CARL PERKINS

CARL PERKINS

Carl Lee Perkins
énekes, gitáros, dalszerző,Rockabilly Rock&Roll és Country előadó
Született: 1932 Április 9. Tiptonville, Tennessee állam
Meghalt:1998 Január 19. Jacksonville, Tennessee állam

Carl Perkins Tiptonvillben született, a szülei szegény farmmunkások voltak. Gyerekkorában a déli, gospel énekeket a helyi templomban, a színes bőrűek zenéjét pedig kint, a mezőgazdasági munka alatt a földeken ismerte meg. Hat éves korától az iskolai nyári szünetet a testvéreivel és a szüleivel a termést begyűjtve a földeken töltötték.

Carl Perkins szülőháza

Akár napi 12 órát is, dolgoztak. Carl és testvérei, Jay és Clayton, az egész napos munkáért 50 cent fizetést kaptak. Ahogy később Carl megemlítette, mivel az egész család dolgozott, volt elegendő pénzük arra, hogy legyen télen is bab, krumpli, apjuknak dohány, és alkalmanként egy-egy zacskó kéménycukor is, amit a szüleiktől kaptak.

Hétvégéken a Grand Ole Opry műsorát hallgatták a rádióban. Carlra erős benyomást tett Roy Acuff zenéje. Megkérte az apját, hogy szerezzen neki egy régi gitárt, mert szeretne ő is énekelni és játszani. De a háztartás költségvetése ezt a luxust már nem bírta, így apja egy üres szivarosdobozból és söprűnyélből készített egy gitárt Carlnak. A szegénységben ismeri meg az ember, hogy ki is az igazi barát. Az egyik szomszédjuk látta, hogy a kis Carl milyen „hangszeren” játszik, és felajánlotta neki az általa már nem használt vén gitárját, amit Carl apja meg is vett fiának 2 dollárért.

Az új hangszeren Carl megtanulta, hogyan kell gitáron játszani, és hamarosan olyan sikeres számokat is elsajátított, mint Roy Acuff „Great Speckled Bird” és „The Wabash Cannonball” c. dalai.


Nagy hatással volt rá Bill Monroe erős ritmikus zenéje, amely nagyon inspirálta Carlt.

Az első valódi gitárleckéjét a farmról ismert idős, színesbőrű munkástól, John Westbrooktól kapta. Carl ha szóba jött az első lecke, élete végéig, „John Bácsiként” emlegette. Itt kapta azt életre szóló tanácsot is, hogy ha játszik, akkor azt teljes szívvel tegye, és csak azt játssza, amit szeret.

1947-re a Perkins család elköltözött Tennessee állam Madison megyéjébe. Az új házban már áram is volt, így egy hagyományos, árammal működő rádiót tudtak használni. A régi, akkumulátoros készülékükkel sok volt a gond, mivel azt használat előtt valahol máshol mindig fel kellett tölteniük. Az új rádiónak köszönhetően Perkinsnek kinyílt a zenei világ, mivel a környéken működő rádiók bármikor elérhetővé voltak számára. Hallva a sok, számára addig ismeretlen stílusú zenét, Carl erős benyomásokra tett szert. 15 éves korában megírta első saját szerzeményét, a „Jacksont”. Ez a későbbiekben a „Let Me Take You To The Movie, Maggy” címmel futott.

Carl és Jay Perkins első fellépése 1946-ban, a Cotton Toll ivóban volt, ami Jacksonville-től délre, 20 kilométerre található. Még egy kis pénzt is sikerült szerezniük a „kalapozásért”. Carl visszaemlékezése szerint az egyik dal, amit akkor játszottak, és amit a későbbiekben többször is előadtak, az Bill Monroe „Blue Moon Of Kentucky” c. száma volt.


Az első vendéglői fellépésüket követő egy hónapban rendszeresen visszahívták őket, de hamarosan áttértek a konkurencia vendéglőjébe, a Sand Ditch-be, ahol pénteki és szombati napokon léptek fel. Ez a hely a vad, részeges verekedésekről volt ismert, ezért a zenészeket egy kis emelvény drótkerítéssel választották el azoktól, akik „szórakozni” akartak, azaz verekedőktől. Időnként a Perkins testvérek is bekapcsolódtak egy-egy csetepatéba, és hamarosan kemény öklű bunyósokként szereztek hírnevet. Szerencsére a nevük nem csak mint verekedőké, hanem mint jó zenészeké is híressé vált a jacksoni bárokban, így sokfelé meghívást kaptak. Látva a sikert, Carl és Jay megkérték Clayton testvérüket, hogy ő is csatlakozzon hozzájuk, basszusgitárosként. A Perkins testvérek zenekara készen állt arra, hogy bárhol fellépjen.

