Az Igazi ELVIS 102. – Lisa Marie Presley

Written by on 2023.04.13.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az Igazi ELVIS 102. – Lisa Marie Presley

Február 1

Délután 5:01 perckor a Memphis-i baptista kórházban megszületik Lisa-Marie Presley. A büszke apuka – az akkori szokás szerint – a szülészeti váróteremben várakozik. Lisa-Marie 3 kiló 15 dekával, és 51 cm-rel jön világra. Anya és leánya négy napig a kórházban marad megfigyelésre, és egy szabadságon lévő rendőr vigyáz rájuk, hogy senki ne háborgathassa őket.

Elvis, Priscilla, és az újszülött Lisa Marie

Szülei válása után édesanyjával marad, de gyakran látja édesapját is Gracelandben. Elvis halála után apai nagyapjával, Vernonnal, és dédanyjával, Minnie May Presley-vel örökli a hatalmas, 100 millió dollárra becsült vagyont. Vernon 1979-ben bekövetkező, majd Minnie May 1980-ban bekövetkező halála után ő lesz az Elvis hagyaték egyetlen örököse. Egyes jelentések szerint igen rosszul gazdálkodik a rábízott vagyonnal, aminek a 75%-án mára túladott. Pedig neki is van énekesi karrierje, amellyel elég sokat keres.

1995 júniusában szerepel akkori férje, Michael Jackson You are not alone c. videójában, aminek a rendezője Wayne Isham.

1997. augusztus 16-án, videót készít, amelyen édesapjával „duettben” énekli el a Don’t cry daddy című dalt. A videó Elvis halálának 20. évfordulójára készül. A dalnak új a hangszerelése is, és Lisa-Marie hangja a technika segítségével kerül fel édesapjáé mellé.

2003. április 8-án jelenik meg bemutatkozó albuma, amelynek a címe To whom it may concern. Az albumnak igen szép sikere van, hiszen a No.5. helyre fut fel a Billboard 200-as nagylemez listán, és már 2003 júniusában arany lemez lesz. Az album valamennyi dalának (egy kivétellel ) Lisa Marie maga írja a szövegét. Az egyetlen kivétel a The road between című dal, aminek a szövegét Gus Blackkel közösen jegyzi. E mellett valamennyi dal zenéjének is társszerzője. Az album reklámozása céljából koncertet ad Nagy Britanniában.

Az albumról kiadott kislemez A oldali dala, a Lights out No.18. helyet éri el a Billboard Hot 40 felnőtt listán, és No.16 helyet az angol pop listán.

A B oldali dalt Lisa-Marie a Smashing Pumpkins együttes vezetőjével, Billy Corgannal közösen írja. A dal címe Savior. A The Los Angeles Times kritikusa, Robert Hilburn szerint az albumon hallható anyag, erőteljes, megalkuvás nélküli tónusú, és Presley mély blues hangja igen egyedi jellegű.

A nagylemez mellé videó klip is készül a Sinking in című számból. Ez 2003 februárjában kerül a piacra. A videót New Yorkban forgatják.

Második nagylemeze 2005. április 5-én jelenik meg Now what címmel. Ez a nagylemeze is igen jól szerepel, a Billboard 200-as nagylemez listán No.9. Ezen az albumon is tíz dal Lisa Marie szerzeménye, valamint felénekli Don Henley sikerét, a Dirty Laundry dalt. Ez a dal jelenik meg első ízben kislemezen erről az albumról. A kislemez No.36. Lesz a Billboard 100-as kislemez listán.

A kislemez B oldalán a Ramones slágerének, a „Here today and gone tomorrow” dalnak a feldolgozása hallható.

Az Idiot című dala, amelynek természetesen ő maga írja a szövegét, egyfajta önéletrajzi jellegű, az életében különböző szerepet játszó férfiakról szól.

Az albumról kiadott második kislemezen hallható a Blue Oyster Cult Burnin’ for you című dala.

A Shine c. dalban Pink működik közre.

