja, aki olyan klasszikus filmekben szerepelt, mint pl. a Spartacus.

Harold Stone

Docot Jimmy Hawkins alakítja, akivel találkozhatunk majd a Spinout Elvis filmben is.

Jimmy Hawkins

Elvist újabb sérelem éri. A film rendezője, Boris Segal elégedetlen Elvis alakításával, és azt ajánlja neki, hogy iratkozzék be egy színészképző iskolába New Yorkban, az Actor Studioba.

„Nem szégyen, olyan színészek tanultak itt, mint például Marlon Brando” -mondja.

Hozzáteszi, ha Elvis elvégezné ezt az iskolát, akkor dalok nélküli, igazi drámai filmekben is szerepelhetne.

A Variety filmes szaklap 1965. január 27-én ír kritikát a filmről.

„Újabb sikeres Elvis Presley musical. Elvis remekel ebben a Joe Pasternak produkcióban. Könnyed párbeszédek, és egy tucat dal az énekes megszokott stílusában, ez vezet bennünket könnyedén végig a filmen, és pont ez az, amire a Presley rajongók várnak. Bőkezűen megalkotott, elbájoló munka.”

A lap kritikusa felfigyel arra, hogy Elvis, bár nem tűnik kövérnek, egyetlenegyszer sem mutat meg semmit magából. A tengerparti jelentekben is hosszú ujjú inget visel, sőt a vízisí jelenetben is mentőmellény van rajta. Vajon miért rejti el a rendező a láthatóan jó fizikai erőben lévő Elvis mezítelen felső testét a nézők elől, miközben rengeteg mezítelen női testrészt láthatunk a filmben, teszi fel a kérdést a kritikus.

A film zenéjéről a kritikus a következőket írja:

„Mint a többi filmjében rendszerint, itt is a dalok támasztják alá a cselekményt. Ezek közül talán a She’s evil emelkedik ki, ahol Elvist egy háromtagú kisegyüttes kíséri. Ezen túlmenően a Wolf call ahol Presley régi idők dalainak húrjait pengeti meg ismét.”

Ezúttal a Film Daily magazin is ír kritikát:

„Romantikus musical, lélekkel teli játékosság. Sok pénzt fog hozni. Remekül lehet mulatni a sok bolondozáson.”

A The Hollywood Reporter a következőket írja:

„Fényes, kicicomázott, ragyogó helyszín, szeretetreméltó jelenetek. Újabb pénzügyi siker a Presley bizniszben.”

A Motion Picture Daily véleménye:

„Remekül illeszkedik Elvis tehetségéhez. Úgy tűnik Elvis legalább annyira élvezi az alakítást, amennyire majd a nézők fogják.”

A Variety filmújság értékelése szerint a film az adott évben a 25. helyre kerül, és 3,1 millió dolláros profitot hoz.

A filmben elhangzó dalok:

Girl happy
Spring fever
Fort Lauderdale Chamber of Commerce
Startin’ tonight
Wolf call
Do not disturbe
Cross my heart,and hope to die
The meanest girl in town
Do the clam
Puppet on a string
I’ve got to find a baby

(Folyt.köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás