Az Igazi ELVIS 124. – That’s the way it is

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az Igazi ELVIS 124. – That’s the way it is

November 11

A Metro-Goldwyn-Mayer produkciójában megjelenik a mozikban That’s the way it is egész estés dokumentumfilm. (A cím helyes fordításban: Annak rendje és módja szerint. Nálunk Ahogyan lenni szokott címmel jelenik meg DVD-n. A szerző megjegyzése.)

A film úgy mutatja be Elvist, ahogy a rajongói szeretik, jóképűnek, humorosnak, és ereje teljében, amint előadóként a világon uralkodik. A felvételek Elvis Las Vegasbeli koncertjein készülnek a nyári fesztiválon, augusztusban. A film technikai szaktanácsadója, Tom Parker ezredes szerint a film azt a célt szolgálja, hogy bemutassa Elvis diadalmas visszatérését a koncert színpadra. Annak ellenére, hogy a felvételek többsége a Hilton International Hotelben zajlik, azért vannak más felvételek is a filmben. Így a bevezetésnél láthatjuk Elvist Phoenix városában, az Arizona Veterans Memorial Coliseumban, ahol 13 év után első koncertjét tartja 1970. szeptember 9-én.

Ezt követően narráció nélkül követhetjük, ahogy Elvis megérkezik Culver Citybe, az MGM stúdiójába, ahol megkezdi eljövendő showjának próbáit a zenekarával.

Ha azt hiszi a néző, hogy nagy volt a nyomás Elvisen, vajon sikere lesz e ennyi év után ismét a közönség előtt, vagy megbukik, akkor lehet, hogy igaza van, csakhogy ez a felvételeken egyáltalán nem látszik. Elvis viccelődve, és könnyedén gyakorol, élvezve a játékot. Ezeket a jeleneteket 1970 júliusában rögzítik.

Ezt követően Elvis már Las Vegasban, a hotelben folytatja a próbákat háttérénekeseinek jelenlétében. Ott vannak a The Sweet Inspirations-nek a tagjai, Millie Kirkham és a The Imperials. A You don’t have to say you love me és a Bridge over troubled water számokat gyakorolják. Ezt követően részleteket látunk a valódi koncertekből.

Ezt követően újabb próbát láthatunk, ezúttal az International Hotel úgynevezett „Show rooom”-jában, ami valójában egy étterem és egy színház keveréke, félkör alakú, hatalmas színpaddal, aranyozott rokokó függönnyel. Itt már mindenki együtt van, Elvis, a ritmus szekciója és a nagyzenekara, valamint a háttérénekesek is. Ez a próba 1970. augusztus 7-én zajlik.

Ugyancsak készülnek felvételek 1970. szeptember 5-én Luxemburgban, az Elvis Appreciation Society rajongói klubban, ahol a Radio Luxembourg neves lemezlovasai, Tony Prince és Peter Aldersley a műsorvezetői a fesztiválnak. Elvis tandem biciklijét, amit Joe Espositoval arra használt Elvis, hogy a stúdiók között közlekedjen, Culver Cityben kisorsolják egy szerencsés nyertesnek.

Számos Elvis imitátor mutatja be tudását egy Elvis dal előadásával.

A filmhez a következő próbákat és koncerteket rögzítik:

Július 14, (próba) (M.G.M. Stage 1, Culver City, Kalifornia)
Július 15, (próba) (M.G.M. Stage 1, Culver City, Kalifornia)
Július 24, (próba) (R.C.A. stúdió, Hollywood, Kalifornia)
Július 29, (próba) (M.G.M. studios, Culver City, California)
Augusztus 4, (próba) (Convention Center, International Hotel, Las Vegas,
Nevada)
Augusztus 7, színpadi próba
Augusztus 10, színpadi próba
Augusztus 10, esti bemutató koncert
Augusztus 11, vacsora show
Augusztus 11, éjféli show
Augusztus 12, vacsora show
Augusztus 12, éjféli show
Augusztus 13, vacsora show
Szeptember 9, (Arizona Veterans Memorial Coliseum, Phoenix)

1970. október 28-án megjelenő kritikájában a Variety filmszaklap nem fukarkodik a dicséretekkel sem a filmet, sem Elvis alakítását illetően.