Az 1940-es évek végére a Jacksonvillben működő WTJS rádiónak köszönhetően a Perkins testvérek messze földön ismertekké váltak, hiszen egy nagyobb hallgatottságú rádióadón zenéltek.

15 perces műsoridőt kaptak a rádió reggeli műsorában, az „Early Morning Farm and Home Hours„-ban. A hallgatóktól igen pozitív visszajelzések érkeztek. 1949-re a Perkins zenekart Jacksonville legjobbjai közé sorolták.

Bár az 1950-es évek ígéretesnek látszottak, a zenekar tagjai számára ettől még mind megtartották régebbi munkahelyeiket. Carl ekkor a Colonial Baking Company-nál dolgozott.

1953-ban Carl Perkins feleségül vette Valda Cidert, akit már évek óta ismert.

Valda Perkins

A házasságuk kezdeti időszakában egy pékségben dolgoztak. Hamarosan a teljes munkaidőt részidőre cserélték. Valda arra biztatta Carlt, hogy foglalkozzon többet a kocsmai zenéléssel, és művelje azt teljes időben, mivel az sokkal jobb anyagi körülményeket biztosított számukra. Carl leszerződött és csapatával heti hat napon át játszott teljes időben. Az év vége előtt a Perkins zenekar új dobost vett fel W.S. „Fluke” Holland személyében. Holland nem volt gyakorlott dobos, de jó ritmusérzékkel bírt.

1952-ben, és 1953-ban a zenekar több meghívást kapott a környék más rádióadóihoz. Ezek a felvételek acetát lemezre lettek rögzítve. 2019-ben nagy felfedezésként hatott, hogy Carlék két, különböző fellépésének felvételeit is megtalálták. Az lemez – valószínűleg az 1952-es év végéről – egy olyan számot is tartalmazott, ami teljesen átírta a Rockabilly zene történelem könyvét. A dal a „Good Rockin’ Tonight” volt. Mivel Elvis ezt a számot csak két évvel később, 1954-ben rögzítette, így ezzel a felfedezéssel Elvis Rockabilly – történeti elsősége átkerült Carl Perkinshez.

Igaz, hogy Carl felvétele nem olyan energikus, mint a jól ismert Elvis – féle verzió, de az eredeti Rhythm&Blues változathoz mérten jóval tempósabban adták elő.

1954 júliusában Carl Perkins és felesége, Vlada a rádióban hallották Elvis Presley „Blue Moon Of Kentucky” című dalát. Carl ezt követően kijelentette:

„Memphisben van egy ember, aki érti azt, amit mi is csinálunk. Mindenképpen szeretném látni ezt az embert”.

Egy későbbi beszélgetésből azonban kiderült, hogy Valda volt az, aki a Memphisbe való utazásra sürgette Carlt.

1954 októberében Carl Perkins elkészítette az első felvételeit a Sun Records-nál. Ezek a „Movie Magg” és a „Turn Around” című dalok voltak, amelyek a Flip lemezkiadó neve alatt jelentek meg. A Flip cég a Sun Records leányvállalataként volt bejegyezve. A kislemez 1955. március 19-én került a boltokba. A „Turn Around” c. szám vált sikerlemezzé.

Hamarosan Carl Perkins és zenekara közös koncertturnéra indultak Elvis Presley-vel, majd 1955 nyarán Johnny Cash és a Tennessee Two zenekarral turnéztak együtt. 1955 októberében került lemezre a „Gone, Gone, Gone„, a lemez B oldalára pedig a „Let The Jukebox Keep Playing” került. Ez a kislemez már a Sun Records kiadó lemez címkéjével jelent meg.

1955 őszén Carl megírta és később felvette a „Blue Suede Shoes” című számot. A kislemez B-oldalán a „Honey Don’t” szerepelt. A felvételre 1955 decemberében került sor, és a lemezt 1956 januárjában adták ki.

Ez a kislemez történelmet írt.

A „Blue Suede Shoes” a Billboard Pop, és a Country listán az első, míg a Rhythm&Blues listán a harmadik helyet érte el. Ezt megelőzően még soha nem történt meg az, hogy egy dal egyszerre mindhárom fő listavezető pozícióba is felkerüljön. Ráadásul ez a kislemez lett az első olyan Sun Records lemez, amely milliós sikert hozott mind az előadónak mind a kiadónak.