Erről az albumról is készül videó klipp a Dirty laundry dalból. A videó klip rendezője Patrick Hoelck, és George Michael énekes is megjelenik benne. Még egy videó készül erről az albumról, az Idiot számból. Ezt a videót Los Angelesben forgatják, és arról szól, hogy Lisa-Marie egy nőt követ a város utcáin, akinek nem látjuk az arcát, csak a klip legvégén, amikor a nő beszáll a taxiba. Akkor kiderül, hogy az is Lisa-Marie, más változatban.

Harmadik albuma, amely a Storm and Grace címet viseli 2012. május 15-én jelenik meg. A lemez producere az Oscar és Grammy díjas T. Bone Burnett. Az Allmusic a következőket írja a nagylemezről:

Első két albumán Lisa Marie Presley pop sztár kívánt lenni, némi egyéni hanggal, de a Storm and Grace albummal minden kétséget kizáróan igazi művésszé kívánt válni, és bár még mindig szenved a zenei képzetlenségéből adódó hátrányokkal, ez a nagylemeze sokkal értettebb, sokkal hatásosabb tartalommal szolgál, mintsem bárki kinézte volna ezt Lisa Marie-ból. Közel tízévnyi énekesi karrierje után akár akarta, akár nem, Presley végre olyan zenei személyiséggé vált, ami minden kétséget kizáróan igen jól áll neki.”

A Spinner.com online pop magazin a következőket írja a nagylemezről:

Presley karrierjének legeredményesebb, legütősebb nagylemeze a Storm and grace. Igen hangulatos mestermű, felfedi életének démonjait és angyalait, egyfajta country ízű downbeat pop stílusban.

Lisa Marie folytatja édesapja jótékony célú munkáját. 2003. május 22-én Las Vegasban fellép az MGM Grand Garden arénában, ahol a VH1 zenecsatorna javára rendeznek jótékony célú koncertet, Mentsük meg a zenei alapítványt címmel. A koncerten Benatarral közösen énekli annak nagy sikerét, a Heartbreaker című dalt. Ez a dal ettől kezdve Lisa-Marie saját koncertjeinek alapvető száma lesz.

Ugyancsak 2003-ban a Silent night felvételét felajánlja az NBC Holiday Collection nagylemezre. A nagylemezen mellette olyan előadók szólalnak meg, mint Kylie Minogue, Michael Bublé, Carly Simon vagy Bonnie Raitt.

2006-ban film jelenik meg, amely a The Ramones frontemberének, Johnny Ramone-nak az életéről szól. Ez alkalomból Lisa-Marie a Red Hot Chilli Peppers együttessel jótékony célú koncertet ad a The Ramones fennállásának 30. évfordulója kapcsán. A befolyt összeget a rákbetegség kutatására fordítja.
Ugyancsak 2006-ban szerepet vállal Johnny Cash God’s gonna cut you down c. dalának videó klip felvételén. A klip producere Rick Rubin és rendezője Tony Kaye. A klip, amelyben Iggy Pop, Kanye West, Chris Martin, Kris Kristofferson, a Dixie Chicks, Chris Rock, Kid Rock, Justin Timberlake, Sheryl Crow, Dennis Hooper, Bono, Keith Richards és Johnny Depp is megjelenik 2008-ban Grammy díjat kap.

2007 augusztusában In the ghetto címmel jelentet meg kislemezt. A dal ugyanaz, amit édesapja visz sikerre 1969-ben. Ebben az új feldolgozásban Lisa-Marie a technika segítségével „duettet” énekel édesapjával. A dal és a vele együtt kiadott videó listavezető No.1. lesz az iTune listán, és No.16. A Billboard Hot 100-as kislemez listáján. A dal Elvis halálának 30. évfordulójára jelenik meg.

Lisa- Marie azt nyilatkozza, hogy egyszer szeretett volna már édesapjával együtt énekelni.

„Szerettem volna valami jóra használni azt, hogy a lánya vagyok” – jelenti ki.

A dallal fellép a The Oprah Winfrey Show-ban, ahol a Harlem gospel kórussal együtt adja azt elő, miközben édesapja a vászonra vetítve énekli a dalt. Ezt a duettet is feldolgozza videó klipen, amelynek rendezője Tony Kaye. A forgatás helyszíne a hurrikán által elárasztott New Orleans. Valamennyi videójának és kislemezének bevétele jótékony célra megy, a kedvezményezett a New Orleansban alapított Presley Place. Az alapítvány átmeneti lakást biztosít azoknak, akik a hurrikán miatt elveszítették házaikat, segít a szegény családoknak a talpra állásban, és lelki segélyt nyújt azoknak, akik családtagjaikat elveszítették a hurrikánban.