Elvis Presley ismét felrobbantja a mozivásznat. Nemcsak nem lehet elkezdeni leírni őt, hanem éppen ellenkezőleg. Egyenesen utolérhetetlen magasságokba emelkedett ismét. A film nem sebtében összedobott, olcsó alkotás, hanem ötlet dúsan szerkesztett mű, ami egy tonna pénzt fog hozni, annyi 40 év alatti látogatója lesz. Az MGM büszke lehet erre az alkotásra, a rendező Denis Sanders és a vágó Henry Berman egyaránt hozzájárul ennek a vérbő dokumentum filmnek a sikeréhez. Miközben a film Elvisre koncentrál, 16 alkalommal vágja be rajongóinak a reakcióját 5 és 30 másodpercre. Ugyancsak remek technikai megoldás a kép három részre osztása. Néhány felírat segíthetett volna a film jobb követésében.

A The New York Times kritikusa, Howard Thompson így ír a lap 1970. december 17-i számában:

A zöldfülű fiatalember, aki hírnévre és gazdagságra rángatózta magát, és kezdetekben nemzeti közröhej tárgya volt, mára jóképű férfivá vált, talán kicsit tokás is lett. De az arcának van karaktere. Személyisége némileg behízelgőbb, ám jóval keményebb. Belső motorja, aminek az energiáját korábban cséphadarásra használta, metszően megnemesedett, és olyan erővel szórja szerte az energiát, hogy az végül ritmusrobbanásban csúcsosodik ki. Fáradt? Elvis? Nem, egyáltalán nem! Egy vérengző fenevad! És mindezek felett zseniálisan, okosan kiegyensúlyozott fickó. Ha valami kifogásunk lehet egyáltalán a filmmel kapcsolatba az, hogy nem kapunk képet Elvis magánéletéről.

Jópofizik zenészeivel, haverjaival, de közben mire gondol valójában, mit is szeretne igazából? A film csak egy-egy rövid grimaszt enged meg Elvis életéből. Halljuk aggódó hangját, amint egyik volt alkalmazottjának családi körülményeiről beszél, látjuk idegességét a színpad mögött, a fellépés előtt, ezek mind emberi villanások. De azért nem esünk túlzásokba! A That’s the way it is nem akart többet, mint elmesélni egy történetet egy Las Vegas-i showmanről. Mi tudjuk azért, hogy mi folyik valójában a háttérben.

Hol is volt végig a film alatt az iránymutató géniusz menedzser, Tom Parker ezredes? És hol maradt Elvis felesége, Priscilla és leányuk, Lisa Marie? Nem, a filmnek nem állt szándékában mindent elmesélni Elvisről. Sokkal inkább a mítoszra koncentrál, ami Elvist övezi. E tekintetben tökéletesen eléri a célját!

A film nem hozza azt a profitot, amit a filmvállalat és Parker ezredes vár tőle. Mindössze No.22. helyre fut fel a Variety szaklap szerint. Pedig a Variety kritikusa észreveszi Elvis új korszakának történelmi jelentőségét. A következőket írja:

Elvis az elmúlt 15 évben meghatározója volt a pop műfajnak. Kezdetekben ő volt az a fehér fiú, aki a soul zenéjével elkápráztatta fehér és fekete hallgatóságát egyaránt: és e tekintetben ugyanazt tette a könnyűzenével a saját korában, mint amit Benny Goodman tett a swinggel 1935-ben. Stílusával, jelenlétével és technikájával Presley ajtót nyitott a pop zene fejlődésének. Most, messze attól, hogy őskövület legyen, most ismét ajtót nyit – nem csupán önmaga számára, de a kortárs pop előadók számára is, akiknek a zenéje és gondolata immár az idősebb hallgatósághoz is eljut, és ezen keresztül Elvis korai sikerei is újraértékelődnek