1956 márciusában Carl és zenekara autóval a New Yorkban lévő NBC-TV, Perry Como Showjára utaztak. Felváltva vezettek, és amikor Richard Stewart ült a volánnál, elaludt és belehajtott egy teherautóba. A kocsi kisodródott az útról, és beleesett egy mély árokba, amely tele volt vízzel. Carl az árokban feküdt, eszméletlenül, majdnem megfulladt. Három nyakcsigolyája eltört, de Holland, a dobos, aki nem sérült meg, megfordította Carl testét, így megmentette az életét. Jay Perkins is több sérülést szenvedett, beleértve a nyakcsigolyatörést és a belső vérzést is. Élete végéig nem tudott teljesen felépülni a balesetből, és 1958-ban meghalt.

1956. március 24-én Elvis Presley, Bill Black, Scotty Moore és D.J. Fontana meglátogatták Perkinséket a kórházban.

A Perry Como Show-ban titokban azt tervezték, hogy amint Carl Perkins és zenekara befejezi a dalukat, Sam Phillips belép a képbe és átadja Carl Perkinsnek az aranylemezt a sikeres kislemezükért. Sajnos a baleset miatt erre csak egy későbbi alkalommal kerülhetett sor.

Sam Phillips és Carl Perkins

Carl Perkins zenekara több hónapi kórházi és rehabilitációs kezelések után újra útra kelt. Koncertsorozatot indítottak az országban, és újra felépítették karrierjüket. Mielőtt turnéra indultak volna, Sam Phillipsnek sikerült a zenekart a stúdiójába csábítania, és új dalokat rögzítenie velük. Ezek között szerepeltek a „Dixie Fried„, „Put Your Cat Clothes On„, „Right String Wrong Yo-Yo” és a „You Can’t Make Love To Somebody„.

Ezek a dalok segítették Carl Perkinst a zenei életbe való visszatérésben. Csak azért, hogy felléptek és két dalukat eljátszották, ezer dollár ütötte a markukat.

Carl Perkins,és zenekara. Balról jobbra: Clayton Perkins (testvér); Carl Perkins, W.B Holland (dobos); J,B, Perkins (testvér)

Az előadásaik alatt a rajongók nagyon bevadultak, ezért ők, Chuck Berry, és más előadók kénytelenek voltak a rendőrség segítségét kérni. A rajongók túllépték a szokásos viselkedési határokat, és már-már veszélyessé vált a színpadon tartózkodniuk.

A sikerlemezeik folytatásaként – még mindig 1956-ban – megjelent a „Boppin’ The Blues” és az „All Mama’s Children” kislemezük az üzletekben. Hamarosan jött a „Matchbox” és a „Your True Love„. Az utóbbi már 1957-ben került kiadásra. Közben a „Boppin’ The Blues” a Cashbox kislemez listáján a 47. helyre került, míg a Billboard Top 100-as listáján a 3. helyre jutott.

A „Matchbox” című számukat 1956. december 4-én rögzítették. A felvétel során Jerry Lee Lewis játszott zongorán. Egyszer csak, váratlanul megjelent Elvis Presley és Johnny Cash, June Carterrel kiséretében, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket kívánjanak a stúdióban lévőknek. Így a betervezett felvételeket abbahagyták, és egy spontán előadás sorozat vette kezdetét, amit Sam Phillips felvett szalagra. Évtizedekkel később, „Million Dollar Quartet” felvételként vált ismertté ez a különleges, és spontán zenélés. Első alkalommal csak 1990-ben került teljes egészében kiadásra.

1958-ban az új Sun stúdióvezetőségből eléggé kiábrándulva (Sam Phillips a cég felét eladta a Phillips holland cégnek, akik új energiát hoztak a céghez, de elhessegették a régi előadókat) és Johnny Casht követve, Carl Perkins átszerződött a Columbia kiadóhoz. Itt kerültek lemezre a „Jive After Five„, „Rockin’ Record Hop„, „Levi Jacket„, „Pop, Let Me Have The Car” és még több, jelentős, mára örökzöld számokká vált felvételei.

1964 májusában Chuck Berry európai koncertturnéra indult, és meghívta Carl Perkins-t, hogy csatlakozzon hozzá. Perkins nem nagyon bízott abban, hogy érdemes átrepülnie, mert úgy hitte, hogy otthon és Európában is csak üres… vagy csak alig megtelt előadóteremek várhatják őt. Chuck Berry, aki évente koncertezett Európában, tudta, hogy Carl Perkins félelme alaptalan, így Hollandiában kezdték a koncertturnét, majd jöttek Németország és Anglia fellépései. Carl Perkins teljesen el volt ámulva attól, hogy ő, aki otthon egy elfelejtett, régimódi előadó, hogyan vonzhatott ezreket és ezreket az európai előadásaira. Perkins azt állította, hogy otthon sosem játszott ilyen nagy közönség előtt, mint végig Európában.