2009. októberében Richard Hawley énekessel közösen koncertezik Londonban, kettőjük közös dalát, a Weary-t adják elő.

Hawley szeretne segíteni Lisa-Marie-nak karrierje fenntartásában, így kettőjük dalszerző párossá alakul, amelyben Lisa írja a szöveget, és Hawley a zenét. Korábban zenekarával, követve édesapját, számos koncertet ad az Egyesült Államok különböző városaiban. 2014. októbere óta azonban nem lépett fel, figyelmét a Graceland körüli teendők foglalják le.

Egyéb, igen komoly jótékony célú munkát is végez, ő az igazgatója az Elvis Presley Charitable Foundationnek, amit a Graceland/Elvis Presley Enterprises alapít 1984-ben Elvis emlékére és jótékony célú tevékenységének folytatására. Az alapítvány egyebek mellett a memphisi egyetemen tanuló művészeti hallgatóknak ad ösztöndíjat.

2004-ben, a 7-UP-pal közösen, létrehozza a Grammy Foundationt. A programba tartozó középiskolák és egyetemek zeneoktatásban résztvevő diákjai kapnak az alapítványon keresztül támogatást. Az ösztöndíjakat maga Lisa Marie adja át személyesen minden szemeszter megkezdése előtt. 2005. október 22-én létrehozza az Isaac Hayes díjat, a Memphis Recording Academy Honorst, amivel a város sztárjait díjazzák. Ilyen díjban részesült pl. Justin Timberlake vagy David Porter.

2011. június 24-én Lisa Marie jótékony célú munkásságáért Bill Haslamtól, Tennessee állam kormányzójától kap kitüntetést. A kitüntetést a következőképpen okolja meg Bill Haslam:

Lisa Marie Presley egy igazi humánus és emberbaráti tevékenységet végző személyiség, aki jótékony célú erőfeszítéseit saját szülővárosa érdekében fejti ki, azért a városért, amelyet igazán ismer és szeret, Memphisért. Munkájával időt nem kímélve segít a város hajléktalanjain, alapítványokat és jótékony célú szervezeteket létrehozva. Felhívja a figyelmet a Memphis városában folyó jótékony célú munkájával arra, hogy mit tehet egyetlen személy a városért, ha igazán elkötelezi magát ez irányban. Éppen ezért, én, A.C. Wharton Jr., mint a város polgármestere, ezúton ismerem el ezt az élethosszig tartó humanitárius és emberbaráti tevékenységet.

1977-től volt a szcientológiai egyház tagja. Édesanyja, Priscilla, a mai napig tagja az egyháznak. Priscilla az egyház munkásságával azokból a könyvekből ismerkedik meg, amelyeket Elvis olvas. 2002. január 5-én Lisa Marie humanitárius díjat kap Yoldana Kingtől, aki a meggyilkolt polgárjogi harcos, Martin Luther King lánya. A díjat a fiataloknak a társadalomba történő beilleszkedését támogató jótékony célú tevékenységéért kapja. A kitüntetést adományozó szervezet, a szcientológiai egyház egyik alapítványa. 2016-ban hátat fordít a szcientológiai egyháznak, de édesanyja, Priscilla, valamint a lánya, Riley Keough tag marad.

Lisa-Marie a későbbiekben elköltözött és San Franciscoban élt. Első ízben 1988. október 3-án megy férjhez. Első férje a chicagoi születésű Danny Keough zenész, akitől két gyermeke is születik, Daniel Riley Keough, aki jelenleg modell és színésznő, valamint Benjamin Kenough. (Benjamin 2020. július 12. önkezével vetett véget életének, és később Gracelandben temették el.) Lisa-Marie első férjétől a gyors válás érdekében a Dominikai Köztársaságban válik el 1994. május 6-án. Kenough azonban továbbra is Lisa-Marie zenekarának basszus gitárosa marad, és zenei tanácsadója. Élete hátralévő részében Lisa-Marie jó kapcsolatot ápol vele. Egy időben olyan pletyka is napvilágot lát, hogy ismét összeházasodnak.