A filmben elhangzó dalok:

Harminc évvel az eredeti megjelenés után, 2001-ben Elvis: That’s the Way It Is: Special Edition címmel újra a mozikba kerül, de egy úgynevezett „rendezői változat”, amely nagyban eltér az eredeti filmtől. Kikerülnek a filmből a rajongókkal készült rövid interjúk, és a teljes luxemburgi jelenet is, helyüket Elvis veszi át, amint a színpadon énekel. Összességében 19 dalt ad elő Elvis ebben a változatban, hárommal többet, mint az eredeti változatban. Ráadásul több számot más változatban énekel, mint az eredeti filmen. Bár több szám hangzik el benne, az új változat 11 perccel rövidebb, mint az 1970-es. A felvételeket az MGM kansasi raktárában őrzik, két kilométernyire a föld alatt. A szerkesztők itt kutakodnak a filmes dobozok között, amelyek össze, vissza vannak dobálva, hogy megtalálják a felvett, ám fel nem használt tekercseket. Az újravágott film nagyszerűen dokumentálja Elvis második „arany” korszakának indulását.

November 11

A dokumentumfilm mozikba kerülésével megegyező napon dobja az RCA piacra a That’s the way it is részben stúdió, részben filmzene albumát. Katalógusszáma: LSP 4445.

A nagylemez nyolc stúdiófelvételt és négy koncertfelvételt tartalmaz. A stúdió felvételek 1970. június 4,5,6-án Nashville-ben, az RCA B stúdiójában zajlanak, míg a koncertfelvételek a Las Vegasban, az International Hotelben 1970. augusztus 13-án és 14-én adott koncertekből kerülnek ki.

A nyolc stúdió felvétel az 1970. júniusi maratoni stúdiómunka termékei, amikor Elvis Nashville-ben, az RCA B stúdiójában olyan sok dalt rögzít, hogy abból kitelik az Elvis country album majdnem egész tartalma. Az akkor megmaradt dalokat teszik fel erre a lemezre, így a nagylemez címe megtévesztő, mert a tartalom csak kis részben egyezik az azonos című dokumentumfilm anyagával. A stúdió felvételek közül a You don’t have to say you love me kislemezen már napvilágot látott ez év október 6-án, a Patch it up dallal a B oldalán. A The next step is love ugyancsak napvilágot látott kislemezen 1970 júliusában, az I’ve lost you című számmal az A oldalán. Az I’ve lost you számnak itt is a koncert változatát találjuk, mint a kislemezen.

Az albumon található I just can’t believin’ koncertváltozat 1971 novemberében Nagy Britanniában fog napvilágot látni kislemezen, és akkor majd a No.6. helyre kerül fel az angol kislemez listán. A kislemez B oldala, a How the web was woven ugyancsak erről az albumról való.

Az album a Billboard 200-as nagylemez listán a No.21. helyre kerül. míg a country listán No.8. 1973. június 28.-án aranylemez lesz.

Az albumon található dalok.

A oldal

I just can’t help believin’ Cynthia Well, Barry Mann
Twenty days and twenty nights Ben Weismann, Clive Westlake
How the web was woven Clive Westlake, Davis Most
Patch it up Eddie Rabbitt, Rory Bourke
Mary in the morning Johnny Cymbal, Michael Rashkow
You don’t have to say you love me Vicki Wickham, Simon Napier-Bell, Pino Donaggio, Vito Pallavicini

B oldal

You’ve lost that lovin’ feelin’ Barry Mann, Cynthia Weil, Phil Spector
I’ve lost you Alan Blaikley, Ken Howard
Just pretend Guy Fletcher, Doug Flett
Stranger in the crowd Winfield Scott
The next step is love Paul Evans, Paul Parners
Bridge over troubled water Paul Simon