Az angol koncertjeik alatt mindkettőt, Berry-t és Perkins-t is a The Animals zenekar kísérte zenei produkciójával. Carl Perkins utolsó előadása után a búcsúpartin Carl a földön ülve játszott a jelenlévő rajongóknak. A rajongók között ott voltak a Beatles együttes tagjai és más ismert beat-zenekari tagok. Ekkor kérdezte meg Ringo Starr Carl-t, hogy feljátszhatják-e a „Honey Don’t” c. számát lemezre, amire Carl azt válaszolta, hogy természetesen megtehetik. Így a Beatles később több Perkins számot is lemezre vett.

1966-ban elhagyta a Columbia Records lemezcéget, és átszerződött a Dolly Records-hoz. Itt már csak kevés sikert ért el.

1968-ban San Diegóban Johnny Cash-el közös turnén voltak, és mielőtt a koncert elkezdődött volna, az öreg barátok egy kis iszogatásba kezdtek, ami négy napig, éjjel-nappal tartott, majd így álltak ki a közönség elé játszani. Carl Perkins állítása szerint annyira be volt rúgva, hogy már elkezdett hallucinálni, és ekkor megfogadta, hogy soha többé nem fogyaszt sem alkoholt sem más bódító hülyeséget. Ezt be is tartotta haláláig.

Ezalatt az idő alatt Carl Perkins szólógitárosként játszott Johnny Cash zenekarában. A San Quentin-i és Folsom Prison koncerteken, előzenekarként, Perkins bandája játszott, mielőtt Cash a színpadra lépett. Az itt készült Perkins – felvételek először a 2000-es években kerültek kiadásra.


A 1970-es években Carl Perkins hosszú, évtizedes jogi huzavonája véget ért. A problémát az okozta, hogy Sam Phillips a Sun Records egykori tulajdonosa nem volt hajlandó elismerni, hogy a Carl által nála felvett összes zenei anyag Carl Perkinst illeti. Ugyanis Perkins sosem volt leszerződve a Sun céggel…

Ezalatt az idő alatt Perkins új utakat keresett a zenei kifejezésmódja interpretálására, de nem tudta megtalálni azt. Így a 70-es évek első felében több olyan próbálkozása is szalagokra került, melyek világosan mutatják Perkins útkereső próbálkozásait. Ezeknél a felvételeknél besegített számára Scotty Moore és D.J. Fontana is. Ezek a felvételek a 1990-es években jelentek meg először nem hivatalos kiadásként.

Carl Perkins látva, hogy a rajongótábora Európában nőttön-nő, turnékat szervezett az öreg kontinensre. Volt olyan év is, amikor kétszer is Angliába utazott. Az előadásain a helyi zenei élet elitje sorban állt, hogy őt kísérje.

Az 1980-as évekre Európában elkezdődött a Rockabilly zene reneszánsza. 1985 októberében Carl Perkins angol barátai segítségével készített egy TV-Showt. A barátok közé tartozott George Harrison, Eric Clapton, Dave Edmunds, Lee Rocker, Ringo Starr és Rosanne Cash. A felvételek a Limehouse stúdióban, Londonban, közönség jelenlétében készültek. A felvétel premierje a BBC Channel 4 adóján 1986. január 1-jén volt. Carl összesen 16 számot énekelt és játszott. A TV adás kiemelkedő nézettséget kapott. A koncertet az év folyamán több alkalommal is megismételték.

1986-ban Carl Perkins, Johnny Cash, Jerry Lee Lewis és Roy Orbison a Sun stúdióban újra találkoztak és ekkor vették fel a Class of ’55 albumot.

Carl Perkins utolsó albumát, a „Go Cat Go!” címmel egy független kiadó, a Dinosaur Records adta ki 1996-ban. A lemez felvételénél közreműködtek Johnny Cash, Bono, John Fogerty, George Harrison, Paul McCartney, Ringo Starr és Willie Nelson.

Carl Perkins utolsó nagy fellépése 1997. szeptember 15-én volt a londoni Royal Albert Hallban.

Hazatérve kisebb koncerteket adott.

1998. január 19-én, otthonában, a Tennessee állambeli Jacksonvill-ben hunyt el.

Forrás: Ed Beres, Melbourne, Ausztrália