Lisa-Marie és Danny Keough

Húsz nappal azután, hogy elválik első férjétől, hozzámegy Michael Jacksonhoz. Lisa Marie hét éves, amikor először találkoznak az egyik Jackson koncert után, Las Vegasban. Jacksonnak molesztálási problémája idején nagy szüksége van lelki támogatásra. Lisa hisz Jackson ártatlanságában, és segítő kezet kíván nyújtani Jacksonnak. Összeházasodnak, csakhogy olyan nagy kettőjük életszemlélete közötti különbség, hogy a házasság szükségszerűen végződik válással. 1996 januárjában Lisa-Marie beadja a válópert. A válást közös megegyezéssel nem viszik bíróságra, így vagyonmegosztás sincs kettőjük között. Lisa-Marie az Oprah Winfrey beszélgetős televíziós műsorban elmondja, hogy Jackson a válásukat követő négy évben szoros kapcsolatot ápolt vele, mert égető szükségét érezte, hogy mellette legyen. Olyannyira, hogy a világ különböző részeire el kellet kísérnie. Lisa-Marie 1994-ben, akkor még, mint férjét kíséri el, Jacksont Budapestre is.

Lisa-Marie és Michael Jackson

Számos alkalommal tesz Jackson Lisa Marie-nak ajánlatot arra, hogy házasodjanak ismét össze. Lisa Marie azonban John Oszajca rocker menyasszonya lesz, majd, amikor egy fogadáson összetalálkozik Nicolas Cagedzsel, azonnal felbontja az eljegyzést.

Lisa-Marie és John Oszajca

2002. augusztus 10-én házasodnak össze Hawaiin, a Big Islandon, a Mauna Lani Bay hotelben. Cage 108 napi házasság után adja be a válókeresetet, 2002. november 25-én, a válási bírósági per egészen 2004. május 16-áig elhúzódik. A válás tehát sokkal tovább tart, mint maga a házasság.

Nicolas Cage és Lisa-Marie

Lisa Marie 2006. január 22-én megy férjhez negyedszer, ezúttal Michael Lockwood gitáros, film producer, zeneigazgatóhoz. A házasság külön érdekessége, hogy első férje, Keough a házassági tanúja. A házasságot ezúttal Japánban köti. 2008 márciusában jelenti be a sajtónak, hogy gyermeket vár, 2008. október 7-én császármetszéssel egészséges iker lányai születnek Harper Vivienne Ann és Finley Aaron Love. Érdekes, hogy a Presley családban mennyi iker születik. Elvis ikertestvére holtan jön világra, de Priscilla öccsének is ikrei vannak. Tíz év házasság után, 2016. június 3-án Lisa Marie benyújtja a válókeresetet Lockwood ellen.

Lisa-Marie és Michael Lockwood

Lisa-Marie-re 2023. Január 12-én a Los Angeles-i Calabassas negyedben levő otthonában magatehetetlenül fekve találnak rá, és azonnal kórházba szállítják. Egyes jelentések szerint már otthonában leállt a szíve, majd útban a kórházba másodszor – ekkor a családja már elrendeli a DNR-t.

Amikor Lisa Marie Presley szíve másodszor is megáll, miután kórházba szállítják, reménytelen állapota miatt a családja már elrendeli, hogy az orvosok ne élesszék újra. (The Guardian)

Egyes források szerint Lisa Marie-t agyhalottnak nyilvánították, miután kórházba került… az orvosok mesterséges kómába helyezték, és életfenntartó gépeken tartották. A családtagok aláírják a DNR-t arra az esetre, ha újra leállna a szíve. A do-not-resuscitate order (DNR), a természetes halál engedélyezése orvosi utasítás alapján, amely azt jelzi, hogy egy személyt nem szabad szív- és tüdőújraéleszteni (CPR), ha az illető szíve leáll. Leggyakrabban az orvos adja ki a parancsot az orvosi megítélés és a beteg bevonásának kombinációja alapján. Jelen esetben a családja dönt a DNR mellett. Igy Lisa Marie-t még aznap délelőtt 10:30-kor halottnak nyilvánítják.

(Folyt. köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás