BILLY LEE RILEY

Written by on 2023.05.21.

BILLY LEE RILEY

SZÜLETETT: 1933. OKTÓBER 5. POCAHONTAS. ARKANSAS
MEGHALT: 2009. AUGUSZTUS 2. JONES, ARKANSAS

Szegény földműves családba született. A szülők korán kivittek őt a földekre, ahol Billy első zenei élmenyeit szerezte a hasonló, bérmunkás színesbőrű földművesektől. Itt tanult meg gitáron játszani és itt kedvelte meg a zenét. Elérve a teenager évek végét 4 évre bevonult katonának. Leszerelve a hadseregtől először Memphis, Tennessee-ben jelent meg, és szórakozó helyeken lépett fel. Itt figyelt fel rá Sam Phillips, aki meghívta, jöjjön el a Sun Recordshoz lemezfelvételeket készíteni. Riley azzal is imponált Sam Phillipsnek, hogy energikusan énekelt, mellé jól játszott szájharmonikán, gitáron, sőt, még a nagybőgőt is tudta kezelni. Sőt, még dobolt is, Valamint zenét is szerzett. Az első felvételek eredménye a “Trouble Bond” / Rock With Me Baby” c. kiadvány lett. A kislemezt 1956. szeptember 1-én adták ki. A felvételeket Jack Clement zenei rendező, és Slim Wallace készítettek.



Az átütő sikert az 1957. február 23-án boltokba kerülő “Flying Saucers Rock ‘N’ Roll” / “I Want You Baby” c. dalai hozták meg számára.


Mindkét felvetélnél Jerry Lee Lewis játszott zongorán. A következő sikert az1957. szeptember 30-án kiadott “Red Hot” /”Pearly Lee” kislemezével aratott.


A “Red Hot” már országos ismertséget hozott számára. Viszont Sam Phillips a kiadást már nem támogatta anyagilag, ugyanis problémák adódtak a Sun Recordsnál, amit Phillips nem tudott másként megoldani, csak úgy, ha abbahagyja a kisebb előadók lemezeinek reklámozását támogatását.

Sam Phillips meg szeretett volna szabadulni a számára nem olyan jelentős előadóktól, mint Carl Perkins, Hayden Thompson, Roy Orbison, Ray Harris, vagy Warren Smith. Billy Lee Riley ebben az időben kezdte a “Lee” középső nevet használni. Mivel Sam Phillips nagyobb támogatást biztosított Jerry Lee Lewisnek – akinek a “Great Balls Of Fire” száma volt ezidőtájt – és mindenki előtt támogatva. Ezt a Phillips – féle viselkedést a Sun előadok mind észrevettek, ettől függetlenül folytatták a lemezek rögzítését. A dalokat felvették, ám a Sun valójában nem is adta azokat ki. Billy Riley és a “Little Green Men” nevű zenekara megpróbálta a lehetetlent… A Sun Records zászlaja alatt kiadott lemezeiket saját zsebből, saját maguk reklámoztak. A zenekar tagok közt volt ekkortájt: Roland Janes gitáron, Jimmy Van Eaton dobokon, basszusgitáron Monroe Peppers és Jimmy Wilson. Később Martin Willis is a zenekarhoz tartozott.

Billy Riley 1960-ra – látva, hogy a próbálkozásai nála is zsákutcába jutnak – így otthagyta a Sun Recordsot. Egy időre, mint önálló szóló előadó és zenész próbált szerencsét… ami, sajnos csak ritka vendéggé vált nála. Az 1960-as év végén Roland James barátjával bejegyeztette a “Rita Records” nevű stúdió és kiadó céget. Egy év után megjött a kiadó első jelentős anyagi sikert hozó felvétele, Harold Dorman száma a “Mountain Of Love”.

Jóval később, Johnny Rivers újra felvette a dalt és ez lett az igazi pénzforrás számukra.

Riley már a 60-as években két újabb stúdió és kiadó nevet regisztráltatott, “Nita” és “Mojo” nevek alatt.
1962-ben átköltözött Los Angelesbe és elkezdett kísérőzenészként dolgozni. Így játszott Dean Martin, a Beach Boys, Herb Alpert és Sammy Davis Jr. zenekarában is.

1964-ben Johnny Rivers, Los Angelesben, a “Whiskey-A-Go Go” bárban rögzített koncertjét adta ki, ami hatalmas siker volt Rivers számára.
Az 1970-es évek elején Billy Riley visszaköltözött Arkansasba, és feladva a zenei életet egy építőipari üzemet alapított. 1978-ban Robert Gordon és Link Wray lemezre vették Riley két korábbi számát, (Red Hot, Flying Saucers Rock N Roll) melyekkel nagy sikert értek el.

2005-be Billy Riley egy építkezésen csúnya balesetet szenvedett amikor elcsúszott és csontjait törte. Két műtéten is átesett, míg újra talpra állt.
Majd jött a végzetessé vallt diagnózis: vastagbél rákot állapítottak meg nála. Ettől függetlenül az utolsó fellépése 2009. júniusában volt, amikor is beválasztottak őt a “Rockabilly Hall Of Fame” tagjai közé. A Memphisi, Beale Streeten lévő “New Dasisy” színházban volt az ünnep, ahol ő is fellépett, de ekkor már járókerettel tudott csak menni. A szemtanúk állítják, Riley tudva azt hogy már csak napok kérdése az élete, így olyan energiával énekelte régi sikereit mintha a Sun Studióban most vennék azokat fel.
2009. augusztus 2-án halt meg.

Forrás: Ed Beres, Melbourne, Ausztrália


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás